A Kürt, 1989 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1989-07-01 / 7-8. szám

1989. július—augusztus 11. oldal Vendégjárás Detroitban — Visitors in Detroit — Még alig múltak el a sötét, hosszú téli napok, máris, mint a tavasz virágai, színes események kezdtek kibontakozni gyüleke­zetünk körében. Ez a vendégjárás búcsú­val kezdődött, mert a több mint egy éves ittartózkodás után Dézsi Naomi, sok lelki élménnyel meggazdagodva, a viszontlátás reményében hazarepült Braziliába. Nem sok idő múlva gyülekezetünk örö­mére egy ifjú testvér az óhazából költö­zött hozzánk. Herjeczki G. Dávid gyám­­hatósági engedéllyel nagyszüleihez költö­zött és itt folytatja iskolai tanulmányait. Gyülekezetünkben jelenléte máris újabb fiatalos lendületet hozott. Mi viszont, mint plántát az Űr házában, igyekszünk mindenben támogatni. Egy néhány héttel ezelőtt lelkipászto­runk elsőszülött gyermeke, Heijeczki Ildi­kó jött el, hogy nyári szabadságidejét kedves szüleivel itt tölthesse. Nemcsak szüleinek segítségére, hanem gyülekeze­tünknek is örömére. Ildikót ezúton is sze­retettel köszöntjük. Vendégeinket szokásos havi teaestéinken is köszöntöttük, kíván­va, hogy az itt tartózkodás testi-lelki fel­üdülést jelentsen számukra. A vendégek sorát Bányai Jenő, kedves felesége (Budapest) és Marosi Béla (Cleve­land) testvérek folytatták. Bányai testvért, mint a Budai Gyülekezet tagját, a Buda­pesti Központi énekkar megalapítóját, és hosszú időn át karvezetőjét köszöntöttük körünkben. Bányai testvérék egy féléves látogatáson vannak itt, az Egyesült Álla­mokban, Dayton, Ohioban, mint Véghső testvémő vendégei. Marosi testvér pedig autójával hozta és vitte őket. így tölthet­tek velünk is egy kedves hétvéget, ame­lyen Bányai testvér nemcsak az Ige idő­szerű üzenetét hozta számunkra, hanem értékes egyháztörténelmi beszámolókat is tartott. Ez időszakban nemcsak vendégek foga­dásában volt részünk, hanem magunk is voltunk vendégségben egy windsori misz­­szió úton. A windsori Magyar Református egyház ökumenikus templomi hangver­senyt rendezett. Az Erdélyből származó Horváth Loránd lelkipásztor egy maros­vásárhelyi kedves hagyományt próbál itt is meghonosítani. Valamelyik pünkösd utáni vasárnap, ez esetben június 11-én, összehívta a windsori és detroiti magyar egyházakat arra, hogy minden gyülekezet a néki adott kegyelem szerint Megváltó Urunk nevének közös magasztalására szolgáljon. Akik elfogadták a szívélyes meghívást, összejöttünk és hitet tettünk arról, hogy valamennyien egy Lélekkel itattattunk meg és mindannyian a Szentlé­lek vezetése alatt szolgálunk társadal­munkban. Ez az ökumenikus templomi hangverseny újszerű kezdeményezés volt gyülekezeteink számára. Az volt a közös óhaj, hogy ezt folytatnunk kell. A 98. zsoltár elhangzása után ének és zene quartettek, kórusok, fuvola és hárfa, majd cselló és hárfa duettek, hárfa és ének szólók váltakozva hangzottak el. Végül, hogy minden jelenlévő tevőlegesen is részt Egy késő nyári délutánon fűnyírás közben leptek meg a kérdéssel: elvállalnám-e Magyar­­ország képviseletét egy ősszel rendezendő ifjú­sági találkozón az USA-ban. Elkezdtem mérlegelni: negyedikes gimnazis­ta vagyok, három hét kiesés lehet, hogy pótol­hatatlan mulasztásokat jelent majd és az egye­temi felvétel immár nincs is olyan messze... Aztán imádságban kértem az Űr tanácsát — és elindultam. Az út október 17-én kezdődött és november 18-án érkeztünk vissza. Magyar­­országról ketten vettünk részt ezen a találko­zón, amelynek szó szerinti fordítása: „Fiatal Baptista Társakat” jelent. A világ különböző pontjairól gyűltek össze 15 és 25 év közötti fiatalok, hogy részt vegyenek ebben a munká­ban. Képviselve volt: Salvador, Haiti, Fülöp­­szigetek, Magyarország, Lengyelország, USA, Zaire, Puerto Rico, valamint kambodzsai és eritreai (Etiópia) menekültek, akik már az USA-ban