A Kürt, 1986 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1986-11-01 / 11-12. szám

8. oldal 1986. november—december M. jelent meg, 15 millió ember olvasta. Rádiós előadásainak Döntés órája a címe, és 80 ezer kérelem érkezett a stúdióba avégett, hogy nyomtatásban is publikálják ezeket az előadá­sokat. Miért szenvednek a hivő keresztyének? — című előadását pl. 4 millió példányban adták ki. Ő maga 1954-ig (nagy tömegeket mozgató evangélizációs hadjáratainak első öt éve alatt: 1949—1954) 300000-re teszi azoknak a számát, akik az ő igehirdetésére Krisztust elfogadták Meg­váltójuknak, de ebbe nem számítja bele azokat, akik evangé­liumi filmek, rádió, televízió, újságok vagy könyvek hatásá­ra döntöttek. Ennek a hatalmas evangélizációs munkának elvégzésére hatalmas szervezet jött létre, melyet B. Graham-féle Evan­gélizációs Társaság néven ismernek. 1950-ben egy szobát bérelt Minneapolisban, és két titkárt tartott. 1954-ben már közel 200000 ember dolgozott a Graham-féle mozgalom­ban. Évi költségvetésük majdnem 2 millió dollár, helyileg pénzelt szervezetek nélkül. Csak postaköltségük 15000 dollárt tesz ki. 7 millió számon tartott levelezőjük van. 1950-ben rádióra és televízióra 1 275 000 dollárt fizettek ki. Munkatársai és magánélete Graham mellett egy szűkebb munkatársi csoport tevé­kenykedik. A csoport tagjai megóvják Grahamot a töme­gek nyomásától. Hetenként több, mint 9 ezer levelet kap és naponta többszáz telefonhívást. Reggel hét negyvenkor kel és rövid csendesség és reggeli után hozzálát a levelek, in­terjúk és prédikációk kimerítő napi feladatához. Evangéli­zációs kőrútjaira elkíséri felesége is, aki igen buzgón kiveszi részét a szervezésben és a megtértek lelki gondozásában. Két körút között, amikor megpihen carolinai otthoná­ban, Graham keményen dolgozik. Sokat olvassa a Bibliát, miközben buzgón figyel az Ige mondanivalójára. — Sze­retném, ha az Ige átitatna, szeretném kívülről tudni, mielőtt meghalnék! — mondta egy alkalommal. Eddigi életében 10 Bibliát használt el. Étkezése egyszerű, mértékletes. Szeszes­italt nem fogyaszt, nem dohányzik. A legerősebb ital egy csésze fekete, vagy tea. Egy hegygerincen van egy szobács­­kája, ide szokott menekülni a kíváncsiskodók elől. Erre a vízvezeték és villany nélküli helyre sokszor visszavonul imádkozni és elmélkedni, miközben végigtekint az alatta húzódó felhők birodalmán. Emberi egyénisége és igehirdetése Igen alázatos ember. — Nem vagyok különös egyéniség, vagy teológus — szokta mondani teljes őszinteséggel. — Nem én vonzom a tömegeket. Isten vonzza őket. Ebben a tekintetben nem vagyunk egy véleményen Graham testvérünkkel, mert ő igenis különös egyéniség, tudniillik egész különös mértékben adta át magát Isten Szent Szelleme irányításának. Úgy él, mint aki állandóan érzi Krisztus személyes jelenlétét, és minden lépéséta Lélek irányítása alatt teszi. Ami pedig azt illeti, hogy nem teoló­gus, ehhez is férhet egy-két vajon. Valaki azt mondta, hogy Istennek hála, végre egy teológus kapott elhívást az evan­­gélizáló szolgálatra. Mondanivalója mindiga Biblián épül. Megvalósítja azt, amit Pál tanácsol Timotheusnak: Hir­­dessd az Igét! (II.Tim. 2:4) Ha prédikációiból kihagyjuk az Ige mondanivalóját, nem marad semmi. Nincs egy felesleges illusztráció, de nincs benne nélkülözhető bölcselkedés, polemizálás, el­kalandozás, nincsenek csillogó frázisok. Nagy baptista elődjének, a prédikátorok királyának C.H. Spurgeonnek a prédikációi óta talán egyetlen nagy és világhírű igehirdető sem mondott olyan tudatosan elrende­zett és világos áttekintésű, mindamellett annyira az Igét hasogató prédikációkat, mint W.F. Graham, a teológiai tudományok doktora. A “Békesség Istennel” című, 18 prédikációt tartalmazó gyűjteményének a német nyelvre fordítója azt mondja róla, hogy olyan nyelvezete van, amit “Janiés Margit is megért”. Graham maga így nyilatkozik ezekről a prédikációkról: “Ezt a könyvet nem teológusok és filozófusok számára írtam, hanem az utca embere számára. ’’Persze nehéz vissza­fojtani azt a kérdést, milyen könyvet írna teológusoknak és filozófusoknak az, aki ilyen messzire vezeti olvasóit Isten terveinek megismerésében, a bűn, az ördög, a halál, a bűnbánat, a hit, az újjászületés és üdvbizonyosság kérdé-Billy Graham: A lelkes fiatal evangélista. sében. És miközben a legrigorozusabb teológiai mértéket is megütik azok a fejezetek, amelyek arról szólnak, hogy miért jött Jézus, vagy hogy kezdjük el a megtérést, vagy amelyek a hivő ember ellenségeiről, a keresztyén életszabályokról, a hivő gyülekezetekről, a keresztyének szociális kötelezett­ségeiről és Krisztus visszajöveteléről szólnak, ugyanakkor nem merül száraz dogmatikai fejtegetésekbe, lélektelen és üres moralizálásokba, hanem rendkívül praktikus marad, és megmondja a kihűlt hívőnek, és a most izzásba jött hitetlennek, az utca emberének és a hivatalnokká vált lel­késznek egyaránt, hogy lehet az üdvösséget megragadni. Megvannak mindazok a természeti adottságai, amelyek a vezetőt jellemzik: magas termet, kellemes hang, energikus mozdulatok, megnyerő modor, átlagon felüli emlékező­tehetség, igehirdetés közben prófétai tűzben égő kék sze­mek, de mindez együttvéve nem magyarázná meg azokat a hatalmas eredményeket, amelyek szinte túlszárnyalni látsza­nak az első pünkösdi igehirdetés hatására megtérteknek a számát. Tudvalevő, hogy akkor 3000 ember merítkezett be, Graham 100 ezernyi hallgatósága közül azonban nem egyszer 5—6 ezer körül van azoknak a száma, akik vallást tesznek arról, hogy elfogadták Jézus Krisztust Megváltó­

Next

/
Thumbnails
Contents