A Kürt, 1986 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1986-07-01 / 7-8. szám

VI. ÉVF., 7—8. SZÁM, 1986. JÚLIUS—AUGUSZTUS VOL. 6, NO. 7-8, JULY-AUGUST, 1986 PubUshed monthly by THE HUNGARIAN BAPTIST CONFERENCE OF THE AMERICAN CONTINENT Co-operating with the Greater Cleveland Baptist Association — SBC Szánjuk oda masunkat!-----------------------------------—---------------------------(Róma 12:1—2) —----------------------------------------------------Amikor valaki pályaválasztás előtt áll, a sok lehetőség között józanul, meg­fontoltan kell döntenie, merre halad­jon tovább. Miután el­határozásra jutott, minden mást feladva, odaszánja magát a rá váró feladatoknak. A helyes döntésnek, tel­jes odaszánásnak gyü­mölcsöző eredménye lehet. Akik szeretik hi­vatásukat, nem sajnál­ják rááldozni idejüket, erejüket, egészségüket. Némelyek szin­te egész életüket odaadják kitűzött cél­jaik eléréséért. Pedig mindezek a célok csak ideig valók, földiek. A fenti ige bennünket is élet-pálya­választás elé állít. A Krisztus-követés vállalása minden más döntésnél komo­lyabb, hiszen itt nem csupán földi cé­lokról, hanem az örök élet jutalmáról van szó. Hogy ezt egyáltalán remélhet­jük, egyedül “Isten irgalmasságának” köszönhetjük.. Isten azzal bizonyította irántunk való szeretetét, hogy odaszán­ta egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, “hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Áldozatos szeretetéért hálánkat csak egyfélekép­pen mutathatjuk ki, úgy, hogy mi is odaszánjuk önmagunkat teljesen: tes­tünket, lelkünket, szellemünket. Ebből a hármas egységből egyik sem marad­hat ki. Mégis meglepő, hogy a Római levél­ben Pál a test odaszánását külön is említi. Bizonyára azért, mert mi köny­­nyen úgy gondolnánk, elég csak a lel­kűnkkel, szellemünkkel szolgálni Is­tennek. A testet ebből vagy kizáijuk, vagy hagyjuk elkényelmesedni, legtöbb­ször azonban nem is tudjuk, mit kezd­jünk vele. Milyen módon tehetnénk hát eleget az igei felszólításnak? Tévedés lenne arra gondolni, hogy testünk odaszánása valami aszketikus önsanyargatást jelent — mint ahogy azt főként a középkorban gondolták. Inkább az, hogy a test is eszköze le­gyen Isten céljainak. Nem mintha a test különválasztható lenne e földi lét­ben az ember egészétől, hangsúly mégis azért kerül rá, mert Isten dicső­ségét annak is szolgálnia kell. Ez annál is időszerűbb üzenet, mivel a testnek napjainkban nagy kultusza van. Ma, amikor a szex olyan óriási szerepet ját­szik, amikor az Isten adta egészséges ösztönök szinte beteges módon eltor­zulnak, vagy túlzott hangsúlyt kapnak, akkor különösen nagy jelentősége van ennek a felszólításnak: szánd oda a te testedet is! Isten a mi testünket Szent­leikének bennünk lakozásával akarja templommá szentelni (lKor 6:19). A templom istentiszteleti célt szol­gál. Az apostol az odaszentelt életet okos istentiszteletnek nevezi. Mi leg­többször a templomban, imaházban töltött órákat nevezzük istentisztelet­nek. Ha alaposan meggondoljuk, ezek a rövid órák a legjobb esetben is csu­pán előkészületek az istentiszteletre. Az istentisztelet valójában kint az élet­ben, a gyakorlatban folyik. Gyakorla­ti életünk a mércéje annak, hogy Krisz­tus követését komolyan vesszük-e vagy sem. Aki egész életét Isten uralma alá he­lyezi, annak többé nem a jelenvaló világ szelleme, erkölcsi normája moti­válja a cselekedetét, hanem Isten sza­va. Vizsgáljuk meg, van-e különbség a magunk és az e világ szerint járók élete, viselkedése, magatartása, megnyilvá­nulása között. Ismét nem szabad vala­mi látványos elkülönülésre gondol­nunk. Emlékezzünk csak Jézus imádsá­gára: “Ne vedd ki őket a világból, hanem őrizd meg őket a gonosztól!” (Jn 17:15). A főkérdés inkább ez: ön­magad körül forgolódva, önző módon csak a magad örömét, előnyét, élveze­teit keresed, vagy mindettől elfordulva Istennek szolgálsz teljes szívedből? Nem a kegyeskedés, nem a szenteske­dés, nem a kenetteljes beszéd a hivő élet jellemzője, hanem az örömmel vál­lalt szolgálat, melyet ha kell, önfeláldo­zás, önmegtagadás kísér. Az őszinte önvizsgálat változást sür­get. Az “elme megújulására” van szük­ség. Tehát ismét nem valami külső szokásokról, nem a kegyesség látszatá­nak magunkra öltéséről van szó. Isten Igéje a dolgok gyökerét ragadja meg. Azt akarja, hogy gondolatvilágod, lel­­kületed, felfogásod változzon meg. Enélkül nem vagyunk alkalmasak az Ő követésére. Önmagunk megváltoztatása lehetet­len feladat. Megrögzött rossz szoká­sok, fékezhetetlen ösztönök, káros szenvedélyek, romboló környezeti ha­tások naponta új kihívást jelentenek. Az átformálódást tulajdonképpen nem mi irányítjuk. Feladatunk “csak” any-Mészáros Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents