A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)
1963-04-26 / 17. szám
2. OLDAL A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó Associated Hungarian Press. Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 East 22nd Street. Cleveland 14. Ohio Telefon: CHerry 1-5905 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre ..................................$8.00 0ne Year ...........................$8.00 Fél évre ....................................$5.00 Half Year .................................$5.00 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio CHILE AZ AMERIKAI SEGÍTSÉG ELLEN Amint jelentettük, Chile egyik legnagyobb pártjának, a kereszténydemokrata pártnak a vezetője, mozgalmat indított az Alliance for Progress keretében Chilének nyújtott amerikai támogatás ellen. A chilei szenátor azt állította a minap egy sajtóértekezlete alkalmával, hogy az amerikai támogatás — bármilyen nagymértékű is — nem éri el célját és az ország népének általános életszínvonala nem emelkedik. Valószínűnek tűnik, hogy a chilei kereszténydemokrata párt vezetőjének igaza van. Nem Chile az egyetlen ország, ahol az amerikai segítség nem éri el célját. Dean Rusk, amerikai külügyminiszter, számtalan esetben hangsúlyozta: Az Alliance for Progress mindaddig hatástalan marad, amig a támogatott országokban nem jönnek létre gazdasági, pénzügyi és társadalmi reformok. Rendkívül furcsa és groteszk az, hogy az Alliance for Progress sikertelenségét az Egyesült Államok kormánya, valamint az érdekelt országok kormánya is látja, ennek ellenére mégis, konokul ragaszkodunk a segítségnyújtáshoz. VORONEZSI LECKE A sztálingrádi ostrom, német vereség és orosz győzelem 20-ik évfordulója alkalmadból sok beszéd hangzott el és sok irás jelent meg — igazság és hamisság vegyesen. A hamisságok teteje az, hogy a Sztálinról elnevezett városban kivívott döntó győzelemnek egyik kiemelkedő társszerzője Kruscsev volt. Középsúlyú hazugságnak bizonyult az a korábbi állítás, hogy Rokosszovszkij tábornok volt Sztálingrád hőse. Ezt a hazugságot azért agyalták ki, sogy emeljék annak az orosz tisztnek a tekintélyét, akit Sztálin a lengyelek nyakába ültetett, mint lengyel (nem orosz, hanem lengyel!) hadvezért. Százezrek — németek és oroszok — pusztultak el... azért talán, hogy a moszkvai zsarnokok, előbb Sztálin, aztán Kruscsev, hazugságvirágok palántáit ültethessék el sirgödreiken? Minket közelebbről a voronezsi lecke érdekel. A német hadvezetőség nemcsak német, hanem csatlós hadosztályokat is harcba vetett azon a fronton — magyarokat, románokat, olaszokat. Ezek a hadosztályok a széleken vonultak fel, ritkásan, gyengén, és amikor jött a nagy orosz ellentámadás, elsőnek ezek a csatlós egységek pusztultak el. A felsőbbrendü német náci katonaság az őrült Führer parancsára utolsó percig harcolt, a lenézett magyar és a többi segédhadakat akkor már darabokra tépte az ellenség. A voronezsi lecke erre tanít: Csatlós hadseregeket a “felsőbbrendüek” hadvezetősége olyan frontszakaszra állít, ahol nagy a veszély és csekély a védettség. Voronezsre emlékezzenek a magyar honvédek, amikor ünnepi alkalmakkor, a szent közös ügy harcosaiként köszöntik őket. VESZÉLYES VIETNAMI JÁTÉK Ngo Dinh Diem, Dél-Vietnam elnöke, bejelentette, hogy amennyiben a kommunista Viet Cong guerilla egységei leteszik a fegyvert és megadják magukat, a megadott egységek mindegyik harcosa feltétel nélküli kegyelemben részesül. Első pillanatra is látható, hogy a délvietnami elnök veszélyes játékot üz. Kormánya és ő maga személyileg nem túlságosan népszerű Dél-Vietnamban. Ha ezt tekintetbe vesszük, kétségtelennek látszik, hogy a “polgárosított és letelepített” kommunisták könnyen megbuktathatják az elnököt. Ezenfelül, külön érdekessége a dolognak az, hogy az