A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)

1963-05-31 / 22. szám

4. OLDAL A Jó P ÁS1TOR Ki hívta meg Amerikába a kommunistákkal együttműködő magyar református püspököt? Tudomásunkra jutott, hogy amerikai magyar meghívásra Szamosközi Istvánba magyar­­országi kommunista kormány­nyal együttműködő reformá­tus püspök, Amerikába jön. Ezzel kapcsolatban Nt. Csordás Gábor esperes, a new­­yorki független református egyház lelkipásztora egy ke­zünkbe került Bizalmas Me­morandumban — amely, bár bizalmas, mégis már széles körökben ismeretes — aggá­lyait fejezi ki a kollaboráns püspök látogatása felett. Úgy hisszük, az egész amerikai magyarság érdeklődésére tart­hat, számot Csordás esperes memoranduma, miértis annak tartalmából itt közöljük a fon­tosabb részeket. BIZALMAS MEMORANDUM Kedves Szolgatársaim és Barátaim! Szives tájékoztatásul beszá­molok dióhéjban a következő levélváltásról, amely Szamos­közi István jelenlegi püspöki titkára, Horváth György, volt szobatársam és theológustár­­sam és köztem történt az el­múlt hónapokban. 1963 március 24-i keltezés­sel levelet kaptam Horváth Györgytől, aki évek hosszú so­ra után a velünk megélénkülő kapcsolatokra való hivatko­zással fölvette velem a leve­lezés elejtett fonalát. Megírta, hogy ő évek óta Szamosközi titkára. Levele végén elárulja, hogy valamit tud a Szamos­közi idejöveteléről folyó new­­yorki vitákról, mert igy ir: “Igyekezzél lehetőséged sze­rint a jó viszonyt az óhazai vezetőkkel erősíteni. Lehet, hogy püspökünk is kilátogat. Úgy gondolom, kölcsönösen hasznos és főleg keresztyéni dolog a testvéri kapcsolat ápolása.” 1963 április 10-én válaszol­tam Horváth Györgynek. A személyes vonatkozásoktól el­tekintve a következőket ír­tam: “Egy idő óta özönlenek a látogatók innen hozzátok és Magyarországról Amerikába. Hálásak vagyunk Istennek ezekért a testvéri kapcsola­tokért. Tudomásom van arról, hogy az Egyházak Világtaná­csa központi bizottságának ro­­chesteri gyűlésére kijönnek a magyarországi egyház képvi­selői is . . . Szamosközi István meghívása ügyében egyházi vonalon (magyar) nem tör­tént még komoly lépés. Sokan vagyunk, akik kissé korainak tekintjük még az ő magyar vonalon történő látogatását. Bizonyára nem veszed rossz néven, ha őszintén irok er­­| ről és ha szükségesnek tartod, levelemet mutasd meg a püs­pök urnák is, aki, hiszem, hogy az itt következő sorok­ból is kiérzi majd a szeretetet. Vannak magyarok Ameriká­ban, köztük lelkészek is, aki­ket nem érdekel a problémák gyökere és csak a maguk ér­dekeiket nézik. Sokan va­gyunk azonban, akik szeret­jük végiggondolni a dolgokat, így jutottunk arra a konklú­zióra, hogy a dunamelléki püspöknek az amerikai ma­gyar református gyülekezetek által és közé való meghívásá­val várjunk, mert ezzel neki is, magunknak is jót teszünk. Ennek a látogatásnak a meg­­okolása dióhéjban a követke­ző; Otthon örvendetes módon szinte minden vonalon roha­mos javulás tapasztalható. Ha politikai kifejezést akarnék használni, azt mondanám, hogy a sztálinista idők áldoza­tainak .rehabilitálása csaknem minden vonalon megtörtént, vagy folyamatban van, egye­dül a magyarországi reformá­tus egyház vonalán van jelen­tős késlekedés. Azt hiszem, nem szükséges neveket emlí­tenem. Ha azonban nem tud­nád, kikre gondolunk itt so­kan, szivesen irok neveket is. Theológiai tanárok, lelkészek kerültek ki állásaikból, paró­kiáikról azért, mert nem tud­tak beleilleszkedni a letűnt sztálini korszak rendszerébe. Az őket ért tortúrákért első­sorban nem is a magyar álla­mot okoltuk ebből a távolság­ból, hanem azokat a “vezető­ket”, akiket az akkori idők dobtak föl és akik paptársaik föláldozásával próbáltak bol­dogulni. Mi szeretnénk akkor meghívni Szamosközi Istvánt, abikor ezeknek a régi hibák­nak az orvoslása megtörtént és szeretnénk úgy köszönteni őt a mi körünkben, mint aki­nek része volt