A Kürt, 1985 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
1985. július Templomok a prérin II. RÉSZ 2. Kaposvár Ez a település Békevártól kb. 60 kmre van. Lakói, megalapítói előbb jöttek ki az óhazából, mint a békevári telepesek. Mivel a végállomásuk Whitewood vasútállomása volt, annak a közelében kerestek helyet. A település nem nagy, leginkább szétszórtan, farmokon élnek a lakosok. így a templom éppen úgy magában áll a prérin, mint a békevári. Egy régi kép a templomról Megragadó látvány a pusztaság közepén álló, jó állapotban lévő, terméskőből épült templom. Méltó emléke a múltnak. Amennyire tudtam, utána néztem a templom történetének. Egyetlen forrásmunkám Rúzsa Jenő ev. lelkész “A kanadai magyarság története ” című könyve volt. Az író megemlíti a tömeges bevándorlások hullámainak idejét, felsorolja az első telepesek neveit, küzdelmeit. A Kanadába vándorolt magyarságot hivatalosan 1886 óta tartják számon, a Kaposvár környéki első magyar telep megalakulásának évétől. Az első csoport, 35 család, 1886 júliusában érkezett gróf Eszterházy Pál vezetésével, a második csoport, mintegy 20 család pedig két évvel később. Az első Kanadában született magyar emberke ez év augusztusában jött világra, itt Saskatchewanban, azelőtt Assiniboia tartományban. Az itt keresztülvándorló indián törzs és főnöke: Úszó Felhő, jó barátságban volt a telepesekkel. A városkát 1892-ben nevezték el Kaposvárnak. Aki még nem járt Nyugat-Kanadában, az el sem tudja képzelni, milyen akadályokkal kellett megküzdeniök azoknak, akik itt alapították meg új hazájukat. Kemény próbára tette őket a hideg időjárás, a köves, feltöretlen talaj, a vadállatok és az óriási távolságok, amit eleinte ökrös szekérrel kellett megtenniök. A kormánytól a következő segélyt kapták: Ezer dollárt, két ökröt, két tehenet, szekeret, ekét, boronát, puskát és lőport. 1887 májusában már vetettek, és dolgoztak az út- és vasútépítésen. Az út mentén és az állomás körül létesültek az újabb települések. Érdekes élmény egy nagy angol nyelvű országban ilyen városneveket olvasni az útmenti jelzőtáblákon: Eszterházy, Otthon, Kaposvár. Nevük messzire látszik a kimagasló víztornyon és a középületeken is. Az első városka alapítója nevét őrzi, aki itt magyar gyarmatot szeretett volna alapítani, de a nagyszabású tervek nem valósultak meg. Tény az, hogy tiszta magyar települések voltak, s még ma is zömében magyarok lakják, az elangolosodó második, harmadik generáció. A szomszéd városka, Stockholm, a svéd telepeseké volt, akik előbb jöttek, mint a magyarok, de később vegyültek velük. A magyarok mai napig is Stokkhalomnak nevezik. A kaposvári templom a sírkerttel együtt körülkerítve áll az út mentén. Amint a kerítés ajtaján belépünk, azonnal bebizonyosodik, hogy nem múzeumot fogunk látni, hanem ma is élő közösség templomát, mert tábla jelzi, hogy vasárnaponként 12-kor tartanak luteránus istentiszteletet. Kívülről is megragadó a szép, tornyos épület, színes üvegablakaival. Nem gondoltuk, hogy nyitva van, mégis megpróbáltuk a kilincset, és örültünk, hogy megnyílt az ajtó. Valaki biztosan itt van! De belépve, mély csend fogadott. Olyan volt ez a templom, mintha csak most távoztak volna a hívek. A fogason egy ottfelejtett gyerekkabát, meg egy fél pár kesztyű, a könyvtartókban szép rendben sorakoztak az énekeskönyvek. A színes ablakokon beözönlő napsugár egy porszemet sem talál, de annál szebben mutatja az ólomkeretes, színes üvegablakok mintáit. A legszebb és legnagyobb a jó Pásztort ábrázolja juhai között, karján báránykával. Lassan lépdeltünk előre a szőnyegen, megnéztük az úrasztalát, bal sarokban a szószéket, jobboldalt pedig az értékes, mindentudó orgonát. A szentély mögötti nyitott ajtón csak benéztünk, ott egy kis lelkészi irodát láttunk. Az íróasztalon nyitott Biblia, és a persely-tányérok, a vasárnapi borítékos gyűjtés-7. oldal sei. Mindez a puszta közepén, nyitott ajtóknál, az Úristen őrizete alatt! Megérintette lelkünket a templom néma, áhítatos szentsége. Szinte érezhetően ott él a templomépítő ősök emléke, és a mai hívek közössége, akik nemrég itt énekeltek a padokban. Ünnepélyes érzésekkel, lábujj hegyen lépve hagytuk el a templomot. Fölfedezése, megismerése számomra olyan élményt jelentett, hogy elhatároztam: ezt az élményt megosztom magyar testvéreimmel. Jó, ha tudunk valamit az itt lakó magyarok elődeiről. S ha templomukban már nem is hangzik magyarul az Ige, emlékezzünk hálával úttörő munkájukra. És végül: legyünk hálásak a ma végezhető magyar missziómunkáért! Oláh Lajosné A KÜRT BARÁTI KÖRÉNEK ALAPÍTÓ TAGJAI The Founders of the Circle of Friends of The Trumpet Dr. Almási Mihály, Burzuk János, Csercsa Balázs, Csercsa Balázsné, Für Béla, ifj. Für Béla, Forrás Ede, Dr. Haraszti Sándor, Herjeczki András, Herjeczki A. Géza. Dr. Héthalmi Páth Károly, Hortulányi Gedeon, Hunter-Vadász János, Jakab Bálint, Dr. Katzenbach Tibor, Dr. Kovács Vilmos, Krizmanic István, Krasznai Béla, Kun Gyula, id. Kuti János, ifj. Kuti János, Kuti Sándor, Lehoczky László, Marton Sándor, Molnár Antalné, Nagy Sándor, Oláh Lajos, Pacsai József, Pass Imréné, Podobni János, Dr. Katzenbach Ferenc, Szakács Vilmos, Szalay Lajosné, Tóth János, Tóth Győző, Waltz Béla, Wentz György, ifj. Wentz György, Werle Henrikné, Mr. and Mrs. Joy Werle, Zeke Zoltán. ÜJ TAGOK: Somlai Gyula, Névtelen 1, Névtelen 2, Jakus Józsefné, Kuti Kornél, Módy Benjámin, Mrs. Sarolta Ficsor, Mrs. Katalin Reeves, Miklós Ilona, Nagy Ilona, Szűcs Istvánná, Csercsa Róbert, Kuti József, Julius Barcsik, Joe Domosi, Mr. and Mrs. Bánás, Mr. Alex Gáspár, Székelyhídi Erzsébet, Jakab Antal, Mikó Tibor, Lovas András. Szeretettel kérjük a Baráti Kör tagjait, hogy az esedékes tagdíjat pénztárosunk címére küldjék: MRS. MA GGIE MARTON 1162 Forth Street Lincoln Park, MI 48146 A tagdíj egy teljes évre 120 dollár. Beküldhető fél évi (60 dollár), negyedévi (30 dollár), és havi (10 dollár) részletekben is. Köszönjük, hogy szeretetükkel és áldozataikkal támogatják lapunk misszióját.
