A Kürt, 1988 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1988-11-01 / 11-12. szám

1988. november—december

5. oldal

ÚJBÓL DETROITBAN

Amikor 1976-ban először jöttünk a Detroiti Első Magyar Baptista Gyülekezet meghívására külszolgálatra, minden és mindenki ismeretlen volt a számunkra. Telve voltunk várakozással és aggodalommal. Általában az ember mindentől fél, ami új és ismeretlen. Ezt az alapérzést csak az Istenbe, mint mennyei Atyánkba vetett bizodalmunk enyhítette. New Yorkban, az átszállási idő alatt nagy vihar kerekedett. Beszálltunk ugyan a gépbe; de három óra hosszat várakoztunk. Óriási eső volt, villámlások és mennydörgések közepette, amíg végre gépünk engedélyt kapott a felszállásra. Ez a

Trans World Radio...

(Folytatás a 4. oldalról)

bertirsáról, Miskolcról is többek között. A levelekből kitűnik, hogy különösen azoknak a hallgatóknak jelentenek nagy áldást adásaink, akik messze laknak valamelyik evangéliumi közösségtől, vagy például betegség miatt nem tudnak részt venni rendszeresen a gyülekezeti alkalmakon. Olyanok is vannak szép számmal, akik rádióadásaink segítségéveljutottak hitre, vagy erősödtek meg keresztyén meggyőződésükben. Nem egy hallgató számol be arról, hogy korábban hitetlenségben élt, csüggesztő magányban, vagy depressziós lelkiállapotában öngyilkosság gondolatával küzdött, amikor hirtelen új reményt gyújtott szívében az Isten szeretetét hirdető rádióadás.

— Hogyan tudunk segíteni nektek ebben a munkában?

— Elsősorban imádsággal. Kérlek, imádkozzatok értünk, munkatársaimért, a magyar nyelvű evangélium terjedéséért, és az egész TWR munkájáért. Rádiószolgálatunk vezérigéje ez: „Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem... a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.” (Ef. 6:12.) Ha valaki levelezni akar velünk, vagy munkánk elősegítésére anyagi támogatást szeretne küldeni, a következő címre tegye: Kálmán Dobos, TWR, B. P. 349, MC — 98007 Monte Carlo, Monaco

— Köszönöm a beszélgetést. További munkádra, családodra, munkatársaid életére Isten áldását kívánjuk A Kürt olvasói nevében. Mészáros Kálmán

Toronto—Cleveland

félelmetes vihar, amely amerika földjén fogadott, nem jót sejtetett. Vajon mi akar ez lenni, gondoltam! Ilyen viharos lesz az életünk is? Avagy ilyen viharokkal kell majd megküzdenünk?

Hajnalodott, mire Detroitba érkeztünk. Az estétől ott várakozó gyülekezetei nem volt nehéz megismernünk, mert kórusban kiáltották a nevünket. Rövid idő alatt ismerősök, barátok és testvérek lettünk egymás számára. A vésztjósló vihar nem következett be, mert nagyon békességes és gyümölcsöző szép hét évet töltöttünk el a gyülekezetben. Sok munkában, de sok-sok örömben és áldásban is volt részünk. Ez az időszak nagyon gazdag volt lelki élményekben és tapasztalatokban. Gyülekezetünk egy igen szép fejlődésnek indult. Megérkezésünk után két hónapra, a környezet leromlása miatt, eladtuk a régi imaházunkat és ideiglenesen egy melegszívű déli angol gyülekezet alagsorába költöztünk. 1977 decemberében megvásároltunk egy jobb környezetben lévő görög ortodox templomot. Amit eladtunk, fa építmény volt. Ez egy tiszta tégla épület, teljesen alápincézve, központi fűtéssel, szép tölgyfa berendezéssel. Először csak magát a templomot vettük meg. Nem volt több hitünk, de a következő évben megvettük a hozzátartozó parkolókat, egy gondnoki lakásnak való házzal. Ilyen módon egy három utcára nyitó értékes terület lett a gyülekezet tulajdona, amely Urunk kegyelméből ma már teljesen tehermentes. A gyülekezet kétszeri költöztetése, a görög templom átalakítása a rendszeres pásztori és szövetségi munka mellett, minden energiánkat igénybe vette. De az Úr mind ezekben megsegített. Mire eljött volna egy csendesebb időszak, a belső gyülekezet-építésnek, a szép lelki fejlődésnek az időszaka, a Sátán megirigyelte és minden félbeszakadt.

1983 őszén 7 éves szolgálat után hazamentünk egy hosszabb szabadságra. A gyülekezet retúrjeggyel bocsátott el, mi látogatóba mentünk. Az érkezésünk alkalmával jelzett vihar ekkor következett be, amikor a gyülekezet és a magunk akarata ellenére nem jöhettünk vissza. Amikor most, 1988- ban a gyülekezet újból kifejezhette a saját óhaját és akaratát, ragaszkodott ahhoz, hogy jöjjünk vissza. Olyan volt ez, mint egy leszorított rugó. Minél nagyobb az elfojtása, annál nagyobb a potenciális erő, amit képvisel.

1976. október 31-én volt a Detroiti Első Magyar Baptista Gyülekezetbe a beiktatásunk. Azon részt vett akkor az Amerikai Magyar Baptista Szövetség akkori elnöke és főtitkára, az American Baptist Convention

Lidia és András Herjeczki és a Southern Baptist Convention (az északi és déli baptisták) hivatalos képviselői, a magyarországi lelkészeket kölcsönző program koordinátora és ahogyan ez szokásos a szomszédos gyülekezetek képviselői és küldöttei mind. Ezt a beiktatást a kényszermegszakítás nem tette hatálytalanná. Most újból itt vagyunk, hogy folytassuk tovább a munkát, attól a felelősségtudattól vezéreltetve, hogy Atyánk és megbízó Urunk kegyelméből talán még tehetünk valamit ennek a gyülekezetnek az érdekében, akiket megszerettünk és akiket a szívünkbe zártunk.

Amikor szeptember 25-én újból szembe találtam magam a gyülekezettel, nem tudtam mást mondani, mint Pál apostol kölcsönzött szavait: testvéreim, nem úgy érkeztem hozzátok, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti néktek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is, mint megfeszítettről... Beszédem és igehirdetésem sem az emberi bölcsesség megnyerő szavaival hangzik., hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék. (lKor. 2:1-5) Hogy bőven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban az én tinálatok való újabb megjelenésem által. (Fii. 1:26)

Ezúttal is szeretettel köszöntünk minden kedves testvérünket, A Kürt kedves olvasói táborát. Mindazokat a testvéreket, akikkel az Iratmisszió során levelezésben voltunk. És sok szeretettel gondolunk mindazokra, akik annakidején segítségünkre voltak a templomvásárlásunk költségeiben. Most arra kétjük kedves testvéreinket, imádkozzanak érettünk. Az erőnlétünk már nem a régi, de látjuk már is, hogy a feladatunk nem könnyebb és nem kevesebb. Van ugyan szép imaházunk, de tudtuk, hogy Istenünk nem kézzel csinált templomban lakozik. Ma az élő-szívek templomát kell építenünk, hogy felépüljünk lelki házzá, szent (Folytatás a 6. oldalon)

I