A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)
1963-02-08 / 6. szám
$ OLDAL a Já PÁSZTOR A szemérmetlenség netovábbja A szovjet és a lengyel delegátusok a U. N. Emberi Jogok albizottságának ülésén tiltakoztak az ellen, hogy a költözködés jogának vizsgálatára kiküldött Ingles Jose filipinó előadó olyan kérdéssel foglalkozott, mint a berlini fal. A szovjet delegátus a Szovjet Unió becsmérlését vélte felfedezni a berlini fal emelegetésében, a lengyel delegátus pedig arról panaszkodott, hogy a U. S. A. nem bocsát elegendő valutát az Amerikát meglátogatni készülő lengyelek számára. A magyar kormány már körmönfontabban közelítette meg a kérdést. Idézte az 1949 évi alkotmányt, mely nagyon szépen hangzik, mert mindenkinek egyforma jogot és egyenlőséget biztosit. Természetesen nem nagyon firtatta, hogy a népi demokráciákban más az alkotmány és más a valóság. Olyanok, mint a csalfa kereskedő, aki a kirakatba a mutatós és olcsó portékát rakja ki, de a betévedt vevő az üzletben már hiába keresi a kecsegtető árut. Arról megfeledkeztek, hogy a demokráciákban úgy a külföldi, mint a belföldi költözködés joga az állampolgár szabadságjogai közé tartozik, melyet ha esetleg az adminisztráció megtagadna, a bíróság védelmet nyújt. Erről természetesen a magyar átiratban szó színes. Bőbeszédüen sorolták fel, hogy hányféle útlevél van divatban Magyarországon, s bevallották, hogy a rendőrség adja ki bizonyos vizsgálat után, mely természetesen a politikai rendőrség hathatós körültekintését jelenti. Buzgalmukban még a határátlépésre vonatkozó jogszabályokat is közzé tették, mintha a magyar állapotokra az kecsegtető lenne, hogy egyszeri határátlépés esetében 6 hónaptól 5 évig terjed a büntetése a menekültnek, ha pedig tényleges szolgálatban álló katona kísérli meg az átkelést, a büntetés halál. Azt a jogszabályt se szégyenlették, hogy ha valaki szabályos útlevéllel hagyja el az országot, mégis súlyos büntetést kaphat, ha a kormánynak a visszatérésre vonatkozó felhívását azonnal nem teljesiti. Öt évi börtönbüntetés hirdeti a rendőrállam drákói szigorát. Mindezek a büntetésnek azonban elenyészőek ahhoz a kockázathoz képest, amelyet a határátlépő magára vállal. 95 százalékos életveszéllyel jár az őrtornyok, az aknamezők, a magasfeszültségű elektromos árammal telitett drótsövények megközelitése vagy az átvergődés és mégsem múlik el nap, hogy életveszélyek között megne kisérlenék ezt az életveszélyes próbálkozást. Ha a menekülő életben marad, akkor még várja őt az ÁVO vallatás és a teljes gazdasági katasztrófa. Lakását elrekvirálják, állásából kidobják, ő fogoly, családja pedig földönfutó. Az ember elcsodálkozik a népi demokráciák szemérmetlenségén. Micsoda hallatlan cinizmus kell ahhoz, hogy a sztálinista pribék-módszer szennyesét egy nemzetközi fórum elé viszik. Szélmalmokat ostromolt NAGYCENKI RIPORT Az osztrák határhoz közel eső nagycenki kriptába a Széchenyi nemzetség negyvennégy tagja temetkezett,, köztük-ahogy Kossuth Lajos nevezte — a legnagyobb magyar: gróf Széchenyi István. A döblingi tragédia óta nemzeti zarándokhely lett Nagycenk. Történelmi jellegét a szovjet járom nem érintette. Sőt Kádárék felújították a Széchenyi kultuszt, mert a gazdasági fejlődést hirdető eszméi elterelik a figyelmet a 48-as nemzedék másik kisértő emlékéről — a szabadságharcról. Miközben Széchenyit piedesztálra állítják, Nagycenken az enyészet honol, bozóton és romokon át visz az ut a düledező kriptához, melynek gondozója és idegenvezetője egy 77 éves özvegy asszony. Eredetileg a nagycenki kriptát a 96 szobás kastéllyal együtt egy gyönyörű, gondozott park vette körül. Az épület valamikor vadászkastélynak épült és csak a századok folyamán toldották meg szárnyakkal. Jelenleg az épület lakhatatlan, látogatót a főbejárat előtt gaztenger fogadja, továbbá a kastély és a téli kert romjai. A kastélyt 1945 után a kommunista agitátorok felbujtására valósággal szétszedték a környékbeli elvtársak. Először elhordták a történelmi becsű berendezést, azután felszedték a