A Kürt, 1985 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1985-05-01 / 5. szám
4. oldal Templomok a prérin Saskatchewanban jónéhány baptista imaház és református templom őrzi az első telepes magyarok emlékét. Mi magunk is többször meglátogattuk ezeket a helyeket, és a még életben lévő idős magyar testvéreinket. Ők építették pl. a leaski és wakawi szép imaházat is. Az évek múlásával a magyar gyülekezetekből angol gyülekezetek lettek. De nekünk, “óhazai” magyaroknak felejthetetlen élmény látni a küszködő, honalapító magyar testvérek által épített templomokat. Érdekes dolog fölfedezni az utak mentén a lombok közül előbukkanó, régi kis kápolnákat is, amelyek közt mindenféle közösség temploma megtalálható. De legtöbbet mégis a helyi elődök által épített templom jelent a számunkra. Mintha megszólalnának a kövek, és felidéznék a régi idők emlékeit! Az egymásra utaltság idejét, amikor ezek a templomok az egységnek, a közösségnek, az új világba átmentett hitnek várai lettek. Ezek közül két műemlék-templomot szeretnék bemutatni azoknak a magyar testvéreknek, akik nem ismerik a nyugat-kanadai prérit. A két templom neve: Békevár és Kaposvár. 1. Béke vár Ezt a szép elnevezést 1900-ban kapta a Kipling melletti első magyar település, Szabó Jánostól, a telepesek atyjától. A farmok központja lett ez a hely. A békevári honalapítók nagyrészt a Tiszántúlról, Szabolcsból és a Felső-Tisza vidékéről jöttek. Az egymásrautaltságból született közösség éltető elemük lett az idegenben. Télen, nyáron kilométereket tettek meg gyalog, lóháton, kocsin vagy szánon, hogy egymás otthonában, később pedig az iskolában összejöjjenek. Akadt köztük szolgálattevő is, majd Debrecenből hívták meg az első papot. Nagy szorgalommal nekikezdtek a templomépítésnek. A Nagytemplom mintájára kéttornyúra épült, csakhogy fából, mert itt az volt bőven. Kapui 1912-ben nyíltak meg a hívek számára, és ettől kezdve ez lett a farmerkodó, ugartörő magyarok életének központja, ez lett a “béke vára”. A hagyománytisztelő magyarok számára ma is a kegyelet, az emlékezés szent helye ez, a mi számunkra pedig megrendítő tanúja a nehéz időknek. Egyedül áll, mint a hitnek egy régi őrtornya a prérin. A dombokkal, erdőkkel váltakozó termőföldek közt meszszire látszik két égre mutató, fekete tetős tornya. Békevár Presbyterian Church and Neighbouring Pastors, Rev. G. Mentő and Rev. S. Fazekas — 1941 Tágas, füves parkolóhelyét — ami régen nem autók, hanem szekerek, “bagik” és lovak pihenőhelye volt —, lombos fák veszik körül, az út felől pedig kerítés, nagy kapuval. A bejárat fölött nagybetűs felirat fogad: Welcome! Isten hozott! A pázsitos tér közepén kövekből rakott talapzaton emléktábla jelzi az alapítás évét. Aztán még egy kis kertajtón áthaladva, két sor sövény közt jutunk a templom lépcsőjéhez. Aki itt végig lépked, az szinte látni véli a botra támaszkodó öreg magyarokat, meg a zsoltárt szorongató, gyermekeket vezető, hosszúszoknyás asszonyokat, akik vasárnaponként itt ballagtak fel az Űr házába, hívogató harangszó mellett. Mikor először hallottam megkondulni a békevári harangokat, könnyes szemmel emlékeztem a régiekre és a maiakra, mert itt ritkán hallani harangszót. A harangtorony a templom előteréből nyílik, innen beljebb lépve, szemben láthatjuk a magas szószéket, ahová — hazai mintára — lépcsők vezetnek fel. Alatta kisebb emelvényen az úrasztala és az antik harmonium, félkörben faragott oszlopsorral kerítve. A padok is félkörívben helyezkednek el, mind kézzel faragott, elődeink munkája. Kétoldalt csúcsíves ablakok, hátul egy kis karzat a kórus számára. Bent a városban, Kiplingben, új, modern templomban jönnek össze a hívek, a kinti békevári templom ma már csak műemlék, de időnként rendbehozva, nyitva áll a turisták számára. A megnyitás évfordulóján minden nyáron emlékistentisztelet van. Kedves találkozó ez a nap, ilyenkor eljönnek a messzire szakadt hívek is. Megkondulnak a harangok, magyarul is hangzik az Ige, énekel a baptista énekkar, a gyülekezet ajkán pedig felcsendül a “Tebenned bíztunk eleitől fogva”. Utána megterítik a pázsiton felállított asztalokat. És bár a prérin végigsöprő szél meg-megrecsegteti az öreg fatemplom eresztékeit, mégis, ha valaki hagyományos, szép esküvőt akar, az Békeváron tartja. Sajnos, a kemény időjárás előbbutóbb pusztulásra ítéli a régi templomot, ezért a református egyház egy gyűjtési akció után harangtornyot épített a városi templomhoz, és ide mentik majd a békevári harangokat. Itt kondulnak majd meg, hívogatva a népet az Úr házába. Ami bennünket még közelebbről érint: Békeváron egymáshoz közeleső két telken állt a református és a baptista templom. Az első hazai híradás egy 1924-es évbeli “Kürt”-ben jelent meg, a békevári ifjúsági konferenciáról, és Mónus János lelkipásztor munkálkodásáról. Mónus testvér ma Prince Alberten él, 95 éves. Mint ahogy annakidején hírt adtunk e lapban: a gyülekezet 70 éves évfordulóján, 92 évesen, ő volt az ünnepi szónok. A baptista imaházat azóta már beköltöztették a városba, és többször átalakították. Ma is ebben a nagymúltú imaházban tartjuk összejöveteleinket. Megmaradt azonban a régi helyén a mellé épített temető. Sok úttörő baptista előd között itt nyugszik az áldott emlékű Ilonka István testvér is, az Erdélyből jött magyar lelkipásztor. Ma is ez a gyülekezet temetője, csak úgy, mint a református egyháznak a békevári templom melletti temető. Megrenditő érzés járni ezekben, ahol egy városnyi nemzedék nyugszik. Olvasgatva a sírkövekre vésett szép magyar neveket, évszámokat, látva a gyermeksírokat, átérezhetjük az úttörő magyarok kezdeti megpróbáltatásait, kálváriáját. Azokét, akik nekivágtak a világnak, hogy új, jobb hazára találjanak, akik nagy darab földeket törtek fel és alakítottak át termőfölddé, — hogy végül csak egy kis darab föld, egy sírhely legyen az övék! Mégis, az ő életük, az ő munkájuk lett az a biztos alap, melyre felépülhetett a mai nemzedék élete és jóléte. Legközelebb a “Kaposvár” elnevezésű templomról, és a körülötte épült magyar településekről szeretnék beszámolni. Oláh Lajosné 1985. május
