A Kürt, 1983 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1983-03-01 / 3. szám
III. ÉVF., 3. SZÁM, 1983. MÁRCIUS VOL. III., No. 3. MÁRCIUS 1983 Published monthly by THE HUNGARIAN BAPTIST CONFERENCE OF THE AMERICAN CONTINENT Co-operating with the Greater Cleveland Baptist Association — SBC — 12193 W. Pleasant Valley Road, Parma, OH 44130 Az Amerikai Magyar Baptista Theológiai Szeminárium hallgatóinak írásaiból From the written works of the students of the American Hungarian School of Theology, Baptist Seminary A KÍSÉRŐZENE (The accompanying music) Hideg volt. Lassan hullott a hó. A város legnagyobb mozijának kékes színű neon reklámja kitartóan villogott az esti szürkületben. Egy amerikai film van műsoron. Mindjárt 7 óra. Sok fiatal várakozik a bejáratnál, diákok, munkások, akiknek nincs idejük jegyért sorban állni. Kócos hajú kamasz srácok dupla áron át-át csúsztatnak egy-egy jegyet a várakozók kezébe a sötétebb sarkokban. Jó lenne megnézni, gondoltam. A hirdető táblához értem, sietve átolvastam. Nem akartam sokat álldogálni a mozi előtt, mert szüleim komolyan tiltották a moziba járást. Féltem, hogy meglát valaki a családból vagy a gyülekezetből. Egy kicsit úgy éreztem magam, mintha a szomszéd kertjében járnék. Tovább mentem a szomszédos könyvesbolt kirakatáig, ügy tettem, mintha a könyvek és a hanglemezek érdekelnének, közben azonban a várakozókat figyeltem: vajon nincs-e köztük ismerős, aki elviheti rólam a “jó hírt” szüleimnek. Gyors elhatározással elindultam a bejárat felé. Jegyet kell szerezni, akárhogy is. Ezek a legnehezebb percek. Középkorú, rozsdásképű, kopott úriember jött be az ajtón, hozzám érve egy jegyet kínált. Erős dohányszag áradt körülötte. Gyorsan fizettem, s a hosszú lépcsősorokon pillanatok alatt a moziterem nagy, sötétbarna függönye mögött voltam. Itt már bent vagyok! — esett le a kő a szívemről, nem kell félnem a járókelőktől, a rokonoktól, a hívőktől. A félhomályban is hamar megtaláltam a számozott széket, kényelembe helyeztem magam, jól lehúzódtam a puha, szürke ülésen. Hamarosan elsötétült a terem. Egészen jól éreztem magam, hisz most már ha keresnének se találnának meg. A vásznon cifra betűs idegen nevek sorakoztak, szereplők, operatőr, hangmérnök, zeneszerző, rendező, stb. Ritkán egy-egy nevet elolvastam, nem nagyon érdekeltek. Egy nagy világvárosban élő fiatalemberről szólt a film. Márknak hívták. Kezdetben becsületesen dolgozott, szépen gyarapodott a pénze. Hamarosan megbarátkozott valakivel, aki jól értett ahhoz, hogyan kell vidáman eltölteni a hosszú téli estéket. Jöttek a barátok, barátnők. Több pénzre volt szükség. Lopás, csempészés, fényesebb éjjeli mulatók, nagyobb autó, kényelmes lakás, gazdag emberek társasága... Tetszett a film. Kimondottan tetszett, jól éreztem magam. Én is ott voltam az előkelő társaságban, s bizony elfelejtettem, hogy egy vézna, szürke legényke vagyok a többi néző között. Aztán, mint ahogy lenni szokott — minden magas hegycsúcs mellett ott a szakadék —, a gyors sikert árnyékként követte a kudarc. Márknak újra kevés pénze van. Már nincsenek barátok, barátnők. A fényes mulatók helyett füstös, penésszagú kocsmák. Munkakeresés. Változik a kép. A csönd szinte tapintható a moziteremben. Márk egy kopott bérház padlásszobájában lakik. A szoba sarkában egy régimódi ágy, egy asztal, két szék. Az egyik széken egy ernyő nélküli éjjeli lámpa világít. Minden fakó, unalmas, egyhangú. Márk, mellén összekulcsolt kezekkel fekszik az ágyon. Nem jön álom a szemére. Mereven néz, néz a mennyezetre. Sápadt arcát lassan a fal felé fordítja, aztán újra vissza, megint a mennyezetre néz. Birkózik az emlékeivel, gyötrődik. Talán gondolatban megint végigjárta a megtett fényes utat... Egy biztos: Keservesen küszködik, bűntudat marcangolja. Együttéreztem Márkkal, szinte azonosnak éreztem magam vele. Sajnáltam. Lehetséges, hogy ilyen közel legyen egymáshoz a siker és a kudarc, a fény és az árnyék?! Még mindig néma csend. A kép is ugyanaz. Közben halkan, valahonnan távolról megszólal a kísérőzene. Lágy zongorahang. Azonnal fölismertem: ‘Aki nékem megnyíltál, rejts magadba, Üdvkőszál!” A zongora kalapácsai a húrok helyett mintha a szívemet kopogtatták volna. Hirtelen nagyon melegem lett. Lesütöttem a szemem, szégyelltem magam, szerettem volna, hogy rögtön vége legyen a filmnek. Mit keresek én itt? — kérdeztem magamtól. Keserű lett a szájízem, és sírás erőltetett. Már nem anyám tiltása bántott. A dallam, a kísérőzene (Folytatás a 3. oldalon)