élnek. New Yorkba érkeztünk meg mi, tengeren­túliak, és családoknál töltöttünk egy éjszakát. Külön köszönetét kell mondanom a New York-i magyar baptista gyülekezet egyik csa­ládjának, Háló Barnabás testvérnek és csa­ládjának, mert ismeretlenül is olyan szeretettel fogadott és vett körül bennünket, mintha régi jó ismerősök lettünk volna. Másnap mikrobusszal elindultunk Groton­­woodba. Ez tulajdonképpen egy baptista tá­bor, illetve konferenciaközpont Massachusetts államban. Itt töltöttünk pár napot, ami alatt ismerkedtünk a résztvevők országainak törté­nelmével, jelenlegi helyzetével. Megismerked­tünk egymással és a feladattal is, amelyet el kellett végeznünk a három hét folyamán. Az út legfőbb célja: kapcsolatok építése kelet és nyugat, észak és dél között; megismer­ni egymás országát, annak kultúráját, jelenlegi helyzetét. Megosztani hitünket, együtt dolgoz­ni, imádkozni és nem utolsó sorban a békéért küzdeni. Mert hogy ha két fiatal közösségre találhat egymásban, mint pl. egy amerikai és salvadori, akkor van remény arra, hogy ezek között az országok között is béke legyen... Az első napokban meglátogattuk a bostoni városházát, ahol egy képviselő fogadott ben­vegyen az Úr nevének dicséretében, egy rövid éneket tanultunk, amit záró ének­ként nagy lelkesedéssel közösen énekel­tünk. Végül a helyi gyülekezet női köre az alagsorban nagyszerű szeretetvendégség­­ben részesítette a jelenlévőket. Időközben megérkezett a nyár, a nagy vakáció ideje. Igyekezzünk ne csak a testi kikapcsolódásra, hanem a lelki felüdülés­re is. Próbáljuk meg, hogy hasznosan, lelki környezetben töltsük nyaralásunkat. Erre a rámái és a chicagói konferenciák kiváló alkalmakat nyújtanak. nünket. Személy szerint mindannyiunknak egy tiszteletbeli oklevelet nyújtott át, elismerve munkánk fontosságát, kifejezve támogatását. Nagy dolog az, hogy hivatalos állami szerv is kinyilvánítja megbecsülését és szabad utat en­ged munkánknak. Pár napos együttlét után a három csoport elindult háromfelé, hogy mint­egy négy különböző várost látogasson meg. így összesen a három csoport 12 helyen fordult meg, s minden városban 3 napot töltöttünk. Az elszállásolást, ellátást a helyi baptista gyü­lekezetek vállalták, így kettesével voltunk egy családnál. Gyülekezetekben tettünk bizonysá­got, beszéltünk országunkról, iskolákat, gim­náziumokat és egyetemeket látogattunk meg; újságban, némelyek televízióban válaszoltak a kérdésekre. Az „átlag amerikai” keveset tud Európáról, missziói életéről, nemhogy a rég­múlt történelméről. De nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgattak bennünket... Meglátogattunk olyan szeretetházakat, ame­lyek hetente kétszer-háromszor meleg vacsorá­val látják el az utca emberét, azt, akit már a drogok (gyógyszer, kábítószer) vagy az ital szinte állattá züllesztett. Az embernek először testi táplálékra van szüksége, ha éhes, azután lelkire. Az utolsó négy napból kettőt Grottonwood­­ban az erdőben töltött mindhárom csoport, további kettőt pedig Oceanwoodban: ez szin­tén nyári konferenciai központ. Táborhely az Atlanti-óceán partján. Az utolsó úrvacsoránk nagyon érdekesen ment végbe. Mindenki tört a kenyérből, oda­vitte valakinek, megköszönve annak az ember­nek a jelenlétét, elmondta, miért jelentett szá­mára sokat a másik. Ennek az utolsó úrvacso­rának a fénye mellett indultunk el utolsó közös szolgálatunkra, mikor is 300 fiatalnak mutat­koztunk be, tettünk bizonyságot, s kértük, hogy imádkozzanak értünk, tegyenek meg ők is minden tőlük telhetőt a békéért, az evangé­lium terjedéséért. Bár a búcsú mindenki számá­ra nehéz volt, éreztük, minket az Űr maga kap­csol össze. Ennek a reményében váltunk el, és tervezzük a következő találkozót. Fazekas Zsuzsanna Budapest-Wesselényi u. Mikó Ildikó Ifjúsági konferencián az USA-ban Youth Conference in the USA

Next

/
Thumbnails
Contents