A Kürt, 1985 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
V. ÉVF., 8. SZÁM, 1985. AUGUSZTUS VOL. 5. NO. 8., 1985. AUGUST Published monthly by THE HUNGARIAN BAPTIST CONFERENCE OF THE AMERICAN CONTINENT Co-operating with the Greater Cleveland Baptist Association — SBC rrmTmrm Őrálló, fújjad a kürtöt! “És lön az Űr szava hozzám: Embernek fia! őrállóul adtalak én téged.” (Ezék. 17:16—17) Abban az esztendőben, mikor elhagytam a gyermekkor rózsaszín-ködös tájait, szózatot hallottam. Nem olyan szózat volt ez, mint a megafonok harsogása. Nem volt benne semmi a masinák recsegő torzításából, mégis úgy tűnt, hogy mérföldekre elhat. Hangja erősebb volt, mint ezer ember kiáltása. Zenéje lágyabb, mint az aeol-hárfáé. Mégis velőkig ható. Élesen szúrt, amint belesüvített az agyamba és hallatán a szívemet fagyos dermedés markolta meg; pedig körülöttem a tavasz pompázott. — Akkor történt ez, amikor először jöttem annak tudatára, hogy nem vagyok többé gyermek. A halántékom vadul zakatolt, mintha száz gyorsvonat robogott volna át rajtam hihetetlen sebességgel: “Őrállóul adtalak... őr-álló-ul, őr-álló-ul...” Körülöttem virágok nyíltak, madarak trilláztak és én szózatot hallottam: “Őrálló, fújjad a kürtöt!” Kiáltani szerettem volna, de száraz volt a torkom. Sikoltani, de ajkaim összezárultak. Futni, de lábaim a földbe gyökereztek. Szerettem volna harsonázni, de nem volt harsonám! És a szózat egyre hangzott! Csak én hallottam és nem hallotta senki más. Pedig nem messze tőlem emberek haladtak. Vidáman, nevetve, veszekedve, sírva. El voltak foglalva önmagukkal és nem láttak engem. És nem látták egymást és nem látták a természet fakadását. És nem láttak semmit... Csak mentek — lefelé és felfelé. Az út széles volt és lejtős... És sokan jártak rajta! A távolban sötét felhők gomolyogtak. A mélyből támadtak. Rettenetes vihar előjelei voltak. Egy kis csoport haladt más irányban. Ők látták a vészt. Egy magasan lévő menedékház felé tartottak. Kerengő útakon sietnek felfelé. Göröngyös, fárasztó hegyi ösvényen. De nem volt idejük jelt adni a lent haladóknak. Pedig lent nem volt menedékház. A szózatot senki sem hallotta! Nekem nem volt harsonám! A felfelé haladóknak nem volt idejük! A vihar pedig közeledett. És egyre zúgott a szózat: "Vérét a te kezedből követelem!” A vihar közeledett. A lejtőn haladó csoport még mindig nem látta, mert ki-ki csak magával volt elfoglalva. Az éjgen eltűnt a nap és villámok cikáztak. En pedig egyre újból hallottam a szózatot. Végre fölengedett az egész testem dermedtsége. De akkor már kitört a vihar. Hangok szakadtak fel a torkomból. Futni kezdtem. Elbuktam; megütöttem a lábamat. Véres volt már az arcom, de én futottam, mert mégis szólnom kellett! Hogy forduljanak vissza és menjenek a hegyre, mert nincs más menekvés! De legnagyobb részük nem fölfelé, hanem lefelé futott, pedig az út végén szakadék tátongott. Bomoltan kiabáltak segítségért. Az ég rettentően dörgött, a vihar bömbölt és nem hallottuk egymás szavát. Felfelé nem volt útjelző. Magam futottam hát visszafelé és kiáltottam, ahogy csak tudtam. Mert nem volt harsonám! Akik a menedékházban voltak, azok már aludtak. Lent lucskos áradat hányt halott testeket. Voltak, akik megmenekültek, mert mégis meghallották az én erőtlen kiáltásomat és visszafordultak velem együtt — fel a hegyre. Akkor történt ez, amikor először eszméltem ráv hogy többé nem vagyok gyermek. És azóta folyton hallom a szózatot: Őrálló, fújjad a kürtöt! — dr. Haraszti Sándor — (A cikk eredetileg Magyarországon jelent meg 1941-ben, A Kürt 11. számában.) VIHAR UTÁN Vihar tombolt az éjjel. Miként megannyi fényjel, Gyors villámok cikáztak. Szelek tépték a fákat. Nagy döngések dörögtek, Rázták vadul a földet. A hajnal vetett véget E borzasztó zenének. A menny - markát kitárta, S tépett füvekre, fákra Hűs záporát leszórta, Gyógyos morajba fojtva Siralmát tört sebeknek ... így csak anyák szeretnek. S de boldogító: nézni, A napfény mint becézi Eső után a zöldet, Ékességét a földnek! Vihar tombolt az éjjel. Ma - szerető eréllyel - Nap csókolgatja arcom. Elcsendesült vad harcom. Szívemnek drága éke: Kihajt bennem a béke. Gerzsenvi Sándor Dr. Haraszti Sándor
