A Kürt, 1984 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1984-01-01 / 1. szám

4. oldal NEM SÖTÉT SZEMÜVEGGEL (Folytatás az 1. oldalról) egyedül maradt az Istent félők kö­zül, pedig voltak még hétezren (lKir 19:10). Bízzunk azokban a lelki testvéreinkben, akik a misszió élén állnak, higgyük el, hogy az adott körülmények között a legjob­bat teszik. És főképpen bízzunk a történelem Urában, aki Magyaror­szágon is munkálkodik, bár nem köti magát a mi missziós módszere­inkhez. Tény és való, hogy vannak meg­szűnt gyülekezetek, és valószínűleg még lesznek is. De hála legyen azért, hogy vannak egészen új gyüle­kezetek is. Nem találtam pl. a vác­­hartyáni gyülekezetét, mert elnépte­lenedett, de találtam egy újat, a szép új imaházzal rendelkező vácit. Emlékszem reá, hogy az úgyneve­zett “Keresztény Magyarország” korában mennyi próbálkozás, anya­gi áldozat és személyi erőfeszítés vált hiábavalóvá Vácott. Minden igyekezet — a gyülekezet alapításra — kudarcba fulladt. Istenünk meg­adta, hogy ma Vácott, az ősi püspö­ki városban, élő baptista gyülekezet van. (Ugyanez elmondható Egerrel kapcsolatosan is! — a szerk —) A reformáció emlékistentiszteletén kö­zös ünnepséget tartott a református, az evangélikus és a baptista gyüle­kezet. Mind a háromnak saját ének­kara van. Ha a baptista misszió eb­- FÖLHÍVÁS ----­­Erdélyből származó testvéreinkhez Az AMBK elnöke, dr. Haraszti Sándor testvér, legutóbbi kelet-euró­pai útjáról többek között azzal a jó hírrel tért vissza, hogy Romániába is küldhetjük A Kürtöt, bár egyelőre korlátozott példányszámban. A Ro­mániai Baptista Szövetség magyar képviselői gondoskodnak arról, hogy a lehető legtöbb magyar gyüle­kezetbe eljusson A KÜRT. Elsősorban Erdélyből származó testvéreink anyagi támogatását kér­jük, de természetesen szívesen vesz­­szük mindazoknak a segítségét, akik szívükön viselik a romániai magyar nyelvű missziót. Azok, akik készek áldozatot hoz­ni e nagy jelentőségű ügyért, küldjék be adományaikat pénztárosunknak: Mrs. Maggie Marton, 1162 Fort St., Lincoln Park, MI 48146. A csekkre írjuk rá: “ERDÉLYI MISSZIÓ”. —aszerk.— ben “ösztökéül” szolgált, áldjuk ér­te az Urat! Ugyanezen a napon este, a Buda­pest Fasori református templomban a Kálvin kórus, a Lutheránia ének­kar és a Baptista Központi ének- és zenekar olyan magas szinten szol­gált, hogy hangversenynek is beil­lett. Mindez gazdag tapasztalat volt arra nézve, hogy ki kell nőnünk a fe­lekezeti sovinizmusból. Isten az Ö országát nem a baptistáknak készí­tette, hanem a benne hívőknek, a Jézus Krisztusban megváltottak­­nak. Legyünk nagyon hálásak azért, ha egy színt képviselhetünk Isten sokszínű világában és vigyázzunk arra, nehogy, mint használhatatlan eszközöket, félretenni kényszerüljön bennünket az Úr. Ugyanezeket mondhatnám el a szőkepusztai, a sérsekszőlősi imahá­zakról, amelyek helyett ott van az újonnan alakult balatonszemesi imaház és gyülekezet. Mi történt itt és a hasonló helyeken? A sötét szemüveggel járó nem veszi észre, hogy egyes gyülekezetek megszűné­se nem okvetlenül a lelki halál jele, hanem a természetes alkalmazkodó­képesség következménye. A nagy­méretű urbanizáció világjelenség. Magyarországon is az történt, mint például Wardon, West Virginiában. Egykori bányaváros (benne a vi­rágzó magyar baptista gyülekezet­tel) eltűnt a térképről. A szénbánya, ahol a kivándorolt magyarok mun­kát és kenyeret kaptak, megszűnt. Ezután tüneményes gyorsasággal, az ott lakók is más vidékre költöz­tek. Az ilyen természetű “népván­dorlás” ma világjelenség. Ez magya­rázza azt is, hogy nagy mezővárosi gyülekezeteink létszáma megfogyat­kozott, de korlátoltság volna ezért bárkit kárhoztatni. Szükségünk van a zsoltáros imád­ságára: “Nyisd meg az én szemei­met, hogy szemléljem a Te törvé­nyednek csodálatos voltát!” (Zsolt 119:18). El a borúlátó, sötét szem­üvegekkel! “Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére!” (Zsid 12:2., új ford.) Ö, alkalmat­lanságunk és méltatlanságunk elle­nére, még nem tett félre. Ne téve­­lyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg!” (Gál 6:7). Van még az Urnái szemgyógyító ír számunkra is. Az Ür azt akarja, hogy te is “messze, világosan, mindent láss!” (Mk 8:25) Heijeczki András 1984.január---------Hírek---------­News Amint arról az 1983. évi októberi számunkban hírt adtunk, Konfe­renciánk elnöke, dr. Haraszti Sán­dor testvér 1983. okt. 2—nov. 2. kö­zött a Billy Graham Evangéliumi Társaság képviseletében a követke­ző országokban tett látogatást: Okt. 3-6 — Szovjetunió, Moszkva. Okt. 6-11 — Magyarország, Buda­pest (Ócsa, Kunfehértó, Kiskun­halas, Soltvadkert, Kiskőrös). Okt. 11-17 — Románia, Bukarest, Marosvásárhely, Brassó Okt. 17-24 — NDK, Berlin, Magde­burg, Stendal, Wittenberg, Herrn­hut, Görlitz, Dresden, Berlin Okt. 24-28 — Csehszlovákia, Prá­ga, Brno, Pozsony Okt. 28-nov. 1. — Róma — Vati­kán Nov. 1-2 — London A Szovjetunióban felvetődött Bil­ly Graham több városra kiterjedő evangélizálásának a kérdése. Romá­niában komoly esélyei vannak egy közeli meghívásnak. Az NDK-ban és Csehszlovákiában Haraszti test­vér elvezette Rev. John Ch. Pollock­­ot (Anglia) és feleségét azokra a he­lyekre, ahol Billy Graham a múlt év okt. 14-24 és okt. 29-nov. 4. között igét hirdetett. Rev. John Ch. Pol­lock Billy Graham hivatalos élet­rajzírója, a Billy Graham, Evange­list to the World szerzője. A könyv utolsó fejezete a magyarországi (1977. szept. 3-10) és lengyelországi (1978. okt. 6-16) látogatást írja le. Most készül a moszkvai fejezet (1982. május 7-13), az NDK és Csehszlovák látogatás feldolgozása Rev. Pollack új, rövidített Billy Gra­ham életrajza számára. Haraszti testvér sok adattal szolgál ezekhez a fejezetekhez. Látogatásai során eljuttatta Ha­raszti testvér az Amszterdam ’83 kelet-európai résztvevőihez (40 ke­let-európai delegátus) a konferen­ciai fényképeket és a magyar ének­kar (62 tagú) énekléséről készült kazettákat. Jövő év jan. 15-e táján ismét láto­gatást tesz a kelet-európai szocialis­ta országokban Haraszti testvér. Út­járól annak idején részletesebb be­számolót adunk. — Hírnök —

Next

/
Thumbnails
Contents