A Kürt, 1983 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1983-12-01 / 12. szám
10. oldal 1983. december Szilveszteri előzetes Pre-New-Year’s Eve Contemplation Az Amerikai Magyar Baptista Theologiai Szeminárium könyvtárában van egy kék fedeles könyv. A címe: Végtelen szeretet. Írója Dudásné, Gólya Margit. 1940-ben adták ki Chicago Illionisban. Ahogy mondani szokták: egy ültő helyben kiolvastam. Nem különleges irodalmi értéke, fordulatossága ragadott meg, hanem a kis elbeszélésekből sugárzó végtelen szeretet. (Egyébként is a könyvek igazi dicsérete az olvasottság!) Mary, a nagylánnyá érett Bogárka, a nehéz sorsú árva, ilyeneket mond: “Még le kell valamit küzdenem. Ez a legnehezebb: Szeretettel közeledni a felfuvalkodott, szereplésre vágyó, a magyarságot leigázó ‘előkelőségekhez’.’’ (Természetesen az emigrációról van szó.) Bizony ez nehéz! A napokban kaptam egy levelet, amelyből még részleteket se közlök, bár minden szava igaz. Hogy akkor mért nem közlöm? Azért, mert tudom hogy óriási sajtóvitát váltana ki, amolyan botor vitát, erről meg az a véleménye a Bibliának, hogy KERÜLD! Egy amerikai magyar lapról mond kritikát a levélíró, éles szemű, sokat tapasztalt, nem csak a betűig látó, de a sorok közt is jól eligazodó “régi amerikás” magyar. Gyűlöletet “olvas”, haragot, ellentmondásos farizeusi okoskodást. A levél végén megkérdezi: Vajon kitől kap dicséretet a szerkesztő az áskálódásért? Én nem tudom, nem is kutatom. De azt látom, hogy a Gólya Margitok egyszerű, evangéliumi szeretetet sugárzó üzenetei ma is aktuálisak az amerikai magyarok körében. Szilveszteréjszaka az óhazai baptista gyülekezetekben — régi szokás szerint — éjfélkor imaóra van. A befejező közös ének ilyenkor a HIMNUSZ. Ahitatos csend után hangzik fel az örökszép melódia. Egy Békés megyei községben 1964 szilveszterén (legátusként voltam ott) a fúvós zenekar kivonult az udvarra és pontban éjfélkor elkezdte játszani a Himnuszt, mint minden évben. A legelterjedtebb amerikai baptista énekeskönyvekben megtalálható a Himnusz “Isten, áldd meg a HAZÁT...” — szöveggel. (Az 1953-ban Clevelandban kiadott Angol-magyar énekeskönyv még angol fordításban is közli.) Lehet, hogy többet kellene énekelnünk?! Vagy nem ezen múlik, hogy olykor magukat igaz magyarnak tartó “magyarjaink”^nemhogy érte — mármint a HAZÁÉRT — imádkoznának és dolgoznának, hanem épp ellene! Nem azért szurkolnak, hogy a sokat szenvedett, megcsonkított Hazában élő magyar testvéreinknek, a balsors ellenére is sikerüljön szebb, boldogabb “víg esztendőket” egymás mellé számlálni, hanem talán az ellenkezőjének. Mintha a Kárpát-medence közepén lévő ősi ország nem a szülőföldjük lenne. Azok, akiknek a végzetük két hazát adott (persze sok esetben a Végzetnek ehhez semmi köze sincs!), becsüljék mind a kettőt! Nem hiszem el, hogy valaki szereti befogadó új hazáját, ha nem szereti a szülőföldjét. Nem hiszem el, hogy valaki szereti a mostoháját, akármilyen jó is legyen, ha közben elfelejti a szülőanyját — akármilyen távol is legyen... S ha mégis így van, akkor végleg fölösleges a “magyarkodás”, HAZA nélkül vagy HAZA ellenére. Amolyan hazaszeretetre is ébresztő — szilveszteri meg újévi eszméltetésként közöljük az idézett kötet egy írását. Amíg olvasod, gondolj arra a szilveszterre (vagy más alkalomra), amikor utoljára énekelted otthon (ha otthonod még a hegyek koszorúzta Duna Tisza tája) nemzeti imádságunkat: Isten, áldd meg a magyart... — Aszerk.— HIMNUSZ Már nem beszéltek, csak nézték egymást és sóhajtoztak. Kifogytak a panaszból. Elmondták százszor. Kívülről tudták. — Öreg fát nem lehet átültetni... Idegen földön nem lehet megszokni. Nem értik a szomszédot, nincs kivel beszélni. A gyermekek jók, de nekik is megvan a maguk gondja. Vissza kell menni... — Apáékat magyarok közé kell vinnünk, — tanácskoztak a gyermekek. Elvitték őket. Kis bánya falu volt, sötét szemű, fáradt emberekkel. De ezekben a szemekben olyan messzenéző fény ragyogott, mint két apró bányász lámpa. Kis templom állt a dombon, amit ezek a fekete emberek festettek ragyogó fehérre. Mind magyar: borsodi, tolnai, debreceni, győri, somogyi, egri magyarok. Egy család lett azokból, akik otthon soha sem tudták volna meg, hogy a másik is él... Messzehajította a nagy szórólapát, egy kicsit összerázta őket és így lett a debreceni a somogyival szomszéd. A két öreg egymás kezét fogta az üdvözlő beszéd alatt. Nem mertek egymás szemébe nézni. Most vívódik a lélek... Érett gyümölcs most válik le a fájáról... Öreg magyar most búcsúzik a hazájától... — Mind ketten itt vannak... A gyermekek is itt... És milyen sok magyar van, egész falu... Hát még máshol mennyi lehet? Ezek is elszakadtak egyszer, talán nekik sem volt könnyebb?... — De a haza? — gondolták egyszerre, mert hirtelen egymásra néztek. Akkor zendített a zenekar a himnuszra. — Magyarul, magyarokért, a hazáért itt is lehet imádkozni, annál többet ők már otthon sem tehettek. Két öreg hangja szárnyalt az Úr felé, két új vándoré, olyan hittel, amit a végtelen szeretet Atyjának meg kell hallgatni, mikor így fohászkodnak: — Isten, álld meg a magyart... — Dudásné, Gólya Margit — REJTVÉNYFEJTÖK JUTALMA Prizewinners Lapunk szeptemberi számában közölt “Pál apostol” című rejtvény úgy látszik, kissé nehezebbnek bizonyult az előbbieknél, s csak két helyes megfejtés érkezett szerkesztőségünkbe. Így mind a két jó megfejtésért egy-egy könyvjutalmat küldünk Cserhalmi Imre nyug. lelkipásztor és Osváth Judit részére. — Mirjám — 5 sas» Ne féljetek. mert íme. hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözitő született ma nektek, az Úr Krisztus, a Dávid városában. s» cs* ssj s» s» ss5 sa ts* ssj «a ss* ss* s* w* Dr. Almási Mihály
