A Jó Pásztor, 1964. január-március (44. évfolyam, 4-10. szám)

1964-02-07 / 6. szám

2. OLDAE A J ö PÁSZTOR , 'T Fje— I _ ,i- ' A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁBKANY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó Associated Hungarian Press, Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 East 22nd Street, Cleveland 14, Ohio Telefon: CHerry 1-5905 oh ELŐFIZETÉSI DIJAK: I SUBSCRIPTION RATES: Egy évre ................................$8.00 One Year .......................— .$8.00 Fél évre ..................................$5.00 | Half Year .........................-..$5.00 Second Class Postage Paid At Cleveland, Ohio ÉS MIT ADUNK MI? Mártír elnökünk John F. Kennedy felejthetetlen mondásai közül az egyik legékesebben megfogalmazott felhívás igy hangzott: Ne azt kérdezzük, mit ad ne­künk a nemzet, hanem azt, hogy mit adhatunk mi a nemzetnek. Mit ad fiainak a nemzet? Az Egyesült Államok ma egészen más, mint volt még néhány évtized előtt, az amerikai kapitalizmus, a szabad gazdaság rendszere ma egészen más, mint volt tegnap. Amit Európában szocializmusnak, szociális kormányzatnak nevezünk, annak amerikai neve: népjóléti állam. Az állam — eb­ben a vonatkozásban: az 50 állam együtt — a roosevelti korszak óta egyre többet tesz a nép javára. Ha sok adót is fizetünk, el kell ismernünk, hogy adógarasaink­ból sokat visszakapunk egy és más népjóléti intézmény utján. íme: Minden héten befizetünk egy szerény össze­get a Social Security alapra és — egy évben 25 és fél billió dollárt oszt szét a Social Security. A sors mosto­háinak gondozására évente több mint 5 billió dollárt költenek az országos, az állami és a helyi kormányza­tok. A népegészség szolgálatában szétosztásra kerül 5 és fél billió dollár. (És most még az öregek ingyenes kórházi biztosítása is kongresszusi vita tárgya.) vete­ránok és hozzátartozóik, leszármazottaik több mint 5 és fél billió dollár kedvezésekben részesülnek. Más nép­jóléti kiadások: 1.6 billió dollár. Állami és helyi segé­lyezések: 12.7 billió dollár. Mármost kérdezzük mi: És mit adhatunk mi a nemzetnek? Jó munkát jó fizetségért; ez magunknak is, az összességnek is érdeke. De mit ér a jó kereset, ha a dollár vásárlóereje lemorzsolódik? Az árak drágí­tása azt jelenti, hogy A meglopja B-t. Ezért megszív­lelendő uj elnökünk Lyndon B. Johnson intelme is: Az ipari és üzleti vállalatok ne igyekezzenek a mostani kedvező gazdasági viszonyokat az árak felsrófolásával rontani és az unióvezérek ne próbálják a munkabére­ket évről évre egyre magasabbra felsrófolni, mert a termelési költségek emelkedése az árak emelésére vezet és a drágulás mindenkit sújt. Senkise követeljen a ma­ga részére többet, mint amenyi igazság szerint megilleti. DE GAULLE — A NYUGAT ELLEN Ha valakinek bármi kételye is lett volna eddig, hogy de Gaulle, francia elnök, elszánt és konok nacio­nalista, a legutóbbi fejlemények során, ennek a kétely­nek el kellett osztania. Sajnálatos módon, nem lehet kétség affelől, hogy de Gaulle nacionalizmusa még attól sem riad vissza, hogy Franciaországot szembefordítsa nyugati szövetsé­geseivel. Nem lehet áltatnunk magunkat tovább: a francia elnök magatartása mindinkább Nyugat-ellenes, tegyük hozzá: mindenekelőtt Amerika-ellenes. Ma már bizonyos az, hogy Franciaország minden­képpen meg akarja szüntetni az Egyesült Államok be­folyását Ázsiában. Ez a tény és ez a szándék nem utol­só sorban befolyásolta de Gaullet, amikor elhatározta a diplomáciai kapcsolatok felvételét kommunista Kíná­val és amikor hosszúlejáratú külkereskedelmi hitelt nyújtott Pekingnek. Nem lehet kétséges, hogy az Egyesült Államoknak továbbra is fenn kell tartania erős keleti katonai tömb­jét, hogy ezzel megakadályozza kommunista Kina nyil­vánvaló terjeszkedési törekvéseit. De Gaulle