A Kürt, 1984 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-01 / 6. szám
1984.június 5. oldal MAGYAR SZÍVVEL, MAGYAR SZÓVAL A szerkesztő'. Régóta tervezem, hogy néhány percre “kiszabadítom” Berta Lászlót a szedő- meg nyomógépek zajos birodalmából. Végre sikerült. Leültünk az irodában. A polcokon a Classic Printing Corporation kiadványai sorakoznak, magyar könyvek, a legutóbbi évek “termése”. A félretett mintapéldányok egyébként külön raktárban vannak elhelyezve. 1984. április 11-e, szerda délután. Egy szokásos hétköznap. Riporter: Népszerűén úgy szoktuk mondani, hogy A KÜRT “szülőszobája” a Berta Nyomda. Mondjon nekünk pár szót Berta testvér arról, hogy mikor és hogyan alakult ez a nyomda? Berta László: 1965-ben jöttem az Egyesült Államokba Kanadából. A Szabadságnál kezdtem dolgozni, mint gépszedő, de már 1966-ban megalakítottuk ezt a nyomdavállalatot Lázár János nevű barátommal. Pár hónapig dolgoztunk csak együtt, mert barátom más szakmában biztosabb jövőt talált magának. Ettől a rövid időtől eltekintve egyedül vagyok. R.: Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent egyedül csinál? B.: Természetesen nem. Jelenleg hatan dolgozunk a nyomdában. R.: Mi volt az első munkájuk? B. L.: A kezdet legelején, csak az esti órákban rendezgettük a nyomdánkat. Létezésünkről még nem sokan tudhattak clevelandi magyar körökben. S így valóban nagy meglepetésként hatott, amikor Molnár Antal detroiti baptista lelkész Szász János bölcs cantoni magyarral együtt betoppant a nyomdánkba. Látogatásuk eredményeképpen az Evangéliumi Hírnök című magyar baptista lap nyomdánkhoz került, mint az első, állandó jellegű munka. REzek szerint lassan-lassan 20 éve itt készül az első amerikai magyar baptista lap, amit még 1908-ban alapítottak, s itt készül a legújabb is, A KÜRT, ami már nem is olyan új, hisz már a 4. évfolyamnál tart. — Milyen tapasztalat, előképzettség kell ahhoz, hogy az ember Amerikában nyomdát és kiadóvállalatot alapítson? B. L.: Elvben bárki nyithat nyomdát, csupán egy egyszerű engedély kiváltása szükséges hozzá. Másszóval kedvtelésből is megteheti az, akinek pénze van a gépek megvásárlására, s aki talál megfelelő szakembereket. Természetesen a mi esetünkben más volt a helyzet. Pénzünk alig volt, angol nyelvtudásunk is igen hiányos. Külön súlyként nehezedett tervünkre a magyar betűk, matricák hiánya. De nem tágítottunk, mert tudtuk, hogy a nagyszámú clevelandi magyarságnak szüksége van a magyar betűre. Ezenkívül valami küldetésszerű érzés is lappangott bennem. R.: El ne felejtsem megkérdezni. Mikor és hol született? B. L.: 1927-ben, Budapesten. R.: Mikor és hogyan ismerkedett meg a nyomdászattal? B. L.: 1947-ben érettségiztem. Ekkor még számontartott tehetségként az FTC ifi csapatában futballoztam. A futballban láttam a jövőmet, de egy súlyos sérülés után elég hamar realizáltam, hogy a labdarúgás csak másodlagos tényező lehet életemben. 1948-ban a foci segítségével kerültem mégis a Székesfővárosi Házi Nyomdába betűszedő tanulónak. Ekkor jegyeztem el magamat egy életre a nyomdászattal. R. : Megvan ez a nyomda ma is? B. L. Hogyne. Ez most az Akadémia Nyomda. Mindig az ország legjobb nyomdái közé tartozott. Bizonyára ma is az. Itt szerető, kedves környezetben boldogan tanultam, tanultam — és fociztam. R. : Az előbb említette, hogy küldetésszerű érzései is voltak a nyomdaalapítás idején. B. L.: Igen. Mint mondtam, kitűnő szakemberek között, baráti légkörben tanultam és 1950-ben szabadultam fel. A következő évben a Műszaki Egyetem gépészmérnöki karára iratkoztam be. De a nyomdától nem szakadtam el. Szabad bejárásom volt az üzembe, ahol a nyomdászat különféle szakmaágait igyekeztem megismerni. Sőt, még a Budapesti Offset Nyomdába is bejárhattam nyolc hónapig, ahol az ofszet-nyomtatás ágait tanulhattam. Az előttem és utánam kiképzett nyomdamérnökök közül nem ismertem