padlót, az ajtókat, az ablakokat és végül a használható épület anyagot. A környékbeli kommunisták házaiban nemcsak az épület anyag, de a berendezés is a Széchenyi műemlékből való. 1950-ben még aránylag könnyen helyreállíthatták volna a megrongált épületet, de a kommunista nagyságok szabotálták, nem akartak megválni a könnyen szerzett zsákmánytól. A nagycenki kriptát változatlanul elég sokan látogatják. Széchenyi István koszorúi természetesen elporladtak, a szalagok azonban jobban ellenállnak az enyészetnek, fakult betűikkel még most is a magyarság ragaszkodását hirdetik. A 77 éves idegenirta: PFEIFFER ZOLTÁN Pesten 1945 januarjaban már a szovjet hadsereg volt az ur, Buda ostroma még tartott, az emberek éhesen, szédülten és kifosztottan támolyogtak a romok között, mikor megjelentek az első biztató jelek: a Kisgazdapárt pesti tagozatának röpcédulái. Uj életet, uj harcot, demokráciát hirdettek. A pesti tagozat, Bajcsy Zsilinszky Endre hivó szavára, nagyobbrészt fiatal értelmiségiekből verbuválódott a háború alatt. A vezér már nem élt — 1944 december 24-én Sopron-Kóhidán a Szálasiék kivégezték, — de a tábor talpra ugrott és a szovjet megszállás apokaliptikus körülményei között zászlót bontott. Ennek a tagozatnak egy érdekes egyéniség volt a direktora: Oltványi Imre. Szegény sorsból nagy szorgalommal képezte és verekedte fél magát. Elsőrangú művészeti kritikusnak és Írónak tekintették. A 30-as években Baján, szülővárosában a politikával is kísérletezett, akkor már mint egy francia bank budapesti igazgatója, de a kereszténypárti programmal megbukott. A Kisgazdapárt volt az ellenfele. A kisgazdapárti választók állhatatossága a volt ellenfél táborába sodorta őt, úgyhogy 1945 januárjában már tettekkel tényező volt. Még égett a városháza, de Oltványi már gondoskodott uj polgármesterről. Csorba Jánost, a remek makói képviselőt eskették az egyetlen ép helyen, a városháza pincéjében. Oltványi a Nemzeti Bankot vette át és a semmiből indította el a gazdasági életet. Jól beszélt oroszul, úgyhogy a kezdetben bekapcsolódott a párt képviseletébe. Kétségtelenül karriér előtt állott. Bekerült a kormányba, pénzügyminiszter lett. Oltványi mégis megtorpant és akkor vált az ország részére értéktelenné, mikor már minden áldozatot meghozott ahhoz, hogy a megszállók és a kommunisták megbízzanak benne. 1947 nyarán, a kommunista puccs után, hiába ajánlotta Tildy Zoltán köztársasági elnök miniszterelnökként Sviridovnak, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökének; a cinikus, elszánt Dinnyés Lajost megbizhatóbbnak találták. És igazuk volt. Oltványi Imre pályafutása világítja meg, hogy a kommunisták százszázalékos odaadást kívánnak meg. A megértőket, a rokonszenvezőket csak átmenetilag használják fel, s utána kifacsart citromként eldobják. Oltványi a politikai élet ujjáébredésével, rövid start Pfeiffer Zoltán után, a radikális irányba tolódott el. Részben a hiúsága kívánkozott vezéri szerep után, részben Rákosi igyekezett támaszpontot keresni a Kisgazdapárton belül. A parasztpárt és a szocialisták összejátékával Oltványi volt a haladó, a megértő a koalíció megítélése szerint. Lassanként körülötte alakult ki az a radikális csoport, mely folytonosan alákínálta a többséget. A válság 1946 tavaszán tört ki, mikor Oltványi csoportja, a Fórum Klub, nyíltan kendőt lobogtatott az akkor megalakult baloldali blokk felé, sőt Dobi a Fórum Klub vezető egyéniségeivel együtt nyílt levélben azonosította magát a bololdali blokk követleményeivel. Pedig Rákosi kiáltványában foglaltak voltak az első jelei a későbbi népi demokráciának. A párt forrongott, meg akart szabadulni tőlük, de Tildy és Nagy Ferenc a balszerencse elleni amulettként tartogatták: ha majd minden kötél szakad, Oltványi lesz a végső menedék. Oltványi is efféle zavaros küldetésről ábrándott. Feltételezte, hogy Rákosi számit rá, bízik benne és ezért nem hiábavaló Rákosival fenntartott szoros kapcsolata. Valahogy sejtelmesen még azt is elfogadtatta Tildyvel, hogy ő, a modern Martinuzzi barát, túljár