legutóbbi lépése néhány tanulsággal jár a Nyugat számára: Mindenekelőtt azzal, hogy nem tarthatjuk magun­kat továbbra is teljesen elzártan kommunista Kínától. (Kérdés, hogy ez egyáltalán helyes volna-e? Gondol­junk a genfi leszerelési tárgyalásokra, amelyekről vö­rös Kina valójában sokkal jobban hiányzik, mint Franciaország.) Második tanulság: tudomásul kell vennünk, hogy a francia elnök különleges történelmi látomása teljes mértékben eltávolítja Franciaországot nemcsak Ameri­kától és Angliától, amint azonban nemrégiben kiderült, Nyugat-Németországtól és Olaszországtól is. Kérdés: visszatér-e Franciaország a közeljövőben az egységes nyugati magatartáshoz? A tárgyilagos fe­lelet az, hogy de Gaulle ismeretében, erre aligha van valószínűség. _ - 1 fJSTj. u—■ ■ ii__^e=g: „ " ===== — '** ' ■ = 11 GAZDAG ORSZÁG SZEGÉNYEI Koldus országnak, amilyen Bolivia, szegény országnak, amilyen Görögország, vannak millio­mosai, a gazdag Amerikának viszont milliószám­ra vannak szegényei. Mindig igy volt e világi élet, de sohasem volt megelégedve a világ a dolgok ilyen állásával. A szegénység elleni harc emléke ősidők ködébe vész. A hadüzenetnek különböző vál­tozatait jegyzi fel a történelem. Hires — inkább csak azért, mert patinás — a franciák királyának 1589-ben kihirdetett fohászos Ígérete: “Azt akarom, hogy minden vasárnap, minden francia parasztnak tyuk föjjön a fazekában.” 1928-ban Herbert Hoover mérnök, a republikánus párt el nők jelöltje, ájta­­tos szólamokba fonta Ígérvényét: “Isten segítsé­gével mi hamarosan látni fogjuk a napot, ami­kor a szegénység száműzve lesz ebből az ország­ból.” 1930-ban Franklin U. Roosevelt elnök rá­döbbentette a nemzetet a rettenetes valóságra, hogy az amerikai családok egyharmada jó lakás, jó öltözet és jó élelem hijján van. Amerikában minden negyedik évben a politi­kusok belefujnak a harci kürtbe. Most megint választási évben vagyunk s Johnson elnök telje­siti kötelességét: háborúra készül a szegénység ellen. És senkise mondja: Ugyan kérem, azt már olyan sokszor hallottuk ... Nem, ez sohasem le­het elcsépelt frázis. Az amerikai lelkiismeretet mindig tépdesni fogja a kínos kérdés: Hogyan le­hetséges az, hogy a világ leggazdagabb nemze­te olyan nagyon bővelkedik szegényekben? És: mivel magyarázzuk, mivel mentegetjük azt, hogy a szegénység elleni háborúban csak nagyon las­san tudunk felmutatni előrenyomulást? Kiindul­va abból a meglehetősen általános felfogásból, hogy szegénynek tekintjük azt az amerikai csa­ládot, amelynek évi jövedelme nem haladja meg a 3000 dollárt, a szegények fájának évgyűrűi ezt mutatják: 1947-ben a családok 32 százaléka volt szegény, 1950-ben még mindig 32 százalék volt szegény, 1954-ben 28 százalék, 1956-ban 23 szá­zalék, 1958-ban ugyanennyi, 1960-ban 21 százalék, 1962-ben 20 százalék. $3000 — szegénység: ez csak első tekintetre egyszerű egyenleg. Mi rejlik a szimpla formula mögött ? A Népszámlálási Hivatal legújabb, 1962 évi adatai szerint minden ötödik amerikai család sze­gény. Ebbe a csoportba tartoznak azok a csalá­dok, amelyeknek pénz jövedelme nem haladja meg a 3000 dollárt, valamint a másfél milliónyi far­mer nép, továbbá azok a családok, amelyeknek kenyérkeresője az 1.20 dolláros minimális óra­bérért dolgozik, végül azok a családok, amelyek­nek fő vagy egyedüli jövedelme a Social Securi­ty nyugdíj. A Kereskedelmi Minisztérium másképp szá­mit és más eredményre jut. íme: Ha számbavesz­­sztik azt, hogy a farmer-családoknak készpénz­jövedelmükön felül van ingyen lakásuk, élelmük, ezeket a családokat nem tekinthetjük a 3000 dol­láros formula alapján szegényeknek. így szá­mítva a minisztérium úgy véli, hogy nem minden 5-ik, hanem csak minden 7-ik amerikai család te­kinthető szegénynek. Van olyan nézet is (Twentieth Century Fund), amely szerint igazán szegénynek csak az a csa­lád tekinthető, amelynek évi készpénzjövedelme a 2500 dollárt nem éri el és természetbeni jöve­delme nincs. Ezen az alapon csak minden 10-ik amerikai család tekinthető szegénynek. No, de maradjunk egy percig a 3000 dolláros formula bűvkörében és nézzünk széjjel szegénye­ink közt. Összes számuk 9 millió. Több mint a fe­le (4.8 millió család) csak két tagból áll, férj és feleség; minden pénzüket magukra költhetik, gyermekekre nincs kiadásuk. 