amerikai külügyminisztérium meglehetősen meghökkent a hírre, ami azt jelenti, hogy Ngo Dinh Diem nem tárgyalta meg a kérdést a Dél-Vietnamban tartózkodó amerikai katonai tanácsadókkal. S még egy szempont: hiába is tagadnék, a délvietnami kormánycsapatok hadászati helyzete a jelen pillanatban nem olyan kedvező, hogy Ngo Dinh Diem bárkinek is kegyelmet adhasson. a jó pásztor A NŐKKEL BAJ VAN Minden idők egyik legszellemesebb európaija, Oscar Wilde, az amerikai nőket a világ legbájosabb teremtéseinek találta. Ennek körülbelül hatvan esztendeje. Ha hinni lehet annak a közvéleménykutatásnak, amelyet az US. Információs Ügynökség végzett a mai európaiak között, az ő szemükben a modern amerikai nő arculata lényegesen más vonásokat mutat. Sok európai úgy látja, hogy az amerikai nő “lusta, kacér, zsarnokoskodó, nincs érzéke az eleganciához, és túlfűtötten érzéki. . .” A kép természetesen hamis és az olcsó filmeknek,TV műsoroknak bizonyára nagy szerepük van e hamis kép kialakításában. Az igazság az, hogy az amerikai szépnem mindig a haladás élén járt és mutatta az utat a világ más országai női társadalmának. Az amerikai sajtó és irodalom tanúsága szerint ez ma is igy van. Erre vall az a körülmény, hogy a közvélemény minden szintjén rengeteget foglalkoznak a nők problémáival. Ebben tér - mészetesen sok a mesterkéltség és a szenzációhajhászás. Minden uj könyv, amely a nőt teszi tárgyává, azonnal bestsellerré válik.- A női téma iránti tartós érdeklődést aknázza ki a népszerű képes magazin sajtó, hogy a televízióval folytatott kérlelhe - tetlen verseny következtében erősen hanyatló példányszámait megpróbálja növelni. Ez a fajta sajtó is kénytelen a nők komolyabb oldalát megvilágítani és nehézségeiket elismerni. De főtö - rekvésük azt megmutatni, hogy a modern amerikai nő angyal, aki a kertvárosi családiház. tündéri világában, a háztartási gépek seregétől körülvéve, a legteljesebb testi és szellemi kielégültségben éli boldog életét. Ez az illúzió azonban a magasszinvonalu sajtó és irodalom hideg elemzésében szertefoszlik. Benne elénk állítja az igazi, modern amerikai nőt, aki egyszerre elégedetlen lett eddigi szerepével, kivágyik a családi ház komfortjából és értelmesebb életet követel magának. Különös erővel kap hangot ez a törekvés a könyvpiac egyik újdonságában, — Betty Freidan “A női rejtély” cimü könyvében. Szerinte a modern amerikai nő azért lázadozik, mert becsapták. A nőnek a századforduló idején hosszú és keserves harcok árán sikerült kitörnie az őt fogvatartó Konyhából és há lószobából, a “babaházból”— ahogy Ibsen nevezte kora szoros családi kötelékét, — és kiverekednie a férfivel való egyenjogúságát a komoly élet porondján. A második világháború óta azonban észrevétlenül visszacsempészték őt a “babaházba”, amely most már az air-conditioned, CcreutMi Mitaaiy a garázzsal, autóval felszerelt kertvárosi családi villa alakját öltötte magára. A különbség csupán annyi, hogy a társadalom most elismeri a nő jogát az élet élvezésére és hallgatólagosan tudomásul veszi a nemi erkölcsök meglazulását. De a modern nő, aki a férfivel egyenlő szintre fejlesztette tehetségét és szellemi képességeit, teljes és felszabadított életet akar és többé nem hajlandó belenyugodni, hogy visszalökjék őt az anya és a szerető kizárólagos szerepébe. Miss Freidan ebben véli látni a modern amerikai nő válságának forrását. Ezt a tételt meggyőzően támasztja alá a Harper’s Magazine nemrég közölt cikksorozta az amerikai nő érzelemvilágáról, házasságáról,ne velőséről társadalmi és politikai tevékenységérőljSehol sem nyilvánul meg erősebben ez a válság, mint a nevelés terén. Az iskolában a fiuk és a lányok azonos felkészítést kapnak az ismeretekből s egy bizonyos kor határig mindkét nembeli fiatalságot egyformán ösztökélik