A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)

1963-06-07 / 23. szám

6. OLDAL A Jó PÁSZTOR INNEN ONNAN MELBOURNE, Ausztráia— Peter Thomson, négyszeres British Open golf bajnok, a Melbourne Herald cimü lap­ban érdekes ismertetést kö­zölt egy tolvaj varjú örökös garázdálkodásáról a Lakes Golf Course tájékán. Négy év óta a tollas zsivány körülbe­lül 4000 golflabdát lopott és mindezideig nem sikerült e­­csipni, sőt mi több, miég azt sem sikerült megállapítani, hogy mit csinál a labdákkal, hová viszi, hol rejtegeti azo­kat. De' azt már sokszor megál­lapították, hogy a fekete ma­dár kedvenc fogása a fehér labda; szinétvesztett, piszkos labdát nem kap a csőrébe. Thomson egyszer tanúja volt egy zsiványságnak. A varjú a sürü bozótból villám­­sebesen kirepült, lecsapott a golfpályára, elkapott egy lab­dát és villámsebesen elszá­guldott zsákmányával, Lelőni nem lehetett, mert a pálya egy madár rezervátum terü­letén van, ahol tilos madarak lelövése. NEW YORK. — Egy nagy üzletvitel-ellenőrzési vállalat jelentése szerint Amerikában az alkalmazottak által elköve­tett lopások át lag-ő százalék­kal megdrágítják a szükség­leti cikkeket. Tiz évi megfi­gyelés és számitás van e meg­­állapitás mögött. * WASHINGTON. — A mun­kaügyi minisztérium jelenti: Az épitési, nyomdai és truck munkások unió-bérei a mült évben 4 százaléknál keveseb­bel emelkedtek. Az átlagos órabérek ma: épitési iparban 3.98 nyomdákban 3.41, truck soffőrök órabére 2.89. KAIRO — Uj házassági törvény lép életbe októberben s oly gyökeres változtatásokat hoz, aminők eddig ismeretle­nek voltak mohamedán orszá­gokban. A ma még érvényben levő törvény szerint a feleség nem hagyhatja el a férjét s a férj­nek joga van őt erőszakkal visszatartani. Az uj törvény ezt a rendelkezést olyképpen módosítja, hogy a feleség el­hagyhatja ugyan a férjét, de csak azzal a feltétellel, hogy lemond tartási dij igényéről. He egy nős férfi második feleséget hoz a házba, az első feleség az uj törvény szerint kérheti a válást azon a címen, hogy a rivális feleség jelen­léte reá nézve megalázó. A második feleség is kérheti a házasság felbontását, ha a férje eltitkolja előtte, hogy már van egy felesége. Válást kérhet a feleség, ha a férje gyalázza vagy veri. A válás csak a bíróság által való megerősítés után válik jogérvényessé. Ez a leggyöke­resebb újítás. Ugyanis moha­medán egyházi törvény — amely négy feleséget enged meg — egy feleséget a férj elküldhet egyszerűen oly mó­don, hogy háromszor ezt mondja neki: “Elválok tő­led.” A bíróság a válás kimondása előtt békéltetni próbál s ha ez a bírónak nem sikerül, döntő­bíróság próbálkozik tovább. A döntőbíróságnak két tagja van, egyik a férjet, másik a feleséget képviseli. Leírta a Bibliát FORT MADISON, Iowa. — Scott Spadling szép kézírás­sal leírta a Bibliát, a King James-féle változatban. Le­másolta az Ó-Testamentum 929 fejezetét és az Uj-Testa­­mentum 260 fejezetét, össze­sen 780,143 szót és számot irt le és ez a munka, 1960 óta napi három órán át, ösz­­szesen 4333 órán át tartott. Egy