Rákosi eszén. Ezek a valóságot nélkülöző politikai elgondolások Szekfü Gyulának, a nagy köpönyegforgatónak sugalmazására vezethetők vissza. Szekfü, a Dekanazov levél életrehivója, különféle történelmi példákkal misztifikálta a behódolást. A Bethlen-Gábor-féle politika volt a Tildynek szánt fantázia. Azé a Bethlené, aki legbátrabb hívére karddal támadt, mert a bethleni alku szerint megtagadta Lippa várának török kézre adását. Oltványi nem járt túl Rákosi eszén. Ellenben napról napra veszített befolyásából. Pártjában elszigetelődött és a túlsó oldalon már nem számított. Akadtak elszántabbak s kevésbbé furfangosok: Dobi és Dinnyés a kommunista puccs után az uj választójogi javaslatban valósággal proskribálták, mint volt keresztény-párti jelöltet. Rákosi dobta neki a mentő kötelet, az ő fellépésére kiiktatók az Oltványi szakaszt. Dinnyés miniszterelnöksége és Dobi pártvezérsége felébresztett álmodozásaiból. De nem volt bátorsága ahhoz, hogy nyíltan szakítson velük és múltjával. Azt hitte, hogy még nyitva van számára a diplomáciai karriér. A diszidált Gordon Frencet váltotta fel a svájci követségen. Rövidesen akadtak nála megbízhatóbbak. Bezárultak előtte a politikai esélyek. Összetörtén, az ellenzéktől hajszolva, a barátoktól elhagyatva, annál a mesterségnél kötött ki, amihez értett: a művészetnél. A Nemzeti Muzeum, majd a Szépművészeti Muzeum főigazgatója lett. A sztálinista években megrettent Rákosi és volt barátai dühöngésétől. Állandóan lelkiismereti problémák gyötörték, családi élete is tragédiával végződött, felesége öngyilkos lett, kiugrott az ablakon. Fia pedig megrögzött kommunistaként cseperedett fel. Szemevilágát lassan elvesztette, félig vakon botorkált Pesten egymagában. Társtalanul, mert mindenki kikerülte. Az 56-os október végleg tönkretette idegeit. Akibe belebotlott, annak sírva panaszolta egyéni és politikai tragédiáját. A napokban halt meg és Ortutay Gyula búcsúztatta, aki céltudatosabban, megátalkodottabban volt hive a “szocializmusnak”, mint Oltványi Imre. SZABADSZÁLLÁSI HELYZETKÉP A Szabad Föld cimü mezőgazdasági szaklap riportjából adunk részleteket, amelyek jellemzőek a kolhozgazdálkodás mai állapotára Magyarországon. Szabadszállás lakosainak száma 8799. Földterülete 28,000 katasztrális — általában jóminőségü — hold. Egyik jelentős szőlőtermő hely, másfélezer holdnyi szőlőterületével. A falu határán 7 kolhoz osztozik. A parasztság nem találja meg életlehetőségét az uj kolhoz világban és ezért menekül Szabadszállásról. Az iparban, bányászatban foglalnak helyet. Inkább vállalják a kemény segédmunkási beosztást és a szerényebb bért. Az 1960-ban tartott népszámlálás idején még csak 416-an vallották magukat ipari és bányamunkásnak, az idén a számok megháromszorozódtak. A vándorlás állandóan tart. 1962-ben 508-an, féleg a paraszt ifjúság köréből, hagyták el szülőföldjüket. A kolhozok egyrésze munkáshiányról panaszkodik. Furcsa esetek fordulnak elő. Például a Kiskunság nevű kolhozban egy tagra 25 hold vár megmunkálásra. Állatgondozókat nem kapnak, mert senki sem vállalja a beosztást. A környékbeli községből verbuválják az állatgondozókat. Olyan csodabogár is előfordul, hogy a kolhoztag napszámost vett fel, a részes megművelésre kiadott földeket munkáltatják igy meg. Egy munkaegység hivatalosan tervezett értéke 40 forint és a napszámosnak mégis 60-70 forintot fizetnek egy napra. Van olyan kolhoz, ahol 3-4 holdat is vállai egy tag, de egyedül nem boldogul vele, a szőlőnél kifizetődik a napszámos. A hét szövetkezet közül három nagy gondokkal küzd. A tagságot nem tudják fizetni, igy a fiatalok inkább vállalják a munkásszállóról munkásszállóra vándorlást havi 1100-1200 forintért, semmint hogy a kolhozra tegyék fel sorsukat. A községben mindössze egy “maszek” (a magán vállalkozásban dolgozó kereskedő) van, a többiek és a kisiparosok is az állami boltokban, ipari szövetkezetekben helyezkednek el. Az adminisztrációs személyzet viszont annál nagyobb lélek^zámot képvisel. vezető matróna pedig engedelmesen válaszolgat á kérdésekre. Elmagyarázgatja, hogy egy-egy szalagon mi volt az üzenet. 