A Kürt, 1988 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1988-03-01 / 3-4. szám
1988. március—április 5. oldal MÁRIA VALLÁSTÉTELE — Testimony of Mary — (Jn 11:23—27) Az Úr Jézus Krisztus Lázár halála után meglátogatja a gyászoló családot és párbeszédet folytat Mártával, Lázár nőtestvérével az embereket érintő fontos kérdésről, a halálról. Örök téma, hogy miért is van halál, s ha már van, hogyan lehetne legyőzni. Beszélgetés közben Jézus azt mondja Mártának: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él...” — és hirtelen felteszi neki a kérdést: „Hiszed-é ezt? Mártának nem volt szüksége gondolkodási időre, hogy választ adhasson erre a kérdésre. Ő ismerte az Úr Jézus Krisztust, így a gyász perceiben is meggyőződéssel vallotta: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia...” Csodálatosan hangzik az a hitvallás. Olyan győzelmes erő árad belőle, amely elűzi a kételynek még az árnyékát is. Noha Mártát mint szorgalmas háziasszonyt szoktuk példaként emlegetni, azt kell meglátnunk, hogy lelki növekedésben semmivel sem maradt le Máriától. Ő is magába szívta és komolyan vette Jézus tanításait, s úgy tekintett az Úrra, mint Isten Fiára, akit az Atya küldött e világra. A Biblia tanulmányozásánál érdemes megfigyelni, hogy az Úr Jézus több esetben is kinyilatkoztatta Istenfiúságát egyszerű, bűnös asszonyoknak. Mikor a samáriai asszonnyal beszélget Jákob kútjánál az élő vízről, az imádság lényegéről, s az asszony azt mondja: „Tudom, hogy Messiás jön, akit Krisztusnak neveznek”, akkor Jézus nyíltan kijelenti magát és azt mondja: „Én vagyok az, aki veled beszélek” (Jn 4:25—26). Jézus Krisztus magatartásával minden esetben kinyilvánította, hogy Isten előtt a férfi és nő egyenlő értékű, egyformán bűnös, megváltásra szorult lény. Nincs alá és fölérendelés, csak közös emberi sors. Legyen az egy egyszerű asszony, mások által megvetett, ha lelke üdvösségre vágyik és kész hittel elfogadni őt, azt ő semmiképpen el nem utasítja, mert ő nem tesz különbséget férfi vagy nő között. J. Bunyan, a „Zarándok útja” c. könyvének második részében leír egy beszélgetést, ami Gájus házában hangzik el Krisztina és zarándoktársai látogatása alkalmából. Az író Gájus ajkára adja a szót, aki így folytatja beszédét: „Most pedig a nők javára kell néhány szót mondanom. Mert jóllehet egy asszony révén jött az átok és halál e világra (1 Móz 3), de azonképpen az élet és üdv is. „Kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett...” (Gál 4:4). Mikor pedig a Megváltó megszületett, felette ugyancsak az aszszonyok örvendeztek előbb, mint a férfiak (Lk 1:42—45). Nem tudok róla, hogy Krisztusnak a férfiak közül valaki akárcsak egy garast is adott volna, de az asszonyok követték és vagyonukból szolgáltak néki (Lk 8:2—3). Aszszony volt, aki lábait könnyhullatással mosta (Lk 7:37—40), és asszony volt, aki testét drága kenettel megkente a temetéshez (Jn 11:2, 12:3). Asszonyok voltak, akik siratták, mikor keresztre vitetett (Lk 23:27), és asszonyok, akik ott álltak a kereszt alatt (Jn 19:25). Az asszonyok ott voltak, mikor Jézust eltemették (Mt 27:61), és akik a feltámadás reggelén a sírhoz mentek (Lk 24:1) és hozták a hírt a tanítványoknak, hogy Jézus a halálból feltámadott (Lk 24:22—23). Az asszonyok tehát nagy kegyeltjei az Úrnak, amiből látható, hogy velünk együtt ők is örökösei a kegyelem életének” (1 Pét 3:7). J. Bunyan, aki 1628-ban született és a „Zarándok útja” c. könyvét 1678- ban jelentette meg, tisztán látta a közös emberi sorsot. S ha meg is jegyzi, hogy „az asszonyok nagy kegyeltjei az Úrnak”, ezzel nem tesz különbséget, hiszen hozzáfűzi, hogy „velünk együtt örökösei a kegyelem életének”. Mi, hívő nők hálásak vagyunk Jézus Krisztusnak a kegyelemért és szeretnénk szolgálni Őt hűséggel. Egyik magas beosztásban lévő testvérnőm beszélte el, hogy meghívást kapott egy lelkipásztor konferenciára, s mikor megérkezett, meglepetve látta, hogy ő Gerő Sándomé az egyetlen női résztvevő. Alig telt el néhány perc a konferencia első előadósa után, amikor hozzálépett egy lelkipásztor és megkérdezte: ön mit keres itt? — gondolván, tévedésből került oda. Testvérnőnk azonban nem jött zavarba, hanem megmondta, hogy meghívást kapott és azért van itt. Erre az illető meglepődve mondja, hogyan, hiszen az Űr Jézus csak férfiakat hívott el a lelkipásztori szolgálatra, akkor mi keresnivalója van itt egy nőnek? Mire a mi testvérnőnk szelíden azt válaszolta: ami az elhívást illeti, mi nők hívás nélkül is szolgálni akarjuk az Urat hálából, mint ahogyan azt a szent asszonyok is tették” (Lk 8:1—3). Hiszem, hogy reánk, ma élő, Krisztust követő asszonyokra is jellemző a hála és a meggyőződésből fakadó bizonyságtétel, ami Márta ajkán elhangzott. Az Űr Jézus személye nekünk elegendő garancia arra, hogy higygyünk Benne és úgy rendezzük földi életünket, hogy a mindennapi feladatok végzése közben felkészüljünk az örökéletre. Péter apostol azt írja, hogy legyünk készek számot adni a bennünk lévő reménységről (1 Pét 3:15). Bizonyára tudta Jézus, hogy Márta hisz benne, mégis elvárta, hogy erről nyíltan vallást tegyen. Ki tudja, hányán nyertek erőt a feljegyzett bizonyságtétel nyomán évezredek óta. Egy bizonyos, szükség van bizonyságtételre, hogy mások is hithez jussanak. „Mert a hit hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által” (Róma 10:17). Márta vallástétele buzdítson bennünket arra, hogy hirdetői legyünk a húsvéti örömüzenetnek: Krisztus él, feltámadott, ahogy előre megmondta. Ő a felelet a halál nagy kérdésére, mert Ő a feltámadás és az élet, és aki Benne hisz, ha meghal is él. Higgyünk mi is rendületlenül és ne engedjük, hogy bármi is befolyásolja Jézus Krisztussal való kapcsolatunkat. Járjuk zarándok útunkat az örökélet reménységével és szolgáljuk mások javát az Úr dicsőségére. Gerő Sándorné Torontó—Budapest A cikk szerzője Gerő Sándorné testvérnő 1977— 1981 között a Torontói Magyar Baptista Gyülekezet lelkipásztornéja volt. Jelenleg Budapesten él. 1987 tavasza óta az Európai Baptista Szövetség Nőbizottságának elnöke. Új szolgálati körének hűséges betöltéséhez Isten áldását kívánjuk A KÜRT olvasói nevében.