3.2 millió családban a családfő 65 éven felüli; ezek szerényebb igényű emberek. 2 millió néger vagy ázsiai; ezeknek meg­­nehezitett boldogulása (pursuit of happiness .. .) nemzeti probléma és szégyen. 1.4 millió farmer család; ezek nem panaszkodhatnak, hogy magas a lakbér és drága az élelem. 1.1 millió családban hat vagy több családtag van; ezek hisznek és bíz­nak abban, aki a mezők liliomát felruházza. (Az olvasónak kétségtelenül feltűnik, hogy itt 9 millió családról van szó és a számuk a rész­letezésnél 12 és félmillióra nő. Ennek a látszóla­gos ellentmondásnak magyarázata az, hogy a részletezésnél sóik család egyik és másik csoport­ban került statisztikai feljegyzésre.) Egyszerű a számtani egyenleg, de sokrétű az élet. Szegény és szegény közt nagy a különbség, mert különbözők az emberek igényei és különbö­zik az életfelfogásuk, eltérőek a nézeteik arról, hogy ha kell pénz a boldogsághoz, mennyi kell, és — mennyi van. A New York Times jóvoltából betekintést nyerhetünk egy tipikus amerikai szegény közös­ség életébe. Kentucky állam Harlan megyéje sze­gények nagy tanyája, hivatalos formula szerint depressed area. Nos, mit látott ott a szegények figyelő, számláló barátja? A családok 88 százalékának van villamos mo­sógépe. 67 százalékának van televíziója. 59 száza­léknak van autója... Tegyük hozzá futtában, hogy a University of Michigan Szegény-szemléje egyebek közt fel­említi azt a tényt, hogy a 3500:—3000 dollár jö­vedelemmel rendelkező családok 66 százalékának házán nincsen mortgage adósság. Most nézzünk körül a nagyvilágban. A nagyobb európai országokban a gazdag­szegény középvonal 2700 és 3700 dollárt közt van. Uabor emu AtMA A FÁJÁTÓL Kennedy elnöknek voliak euemeiei a politiká­ján, a magánéletben azonban mindenki szerette, íemcsak őt, hanem feleségét és gyermekoit, a kis 3aroli.net és a mégkisebb Johnt s. Az embereket érdekli a gye­rekek sorsa és beszélgetésekben gyakran felvetődik a kérdés, /ajjón mit tartogat számukra a sors, vájjon mi lesz belőlük, imikor felnőnek. Persze korai a .alálgatás, hiszen kicsi még nind a kettő. Annyi bizonyos, iogy az eddigi elnökök gyerme­keiből csak nagyon kevesen fu­tottak be kivételesen nagy kar­riert. Általában nem igazolták a közmondást, hogy alma a fájától nem esik messzire. Nézzük csak, mi is lett az elnök-gyerekekből? Az elnöki székbe csak egyetlen egy került: John Adams fia, John Quincy Adams. Az apa még élt, 90 éves volt, amikor fiát elnökké válasz­tották. Abraham Lincoln fia, Robert Todd Lincoln már csak a jelöltségig jutott, a jelölés során 8 szavazatot kapott a republikánus párt nemzeti konvencióján. Nem jutott be a Fehér Házba, de később Garfield kormányában megkapta a had­­ügyminiszteri tárcát. A SZENTESI TAKÁCS Kívánsága van, mint a szentesi takácsnak! — mondja az alföldön a példabeszéd. Eredete pedig ez: A szentesi takács nagyon szegény ember volt, csak úgy tudott feleségestül megélni, hogy reg­gel ok fogtak leghamarabb munkába s késő este az ő kezük fáradt el utoljára. A felebarátaikra nem irigykedtek, egyetlen fohászuk is a lehető legszerényebb volt: — Adj nekünk Uram Isten, egy olyan pici­ké házat, hogy akár csak bújva is jussunk bele. De legalább a miénk legyen. Egész életükön keresztül munkálkodva, agg­korukban megvolt a házuk. Alacsony volt, de az övék. S mikor