ezekben a kor­rekciókban. Hidd el, egészen más lenne az ő meghívása, fogadtatása és gyülekeze­teinkben való szolgálata, Most azért nem hívtuk meg őt, mert nem akartuk azt a látszatot kelteni az otthon próbatételek alatt lévők előtt, hogy elfelej­tettük őket; nem akartuk a püspök urak felé se azt a ha­mis látszatot sugározni egy ilyen meghívással, hogy ré­­! szünkről minden jól van ott­­| hon úgy, ahogyan van; ame­­: rikai magyar reformátussá­­gunk előtt se akarunk úgy fel­tűnni, hogy feladtuk meggyőz ződésünket egy látogatásért Diane Fredrichet, egy csinos texasi lányt egy feldiszitett kocsira “rögzítenek’. A kocsi a karneváli felvonulásban vesz részt. A nagy parádét San Antonio, Tex.-ban rendezték San Jacinto ünnepén. és kézfogásért. Szeretettel Írom: el akartuk kerülni azt, hogy egy idő előtt való láto­gatással, amelynek során mind a látogató, mind a ven­déglátók egy sereg jogos és megérdemelt kritikát fognak kapni, elrontsuk a lehetőségét annak a látogatásnak, és biz­tosan remélhető testvéri kap­csolatnak, amely a fent körül­irt hibák orvoslása után ter­mészetszerűen fog következ­ni. Újra mondom, vannak kö­zöttünk olyanok, akiket az ilyen meggondolások nem ér­dekelnek. Azt is hallottam, hogy elment, vagy útban van egy nem egyházi jellegű meg­hívás Szamosközi István szá­mára, amelyik, ha elfogadja, semmiképpen nem oldja meg a problémát, sőt szerintem el­lenkező irányú hatást fog ki­váltani és megtörténhet az, amit mindenképpen szeret­nénk elkerülni, hogy csak né­hány kevésbbé jelentős vidé­ki gyülekezet fogja őt úgy fo­gadni, ahogyan az egész ame­rikai magyar reformátusság fogadná a dunamelléki püspö­köt a múltbeli hibák orvos­lása után.” 1963 április 26-i keltezéssel Horváth György válaszolt: “Nagyon örültem leveled­nek. Hálás vagyok, amiért olyan őszintén, alaposan és teljes jóindulattal tártad fel gondolataidat a tervezett lá­togatásról. Felhatalmazásod szerint megmutattam közvet­len főnökömnek, Szamosközi Istvánnak. Jó, hogy ily mó­don az érem másik oldala is látható volt. Persze, azon le­hetne vitatkozni, hogy ebben a helyzetben mi lenne a leg­jobb, leghasznosabb teendő. Véleményem szerint... nem kellene halogatni a találko­zást. Minden ügy megoldásá­nak és megértésének az útja a közvetlen találkozás és be­szélgetés alkalma. Akkor sok minden kiderülne. Hát még ha azt tudnátok, hogy közös barátunk milyen sokat tett és tesz annak érdekében, hogy, eltűnjenek a még itt-ott je­lentkező méltánytalanságok, igazságtalanságok. Persze, nem olyan egyszerű a helyzet. Nekünk pedig az a feladatunk, hogy az emberiesség, egymás megbecsülése, önzetlen szere­tet utján minél közelebb ke­rüljünk egymáshoz. Ne félje­tek, ne bizalmattankodjatok, hanem fogadjátok nyílt szív­vel, testvéri indulattal .. Vál­tozatlan barátsággal és szere­tettel ölellek. Gyurka.” 1963 április 28-án Staten Is­­landon megtartott egyházme­gyei közgyűlésünkön előter­jesztett esperesi jelentésem bevezetésében ezeket mond­tam erről a kérdésről: “Kelet és Nyugat élet-ha­­lálharcában egy idő óta uj sze­lek fujdogálnak. A megbéké­lés gondolata van a levegő­ben. Egyre többen beszélnek az évtizedek óta szembenálló felek és ideológiák kiegyezé­séről. A háborút még élete árán is elkerülni kívánó hatal­masok tábora, beletörődve a megváltozhatatlanba, diadalra igyekszik vinni a coexistentia gondolatát. Alig emlegetik már a menekülőket, a honta­lanokat, a Szibériába hurcol­­takat, a deportáltak tömegeit, azokat, akik hazájukban let­tek űzött, üldözött otthontala­nokká, akiknek az italuk könny és a kenyerük sár. Az uj szelek belekaptak megosz­tott, programokban szegény amerikai magyar életünk petyhüdt vitorláiba is. Egyre többen hirdetik körülöttünk, hogy nincs fontosabb dolog a világon, mint az óhazai és amerikai magyar vezetők sze­mélyes találkozásán felépülő testvéri kapcsolat. Amerikai magyarságunk és