A Kürt, 1990 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1990-01-01 / 1-2. szám

X. ÉVF., 1—2. SZÁM, 1990. JANUÁR—FEBRUÁR VOL. 10., NO. 1-2, JANUARY—FEBRUARY, 1990 Published bi-monthly by THE HUNGARIAN BAPTIST CONFERENCE OF THE AMERICAN CONTINENT Co-operating with the Greater Cleveland Baptist Association — SBC Krisztus a mi reménységünk — Christ is our Hope (Kolossá 1:9-29) — Krisztusban reménykedünk, mert Isten népe a reménység népe és mert a mi Istenünk a reménység Istene. Akik nincsenek a Krisztus­ban, akik nem ismerik Istent, azoknak nincs élő reménységük, mert mert ha csak ebben az életben reményked­nénk, minden ember­nél nyomorultabbak volnánk — mondja Pál apostol. Azért mi nagyon sokszor éne­keljük azt az éneket, hogy „Többet ér egy kis remény, mint az a fő nyeremény, melyet a sors játé­ka meg sohasem ád;” vagy egy másik régi éneket „Szűkölködünk nagy mér­tékben segedelem nélkül, reményke­dünk örök Isten, Te légy segítségül”. Szeretnék rámutatni először a mi reménységünk fundamentumára. Mi is az alapja a mi reménységünknek? 1. Mindenek előtt Istennek beszéde — Istennek igéje; „az igazság beszéde, amely az evangélium” (v. 5.). Testvé­rem, ha Istennek beszéde benned lako­zik, mert hallottad, elfogadtad és alá­rendelted életedet annak, akkor boldo­gan vallód, hogy hitednek, reménysé­gednek van alapja Isten beszédében. Minden egyéb elmúlik, minden más az idő próbája alatt semminek bizo­nyul, de Isten beszéde örökre megma­rad. 2. Reménységünk alapja aztán Is­ten szabadítása. „Aki megszabadított minket a sötétség hatalmából” — ol­vassuk a 13. versben. Igen, mi mind­nyájan rabok voltunk, bűnnek rabjai, én is, te is, de az Ő szabadítása re­ménységet hozott számunkra. Azóta is többször megérezhettük Isten szaba­­dítását, amikor különböző helyzetek­ből, a sötétség hatalmából kimentett, meg sok más reménytelen helyzetből Isten kiutat adott. 3. De még ennél több. Krisztus ál­dozata képezi a mi reménységünk alapját. Bűneink sokak, megváltást eszközölni egyikünk sem tudunk, de Krisztus vállalta ezt: „Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneink­nek bocsánata” (v. 14.) „békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által;” (v. 20.). Felnézhetünk a Golgotára életünk legsötétebb, legkilátástalanabb pilla­­natjaiban s amíg a Golgota keresztje áll, míg Krisztus áldozata érvényes, már pedig az örök érvényű, addig re­ménységem van mint Isten gyermeke. 4. Reménységünk negyedik alapja a fennti ige szerint, a mi üdvbizonyos­ságunk, mennyei honpolgárságunk. „.. és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;” Isten kegyelmes szabadítá­sa által. Krisztus áldozata által orszá­gának polgára lettem már itt ezen a földön s ez üdvbizonyosság az Ő népe számára. Ezt az állapotot megbecsül­ni hív az apostol, amikor mondja: „Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, tel­jes tetszésére” (10. v.). Járjunk mint királyi gyermekek, mennyei polgárok, kiket hit által beültetett az Ő áldott országába. Testvéreim, mi Krisztusban együtt ezeken az alapokon reménykedünk. De szeretnék rámutatni a mi re­ménységünk munkájára, hiszen nem egy passzív dolog a reménység, amivel mi rendelkezünk. 1. A 12. versben azt olvastuk: „Há­lákat adván az Atyának, ki alkalma­sakká tett minket a szentek örökségé­ben való részvételre a világosságban.” Ha van élő reménységünk, akkor ez hálaadást munkál szíveinkben, éle­tünkben. Egy kedves kis énekünkben így énekeljük: „Jaj helyett hálaadás, Vér alatt újulás;/hál’adás, hódolás, hál’adás,/Szívünk mélyén mindig ott a hál’adás.” Krisztus népe, hálaadó nép, mely mindig, mindenekért hálát tud adni. Ezt munkálja a mi reménységünk. 2. Aztán János apostol I. levele 3. rész 3. versében olvassuk, hogy „aki­ben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát.” Testvé­rem, nem lehet, hogy élő reménységed legyen és bűnben élj; hogy szomorítá­­sára élj a drága Megváltónak. Vala­mennyi igehirdetés, valamennyi ima­alkalom, valamennyi igeolvasás, meg­tisztulásra késztet. 3. Még a reménység munkájához tartozik az, hogy hirdetjük Isten drá­ga örömüzenetét, evangéliumát; (27- 28. v.) így az emberek élő reménységre találnak, létrejönnek a Gyülekezetek és Isten népe szaporodik a reményke­dők számával. Azok, akik élő reménységgel rendel­keznek, IGÉT hirdetnek, nem mesél­nek; a megfeszített Krisztust hirdetik, az Isten szavát, az életnek beszédét. Mi is így ismertük meg azt. Szeretném befejezni azzal a gondo-Kulcsár Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents