A Kürt, 1982 (2. évfolyam, 9-12. szám)
1982-11-01 / 11. szám
6. oldal Amint az ismeretes, Kodály Zoltán nem zeneszerzői alkotásait tartotta a legnagyobbnak életművében, hanem a jövő nemzedék zenei nevelésére szánt több évtizedes munkásságát! Csodálatos jövőről álmodott, és erejének javát ennek megvalósítására szentelte. “Vajon van-e a földtekén még egy olyan ország, melyben a legnagyobb zeneszerző írta volna az óvodás kisemberek dalait vagy az iskolások zenei ábécéjét?” — teszi föl a kérdést egyik méltatója. O ezt egyáltalán nem tekintette valamiféle megalázó “áldozat ”nak, sőt azt vallotta: “Senki sem lehet elég nagy arra, hogy a kicsi-Mennyei Atyánk iránti nagy hálával gondolok a Rámában eltöltött időre. Valóban várakozásomon és reményemen felüli az a csodálatos eredmény, amit újonnan megindult Szemináriumunkkal kapcsolatban adott az Úr. Meglepett a jelentkező fiatalok többsége és az a lelkesedés és öröm, amit tapasztaltam a hallgatók részéről. A komolyság és buzgalom, magyar nyelvű missziónk fellendülésének reménységére ad alapot. Gyönyörű volt a Tábor záróünnepélye. Az a tény, hogy a több mint 120 főből álló konferenciázó (beleértve a másodgenerációs kisgyermekeket, nagyobb gyermekeket, ifjakat és felnőtteket) mind magyar nyelven szavaltak, beszéltek, énekeltek és imádkoztak — napnál világosabban mutatja, hogy szép magyar nyelvünk él, gyermekeink, ifjaink intelligensek és tudatában vannak annak, hogy minden új nyelv, amit tanulnak, emeli irodalmi és társadalmi értéküket és mindenek felett eleget tesznek annak a missziói parancsnak, hogy az Isten országáról szóló örömhírt a mi magyar nyelvünkön adják tovább magyar népünknek. nyék számára írjon. ” A nevéhez fűződő általános zeneoktatási módszer valójában világhírre emelte a magyar zenepedagógiát, s ahol alkalmazták — és tegyük hozzá akként, ahogy alkotója elgondolta —, ott elérte célját! Nos, Kodály örökségét talán ezen a téren érte a legnagyobb sérelem. Még életében kellett tapasztalnia a módszerével szembeni nyílt és burkolt ellenállást. Elsősorban az iskolai énekórák számának cinikusan radikális csökkentésére gondolunk. Mekkora ellentmondás, hogy amíg az öt világrész zenepedagógusai évenként egyre nagyobb számban érkeznek a Mily gyönyörűen zengett a "fiatalok kórusa", a "nagy énekkar", a zenekar, az énekszólók, a hangszerszólók és végül az egész nagy gyülekezet énekkara, amint szállt az örömhír az énekesek ajkáról: "Csak egy kis szikra kell, és lángralobban a tűz..." Valóban a Szent Szellem tüze lángralobbántotta a több, mint 120 főnyi résztvevő szívét. Végül is a rámái tábortűz után TAHI hangulatát vittük magunkkal a szívünkben. Élményemet ezzel a két szóval összegezhetem: "Otthon voltam Azzal zárom levelemet, amit János apostol ír II. levelének 8. versében: “ Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, amit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk." Valamint: “ Viseljetek gondot magatokra és a nyájra, amelyben a Szent Szellem vigyázókká tett!"... Kérem mennyei Atyámat, hogy legyen veletek és tegye áldottá munkátokat a gyülekezetekben és a közösségben. Szerető testvéretek és szolgatársatok az Úr Jézusban: Héthalmi Páth Károly 1982. november kecskeméti Kodály Intézet nyári szemesztereire, hogy szétvigyék a tüzet, addig Magyarországon szinte védekező harcot kell vívni a már elért színvonal és eredmény megtartásának érdekében! Arról a kodályi útmutatásról — hogy tudniillik “az elzárt milliók előtt ki kell tárni a művészet kapuját, s rá kell találni az útra, amelyen a zenét a nép felé, a népet a zene felé közelíteni lehessen” — ma már egyre kevesebb szó esik... A nemes művészet iránti vonzódást mintha csak a hivatásosak exkluzív körére kívánnák szűkíteni. Ugyanakkor a széles tömegek s így a serdülő ifjúság a dekadens, Nyugatról importált kommersz szórakoztató zeneipar mindent elárasztó sivár vásári termékeit fogyasztja gátlás nélkül. S ez alól lassan az egyházi körök sem képesek (vagy nem kívánják?) kivonni magukat... Ezt a nagy veszélyt ismerték fel azok a méltó utódok, akik a kodályi örökség birtokosainak érzik magukat. Ennek némi reménytkeltő jelensége az 1978-ban megalakult Magyar Kodály Társaság. Elsősorban “a Kodály-életmű egységének megőrzését” tekintik legfontosabb feladatuknak, illetve “szellemi hagyatékának ápolását és közkinccsé tételét”. A társaság elnöke, Szokolay Sándor mondotta: “Nem Kodályért, magunkért kell újra összefognunk!” — s Kodály szavait idézve: “Végre is a saját boldogságunkról van szó.” Hogy mi lesz a jövő? “Tündérkert vagy pusztaság?”, hogy áll-e majd egyszer a “magyar zene zengő tornya?” — ez a mai és a következő nemzedék nagy kérdése és még nagyobb feladata! Kodály Zoltán, mint népének szellemi vezére, látnoka és prófétája jó két emberöltőn át vezette nemzetét a pusztaságon keresztül az ígéret földje felé. Ünnepi pillanatokban néki is megadatott, hogy megpillantsa egy villanásnyi időre álmainak távolban felsejlő beteljesülését: az általános műveltség és közjó birodalmát. Rajtunk is áll, hogy ez a némelyek számára csak délibábnak tűnő látomás kézzelfogható valósággá váljék! Bányai Jenő * (A cikket a “Szeretettel szolgáljunk” c. 1982-es szabadegyházi kalendáriumból kölcsönöztük, rövidített formában. Megjelent Budapesten, 1982-ben.) Novemberi köd terpeszkedett széjjel az éjjel. Hangtalanul jött, úgy is távozott a napfénnyel. Köd Az őszi színpompát csodáltuk a völgyben csöndben; mindezt nem láthattuk volna meg a sűrű ködben. OLVASÓINK ÍRJÁK ______Our readers write