az öreg asszony, meghajtva magát derékban, bement a szobába, a fejét beleverte az ajtófélfába. — Fene a kend eszibe! — veszekedett az urá­val. Kívánhatott volna kend valamivel magasabb ajtajú házat is! Érdekes módon befolyásolta a politika Zacha­ry Taylor család életét. Taylor, mielőtt megvá­lasztották, tábornok volt a hadseregben. Sarah lánya feleségül ment Jefferson Davishoz, a déli konfederáció későbbi elnökéhez. Akkor még szó sem volt a polgárháborúról, Taylor mégis elle­nezte a házasságot, de hiába. Ráadásul a fia, Ri­chard a déliekhez húzott és sógora, Davis tábor­nokká nevezte ki, s igy a déliek oldalán harcolt. Ulysses Grant fia a polgárháború idején még csak tizennégyéves volt, de sokszor elkísérte ap­ját a csatatérre. A vicksburgi hadjáratban meg is sebesült. A bátor fiú elvégezte a westpointi akadémiát és a US hadseregben szolgált. Theodore Rooseveltnek négy fia és egy leá­nya volt. Alice leányát politikus vette feleségül, Nicholas Longworth. A fiuk az első világháború­ban a harctéren teljesítettek szolgálatot. Kettő megsebesült, a legfiatalabb fivért, Quentint, lé­giütközetben lelőtték. Az amerikai elnökök gyer­mekei közül -egyedül ő esett el. Roo­sevelt negyedik fia, Theodore Jr. a második vi­lágháborúban a normandiai partraszálláskor ro­hamcsapatot vezényelt. Franciaországban halt meg, de nem ellenséges fegyvertől. Szívroham vit­te el. Taft három gyermeke közül csak egy választotta a politikai pályát, Robert. A republikánus párt egyik vezetője és Ohio állam szenátora lett. A másik Taft fiút, Chai-lest, a Federal Council of Churches of Christ elnökévé választották. Nővé­rük, Helen filozófiai doktorátust szerzett és a phi­ladelphiai Bryn Mawr College kvékerek-alapitot­­ta hires leányiskola történelmi tanszékét vezet­te. Egykori növendékei sokat emlegettek egy ked­ves anekdotát, amit tőle hallottak: “Anyám nem szerette a Fehér Házat, kényelmetlennek találta az ottani életet. Emiatt sokat panaszkodott apám­nak. Apám egyszer megunta a dolgot és csak úgy odavetette: Well, my dear, akkor mondjunk fel a háziúrnak.” Egyébként nemcsak Taft lánya kedvelte a pe­dagógiát: Tyler elnök fia, Lyon Gardin, a Wil­liam and Mary College, Garfield elnök fia, Harry August pedig a Williams College elnöki tisztsé­gét töltötte be. Wilson egyik leánya, Margaret énekesnőnek készült, Chicagóban szerepelt is a nyilvánosság előtt. Utóbb azonban Indiába ment és egy miszti­kus szektához csatlakozott. Másik lányát, Elea­­nort, William McAdoo, a Wilson-kormány állam­titkára vette feleségül, de később elváltak. Irta: GÁBOR EMIL (Középvonal — ez statisztikai fogalom: azt je­lenti, hogy ennyi családnak van ennél több jö­vedelme és ennyinek van ennél kevesebb jövedel­me.) Ez a 2700—3700 dolláros középvonal, medi­an income, azt mutatja, hogy azokban az orszá­gokban az amerikai formula szerinti sezgények a népnek 50 százalékát teszik, nem 10, vagy 20 szá­zalékát, mint Amerikában. (Persze figyelembe kell venni az életszínvonal és az igények külön­bözőségét.) Oroszországban a középvonal 2500 dollárnak felel meg, tehát: amerikai fogalmak szerint az orosz családoknak jóval több mint a fele szegény­ségben él. De Oroszország sem áll utolsó helyen. A világ sok részében a családi jövedelem évi 1000 dollár alatt van. Ázsia és Afrika milliói — a föld népességének kétharmadrésze—200 dolláron alu­li jövedelemből tengeti életét. Amerikában még sok a tennivaló. A szegé­nyek tábora csak nagyon lassú tempóban mutat fel zsugorodást. Az 1947 évi 32 százalék után az 1962 évi 20 százalék biztató haladás, de nem kie­­légitő. Dolgozó emberek millióinak több jövedel­met kellene biztosítani. Közelebb kellene hozni a gazdagokat és a szegényeket, szőkébbre szoríta­ni a köztük tátongó űrt. Hogyan? A legegysze­rűbb megoldás az lenne, hogy