A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)

1963-05-10 / 19. szám

4. OLDAL VIGYORGÓ KROKODIL “Krokodil” a címe a moszkvai hivatalos vicclap­nak. Az a külön érdekessége ennek a vicclapnak, hogy — akárcsak a pesti Ludas Matyi — több sajtószabad­ságot élvez, mint a szürke, unalmas izvesztiják és pravdák. A vicclapoknak szabad olyasmit és olyas­valakiket, amit és akiket a komoly pártsajtóban nem szabad megbántani. A pesti Ludasban találtunk néhány moszkvai Krokodil viccet a hozzátartozó rajzzal. Itt egy pár mutatóba : A kép egy szinte végtelenül nagy szobát mutat, amolyan kombinált nappali-ebédlő-társalgó-dolgoző szobát, telerakva fantasztikus változatosságban min­denféle drága dolgokkal, amiket proletárok csak mú­zeumban vagy botanikus kertben láthatnak. Vannak ott szobrok, antik órák, kerek és négyszögletes és hegyes kristály csillárok, kínai, indiai virágvázák, török ottománok, francia rékamiék, kínai és keleti szőnyegek, szarvasagancsok, kalitkákban színes ma­darak, mackó, kutya, hatalmas pálmafák és más ek­­zótikus növények. És egy kis proletárt is lehet látni a nagy-nagy szobának egy ici-pici sarkában. Hóna alatt irattáska. Ki lehet ez? A nagyfejü elvtárs ur “beosztottja” — ahogy a felettesek alantasait a mindenki-egyenlő el­vet hirdető kommunista társadalomban nevezik. A száját tágranyitva kiáltja: “Hahó, igazgató elvtárs hol van?” A rengetek rakásba halmozott kincs közt alig látszik a nagyur kis testi valóságában. Ott van, a nagy terem másik végén. Kicsinyke emberke ki­csinyke íróasztal előtt. Minden oly kicsinek tetszik itt, a kis nagyur pazar kincsestárában. Érti az orosz? íme, igy dúskál drágaságokban a proletárdiktatúra arisztokratája! Röhög a Krokodil. * * * Másik kép: Kis csinos üdülőhelyek prospektusait tartja a kezében, legyezőformában kiteregetve. A fel­írások: Jalta, Krim, Szocsi — csupa ismert Fekete­tengeri fürdőhelyek. Nyilván orvosi rendelő várószobájában ül a kis csinos, mert ott áll, hajlong előtte a doktor elvtárs. Szól a kis csinos: “Rengeteg beutalásom van drága doktorkám, találjon ki hozzájuk tartozó vala­mi betegséget.” Röhög a Krokodil. Érti az orosz olvasó? Fürdő­helyekre beutalást nem csak. betegek kapnak, hanem kis csinosok is, makkegészségesek, akiknek felső he­lyen jó protektoruk van . . . Vén kommunista vezér megtollasodott, szép kis lányt feleségül vett. Bemutatja a kis csinost a fiának, aki kopasz és majdnem olyan öregnek látszik, mint Nikita. Szól a megtollasodott elvtárs ur a fiához: “Ismerkedjetek össze, Petyka fiam. Ez a te anyukád.” Érti a Krokodil olvasója. NAGY FEHÉR BAGOLY KÖSZÖNTI A NAGY SZELLEMIT (Canadian Scene) — A torontói Indián Közpon­tot (Indian Centre) Nagy Fehér Bagoly indián törzs­főnök, a delaware törzs tagja és a torontói indiánok véne, hagyományos szertartások között nyitotta meg. Először tuja ágakat és fényőtobozokat égetett, hogy megtisztítsa a levegőt. Azután egy fiatal harcos át­vette Nagy Fehér Bagolytól a pipát, hogy köszönetét mondjon a Nagy Szellemnek. A pipát először az ég-Három kubai szabotört (fenn) a U.S. kormánya szabadonbocsátott; a három emberért cserébe Castro 21 fogvatartott amerikait enge­dett ki a börtönből. Lenn: Mrs. Rafael del Pino és kislánya szo­morúan vették tudomásul, hogy a családfő — egy neutralizált amerikai állampolgár — nem volt a szabadonengedett foglyok kö­zött. Gyerekek figyelik Middletown, R. I.