Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvos-tudományi Kar - kari tanácsülés, 1946-1947

1947. január 8. - 1. Elnöki bejelentések - 2. Tanulmányi kérvények

Manninger és Mócsy professzorok hozzá­szólása után a kar úgy határoz, hogy addig amíg az Állategészségügyi Intézetben a gya­korlatok elvégzésére alkalom kínálkozik a járványtan! gyakorlatok helyett egy hónap­pal több, tehát három havi állatorvosi gya­korlatot kell végezni állami állatorvos mellett, az 1 havi vágóhídi gyakorlaton kí­vül. A gyakorlati félév azokra kötelező, a- kik az 1946/47. tanév II. félévében tanul­mányaikat befejezték. 12. / Bejelenti az elnök, hogy a Földmivelés ügyi Minisztériumban értekezleten vett részt, melyen foglalkoztak a mezőgazdasági és Állatorvostudományi kar hallgatói részére könyvek kiadásának kérdésé­vel. Ezzel kapcsolatban kéri a kart hogy a hallgatóság részére milyen könyvekre van szükség. A kar a meglevő és a szükséges könyvekről, illetőleg jegyzetekről kimutatást készít és közli a Tanáccsal. 13. / Az elnök ismerteti a Rektor Ur átiratát amelyben arra kéri a Kart, hogy küldjön ki két tagot egy karközi bizottságba, melynek az lesz a feladata, hogy a termény járandóság­nak és tandíj jutaléknak valamennyi egyetemi tanár részére való juttatása tárgyában javaslatot dolgozzon ki. A

Next

/
Thumbnails
Contents