alkotó munkára és tudományos pályákra. Mindkettőjük ekőtt a siker zálogaként a társadalmi elismerést lebegtetik. De amikor a lány felserdül, a sajtó, a reklám, a televízió és az ezek által formált közvélemény elsöprő nyomással száznyolcvan fokos szögben eltérítik őt eddigi eszményeitől és arról próbálják meggyőzni, hogy a nő számára csak egyetlen siker létezik, s ez a házasság.Nem az alkotó munkában, társadalmi tevékenységben, hanem ebben kell látnia életcélját. A modern nő tehát csiszolt elmével, értelemmel, tehetséggel, alapos tudományos fel készültséggel és sokszor egyetemi diplomával kénytelen bevonulni a babaházba, és mivel mindezzel ott nem tud mit kezdeni, először nyugtalanság és unalom keríti hatalmába és végül boldogtalanná válik. Kielégitetlenségével megmérgezi maga körül a légkört és elrontja házasságát is. Ezt a tételt a Harper’s Magazine ideggyó/rlas KERESZTESI MIHÁLY ’ gyászok tapasztalataival támasztja alá. A vélemények megoszlanak, miért kell ennek igy lennie. Miss Freidan a reklámot és a népszerű magazinokat teszi felelőssé a modern női eszmények eltorzításáért. A dolog mögött szerinte kereskedelmi meggondolások húzódnak meg. “Adj a nőknek nevelést és műveltséget és aztán győzd meg őket, menjenek vissza a babaházba, mert a nemi élet pompás mulatság és gyermekeket világrahozni és felnevelni bűbájos szerep. Aztán halmozd el őket háztartási gépek és mindenféle szerkezetek tömegével, amelyeknek ke zelése a gyermekek ellátásával párosulva kimerítik energiáit. Ebben a folyamatban a női agy lassan kifárad, kiürül és ilyen állapotban felemelő könyvek és egyéb önmüvelési tevékenység helyett hajlamosabb lesz a gyönyörű szines hirdetéseket szemlélni a magazinokban. A benyomások hatására, az aszszony belső ellenállása csökken és más, értelmes kielégülés hijján vásárolni fog, egyre többet, akár szüksége van rá, akár nincs. . .” Miss Freidan ezt a magyarázatot nyújtja. Az igazság az, hogy a dolog ennél sokkal bonyolultabb. SZÜLŐFÖLDEM A természet kegyeltjeként közel a természethez — vidéken születtem. A hely, ahol napvilágot láttam — vagy helyesebbn és pontosabban: ahol a Nap engem megpillantott, egy Heves megyei kisközség volt, talán legkisebb községe az egri járásnak, alig két kilométernyire a hozzá viszonyítva világvárosi jellegű és vasúti csomópont Füzesabonytól. A község neve Dormánd. 1900-ban, születésem időpontjában lakosainak száma aligha volt több ezernél. Kisgazdák, szegény napszámos, zsellér parasztok és körülbelül 850-400 cigány, ez volt a népesség csontja, veleje, gerince, meg két tanító,” egy jegyző, két kocsmáros, egy sakter, három birtokos és két-három elszegényedett,birtokból kikopott, kódusnyugdijba kapaszkodó ur, mint afféle ráadás, hogy teljes legyen a kör. Még pap sem volt. Sivár, vigasztalan, és számomra mégis feledhetetlenné vált ez a természet kegyétől elhanyagolt tájék, — melyet nem tarkítottak erdők, és ha megindult Heves, Füzesabony, Mezőtárkány, Erdőtelek és Besenyőtelek felé az ember, még fát is alig.alig látott. Patak is csak egy csörgedezett szegényesen és szinte láthatatlanul, árvizek alkalmából szélesre mosott, mély medrében, égszakadások idején kisebb állatok hulláit sodorva magával és elöntve a lapályos vidéket. Ezen a költőktől soha meg nem énekelt tájon töltöttem első hat évemet, mielőtt Egerbe kerültem volna tanítók keze alá a Lyceumba, és később a ciszterek latin gimnáziumába, de a téli és nyári szünidőkben ebből a dormándi fészekből kóboroltam szanaszét, már mint siheder, növekvő gyermek és ifjú — innen indultam első, rövidtávú vándorutaimra is, szinte előfutamként a későbbi délamerikai megpróbáltatások felé. Innen kalandoztam be nyári és téli szüpjdők alatt a szikkadt vagy fagyott réteket, innen kerékpároztam le rekkenő nyári hőségben Tepélyig, mely száraz és szikkadt volt, akár egy afrikai táj, és túl Tepélyen a Tiszáig, Tiszafüredig és Poroszlóig, kóboroltam könyvvel hónom alatt, hogy megpihenjek a folyó partján és könyvekbe merülve olykor-olykor egy pillantást vessek a lassan hömpölygő, szennyes, sáros, fékezhetetlen folyóra. Innen, ebből a dormándi fészekből kiindulva jártam a vidéket, lassan-lassan nyiladozó szemmel a távoli égi rend ígérete, és a nagyon is közeli földi hprendezkedés em béri igazságtalansága, számomra kezdettől fogva gyötrő felismerésében. Itt találkoztam életem első, már korai szakaszában a nincstelen szegénység kiszolgáltatottságával, tudatlanságával, még a tisztességes szemlélő számára is megalázó szolgaiságával, gyenge reményeivel és nyomasztó reménytelenségével,babonáival— rongyos kétkezi napszámosokkal, ván . dorló koldusokkal, részeg remetékkel, buesusokkal, falubolondokkal, a népesség tömegétől értelmetlen módon elkülönült falusi értelmiséggel, jegyzőkkel, birtokosokkal, tanítókkal, papokkal, vándor ló, kócos, teknővájó, gyűlölködő és büszke cigányokkal — majd még lejjebb a társadalmi és emberi szinten: javasasszonyokkal és halottlátó asszonyokkal, akik közül a legismertebb volt a szomszédos tárkányi és a helybeli cigányszármazásu halottlátó asszony, mintegy jelképei egy felbomlásban lévő, halálraítélt rendnek és társada - lomnak. Ez a tájék és ez a környezet elevenedett meg később irói munkásságom nagy területén, ezek az alakók népesítik be majd később irói világomat, szinte modellül szolgálva egy világ pusztulását jelképező figuráimnak. Ez a “Bűntudat”, a “Por és hamu” világa, egy egész életre kiható döntő élmények kora.mely Dormánd és a környező hevesi tájék nélkül érthetetlen, elképzelhetetlen és fel nem fogható. Ez a tájék és ez a környezet, melyet most leírtam,volt első benyomásaim színhelye, mondhatnám azt is, hogy testi mivoltom szülőhelye.A szellemi szülőhely viszont a közeli város volt, ahol iskoláimat végeztem, és ahol gondolkodásom, érdeklődésem és szellemem a tudományok, művészetek, a könyvek csodálatos világa és az emberi társadaom kibogozhatatlannak tűnő őserdeje felé fordult. Ez a város volt Eger. Akkor még, a század elején, szigorúan zárt, szinte áthághatatlan falakkal körülvett település volt ez a város, zsúfolásig megtöltve kaszárnyákkal, templomokkal, nevelőintézetekkel, diákokkal, katonákkal, városi, megyei, állami tisztvi - selőkkel, papokkal. Reggeltől estig kongott a harang a város fölött, és szüntelenül temetési menetekkel találkozott az ember,ha kimerészkedett az utcára — ha nem temetési menettel, úgy vonuló kispapokkal, kettős sorban sétájukat végző intézeti növendéklányokkal vagy fiukkal, gyakorlatról nótával hazatérő regrutákkal. A várost szőlődombok vették körül, megrakva zöld szőlőtőkékkel, terhük alatt roskadozó gyümölcsfákkal. A dombok mögött kéklettek a Bükk és távolabb a Mátra vonulatai, tele érd őkkel,szénégetőkkel, mészégetőkkel, — barlangokban meghúzódó szegénységgel. A város belső területén pompázott az Érsekkert, elvadult bokraival és évszázados fáival, gondozatlan utaival. Mögötte párolgott a Meleg viz, ahol a vállalkozóbb szellemű népesség áztatta csontjait, de ahol mosónők is sulykolták a fehér ruhát, reggeltől estig, fáradhatatlanul. Csupa torony volt ez a város, csupa torony és csupa harangszó. Bizonyos időközökben még a nevelőintézeteket szolgáló Lyceumben is kolompoltak — fenn a Várban és a Nagykaszárnyában éppúgy, mint a Rossztemp - lomnak nevezett kaszárnyában harsogott a kürt, elterülve és szétfolyva a város fölött Ez a város volt szellemi szülőföldem. Itt bújtam először a könyveket, itt ismerkedtem meg korom nagy művészi, társadalmi és szellemi áramlataival. Itt olvastam Bölschét, Nietzschét, Schopenhauert, majd korunk