A Kürt, 1983 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1983-11-01 / 11. szám

6. oldal 1983. november Csendes Percek — Öh nagyon kedves, igazán jó lesz. Quiet minutes E sorok írója néhány — számára idegen — országban tett látogatásá­nak emlékeiből válogatta a “Csen­des perceket”. Mindig izgalmas volt, ha megér­keztünk valahová. Vajon ki fogad bennünket? Egy fiatal, szakállas, szemüveges férfi várt ránk rettentő pici játékszer autóval. Bepréseltük magunkat a járműbe, két nyakigláb fickó. Tér­deink a vállainknál, csomagjaink a hátunknál. Végigkacarásztuk az utat, nagyon komikusak voltunk abban a kis autóban. — A kocsi a feleségemé — mond­ta a testvér. — nekem motorom van, azzal járok. Közben megérkeztünk. Ámul­tunk, bámultunk, amikor meglát­tuk a csillogó-ragyogó Honda mo­tort. Férfiasán körülbámészkod­­tuk, okos kérdéseket tettünk fel. A testvér néhány adatot közölt, aztán azt is megmondta, hogy ez a motor annyit ér, mint egy autó. — És miért jár motorral, mit csi­nál vele? — Testvérek, én ezzel szolgálok. Járom a körzetet, egyedüllévő test­véreket látogatok. Sokat motoro­zok. Sok a munka. — Miért nem autóval jár? — Ennek nagyobb a mozgási sza­badsága. Fürgébb. Majd kell ven­nünk egy másikat, egy még erőseb­bet! — De hiszen ez is csodálatos! — mondtuk. — Igen, de sok a munka. Sok testvérhez kell elmennem. Amit ve­szünk, amire gyűjtünk, még na­gyobb sebességű lesz. Bementünk a lakásba. Bizony, szerény lakás volt. Csendes mosolyú feleség és gyerekek fogadtak ben­nünket. Nem soká újra a motorra terelődött a szó. — Igen, mindennél fontosabb, hogy a férjem szolgálni tudjon. Sok a lelki munka. Gyűjtünk az új mo­torra. Megszégyenültem. Kis lakás, kis autó, kis fizetés. És akkor ők a missziós motorra gyűjtenek, hogy szolgálhasson a ház feje. * Először azt hittük, hogy valami elvarázsolt kastélyba kerültünk. Igaz, a ház nem volt nagy, megla­pult a hegy oldalában. Szinte körül­fogta a patak, amely éppen ott ka­nyarodott a sziklák között. A pata­kon hid, amelyen át a piciny udvar­ba jutni. Épp hogy elfér egy autó. Ez a ház — mint kiderült — egy vadászé volt. A vadász már nem élt. Mindenütt a házban trófeák voltak a falakon, vadászjeleneteket ábrá­zoló sötét festmények. Csuda, recse­gő falépcsők, nem tudni, hova ve­zetnek. Olykor el is tévedtem a ház­ban. A család: férj és feleség. Csak ketten laktak itt. A férj korán kelő autókereskedő. — Kimoshatnám az ingeiket? kérdezte este a testvérnő. ALVINC Háromszázhatvan éve telepedtek le az anabaptisták Lassan ötven esztendeje annak, hogy Kimer Adalbert Bertalan (1884 — 1973), volt református lel­kész — ahogy ő írja: “baptizálása után” — példás lelkesedéssel felku­tatta és megismertette velünk az anabaptisták hutteri ágát. Egymás után adta ki népszerű könyveit, amelyeknek hatására a magyar ipar­történészek figyelme is az egykori “habánok” felé fordult. Ő írja “Baptista króniká”-jában (Bpest, 1935. 200. old.), hogy a mai Szlovákia területén levő egykori tele­peikről, 1621-től több hullámban te­lepültek Erdélybe, és az utolsó cso­port 360 éve, 1623. július 29-én ér­kezett Alvincra. 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem adómentességet és teljes vallásszabadságot adott nekik. Alvincon nem csak fazekasok dolgoz­tak, hanem más szakemberek is. Va­lamennyien kiváló árukat vittek Er­dély piacaira. I. Rákóczi György is elismerte szakmai tudásukat, saját birtokaira telepítve őket, de bizo­nyos korlátozásokat már ő is beveze­tett. Pázmány Péter ellenreformáci­ója fokozatosan támadta a gazdag és népes anabaptista gyülekezeteket, mígnem közülük sokan előbb török, majd orosz területre vándoroltak a 18. század végétől kezdve. A mai baptista hívők közössége az előfutároknak járó tisztelettel ápolja — Ébresztő holnap reggel 6-kor — mondta. — O.K., jó lesz — mondtuk. Másnap reggel éppen vasalt a testvérnő. A mi ingeinket. — Köszönjük a szolgálatot — mondtuk. Igazán kedves. — Óh, nem tesz semmit. Szolgál­ni akarok, és örülök, ha szolgálha­tok. Tudják, én még csak egy éve is­merem az Úr Jézust. Én nem voltam hívő. A barátnőm vitt el a gyüleke­zetbe. Megtértem, és szolgálni aka­rok, mert szeretem az Űr Jézust. Nagyon szeretem Öt. Azóta bennem a kép: abban a kis sötét szobácskábán kezében tartja az inget és azt mondja: “Tudja test­vér, szeretem az Úr Jézust...” Debreceni István az anabaptisták emlékét. Bennük mégsem baptistákat vél fölismerni, mert a lényeges elvi egyezések mel­lett ugyancsak lényeges eltérések is mutatkoznak. “Tiszteletre méltó ne­mes igyekezetük a pénz és a nyerész­kedés igájának lerázására” azonban példaként állhat mind a mai baptis­ták, mind valamennyi szabadegyhá­zi felekezet tagjai előtt. *(Baptizálás után Bpest, 1934. — Ezután megjelenő füzetei és köny­vei közül a legtöbb az anabaptisták­kal foglalkozik.) Szebeni Olivér — Békehírnök — ÚJ ADATOK A BIBLIA TERJESZTÉSÉRŐL (Folytatás a 2. oldalról) 2 millió 170 ezer Újszövetséggel. A har­madik helyen Dél-Afrika áll (747 ezer teljes Biblia és 1.748.000 ezer Újszövet­ség). Európában a legjobb eredményt az NSZK-ban érték el 678 ezer teljes Bib­liával és 212 ezer Újszövetséggel. A tel­jes Bibliából 273 példány a Luther for­dítást tartalmazta, de újabban nagyon népszerű a „Biblia mai német nyelven” című új fordítás, melyből 260 ezer tel­jes Szentírást adtak el. Nagyon jelentős a növekedés, hiszen 1981-ben alig több, mint 100 ezer teljes Szentírást .adtak el a Német Szövetségi Köztársaságban. “Békehímök" Hallgass, népem, most én beszélek! Izrael, most téged intelek! Isten, a te Istened vagyok én! MÉRFÖLDKÖVEK

Next

/
Thumbnails
Contents