származá­sunk földjének népe között valóban szükség van gyako­ribb, mélyebb, tartalmasabb testvéri kapcsolatokra. Ügyel­jünk azonban arra, hogy ezek­ben a kiegyezés felé haladó esztendőkben és hónapokban egyházi közösségünk élő lel­kiismeret legyen: ne zárkóz­zék el a testvéri kapcsolatok­tól, de mondja meg félreérthe­tetlenül, hogy az amerikai ma­gyar reformátusság testvéri kézszoritásának a tisztesség és becsület nevében ára van: az elkövetett igazságtalansá­gokat először jóvá kell tenni magyar földön, magyarorszá­gi református egyházunkban: a parókiákról alaptalan vá­dakkal elűzött lelkipásztoro­kat vissza kell helyezni gyü­lekezeteikbe, a katedráiktól eltiltott theológiai tanárokat vissza kell hívni a lelkészkép­zés szent munkájába. A vallá­sos nevelés gúzsbakötésébe és az egyházi életnek a templo­mok falai közé való vissza­szorításába soha nem nyugod­hatunk bele! Engedjék hirdet­ni a Krisztus evangéliumát legalább olyan szabadon, ami­lyen szabadon folyhat a val­lásellenes propaganda odaha­za. Mérkőzzenek meg a Baál papjai Krisztus evangéliumá­nak a sáfáraival, lássuk meg, ki marad a győztes. Ügyel­jünk arra, hogy az istentelen­­séggel való parolázás korában egyházunk soha ne adjon fel elveket. Még akkor se, ha ez divat és politikailag jó lépés­nek számit. Erre eskünk és hivatásunk kötelez bennün­ket.” Amikor a fentiekről ked­ves Szolgatársaimat és Bará­taimat értesítem, egyúttal örömmel említem meg, hogy nem ezek jelentik csupán a látogatással szemben történt állásfoglalásokat. Vannak más, jelentősebb állásfoglalá­sok. Csak példának emlitem meg, hogy a Szabad Európa Rádió múlt héten fölvett ren­des heti riportja keretében, amely most vasárnap kerül le­adásra és amelynek elkészí­tésében semmi részem nem volt, arról előzetesen nem tud­tam, foglalkoztak Szamosközi István tervezett látogatásá­val. Megemlítették azt a tényt, hogy az amerikai magyar re­formátus egyházi csoportok nem küldték számára meghí­vást, mert látogatását nyil­ván korainak ítélték. Csordás Gábor % Ezek után még csak azt szeretnők tudni, hogy melyik amerikai magyar intézmény hívta meg az amerikai ma­gyarság nevében Szamosközi István püspököt, akiről köz­tudomású, hogy együttműkö­dik a Kádár kormánnyal. Jose Maria Lavorante, eszméletlen bátyja, Alejandro ágya melleti el egy Buenos Aires-i kórházban. Alejandro, brazíliai bokszolót a: Egyesült Államokban egy mérkőzésen ütötték ki. Az Olajfák Hegye egykor és most Az újszövetségi szentirás kilenc alkalommal em­líti az Olajfák hegyét, főként Jézus életének három mozzanatával kapcsolatban. Innen vonult be ünnepé­lyesen Jeruzsálembe, itt töltötte szenvedése vigíliá­ját vérrel veritékezve és mennybemenetele napján itt emelkedett fel tanítványai szeme láttára, mig el nem takarta szemük elől a felhő. A biblikusok és régészek legnagyobb része e szentirási helyek alapján bizonyosra veszi, hogy Jé­zus jeruzsálemi lakóhelyét az Olajfák hegyén kell ke­resni. A huszas évek egyik régészeti felfedezése sze­rint a kármelita apácák Olajfák-hegyén levő Mi­­atyánk-temploma helyén, a mennybemenetel színhe­lyétől — most egy mecset áll itt — egy kőhajitásnyi­­ra feküdt az a ház, ahol Jézus jeruzsálemi időzései alkalmával tartózkodni szokott. Nyilván nem volt véletlen, hogy miért éppen ezt a helyet választotta Jézus jeruzsálemi szálláshelyé­nek. Egyformán hatott választására a hely szépsége és az a szerep, amit a hegy az ószövetségben és a zsidóság hagyományaiban betöltött. Az Olajfák hegye a legmagasabb pontja annak a dombsornak, amely Jeruzsálemtől keletre húzódik. Kelet felé a Jordán völgyére és a Holt-tengerre, nyu­gat felé a szent városra nyílt és gyönyörű kilátás nyílik róla. Ha dél felé tekintett, Bethlehemet szüle­tése helyét, ha észak felé fordult, Názáretet, a Gene­­záretet, a tóparti városokat láthatta. Lábai alatt a Jozafát völgye húzódott, benne a Cedron