töltőtoll — a legjavából — elejétől végig szolgálta a Biblia-irót. A Rabnemzetek Szövetsége tiltakozik a Kádár rezsim pártolása ellen TÉVEDÉS Találkoztam a feleségeddel. Pompás színben van. Mit beszélt? — Semmit. — Akkor tévedsz, az nem az én feleségem volt. NEW YORK. — Walter Winehell jelenti: Harmadik Roosevelt lesz . nemsokára magas állásban: az ifjabb Franklin D. Roosevelt lesz Hodges kereskedelmi minisz­ter utóda. Fairmont, W. Va. 400 VIRGINIA AVENUE FAIRMONT, W. VA. Telefon: Diai 366-2250 • DESZKA • MÁS FAANYAGOK • ÉPÍTKEZÉSI ANYAGOK • FESTÉK ÉS VASÁRU Üzleti órák hétfőtől pétitekig: Iroda: reggel 7:30-tól délután 5-ig. Telep: reggel 7:30-tól d. u. 4:30-ig. Szombaton: Iroda és telep reggel 7:30-tól déli 12-ig. Aluminium ablakok. Iából készí­tett behajtható ajtók. Aluminium aiding, vihar ajtók és ablakok. Sok magyar család van megelégedett vevőkörünkben! Halál az oroszlánketrecben BINGHAMTON, N. Y. — | Guy Carey 43 éves állatkerti alkalmazottat összemarcan­golt testtel holtan' találták. Tirnba, a 13 éves, 500 font súlyú, him oroszlán ölte meg és falatozott, amikor a ször­nyű látványra oda csődültek az állatkert többi alkalmazot­tai. A vadállat nem adta ki karmaiból áldozatát még ak­kor sem, amikor tüzoltófecs­­kendőből hatalmas vizsugárt zúdítottak reá. Végül rend­őrök több revolverlövéssel vé-Később, amikor vérfoltokat fedeztek lel a kivégzett him párján, ezt is, Tinát, a 250 font súlyú nőstény oroszlánt, agyonlőtték, miután a Catskill Game Farm igazgatója, Ro­nald Lindemann, kijelentette, I hogy ez a nőstény oroszlán, miután embervért szagolt, oly veszélyes lett, hogy az állat­kerti alkalmazottak életét fél­teni kellett tőle. Rejtély, hogy miért volt becsukva a csak kivülről csuk­ható ketrec. A nyomozás fo­lyik. Himlő-oltás kötelező! WASHINGTON — Kül­földre utazók sokszor megfe­ledkeznek arról, hogy himlő j elleni oltás és annak igazolá­sa nagyon fontos, mert köny­­nyen megeshet, hogy valame­lyik országbuné ahová elláto­gatnak, már a kikötőben, vesztegzár alá helyezik őket, ha oltási bizonylatot nem tud­nak fölmutatni. Nagyon fon­tos tehát, hogy mindenki megszerezze a nemzetközi be­oltás; bizonyatot: Internatio­nal Certificate of Vaccination. Fontos ez azért is, mert a kül­földi utazásról visszatérés ese­tében is az amerikai kikötő­ben vagy repülőtéren fel kell ilyen bizonylatot mutatni. És az országos közeégszségügyi hivatal ez utón is figyelmez­teti a közönséget, hogy újab­ban az amerikai kikötői és re­pülőtéri felügyelő közégek az oltási bizonylat dolgában szi­gorúbban járnak el, mint ed­dig. A beoltási bizonylat űrlap­ját mindenki megkaphatja az utlevélhivatalban, amikor Út­levélért jelentkezik. De kap­ható az a helyi vagy állami egészségyügyi hivatalokban is. Az űrlappal el kell' menni az orvoshoz azt a beoltás után nyomban aláírja; azután el kell vinni a helyi vagy állami egészségügyi hivatalba, ahol rányomják az “Approved” pecsétet. NEW YORK _ Az Európai' Rabnemzetek Szövetsége, Dr. George Dimitrov elnök által, üzenetet küldött a kongresz­­szus