Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvos-tudományi Kar - kari tanácsülés, 1950-1951
1951. május 16. - 1. Elnöki bejelentések - 2. Tanulmányi kérvények
4 Kádár Viktor javasolja, hogy a kötelező kollokviumokat félévenként a tanulmányi helyzetnek megfelelően állapiteák meg, mert ekkor mindig figyelembe lehet a hallgatóság esetleges túlterhelését« Urbányi professzor az utóbbi javaslatot nem támogatja# mert ha elkötelező kollokviumokét ne;, jelöljük ki élévé, a hallgatóság állandóan bizonytalanságban lesz kötelezettségét illetően. Álláetfogla1 & kötelező kollokviumok mellett. kóosy professzor szerint csak kevés tárgy van, amelyből kötelezővé kellene tenni a kollokviumot, Így az I. éven anatómiából, a 11. éven állettenyéeztéstenból, a III. éven pedig kórbonctanból. Kotlán professzor az évvégi megterhelés csökkentése érdekében javasolja# hogy a kol lokviumok még az év vége előtt tartassanak Kovács tfyulajprofeeezor lehetségesnek tartaná, ha a kollokvium nan a II., hanem-et III. félév végén lenne esedékes. t ’ üuoth János ez utóbbi javaslatot azlrt nem * Ug v látja célravezetőnek, s»iv:l ez a folyamatos v tanulás rovására menne# Szakái Sándor főelőadó hangsúlyozza, hogy jól képzett* szakemberek nevelése a cél, en- nekfólytán fontosnak tartja az anatómiából a II. felévé végén tartandó kollokviumot, ugyanis Így a hallgatóság mindig azzal a tárggyal foglalkozhat, emit épen hallgat, s ezzel a folyamatos tanulás biztosítható. Kifejti, hogy különbséget kell tenni a szigorlat, a kollokvium és a beszámoló között# Be kell vezetni a terhek csökkentése érdeké ben az úgynevezett beszámolókat, amelyek tulajdonképen a szankció nélküli kollokviumok. Rédai osztályvezető szerint hiba lenne a folyamatos tanulást kizárólag a vizsgák utjn biztositeni,- ennek érdekében e többi bevált módszert is igénybe kell venni# Kifejti továbbá, hogy az egyetemi tanterv elkészítésében más karokon jó tapasztalatok vannak, amelyeket Itt is lehetne érvényei- teni. Szerinte jelleg szerint kellene csoportosítani a tantárgyakat, hogy ezzel a fejlődés és az összefüggések feltűnőbbek legyenek. Az elnök feözbevetoleg megjegyzi, hogy a tar* tervet, ha annak részleteiben már megállapodtak, a tantárgyak jellege szerint csopo> tosltott formában fogják felterjeszteni. _______________________ . j:J