patak med­re, mely a hegyet a várostól elválasztotta. Jézus korában az Olajfák hegye joggal viselte ne­vét: tele volt a Szentföld oly fontos fájával. Az olaj­fa bogyójából nyerik a Földközi-tengermellék nélkü­lözhetetlen tápolaját, de maga a bogyó is fontos, sok­féleképp elkészített eledel. A hasznos, áldott fák ár­nyékában, az olajfa ligetek között Jézus könnyen ta­lált rejtekhelyei, ha elmélkedni akart. Nemcsak szépsége, de a hely hagyományai, tör­téneti vonatkozásai is megihlethettek az isteni Mes­tert, A zsidó szájhagyomány szerint a galamb, amit Charlotte luxemborurgi nagyhercegnő (balra) a Fehér Házban résztvett a tiszteletére rendezett fogadáson. Kennedy elnök mellett, nővére Eunice Shriver áll, aki a First Lady távollétében a hostess tisztét töltötte be. Noé a márkából kibocsátott, az Olajfák hegyéről tért vissza a béke lojaágával. Ide az Olajfák hegyére me- I nekült. Dávid, fia Absalon elől. A hegyet a “felkenés hegyének” is nevezte az ősi hagyomány, ami arra utalt, hogy az innen vett olajjal kenték fel a királyo­kat, papokat, prófétákat. Az első és a második jeruzsálemi templom idején az Olajfák hegyén — a templommal szemben — ölték meg és égették el a jármot nem viselt üszőt, hogy hamvaiból a tisztulás vizét készítsék azok számára, akik tisztátalanok lettek halott érintése által. Szépségekkel, hagyományokkal teli szent hely volt az Olajfák hegye. Szent helyként tartották számon és gondozták a keresztények. Szinte a mennybemenetel napjától kezdve Szent Ilona templomot emelt azon a helyen, ahol Jézus apostolait tanítani szokta. Óvták az olajfákat. Ha valaki elpusztított egy olajfát, akkora véteknek számított, hogy csak püspök oldozhatta fel. De a történelem elpusztította a szent hegy fáit. Először a rómaiak ritkították meg Jeruzsálem ostro­ma idején. Hadigépeket készítettek belőlük és nyár­sakat, hogy karóba húzzák az ostromlott város szöke­vényeit. Véglegesen azonban az arab és török uralom idején pusztult ki a hegy olajfa állománya. Csak a Getszemáni kert nyolc olajfáját kímélték meg. Ezek, vagy a gyökerükből sarjadt hajtásaik — máig is áll­nak. őrzik azoknak az apostoloknak az emlékét, akik aludtak, amíg Mesterük egy kőhajitásnyira vérrel veritékezett. A spoitsziv uj megvilágításban A fizikai munkát végző vagy rendszeresen spor­toló ember szive, szivizomzata megvastagszik. Ez a “sportsziv” a nagyobb igénybevételnek egyik velejá­rója, de régebben attól tartottak, hogy a “sportsziv” saját érrendszere, vérellátása esetleg nem tart lépést a meggyarapodott izomszövetekkel. A bostoni sportorvosi kongresszuson a Harvard Egyetem közegészségtan professzor elmondta, hogy megvizsgálta a hetvenéves korban elhunyt Clarence de Mar maratoni futóbajnok szivét. Ha valakinek, úgy ennek a férfinak aztán igazán lehetett “sport­szive” : hatvannyolc éves koráig ezernél többször vett részt hosszutávu versenyeken, közte százszor mara­toni futóbajnokságon. Ez utóbbi versenyfajtában, amelyben a táv 42 kilométer, utoljára 65 éves korában állt rajthoz. Az idős korban elhunyt sportember szi­vében a koszorúerek és az ezekből elágazó kisebb és hajszálerek keresztmetszete két-háromszor akkora volt, mint a hasonló korban elhunyt nem sportolóké. Mindebből arra következtet, hogy a “sportsziv” nem veszedelmes, sőt inkább kedvező az idősebb kori vér­keringésre, s a megnövekedett szívizom megkapja a kellő vérmennyiséget. Clarence de Mar esetéből, bármilyen képességű sportemberről van is szó, nem lehetne általánosítani, azonban a különböző országokban vizsgálatok során neves sportembereknél hasonló eredményekre jutot­tak. A további vizsgálatok dönthetik el, hogy ez a ta­pasztalat mennyire általánosítható. Mrs. Betty Millert, aki Oakland, Calif.-ből repülőgépével Ausztrá­liába repült, útja közbeeső állomásán, Honoluluban elsőnek egy hawaii kisfiú üdvözölte.

Next

/
Thumbnails
Contents