A Kürt, 1985 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1985-05-01 / 5. szám
6. oldal 1985. május sem volt, amikor Kanadába költözött szüleivel együtt. Békeváron Tatter Vilmos testvér merítette be 1926-ban. 1945 óta volt tagja a torontói gyülekezetünknek. Kevésbeszédű, csendes ember volt. Segítőkészségéről sokan tanúskodhatnának, különösen az 1956- 1957-ben érkezettek közül. A torontói gyülekezet Rámái Táborának megvételénél jelentős szerepe volt. Szeretett volna részt venni a 25. éves jubileumon, de az Űr hamarább hazahívta. Utolsó találkozásunkkor üdvösségünk alapjáról, a kegyelemről beszélgettünk — Luther életrajzát olvasgatta éppen. Ezt az éneket idézte: “Fogadj, amint vagyok, igen, amint vagyok. Te üdvözítőm vagy Uram, fogadj, amint vagyok.” j H-GBüte Ferenc Büte Ferenc Büte tetvér hazament. Büte Ferenc testvér Erdélyben, Szatmár megye Kiskolcson született 1903. március 18-án. Szülei kisparasztok, igen szorgalmas emberek voltak. Ők bérelték a református egyház tulajdonában lévő malmot is. Első, kemény megpróbáltatása az első világháború volt. Édesapja is bevonult és a kis gazdaság vezetése a még gyermek Büte testvérre szakadt. Aztán jött az öszszeomlás és a velejáró keservek. Öt magát is elhurcolták. A rabságból tipikusan erdélyi furfangjának köszönhetően szabadult. Aztán jött a katonaság a román hadseregben, ami az akkori friss történelmi eseményeknek megfelelően sokszor járt megaláztatással. Ezeknek a hatására döntött úgy, hogy kivándorol Kanadába. Már éltek itt rokonai, akiknek a segítségével kezdett új életet. Isten nagyon megáldotta szorgalmas életét. Szép farmot, jószág állományt szerzett. Négy lánya és fia mind élő keresztyének. Egyik leánya jelenleg is misszionárius Haitiban. Büte testvér itt Kanadában fogadta el Jézust személyes megváltójának. A kiplingi baptista gyülekezetbe kimondottan azért épült be, hogy segíthesse a magyar nyelvű missziót. Értékes igeszolgálataival és szép énekhangjával. Két évig tartó betegségét példás türelemmel viselte. A teljes ideg és izombénulás mozdulatlanságra ítélte ezt az örökké aktív embert. Az Úr igen jó volt hozzá. Különös látomásban mutatta meg néki a helyet, ahová menni fog. Ezt a napot nagyon várta. Derűje, mosolya elköltözéséig megmaradt. A mintegy 60 kilométerre levő wawotai kórházban hetenként kétszer meglátogattam. Utolsó látogatásomat követően néhány órára megpihent. Temetése az ő óhajának megfelelően Kiplingben volt. Születése napján. Jelen volt az a lelkipásztor is, aki által megtért. Többek között az énekkar megindítóan szép éneklésével vettünk búcsút: “Boldogságban találkozunk, a szép hazában...” Oláh Lajos lelkipásztor A üTí* JFirnt Hungarian Saptiat (Elturrb 1362 CHANDLER STREET LINCOLN PARK, MICHIGAN 48146 szeretettel meghív minden érdeklődőt MORGAGE-ÉGETÉSSEL és ORGONAAVATÁSSAL egybekötött Hálaadó Istentiszteletére, amely 1985. május 19-én de. 10 és du. 3 órakor Vasárnap délben közös ebéd! Mindenki gyülekezetünk vendége! Ha szállásra van szüksége, jelentkezzék a következő címen: Mrs. Maggie Marton 1162 Fort Street Lincoln Park, MI 48146 Telefon: (313) 386-4540 Ezúton is köszönjük mindazokat az adományokat, amelyekkel segítették templomunk megvételét. Mindenkit szeretettel várunk! Lovas András lelkipásztor