A Kürt, 1987 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1987-01-01 / 1-2. szám

1986. november—december 3. oldal Hogyan ismerhetem meg Isten akaratát? i. Vezettetés Nemrég olvastam egy repülőszerencsét­lenségről. Ködös időben a pilóta a rossz látási viszonyok miatt nekiment egy hegy­nek. Ez a szerencsétlenség elkerülhető lett volna, ha a pilóta felhívja a közeli repülő­teret és kéri a vezetést. Távvezetés segítsé­gével köd ellenére is elkerülhette volna a veszélyt. Sokszor mi is ilyen helyzetben vagyunk. Nem látjuk, mit rejteget a jövő, s mégis megállás nélkül haladunk előre. Döntéseket kell hoznunk, amelyeknek kö­vetkezményeit előre nem láthatjuk. Úgy vagyunk, mint a pilóta a ködben. Van-e valaki, aki minket vezethetne? Vannak emberek, akik a csillagokra bíz­zák életüket és onnan olvassák ki a dönté­seikhez szükséges útmutatást. Mások jós­nőhöz mennek. Milliókat áldoznak arra, hogy babonás módszerek alapján „meg­ismerjék” jövőjüket. Ez is mutatja, hogy mennyire vágyik az ember vezetés után, mivel nem lát a jövőbe. Ezek a babonás módszerek nem vezetnek célra. Sem a csil­lagokba, sem a jósnő kártyáiba nincs le­írva az életünk. Dehát akkor magunkra vagyunk ha­gyatva? Egyedül állunk a sötét jövővel szemben, mint a pilóta a ködben? Nem! Van valaki, aki ismeri jövőnket, ismeri a veszélyeket, tudja az utat is és kész vezetni bennünket. Isten — egyedül ő vezethet biztosan. Igen, de hogy történik ez a vezetés? Hogyan tudom meg egy útelágazásnál, melyik az Isten akarata szerinti út? Hogyan ismerem meg Isten akaratát különböző döntések­ben? Valóban van mód arra, hogy egész gyakorlati kérdésekben megismerjem Is­ten akaratát, vagy csak úgy nagyvonalak­ban? Ebben a kérdésben megoszlanak a véle­mények. Egyesek azt állítják, hogy Isten az ő parancsolataiban csakúgy nagyvonalak­ban fektette le az útirányt, részletekkel nem törődik. Mások bizonyos „módsze­rek” segítségével a legcsekélyebb dolgok­ban is biztosítani akarják maguknak Isten vezetését. Ebből következik, hogy az első nézet követői bizonytalanul, sőt néha túlságos félelemmel döntenek; vagy azt mondják, megyek az élet útján, ahogy jónak látom, és ha Istennek nem tetszik, majd megállít. Ez úgy néz ki, mintha egy ember elindulna egy autóval, anélkül, hogy ismerné a forgal­mi szabályokat s azt mondja: a rendőr majd megállít, ha valamit rosszul csinálok. A második nézet követői viszont néha túlságos magabiztossággal mennek előre az életben és minden maguk okozta bal­lépést könnyedén Istenre hárítanak, mivel „megkérdezték” és ő „mutatta” ezt az utat. Vigyázzunk, ne tévedjünk el az egyik vagy a másik végletbe. Az ilyen helytelen mód­szerekre még részletesen kitérek. Most elő­ször vizsgáljuk meg Isten igéje nyomán, van-e alapunk Isten vezetésére számítani. Ismerjük a Bibliából azoknak a történe­tét, akik tapasztalták Isten vezetését. Pél­dául Izrael népét tűz- és felhőoszlop segít­ségével vezette az Űr a pusztában. A bölcseket egy csillag vezette Betlehembe. De Isten az ilyen különleges módszereket általában csak rendkívüli helyzetekben al­kalmazta. Ez nem azt jelenti, hogy az isteni vezetés csak kivételes esetekben tapasztalható. Is­ten gyermekei minden időben számítottak Isten.vezetésére és tapasztalták is. A zsol­táríró így imádkozik: „Mutasd meg nékem a te utadat, hogy járhassak a te igazságod­ban...” (Zsolt. 