több vezető személyisé­­géhez, tiltakozva az engedmé­nyek ellen, amelyeket jelen­tések szerint Amerika a ma­gyarországi kommunista re- ^ zsimnek tenni szándékozik. Az üzenet fő pontjai a követke­zők : A Rabnemzeteket a legna­gyobb mértékben aggasztja az amerikai kormány politikájá­nak uj iránya a magyaror­szági kommunista rezsim felé, amely rezsimet az orosz fegy­verek erőszakolták rá a ma­gyar népre. A magyar kom­munista delegátusok UN man­dátumának elismerése és még­­inkább a teljes diplomáciai kapcsolat tervbevett felvétele jogosulatlan a következő okokból: 1. A Kádár kormány olyan I engedményeket tett, amelyek látványosak ugyan, de a való­ságban nem sokat jelentenek, nem könnyítik érezhetően a magyar nép sorsát. 2. Két hónappal az am­nesztia kihirdetése után még mindig ismeretlen a szaba­­donbocsátott foglyok száma, nem tették közre a kiszaba­dultak névsorát. Nyilván az amnesztia nem terjed ki a szabadságharcban való rész­vétel miatt bebörtönzöttek je­lentős részére. 3. A szabadságharc után a Szovjetunióba deportált sok ezer magyarnak sorsát még a mai napig nem árulták el. 4. A katolikus egyház alapvető jogait, önkormány­zati jogát még részben sem állították vissza. 5. A magyarországi szov­jetkormány még mindig dacol az Egyesült Nemzetek hatá­rozatával, hogy az orosz meg­szálló katonaság hagyja el Magyarország területét és a kormány szabad választás el­rendelésével adjon módot a magyar nemzetnek, hogy ma­ga döntsön sorsa felett. A Rabnemzetek szószólója rámutat arra, hogy az Egye­sült Nemzetek közgyűlése U Thant főtitkárt decemberben megbízta a magyarországi helyzet megvizsgálásával és mindeddig nem terjesztett elő jelentést. Már csak ez okból is időelőtti az amerikai kor­mány részéről tervbevett min­den engedmény, amely a tör­vényesség és tiszteletreméltó­ság jelképeivel ruházná fel a Kádár kormányt.: Ezenfelül a Rabnemzetek úgy vélik, hogy a magyarországi kom­munista uralommal való ba­­rátkozás arra fogja ösztönöz­ni a világkommunizmust, hogy újabb országokra kiter­jessze uralmát. AZ AUTÓZÁS EGÉSZSÉGTANA City National Bank of Fairmont FAIRMONT. W. VA. Gondoljon jövőjére, takarítson meg jövedelméből és helyezze el nálunk kamatozásra. — A bank üzlet minden ágával foglalkozunk, figyelmes kiszolgálásban részesítjük üzletfeleinket. Uj automobil vásárlásra kölcsönt nyújtunk 5% ka­mat mellett. — Pénzt küldünk törvényes utón az óhazába. Intézetünk a Federal Reserve System tagja, beté­tek $10,000-ig biztosítva. BÉRELJEN NÁLUNK SAFETY DEPOSIT BOXOT . ÜDVÖZÖLJÜK A KÖRNYÉK MAGYARSÁGÁT.. Bonns Prescription Shop 118 Adams SI.. Fairmont. W. Va. — Dial 366-4400 Annan Pharmacy 322 Adams St., Fairmont. W. Va. — Dial 363-6200 NINCS ORVOSSÁG KELET-BERLIN — Horst Schumann, ifjúsági vezető, kijelentette: Bármit is tesz a keletnémet kormány, az ifjú­ság körében a legnépszerűbb tánc a twist. Az autóvezetők gyakori 1 izom- és idegfájdalmait (el- 1 sősorban derekukban, hátuk- í ban, végtagjaikban) általa-. 