M. Kir. József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Kara Állatorvosi Osztálya jegyzőkönyvei, 1936-1937
1936. december 2.
egy délelőtt megtartani nem lehet; ee zárt osztják el a tárgyakat több napra úgy az orvosi karon, mint az állatorvos si osztályon és ennek az eljárásnak a helyességét igazolta a volt Közgazdaságtudományi Kar 15 éves gyakorlata is. Ezért az osztály álláspontja az, hogy az egyes vizsgatárgyak továbbra is külön napokon kérdezendők, azzal, hogy a vizsga három, illetve négy napnál tovább ne tartson. Legnagyobb mértékben helyesli az osztály azt a javaslatot, hogy a hallgató a szigorlat után azonnal adja le leckekönyvét, sőt kívánatosnak tartaná, hogy ennek betartását birság biztosítsa, mert különben a hallgató, aki nem felelt meg nem adja le leckekönyvét azért, hogy a legközelebbi szigorlaton ismétlő volta nem tűnjék ki. Ami végül az ügyvezetés egye ségesitésére vonat ozólag előterjesztett kívánságokat illeti, az osztály utal arra, hogy helyuete a közgazda ági karétól eltérő, különben is az Átmeneti Intézkedések §-a szerint tanulmányi ügyekben a Mezőgazdasági Kart illeti az intézkedés a volt Közgazdaságtudományi Kiírón beiratkozott mezőgazdasá i szakosokra nézve is. Tehát az osztály minden ily ügyben a döntést önmagának tart5 -