86, 11). A zsoltáríró egész konkrét módon számított Isten vezetésére, és nem csak úgy nagyvonalakban. Ehhez mérten kapta az ígéretet is: „Bölccsé tesz­lek és megtanítlak az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt. 32:8). Jézus maga ezt ígérte tanítványai­nak: „De amikor eljön ő, az igazság lelke, elvezet titeket a teljes igazságra” (Ján. 16:13). S habár ez az ígéret elsősorban a keresztyén tanításra vonatkozik, úgy ér­zem, hogy alkalmazható a gyakorlati élet­re is. Ezt megerősíti a Római levél 8:14 verse: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” Isten gyermekei tehát számíthat­nak vezetésre, éspedig a Szentlélek vezeté­sére. Ez a vezetés nyilvánvaló ismertetőjele azoknak, akik istenfiúságot nyertek. összegezve elmondhatjuk: Isten nemcsak egy könyvbe foglalt sza­bályzatot hagyott ránk, mely nagyvona­lakban megmutatja akaratát, hanem „bölccsé tesz” — tanít, megmutatja az utat, tanácsol és vezérel azon az úton, me­lyen járnunk kell. Mindezt Szentlelke által végzi. II. Helytelen módszerek Isten akaratának megismerésére Megállapítottuk, hogy Isten akaratát megismerhetjük és vezetését tapasztalhat­juk. Most rámutatok azokra a veszélyekre, amelyek ezen a téren fennállnak. Sok komoly hívő ember jutott már tév­útra, mert helytelen módon próbálta meg­ismerni Isten akaratát. Biztosnak vette, hogy Isten vezetése alatt áll, és mégis a Sátán cselvetésének áldozata lett. Ezért mi­előtt kitérünk azokra, amelyek segítenek Isten akaratát megismerni, néhány olyan módszerre kell rámutatnunk, melyek köny­­nyen tévútra vezetnek. Előre kell bocsátanom, hogy nem lehet semmiféle szabályt felállítani, nem lehet azt mondani: így szólhat hozzánk az Isten, és így nem. Isten szuverén ebben is. Bár­milyen módon és bármilyen úton tudtul adhatja akaratát. De nem köteles ezt úgy tenni, ahogy azt mi elvárjuk. Meg kell tehát vizsgálnunk, melyek a tévutak, nehogy valamit Isten kinyilatkoz­tatásának tekintsünk, ami ténylegesen nem az. A z álmok. A bibliában nem egy esetben olvassuk, hogy Isten álom által mutatta meg akara­tát az embereknek. A Szentlélek kitöltése­kor „álmokat álmodnak a vének” (Ap. csel. 2:17). Ezért sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak álmaiknak s úgyszólván minden álmot isteni kijelentésnek tartanak. Tény, hogy Isten használta és ma is használ­hatja ezt valaminek a kijelentésére. De ez nem jelenti azt, hogy minden álom Istentől származó üzenet. Ha édesanyám ír nekem levelet, postán küldi el. De nem minden levél jön édesanyámtól, amelyet a postás számomra hoz. Álmaink nagyrésze a tudat alatt felhal­mozódott élmények, benyomások, kíván­ságok és indulatok tükörképe. Aki ezeket válogatás nélkül Isten üzenetének tartja, az előbb-utóbb lelki káoszba kerül, mely­ből nehéz lesz kijutnia. A hangok. Erre is van példa a Szentírásban. Bár ritkán, de mégis előfordul, hogy Isten ter­mészetfeletti hang által hívta fel az ember figyelmét, pl. Mózes, Sámuel, a tanítvá­nyok esetében. Azonban itt is fennáll, hogy a kivételt nem lehet szabálynak venni. Itt különösen felmerül nemcsak az öncsalás, hanem a sátáni félrevezetés ve­szélye is. A következő példa mutatja ezt. Egy komoly hivő ember időnként hango­kat hallott. Mindigjó figyelmeztetéseket és útmutatásokat nyert. Ebből az követke­zett, hogy ez a Szentlélek hangja. Egyszer ez a hang egy jövendölést mondott neki, ami nem következett be. Olyan nagyon csalódott, hogy hosszú ideig tartott, míg

Next

/
Thumbnails
Contents