1 bah nem a gépkocsik rázkó- 1 dása, rugózásuk hiányossága í idézi elő, hanem az autóhász- 1 nálattal járó kevés mpzgás és , tarmészetellenes testhely- \ zet. 1 A volán mellet ugyanis az ’ izmok hosszú időn át fe­szült állapotban vannak, jó- : formán alig mozognak, és I csaknem teljesen a tartás fel- s adatát látják el; ezért csők- 1 ken energia szükségletük é vérrellátásuk is. A tapaszta- l lat szerint a “soffőrbetegsé- : gek” főleg azokat sújtják i akik gyakran tesznek nagy utazásokat megszakítás nél­kül. Az autóvezetőknek álta­lános szokásuk, hogy bal kéz­zel a kormányt tartják, jobb­jukkal pedig a többi művele­tet végzik. Az első fájdalom többnyire a baloldali nyak- és vállizomzatban jelentkezik. Legtöbbször hűtésnek tulaj­donítják, holott sokkal inkább a kar izmainak egyoldalú igénybevételével hozható kapcsolatba. A váll- és a hát­­izomzat jellegzetes helyein jól tapintható izomkeménye déseket mutathatunk ki. A gépkocsivezető karja állan­dóan ernyedt tartásban van a kormányon, elgyengülnek a vállizmai és ezért a felső vég­tagok egész súlya a nyaki ge­rinc ideggyökereire neheze­dik, ami kellemetlen váll- és karfájdalmakat eredmé­nyezhet. Minthogy a tartósan össze­­huzódó hátizomzat a csigo ■yák közötti porckorongokat erősen nyomja, érthető, hogy e korongok idő előtt elfajul­nak, s ez szükségképpen az­zal jár, hogy a csigolyák pe­­jemszélein meszes rárakó­­lások keletkeznek. A gázpedál állandó nyomá sa a comb elégtelen megtá­masztása miatt a jobb láb izmaiban okoz görcsöt. Ez a fájdalom a gerincvelőben egyéb idegekre is áttevő­nk, s heves derék,- valamint dsó végtagfájdalmakat idéz­het elő. Ehhez járul az a kényel­metlenség, hogy sokszor az ülés sem idomul kielégítően a test formájához. Az ülő hely­zet általában, de az alacsony autószékben való ülés különö­sen előre görnyedt helyzetű 1935 óta szolgáljuk Fairmont és környékét! Bármily biztositásra van szüksége, nálunk megvásárolhatja. Csupa elis­mert, régi társaságot képviselünk. HENRY & HARDESTY, Inc. INSURANCE and BONDING 316 Monroe Si, Fairmont, W. Va. Diai 363-7000 New Brunswick, N. J. SPORT NAP A New Brunswicki Magyar Atléta Klub “Sport nap” pik­nikjét junius 9-én tartja Milltown, N. J.-ben, a Patrick Groveban, a Farrington tó partján. & UJ KÖNYVTÁR Yelencsics Antal, Edison polgármestere, a napokban végzete az első kapavágást ünnepélyes keretek között a Plainfield Ave. és Division St. sarkán levő telepen, ahol Edison uj könyvtára fog fel­épülni. HÁZASSÁGOK Kish Sandra (Milltown) és Richard Rossel az Our Lady of Lourdes templomban tar­tották esküvőjüket. Ifj. Kosa Sándor (So. Ri­ver) és Sandra Nash, a Szent István templomban tartották esküvőjüket. * HALOTTAINK Farkas Sámuel, 26 Morris St., New Brunswick. Vécsey József, 75 Neilson St., New Brusnwick. Gombócz Ferenc, 256 Po­wers St., New Brunswick. Badonsky Andrásné, 29 In­ternational Ave., North Stel­­ton. kényszeríti az automobilistát. Ilyenkor a gerinc normáli­san előrefelé domború ágyéki hajlata elsimul, vagy hátra­felé domboruvá válik, ami a csigolyaközti porckorong hátracsuszását idézhéti elő. Az igy keletkező