37 év óta őrzi a kriptát s tökéletesen ismeri a kripta és lakóinak történetét. A legtöbbször elhangzó kérdésre is szakszerű választ ad: Széchenyi István leszármazottai közül két deédunokáról tud. Az egyik Frigyes, a budapesti klinika, a másik Éva, a Széchenyi Könyvtár dolgozója. KERTI GYÜMÖLCS Az ország mezőgazdasági csődje előtérbe helyezi a háztáji gazdálkodás, sőt még a házi kertészkedés szükségességét is. A Figyelő cimü szaklap decemberi számában a házi kertek kultiválása mellett tőr lándzsát és tanácsokat ad a különféle szervezeteknek, hogy milyen formában támogassák a házi kertek gyümölcs-termesztését. Tudjuk, hogy a házi kertek nem termelhetnek olyan minőséget és mennyiséget, mint szakszerűen vezetett gazdaságok. De mivel még a gyümölcsben is súlyos a hiány Magyarországon, igyekeznek termésüket fokozni. "VISSZA A FELADÓHOZ!" Evvel a címmel leplezi le a budapesti Kossuth rádió a magyar külkereskedelmi forgalom rejtelmeit. Elpanaszolja, hogy tömegesen érkeznek vissza a magyar textil export csomagok. Részben a késedelmes szállítás miatt, részben minőségi hiányok miatt. “Iparunk nem tartott lépést a fejlődéssel. A jelenlegi rendkívül nehéz piaci helyzetben csak úgy tudjuk a külföldi vevőket kielégíteni, ha az export követelményeknek megfelelő áruminőséget biztosítunk részükre. Feltétlenül szükséges továbbá a korszerű csomagolás végérvényes megoldása,” — állapítja meg a külkereskedelmi szakértő, BUDAI KIRAKAT A hazai sajtó, nyilván felsőbb utasításra a budai Várpalota újjáépítésével bizonygatja a népi demokrácia növekvő gazdasági erejét. Őszre ígérik, hogy kész lesz a volt királyi palota dunai homlokzata és az ostrom alatt a palotával együtt teljesen kiégett kupola. Rendezik a Szent György teret és folytatják a régi vár és az erődrendszer műemléki feltárását. Az a terv, hogy a rekonstruált Várpalotában a Történelmi Múzeumot, a Széchenyi Könyvtárt és a Nemzeti Galériát helyezik el. TERJESSZE LAPUNKAT! ELLENTÉTES HASONLATOSSÁG A finnek függetlenségi ünnepét megülték Magyarországon is. Az ilyen csiklandós rendezvényeket a Hazafias Népfrontra lőcsölik át, ott mindig akad egy-két vállalkozó a renegát garnitúrából. Ha a szerep kecsegtető, vagy nagyon kényes, Ortutay Gyula szívesen gyűjti a babérokat. így történt legutóbb is. Ortutay a mikrofon elé állt és szemrebbenés nélkül elrebegte: “Az már a történelem sajátos párhuzama, hogy a finn és a magyar nép függetlenségének bölcsőjénél, más körülmények között ugyan, ott állt a Szovjet Unió. 1917-ben függetlensége kikiáltásának előestéjén Finnországban is megvoltak a szocialista forradalom hajtásai. Finnország azonban a polgári kapitalista utat választotta. A magyar nép a szabadság és a függetlenség birtokában a szociális forradalom, a szocialista fejlődés útjára lépett.” A két nép történelmi párhuzamát kacskaringós okfejtéssel húzta meg Ortutay és talán egyes hallgatói fel is figyeltek rá, hogy ime milyen ravasszul, furfangosan adja tudtára, hogy hogyan dajkálta a szovjet a finn példától eltérőleg a magyar függetlenséget. KETEMELETES ÜRESSÉG Szeptemberben készült el két uj kétemeletes “minden igényt kielégítő” pécsi turista szálloda. Bár az uj szállodát teljesen berendezték, az őszi és a téli évadban mégsem fogadhatott egyetlen vendéget sem. A tervezők és a kivitelezők ugyanis kifelejtették a konyhát és igy az 5 millió forint költségű szállodában nem indult meg a turista forgalom. Helyette folyik a vita az építkező és kivitelező állami cégek között és egymásra tolják át a felelősséget a hanyag társadalmi tulajdont károsító munkáért. NEM FÜTENEK Még 1959-ben fevetődött, hogy a Budapesti Bányagépgyárnak nagyobb erőtelepre van szüksége, mert az erőtelep látja el a fűtést és a melegből az irodákba már nem jut. A kommunista bürokrácia elég renyhén működhet. Különben a budapesti Népszavát nem ostromolnák védelemért az irodai alkalmazottak, akik évek óta hidegtől gémberedett kezekkel hajolnak az iratok fölé.
