A Kürt, 1985 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1985-07-01 / 7. szám

1985. július Templomok a prérin II. RÉSZ 2. Kaposvár Ez a település Békevártól kb. 60 km­­re van. Lakói, megalapítói előbb jöttek ki az óhazából, mint a békevári telepe­sek. Mivel a végállomásuk White­­wood vasútállomása volt, annak a kö­zelében kerestek helyet. A település nem nagy, leginkább szétszórtan, far­mokon élnek a lakosok. így a templom éppen úgy magában áll a prérin, mint a békevári. Egy régi kép a templomról Megragadó látvány a pusztaság kö­zepén álló, jó állapotban lévő, termés­kőből épült templom. Méltó emléke a múltnak. Amennyire tudtam, utána néztem a templom történetének. Egyet­len forrásmunkám Rúzsa Jenő ev. lel­kész “A kanadai magyarság története ” című könyve volt. Az író megemlíti a tömeges bevándorlások hullámainak idejét, felsorolja az első telepesek ne­veit, küzdelmeit. A Kanadába vándo­rolt magyarságot hivatalosan 1886 óta tartják számon, a Kaposvár környéki első magyar telep megalakulásának évétől. Az első csoport, 35 család, 1886 júliusában érkezett gróf Eszterházy Pál vezetésével, a második csoport, mintegy 20 család pedig két évvel később. Az első Kanadában született magyar emberke ez év augusztusában jött világra, itt Saskatchewanban, az­előtt Assiniboia tartományban. Az itt keresztülvándorló indián törzs és fő­nöke: Úszó Felhő, jó barátságban volt a telepesekkel. A városkát 1892-ben nevezték el Kaposvárnak. Aki még nem járt Nyugat-Kanadá­ban, az el sem tudja képzelni, milyen akadályokkal kellett megküzdeniök azoknak, akik itt alapították meg új hazájukat. Kemény próbára tette őket a hideg időjárás, a köves, feltöretlen talaj, a vadállatok és az óriási távol­ságok, amit eleinte ökrös szekérrel kel­lett megtenniök. A kormánytól a kö­vetkező segélyt kapták: Ezer dollárt, két ökröt, két tehenet, szekeret, ekét, boronát, puskát és lőport. 1887 máju­sában már vetettek, és dolgoztak az út- és vasútépítésen. Az út mentén és az állomás körül létesültek az újabb települések. Érdekes élmény egy nagy angol nyelvű országban ilyen városne­veket olvasni az útmenti jelzőtáblá­kon: Eszterházy, Otthon, Kaposvár. Nevük messzire látszik a kimagasló víz­tornyon és a középületeken is. Az első városka alapítója nevét őrzi, aki itt ma­gyar gyarmatot szeretett volna alapí­tani, de a nagyszabású tervek nem va­lósultak meg. Tény az, hogy tiszta magyar települések voltak, s még ma is zömében magyarok lakják, az elango­­losodó második, harmadik generáció. A szomszéd városka, Stockholm, a svéd telepeseké volt, akik előbb jöttek, mint a magyarok, de később vegyültek velük. A magyarok mai napig is Stokk­­halomnak nevezik. A kaposvári templom a sírkerttel együtt körülkerítve áll az út mentén. Amint a kerítés ajtaján belépünk, azon­nal bebizonyosodik, hogy nem mú­zeumot fogunk látni, hanem ma is élő közösség templomát, mert tábla jelzi, hogy vasárnaponként 12-kor tartanak luteránus istentiszteletet. Kívülről is megragadó a szép, tornyos épület, szí­nes üvegablakaival. Nem gondoltuk, hogy