Állatorvostudományi Főiskola - kari tanácsülés, 1959-1960

1959. november 20. - 1. Bejelentések - 2. Kollégiumok helyzetéről beszámoló - 3. Oklevélhonosítás Ballók Bertalanné - szovjet állampolgár - 4. Állatorvosdoktori értekezés bírálata Bazsika Gyula - 5. Folyó ügyek - Jelenléti ív

3­! amelyekről a Tanácsnak döntenie kell* A jelentés azt javasolja» hogy önkéntesen jelentkező hallgatók számára néhány előadásból álló sorozat szerveztessék meg a rádlőaktiv izotópok» felhasználá­suk» a káros sugárzás elleni védekezés ismertetésére* Az előadás- sorozatot esetleg alapvető ismeretekből bemutató is kiegészítené* Kemény professzor még azt fűzi e javaslathoz, hogy feltétlenül helyes lenne egy ilyen előadássorozat, mert hiszen Főiskolánknak is haladnia kell ^korral, ennek érdekében egyébként az élettani gyakorlatokon egészen egyszeriformában máris szerepelnek rádlő­aktiv izotópokkal kapcsolatos problémák* A Tanács a javaslathoz hozzájárul* A következőkben azt javasolja a jelentés, hogy helyes lenne egy orosz és angol nyelvű ismertető kiadás, mely a Főiskola történetén és jelenlegi állapotán kívül ismertetné az egyes inté­zetek munkáját, munkatársait, valamint a megjelen^Lolgozatokat is* A javaslathoz többen is hozzászólnak, Így Kemény^ Szekeres profesz- szorok, végül is a Tanács Szekeres professzor módosító javaslatát teszi a magáévá, amely szerint minden tanszék elkészítené tudomá­nyos dolgozatainak a listáját, a magyar elmeket oroszul és angolul is megadva, és ebből egy példányt megküldenének a Könyvtárunknak. Ezeket a beérkezett listákat azután az Igazgatóság sokszorosítaná és az érdeklődő külföldieknek rendelkezésére bocsátaná* Végezetül a Tanács elfogadja a jelentésnek azt a javaslatát, hogy a Főisko­la látogatói számára Vendégkönyv rendszeresittessék* Fentieket Kemény professzor még egy javaslattal egészíti ki* Azt javasolja ugyanis, hogy az Igazgatóság tegyen lépéseket abban az irányban, Mm| hogy Főiskolánkon a "Tanszék" megnevezés helyére az "Intézet1* meg­nevezés kerüljön, amint ez az Orvostudományi Egyetemen is van*

Next

/
Thumbnails
Contents