A Kürt, 1989 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5-6. szám
6. oldal 1989. május-június AZ OTTHAGYOTT VEDER — The Jug Left Behind — egymás számára. Valahányszor elolvasom ezt a történetet, ennél a kérdésnél szinte küzdenem kell a könnyeimmel, annyira meghatóak. Anna is megvigasztalódott és a következő versben így olvassuk, hogy bement a templomba. A megértő, szerető szavak szárnyat adtak kívánságának. A történetet ismerjük. (I.Sám. 1:1-18) Amikor a templomból hazatért: „Az arca nem volt többé szomorú.” Kedves férjek, édesapák! „ím, itt a minta”, a követendő példa. Ha az erős, dolgos kezetek mellett lesz egy figyelmes, megértő szívetek is, akkor boldog lesz a család. Ilyen férjet vár minden otthonban a feleség, ilyen apát a gyermekek, de örömét leli Isten is, Aki megtervezte a szeretetben gazdag, boldog, tartós, békés családi életet. Herjeczki Andrásné Nagy költők és nagy emberek megnyilatkozásai az Édesanyákról Lincoln Ábrahám: „Mindazt ami vagyok és amivé remélek lenni, az angyali lelkű édesanyámnak köszönhetem.” Edison: „Édesanyám tett azzá, ami vagyok. Ügy szeretett engem, oly őszinte volt hozzám és annyira bízott bennem, hogy feltettem magamban azt, hogy ennek az anyának nem szabad bennem csalódnia!” Prohászka püspök: „Isten azért teremtette az anyát, hogy benépesítse vele a mennyet!” Billy Graham édesanyjáról emlékezve ezt írta: „Munkája közben mindig énekelt, sokat imádkozott, sokat dolgozott, szerette Isten Igéjét és a 119. Zsoltárt szóhiba nélkül tudta.” Moody, anyja temetésén így nyilatkozott: „Ha a világ ilyen anyákkal volna tele, nem lenne szükség börtönre.” Arany János: „Én valék öreg szüleimnek egyetlen reménye, vigasza. Szerettek is az öregség minden vonzalmával, mindig körükben tartottak és rendkívül vallásosak lévén, e hajlam rám is korán elragadt. Az ének és a Szentírás vonzó helyei lettek első tápja gyönge lelkemnek s a bogárhátú viskó szent egyház vala, hol fülem soha egy trágár szót nem hallott. A Zsoltárokat, a Biblia vonzóbb részeit emlékezetemet meghaladó idő előtt hallásból már elsajátítottam.” Pósa Lajos: „Szüléidhez ne légy soha szeretetlen, tiszteletlen, aranyoltárt építs nekik a szívedben!” „ * Vajon rólunk, ma élő anyákról mit írhatnak és hogyan emlékezhetnek gyermekeink? Összegyűjtötte: Lídia Herjeczki A déli, rekkenő hőségben csak a pálmafák árnyéka jelentett némi enyhülést, meg a kút friss, hideg vize, amihez azonban csak az juthatott hozzá, akinek volt mivel merítenie. Sokan jártak ide vízért, de most egy lelket sem lehetett látni. Csak egy fáradt vándor ült ott mélyen az árnyékba húzódva. A kút mellett pedig egy ottfelejtett veder hevert a napsütötte porban. Ki lehetett az, akinek feleslegessé vált a víztartó edény? Hiszen a víz mindennél fontosabb volt a környék lakóinak, különösen a Jákob kútjának friss, tiszta vize, amelyet élő forrás táplált. A napi vízhordás az asszonyok terhe volt, és semmiképpen el nem maradhatott, emberek és állatok élete függött tőle. Nem volt könnyű munka, a vedreket kötélen kellett a mélybe leereszteni, felhúzni, majd vállon vinni haza, esetleg több fordulóval, míg otthon a nagy kőedények megteltek vízzel. A veder nélkülözhetetlen házi eszköz volt. Valami különös dolognak kellett történnie ahhoz, hogy valaki egyszerűen csak otthagyja vedrét a porban! Hogy mi történt, mindnyájan tudjuk, ismerjük a samáriai asszony történetét. Az az elhagyott veder két fontos dologra tanít bennünket. Először: példázza az asszony egész eddigi, bűnös életét, amit ezen a napon végleg elhagyott, letette Jézus lábaihoz. Ami eddig nélkülözhetetlen volt az életében, az egyszerre elvesztette fontosságát, mert sokkal fontosabb dolgot ismert meg. Mikor szemei megnyíltak, és megismerte a lelki szomjúságot, a testi szükséglet háttérbe szorult. De az otthagyott veder aról is beszélt, hogy ez az asszony a vízhordásnál fontosabb feladatot talált: a bizonyságtevés szolgálatát, népének felvilágosítását, megmentését. A megbélyegzett, megvetett asszonynak történelmi szerepe lett az övéi között. Lévit és Ráhábot is elítélték, az Úr Jézus azonban másképpen minősített: „A vámszedők és paráznák megelőznek titeket. Az otthagyott veder: szimbólum. Annak a jelképe, amit önként elhagyunk akkor, amikor felismerjük, hogy fontosabb feladatot bízott ránk az Úr. Mi a te vedred? Mindnyájan el tudnánk mondani, mi a napi munkánk, mi az, ami fontos, halaszthatatlan, az élethez tartozó dolog. Este, lefekvéskor már azt tervezzük, hogy másnap mit fogunk dolgozni. Reggel, ébredéskor rendszerint az az első gondolatunk, hogy mi mindent kell ma elintéznünk! Az élet nem állhat meg, és folytonosságát a hétköznapi munkák együttese adja. Szinte minden perc be van táblázva. Fel kell venni a vedret és menni! És akkor eljut hozzád egy hívás, egy segélykérés, hallasz egy belső, titkos hangot, megérzed a Lélek indítását. Az Úr szól hozzád Szentlelke, vagy a reggel olvasott Ige által. Le tudod-e tenni a vedret, ott tudod-e hagyni? Érzed-e, hogy jöhet annál sokkal fontosabb feladat? Talán valakinek az élete függ tőle! Olvastam háborús menekültekről, akik legfontosabb holmijukat, értékeiket csomagolták össze, és igyekeztek vele a határon átjutni. A köves, vagy (Folytatás a 7. oldalon) Oláh Lajosné