porc-sérv a farideg. nyomása következ­tében isiászos fájdalmakat idézhet elő. Az elmondottakból követke zik, hqgy a hosszú autouta­­kat ajánlatos többször meg­szakítani, és az utazás szüne­teiben rövid sétát tenni, eset­leg néhány térd- és törzs­haj litást, karmozgást végez ni. Éz nemcsak a végtagok görcsét oldja, hanem megaka dályozza az idegrendszer ki­merülését is, márpedig mind kettőnek nagy szerepe van a balesetekben. NEVESSÜNK! Vakációi iervez? Feltétlenül rezelváljon előre. És útját úgy tervezze, hogy állandó kapcsola­tot tart fenn otthonával. Ossza meg vakációs élményeit hosszutávu beszélgetéssel. Hívja őket gyakran. OHIO BELL complete communications for home• business• community Lány: Az Isten minket nőket szépeknek és butáknak teremtett. Fiú: Miért? Lány: Szépeknek, hogy sze­ressenek bennünket a férfiak. Butáknak pedig, hogy vi­szontszeressük őket. ... hogy Marokkó volt az el­ső ország, amely az angol bi­rodalomtól elszakadt Ameri­kai Egyesült Államokat elis­merte. ... hogy a nyugati földte­kén a U. S. volt az első köztár­saság. A latinamerikai köz­társaságok csak a 19-ik század Héjén alakultak meg. ...hogy az ember agy ve­leje tízezer millió cellából áll. . .. hogy a texaszi longhorn marha spanyol eredetű, .... hogy. a világ leghosz­­szább kerítése Queensland, Ausztráliában van: 3437 mér­föld hosszú, a nagy juh gazda­ságokat zárja körül. .. . hogy a világ lagnagyobb brötönei Oroszországban van­nak: a Butirki börtön Moszk­vában és a városi börtön Khar­­kovban. Egyikben is, másik­ban is időnként 40,000 embert tartanak fogva. ... hogy a dohányzás terén Dél-Afrika fehér lakossága ve­zet, második helyen áll Ame­rika. Hirdessen lapunkban Portage, Pa. PORTAGE CLEANERS, Inc. MUNSTER RD.. PORTAGE. PA. Tel.: PO 6-3171 Kennedy és Briscoe DUBLIN — Uj főpolgár- j mestert választ Írország fő­városa és széleskörű mozga­lom indult meg Robert Bris­coe jelölése és megválasztása érdekében. Akik az akció élén állnak, őszintén megmond­ják, miért óhajtják a megvá­lasztását, Briscoenak, aki már többizben volt Dublin főpol­gármestere: azért, mert ő zsi­dó vallásu és szeretnék, hogy a jövő hónapban, amikor az Egyesült Államok katolikus elnöke Írországi látogatása al­kalmával találkozzék a zsidó i főpolgármesterrel. Nanty Glo, Pa. Harry R. Ondriezek Richard D. Ondriezek Ondriezek Funeral Home Naniy Glo, Pa. Telefon: 4-4683 1907 óta szolgáljuk a vidék népét A Jó Pásztor utján küldjük üdvözletünket Nanty Glo, Twin Rocks, Cardiff és Vintondale magyar bányászainak. Northfork, W. Va. 36 éve vagyunk az üzletben és soha ::em tagad­tuk meg a szolgálatot, ha rossz anyagi helyzetben volt. Bennett Funeral Home Norihfork, W. Va. — Telefon: 862-4515 Kimball, W. Va. — Telefon: 585-3315 McDowell Floral virágüzlet fel: 862-4525 UNION MŰHELY! Modern hatalmas telepünkön több mint 170 union alkalmazottunk áll rendelkezésre. Nyugodtan bizliatja ránk a munkát, min­denre kiterjed figyelmünk. Szőnyegliszliiás, szőrmeiisziilás, szőrmemegőrzés, ruhaiiszlilás, ingmosás

Next

/
Thumbnails
Contents