Uncle Sam pénzt osztogatna, amint tették a régmúlt világban a ki­rályok, pénzt szórva a nép közé; annyi pénzt osz­togatna, amennyivel a családi jövedelmet 3000 dollárra fel lehetne kerekíteni. Vicces megoldás? Ilyesmit javasol nagyon-nagyon komolyan, a már elfelejtett Townsend mozgalom: A kormány utal­jon ki minden amerikai családnak havi 200 dol­lárt azzal a kikötéssel, hogy azt a pénzt az utolsó centig muszáj elkölteni .. . Ilyen nemzeti aján­dékkal már az évi 600 dolláros jövedelem is el­érné a 3000 dolláros minimumot. .. De erről komolyabban kell beszélni. Az ame­rikai szellemmel ellenkezik, hogy a kormányhoz forduljunk az előmenetelünket segitő mankóért. Semmi kétség, Amerika ma népjóléti állam, sokat tesz a nép életszínvonalának alátámasztására (So­cial Security, közsegély, közmunkák, ingyenes kórházi kezelés, szegényeknek food stamps, olcsó városi lakások, stb.) — de a boldogulás keresése végső fokon egyéni feladat. Aki a financiális lép­csőn magasabb fokra akar hágni, a maga erejét, keresőképességét kell hogy növelje, az iskolától kezdve. Tanultabb, képzettebb generáció könnyeb­ben lendülhet a 3000 dolláros választófal fölé. Az egyenlőség elve az Egyesült Államokban nem azt követeli, hogy az államhatalom a jövedelmi ellentéteket kiegyenlítse, hanem csak azt, hogy mindenki részére egyenlő lehetőségek nyíljanak meg, a bennszülött és az idegenszármuzájsu, a fe­hér és a feketebörü amerikaiak részére. Az egyen­lő lehetőségek megvalósulásához még hosszabb ut vezet. Irta: SÁGI PÁL Tragédiák sem kerülték el az elnöki családo­kat. Franklin Pierce 11 éves fia két hónappal ap­ja hivatalbalépése előtt vasúti szerencsétlenség áldozata lett. Mrs. Pierce a gyász miatt nem is jelent meg az ünepélyes elnöki beiktatáson. A második Adams elnök fia, G. W. Adams, 28 éves' korában zuhant le egy hajóról és meghalt. Calvin Coolidge fiát, Calvin Jr.-t vérmérge­zés ölte meg. Két elnök-fiu került egyformán magas álla­mi pozícióba, F. D. Roosevelt junior és Herbert Hoover Jr. Az első a kereskedelmi minisztérium, a második a külügyminisztérium al-államtitikára lett, de egyik sem az apja kormányában, hanem később. Ez is bizonyítja, hogy az amerikai demok­rácia nem ismeri a nepotizmust, itt mindenki csak a maga erejéből mehet előre a közéleti pályán, aszerint, hogy mit tud. Sőt nem mindig jó az, ha valaki államfőnek a gyermeke. így volt ez Eisen­hower fiával is. John Eisenhower a koreai hábo­rúban többször kitűnt bátorságával, számtalan­szor vállalkozott veszélyes őrjáratokra. Amikor apját megválasztották, parancsnokai nem enged­ték meg neki, hogy ilyesmiben résztvegyen. At­tól tartottak, hogy esetleg fogságba ikerül és az ellenség túszként használja majd az amerikai el­nök fiát, ami súlyos következményekkel járt vol­na. Katona volt, engedelmeskednie kellett a pa­rancsnak, de sokszor zúgolódott, hogy nem tehe­ti azt, amit akar. Ez még csak hagyján, de Tru­man lányának művészi pályafutása tört derék­ba az apja rangja miatt. Margaret Truman éne­kesnő kart lenni. Nagyon komolyan vette hiva­tását, elfogulatlan kritikát várt és elkeserítette, hogy kritikusok oly ritkán foglalkoztak vele tár­gyilagosan, hogy lemondott művészi ambícióiról. Az apai név fényéből tehát néha árnyék ia esik a gyerekre. Ki tudja, hogy a Kennedy név egyengeti-e a Kennedy-gyerekek éeltutját, vagy akadályt gördit-e eléjük. ÚJSÁGÍRÓNAK NEM VÁLT BE Georges Feydeau, a modern bohózat egyik út­törője újságíróként kezdte pályafutását. Sem­mire se tudták használni, végül rábízták a turf­­rovatot. Ebben a feladatkörében csakhamar újí­tással lepte meg a lap olvasóit. “A holnapi ver­seny tippjeit — irta — helyszűke miatt legköze­lebbi számunkban közöljük.” így lett Feydeau bohózatiró. Sági Pál

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents