A Kürt, 1990 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1990-07-01 / 7-8. szám

10. oldal

1990. július—augusztus

Billy Graham megtanulta, hogy az általa sokszor előszeretettel gyakorolt csendes diplomácia nem mindig eredményes. Testvéri elismeréssel és tisztelettel meghajol Tőkés László Püspök Úr hithősi példamutatása előtt.

Billy Graham megtiszteltetésnek tartja, hogy Tőkés László Püspök Úrnak püspökké szentelése alkalmából jókívánságait kifejezheti. Teljes szolidaritását kifejezi Püspök Úr egyházvezetői és állampolgári magatartása iránt. A z egyház legyen szabad Az állam polgárai legyenek egyenlőek, nemcsak a kötelességekben, hanem a jogokban is. Legyen joga minden állampolgárnak anyanyelvét szabadon gyakorolni, Istent anyanyelvén imádni, etnikus tradícióit és kulturális örökségét megőrizni és kulturális közösségben élni, széttelepítés nélkül.

Miután Billy Graham Tőkés László példájából tanulva, felismerte a saját történelmifelelősségét abban a környezetben, ahol ő dolgozik, Amerikában és Kanadában országos televízión kifejezte törődését Tőkés László személye iránt és a romániai magyar etnikus kisebbség sorsa iránt. Ezt a törődését kifejezte nyomtatásban és szóban is. Ezt a jövőben is megfogja tenni.

Billy Graham imádkozik azért és dolgozik azon, hogy Románia népei egymással békességben éljenek, közös boldogulásukat munkálják. Azért is imádkozik és dolgozik, hogy Románia és Magyarország történelmi felelőségüknek és geográfiai helyzetüknek megfelelően, ne csak egymás mellett éljenek, hanem együtt is munkálkodjanak, és a népek családjában és ebben a geopolitikai térségben a nemzetközi együttműködést és a békét szolgálják.

Tisztelettel és szeretettel üzeni Billy Graham, hogy nagy megtiszteltetésnek tartaná, ha Tőkés László Püspök Úr elfogadná az ő testvéri meghívását, és meglátogatná őt Amerikában. Billy Graham is örömmel meglátogatja Tőkés Püspök Urat, ha Isten őt Romániába vezérli.

Végül Szent Pál apostolnak szavait idézem:

,, Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szentlélek titeket vigyázókká tett az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett." (ApCs 20:28)

Dr. Haraszti Sándor

Billy Graham személyes képviselője A BGET Kelet-Európai Igazgatója

Mit törődöm én azzal, hogy hol a határ

A húsvéti napokat Magyarországon töltötte Nagy Károly testvér, aki Erdély-szerte ismert igeszóló. Elkísérte útjára Kovács István kolozsvári testvér is, akivel több magyarországi gyülekezetben szolgáltak húsvét hetében. A rákosszentmihályi gyülekezetben nagycsütörtök este hirdették az igét. Az istentisztelet után válaszoltak az alábbi kérdésekre. (Válaszaikat rövidítve közöljük.)

— Először is arra kérem a testvéreket, hogy ecseteljék pár szóban, milyen a romániai baptisták hangulata és helyzete?

N. K.: — Azok az események, amelyek a világban zajlanak, feszültséget és félelmet váltanak ki az emberekből. Ezek a félelmek bennünk is élnek, de kevésbé érzékelhetően. Ugyanakkor nem hisszük, hogy „olyanok valánk, mint az álmodok”, hogy az Igét idézzem. Saját lapunk van, írhatunk bele, nincs cenzúra. Szervezeti formánkat is megváltoztattuk, különváltunk a román baptista közösségtől, most már Romániai Magyar Baptista Szövetség vagyunk. Ennek ellenére mintha nem menne minden zökkenőmentesen. Szövetségünk elnökének, Veress Ernőnek Bukarestben jártakor nem mondták meg ugyan nyíltan, hogy ne alakítsuk meg Szövetségünket, de egyelőre nem támogatták a gondolatot. Mi azért maradunk a látásunk mellett. Amit tettünk, azt megtettük; és hisszük, hogy a jó Isten elhozza, hogy nem fognak ellenkezni ebben a kérdésben a hatóságok.

— Konkrét akadályoztatást éreztek a testvérek Bukarestben?

N. K.: — Nem, ilyet nem éreztünk, de úgy gondoltuk, hogy ha a román baptista közösség marad a régi néven, akkor mi különválunk, és megalakítjuk a Romániai Magyar Baptista Szövetséget. Félnek ettől a névtől, azt mondták, várjunk ezzel a gondolattal. A Ceausescu-rendszer maradványa még mindig érzékelhető, az állam vezetőiben sok a kérdőjel, hiszen Erdély miatt van itt minden probléma. Nekünk viszont csak szabadság kell, nem egyéb, mint szabadság; hiszen ha szabadság van, mi nem bánjuk, hogy a határ akárhol is van. Ha jöhetünk, amikor akarunk, hozhatjuk-vihetjük a Bibliát, mit törődöm én azzal, hogy hol a határ. Ezt nem hiszik el a vezetők, és ezért kételkednek. A mostanában oly sokat emlegetett Európaház, ugye, azt jelenti, hogy mindenki éljen ott, ahol akar, a határok csak jelképesek legyenek. Hát mi reméljük, hogy Románia, ha késve is, de csak megérkezik ebbe a házba.

— A román és a magyar baptista közösség szétválása jelent valamilyen különbséget is a gyakorlatban?

N. K.: — Egymás jelenlétében mi egy kicsit kötöttek voltunk, és mintha intézni akarták volna a mi ügyeinket is, pedig nekik több intéznivalójuk lett volna, mint nekünk. Mi úgy érezzük, hogy a jó Isten segítségével elintézzük azt, ami a mi dolgunk. Egymástól függetlenek vagyunk tehát ezután, ez még új dolog a számunkra, járatlan útra léptünk, de reménykedünk, hogy Istenünk megsegít minket ebben.

A marosvásárhelyi események milyen hatást váltottak ki a gyülekezetekben?

N. K.: — Nem hat ez a gyülekezetekben annyira. Fáj, bánt minket, hogy így alakultak a dolgok, de nincs a gyülekezetekben emiatt probléma. Ha meg tudunk alázkodni, akkor létezhetünk, de ha „csak azért is magyarok vagyunk, majd mi megmutatjuk”, akkor ott aztán biztos, hogy nem fognak simán menni a dolgok, hanem az történik, ami Vásárhelyen is. Aki ott volt, az láthatta, hogy két hibás volt. A románok hibásabbak voltak, de a magyarok is hibásak voltak, ez az igazság.

— Volt-e baptista áldozata vagy sebesültje, nemcsak a marosvásárhelyi eseményeknek, hanem gondolok most tavaly decemberre is?

K. I.: — Volt. Temesváron egy baptista fiatalt ért a golyó, nem halt meg, de megsebesült. Visszatérve az előző kérdésre, a gyülekezetekben volt azért hatása a marosvásárhelyi eseményeknek. Amikor hallottuk, mi történt Vásárhelyen, imádkoztunk, hogy a jó Isten legyen kegyelmes, hogy tudjanak az emberek megbékélni egymással. Nem mindegy, mi történik körülöttünk, és nem vagyunk mi sem közömbösek a magyarsággal kapcsolatos kérdésekben sem.

— Hogy érezték a testvérek; a segélyszállítmányok mennyire voltak igazságosan elosztva? És mi az, amire szükség van még?

K. I.: — Hadd feleljek erre én! Engem fölöttébb meghatott a magyarországi testvérek segítsége. Eleven szén volt ez a mi román testvéreink fejére, ahogy az ige mondja. Ez lefegyverezte legtöbbjüket. Már én sokalltam, hogyan bírják a testvérek.

N. K.: — Most vasárnap a szülőfalumban voltam, Kémeren. Az istentisztelet után volt csomagosztás, és az élelmiszer és ruhanemű mellé minden család kapott egy új Bibliát is. Jutott mindenkinek, volt is nagy öröm a testvérek között. Az elosztás tűrhetően ment. Sajnos, voltak vissza-