nagy európai és Európa-fölötti irodalmát: Dosztojevszkijt.Stend halt, Flaubert-t, “ Tolsztojt, France-ot, nekihevtilten, szokásom szerint elbarangolva— könyveimmel hónom alatt a Szépasszony-völgyben vagy a közeli szőlődombok közé. De vadabb kalandok is hatalmukba kerítettek; kocsmák és éjszakai kóborlások a parkkal övezett színházépület körül, ahol abban üz időben a Palágyi-féle színtársulat játszott kora ősszel és késő tavasszal, kiérdemesült kóristáival. Természetesen jártam a Várban is,kezdő siheder koromban, főként, amikor még hasoncsuszva hatoltunk be fiupajtásokkal a Vár omladozó kazamátáiba, ahol ma fényben úszó boltozatok alatt sétálhat a látogató — csoda, hogy ránk nem szakadt a Vár! De távolabbra is elmerészkedtünk, fel, fel az Egedig. Gárdonyi hosszú, sárgára meszelt háza mögött a domboldalon, majd még távolabbra a Berva völgyébe, Felsőtárkányra, Szarvaskőre a romokhoz és nyugat felé el a távoli Párádig, majd északnak fordulva a kitárult völgyben Putnok irányában. Közben, állandóan zúgott a harang a város fölött és harsogtak a kürtök harciasán a kaszárnyák felől, szinte érezni lehetett — én legalább is éreztem tisztán és világosan — , hogy eresztékeiben recseg-ropog a világ! Ez a két település, Dormánd és E'ger az én szülőföldem, testi és szellemi, ha ugyan ezt a kettőt egymástól igy durva kezekkel szétvá - laszthatjuk. Emlékeimben is összefolyik a kettő, mintha nem is egymás mellé, de egymás fölé helyezném az árnyakat és a színeket: — síkság és hegyek, dús terhektől roskadozó szőlődombok, erdők és szikfoltokkal tarkított, szinte kietlen vidék — ,majd szerelmek, tanulás, könyvek, Laskó-patak, a Tisza és téli estéken fagyott mezőkön, ködben, céltalan és feldúlt kóborlások —, mindez a szülőföld, a múlt, az elmúlt ifjúság és egy elsülyedt világ. Dormánd és Eger egymástól elválaszthatatlan, együvé tartoznak, akár a földet beborító szárazföldek és tengerek. Mindez természetesen, — mint ahogy mondtam — csak kedves és egyben gyötrő emlék: múlt, elmúlt ifjúság és egy letűnt világ! Mindez már csak emlékeimben él, hisz városlakó lettem, bérelt lakásban lakom, ahol kevés az ég, a fény és fának, tájnak közelben még hire-hamva sincs, úgyhogy a rideg kőrengetegben még mindig szülőföldem sugárzásából élek, belemerülve és gyötörve magam az emberiség kipzó kérdéseivel. A régi, régi tájakhoz már aligalig kapcsol más, mint az emlékezés. Szülőházamat elvesztettem és a szülőföldet ezen az emlékezésen kívül számomra már csak néhány sirdomb jelzi a dormándi temetőben, közöttük elsősorban egy szerény füvei benőtt halom, apámé és anyámé — mert közös sírban fekszenek egymás mellett az akácfák alatt, csendben türelmesen és hűségesen. Enynyi mindaz, amit az emlékezés drága ködén át szűrve szülőföldemről mondhatok. SZÓRAKOZOTT PROFESSZOROK 1. — De professzor ur, az egyik lábán sárga, a másikon fekete cipő van! — Érdekes. Meg egy ugyan ilyen pár cipőm van odahaza. 2. — Hallottam professzor ur, hogy ikrei születtek. Fiuk, vagy lányok? — Egy fiú és egy lány. De lehet, hogy fordítva van a dolog . . . SZOVJET SZOMSZÉDSÁG A londoni “Times”-ban ez a hirdetés jelent meg: “Megvételre keresek 1805 évi hajóágyuhoz alkalmas lövedéket.” Több uj ságiró felkereste a hirdetés feladóját, John Arthur fényképészt. Mr. Arthur nemrég hórom fontsterlingért egy 157 éves hajóágyut vett ócskavasban és ehhez keres lövedékeket. Mr. Arthur elmondta, hogy több ajánlatot kapott, mint amennyire számított, ennek ellenére kétségét fejezte ki, hogy ágyúját elsüthetné, noha ezt semmilyen angol törvény nem tiltja és arra külön engedélyre sincs szüksége. — Sajnos, a szovjet nagy követség közvetlen szomszédságában lakom — mondta Mr. John Arthur — és nem szeretném, hogy szándékaimat esetleg félreértsék. Irta: REMENYIK ZSIGMOND