nyitva van, mégis megpróbáltuk a kilincset, és örültünk, hogy megnyílt az ajtó. Valaki biztosan itt van! De belépve, mély csend fogadott. Olyan volt ez a templom, mintha csak most távoztak volna a hívek. A fogason egy ottfelejtett gyerekkabát, meg egy fél pár kesztyű, a könyvtartókban szép rendben sorakoztak az énekesköny­vek. A színes ablakokon beözönlő nap­sugár egy porszemet sem talál, de annál szebben mutatja az ólomkeretes, színes üvegablakok mintáit. A legszebb és legnagyobb a jó Pásztort ábrázolja juhai között, karján báránykával. Las­san lépdeltünk előre a szőnyegen, meg­néztük az úrasztalát, bal sarokban a szószéket, jobboldalt pedig az értékes, mindentudó orgonát. A szentély mö­götti nyitott ajtón csak benéztünk, ott egy kis lelkészi irodát láttunk. Az író­asztalon nyitott Biblia, és a persely-tá­nyérok, a vasárnapi borítékos gyűjtés-7. oldal sei. Mindez a puszta közepén, nyitott ajtóknál, az Úristen őrizete alatt! Meg­érintette lelkünket a templom néma, áhítatos szentsége. Szinte érezhetően ott él a templomépítő ősök emléke, és a mai hívek közössége, akik nemrég itt énekeltek a padokban. Ünnepélyes érzésekkel, lábujj hegyen lépve hagytuk el a templomot. Fölfe­dezése, megismerése számomra olyan élményt jelentett, hogy elhatároztam: ezt az élményt megosztom magyar test­véreimmel. Jó, ha tudunk valamit az itt lakó magyarok elődeiről. S ha temp­lomukban már nem is hangzik magya­rul az Ige, emlékezzünk hálával úttörő munkájukra. És végül: legyünk hálá­sak a ma végezhető magyar misszió­munkáért! Oláh Lajosné A KÜRT BARÁTI KÖRÉNEK ALAPÍTÓ TAGJAI The Founders of the Circle of Friends of The Trumpet Dr. Almási Mihály, Burzuk János, Csercsa Balázs, Csercsa Balázsné, Für Béla, ifj. Für Béla, Forrás Ede, Dr. Haraszti Sándor, Her­­jeczki András, Herjeczki A. Géza. Dr. Hét­halmi Páth Károly, Hortulányi Gedeon, Hunter-Vadász János, Jakab Bálint, Dr. Katzenbach Tibor, Dr. Kovács Vilmos, Krizmanic István, Krasznai Béla, Kun Gyu­la, id. Kuti János, ifj. Kuti János, Kuti Sándor, Lehoczky László, Marton Sándor, Molnár Antalné, Nagy Sándor, Oláh Lajos, Pacsai József, Pass Imréné, Podobni János, Dr. Katzenbach Ferenc, Szakács Vilmos, Szalay Lajosné, Tóth János, Tóth Győző, Waltz Béla, Wentz György, ifj. Wentz György, Werle Henrikné, Mr. and Mrs. Joy Werle, Zeke Zoltán. ÜJ TAGOK: Somlai Gyula, Névtelen 1, Névtelen 2, Ja­­kus Józsefné, Kuti Kornél, Módy Benjá­min, Mrs. Sarolta Ficsor, Mrs. Katalin Reeves, Miklós Ilona, Nagy Ilona, Szűcs Istvánná, Csercsa Róbert, Kuti József, Julius Barcsik, Joe Domosi, Mr. and Mrs. Bánás, Mr. Alex Gáspár, Székelyhídi Er­zsébet, Jakab Antal, Mikó Tibor, Lovas András. Szeretettel kérjük a Baráti Kör tagjait, hogy az esedékes tagdíjat pénztárosunk címére küldjék: MRS. MA GGIE MARTON 1162 Forth Street Lincoln Park, MI 48146 A tagdíj egy teljes évre 120 dollár. Beküldhető fél évi (60 dollár), ne­gyedévi (30 dollár), és havi (10 dollár) részletekben is. Köszönjük, hogy szeretetükkel és áldozataikkal támo­gatják lapunk misszióját.

Next

/
Thumbnails
Contents