egyet sem, aki élt volna ezzel a lehetőséggel. Hogy mi hajtott akkor, miért tettem, nem tudtam . . . Ma már tudom. A Szentlélek inspirált erre . . . Nem túlzás amit mondok. Otőle kaptam erőt, biztatást, tudáson alapuló egészséges önbizalmat az itteni nyomdaalapításhoz. Igen, Clevelandban megértettem az otthoni évek történéseit. R. \ Ugorjunk most egy nagyot! Ma hol tartanak? B. L.: Elsősorban magyar nyomda vagyunk, de természetesen készül nálunk más nyelvű kiadvány is (angol, német, olasz, román, sőt görög vagy épp héber is). Nyolc magyar, három angol, egy román újságot nyomunk rendszeresen. Készülnek könyvek, naptárak, évkönyvek, meghívók, plakátok, stb. Mindezeket ofszet eljárással nyomtatjuk. Mindezeken túl egy világviszonylatban is szinte ismeretlen technológiával állítunk elő eredeti “litográf nyomtatványokat” ifj. Dús László magyar festőművésszel közösen. R : Úgy hallottam, hogy ez az egyetlen amerikai magyar nyomda, amelynek igazán szakember az irányítója. Igaz ez? B. L.: Nem biztos, de valószínű. Smég valamit. Az ti., hogy minden más magyar nyomdának van valami kiadványa, újságja, ami egyfajta biztonságot jelent anyagilag. Nekem ilyen nincs. Nekem jól kell dolgoznom, hogy a megrendelő itt maradjon, sőt, másokat is hozzon. R. \ Könnyű dolog Amerikában magyar nyomdásznak lenni? B. L.: Egyáltalán nem, sokkal nehezebb, mint odahaza. Ennek fő oka az, hogy a kéziratok túlnyomó része hemzseg a helyesírási és mondatszerkesztési hibáktól. Feltétlen lektori munkát, átgépelést, stb. igényelne. Szedés után meg először nyomdai korrekción kellene átmennie az anyagnak. E két munkafolyamat feltétlenül szükséges lenne a hibátlan nyomdatermék megjelenéséhez, de sajnos az is igaz, hogy ez az amúgy is magas előállítási költséget megduplázná. Emiatt a szerző-kiadó kénytelen megalkudni — és saját maga javítja a nyomda szedését. így sokszor több-kevesebb hiba marad a nyomtatványban — néha még az impresszumot is szeretném lekaparni róla. Elkerülhetetlenül végül is a nyomdán csattan az ostor, mert az előzményeket nem ismerő olvasó a nyomdát marasztalja el a hibák miatt. Nagyon köszönöm most Almási testvérnek ezt az interjút, mert remélem, hogy az e sorokat olvasók ezek után megértőbben siklanak majd el egy-egy hiba felett. R. \ Milyenek a gépek? B. L.: Az induláskor magasnyomtatási technológiával dolgoztunk csupán. Ma ez a részleg, szinte feleslegesen, csak a helyet foglalja. A nyomtatást ofszet nyomógépen, a szedést komputeres szedőgépekkel készítjük. Bizony, nem egész húsz év alatt, teljesen kicserélődött a szedési munkakör. A kézi- és gépszedői szakma megszűnt. Csupán a tipográfia szabályai maradtak életben. R.: És a jövő? Mit tervez egy magyar nyomdász Amerikában? B. L.: Nehéz kérdés. Tervem, helyesebben álmom lenne egy szép kiállítású, becsületes, építő szándékú magyar hetilap, v. folyóirat. De erre egyre kevesebb a remény. Ezt látva már az is öröm lenne számomra, ha a nyomda túlélne engem. Erre megvan a remény, hiszen a fiam most ofszet-gépmesternek tanul, a lányom már hat éve tanul és dolgozik a nyomdában, úgyszintén a feleségem is. R : Ezek szerint a következő évtizedekben is lesz BERTA NYOMDA Clevelandban? B. L.: Remélem, ha az Úristen is így “tervezi”. R.: Mielőtt befejeznénk a beszélgetést, hadd köszönjem meg azt a sok segítséget, amit kapunk Berta testvértől. A “Tolle lege" Magyar lratmissziós Társaság kiadványainak borítóit ingyen nyomta. Még nem fogadott el soha semmit a könyvek körbevágásáért. Könyvkötőgépet kölcsönzött, hogy segítse munkánkat, s amikor a számlákat készíti, akkor is a testvéri szeretet vezeti, s a számok valahogy mindig kisebbek lesznek, mint a szokásosak. A KÜRT olvasói és szövetségünk nevében is hadd kívánjak Neki és Családjának, no meg munkatársainak kitartást a magyar szó szolgálatában, sok erőt, jó egészséget és Isten áldását! Dr. Almási Mihály