-btn: hogyan húznak ki egy bikát egy úszómedencéből. A bi­kát kutyák kergették meg, s menekülése során esett a vízbe. MÁJUSFA MAGYAR FALVAKBAN Már a görög-római korban .bizonyos alkalmakkor, véde kezésiil a rossz, ártó szelle­mek ellen, faágakkal díszítet­ték a házakat és melléképü­leteket. Leginkább szúrós vagy erős szagú növényeket használtak, mert úgy hitték, hogy ezek biztosabban távol tartják, elűzik a .rontó szel­lemeket. Ez a szokás egész Európában elttrjedt, és álta­lában György naphoz, május elsejéhez, vagy pünkösdhöz kapcsolták. E néphit ezeket a napokat “gonoszjáró” na­poknak tartotta, ezért ilyen­kor különösképpen védekez­ni kellett a rontás ellen. Az ágakkal díszítésnek,; fa­­állitáspak .szpkása az. . idők; során piindinkább a természet újjáéledéséhez és a szeleim­hez . kapcsoló<Joxtt.,;; Rzápt is a ?öldágazás,: rmb jusfaállitás leginkább. a irá­nyoknak szólt. Megtisztelés,; vallomás,, lett ez a legény rét SzéroL F/j? a szokás .már a 18L ik századból. isn^eret^.;. “Sqk inconvenjenciák esvén .ennek előtte a Filep Jakab , napra viradólag feívoni szokott zöld­ág miatt, annak eltávoz,tatát sáért. concludáltatott még, an­no 1753, hogy városunkban zöld ágak felverettetése sen­kinek meg nem engedtetik.” Mai szavainkkal: sok bajt o­­kozott a mindig Fülöp Jakab nap hajnalán felállított zöld ág, ezért már 1753-ban úgy határozott a város, hogy sen kinek sem engedi meg ilyen felállítását. A fa milyensége a vidék­től függött, lényeges csak az volt, hogy szép, egyenes legyen. Leginkább nyírfát, je­genyét vagy fenyőt állítottak. Sokfelé az. volt a virtus, ha a legény a fát lopva szerezte meg. Az egyik helyen annyi májfát kapott minden ház, ahány eladó lány volt benne, másutt a lány minden udvar­lója állított külön májfát a lányos ház kapujába. Volt azonban olyan hely is, ahol szükebben mértek, mert csak a falu legszebb lányának állí­tott a legénység közösen fát. Néhol meg nem is a lányok kapták, hanem a közös tánc­helyen, a kocsma előtt állítot­ták fel. Erdővidéken könnyű volt fát szerezni. Ahol pénzen kel­lett a fát megvásárolni, ott a szegényebb legény kisebbet, a gazdagabb nagyobbat állí­tott fel. Ezt .rendszerint maga a legény végezte el, mégpe­dig titokban, besötétedés után, s volt ahol bele is véste a hevét, flogy ebből is -meg­tudják, kihozta. Az ágat ál­talában a kapufélfára szegez­ték, a kerítésekre 0 az ab­lakokra is tettek Zöldágat. A fát-a leány ablaka alatt be? ásták a földbe, vagy a házte­tőre, kutágasra erősítették. Mezőkövesden, a palócokjak­­ta vidéken a leásás is a leány dolga volt; a legények csak lerakták á ház elé. Palóc-vidéken a leány a dí­szítéssel mutatta meg, hogy kedves, szive szerint való e a májfa hozó. Ha a fa nagyon díszes, akkor a leány nagyon szerelmes; ite ha csak kevéssé diszes, nem szereti a legényt. A májusfa őszinte, nyilt, szerelmi vallomás volt a falu szine előtt. Ennek a vallomás­nak sokféle formája alakult nek, majd a föld felé irányította, aztán keletnek a kelő és nyugatnak a nyugvó nap irányába, majd északra a hideg szelek és délnek a meleg szelek felé, köszönetét mondván minden jóért, amit a természet ad. Az épületet J. Keiller Mac Kay alkormányzó nyi­totta meg hivatalosan. Előző napon színes fogadást rendezett az indiánok tiszteletére. Az elmúlt két évben egy torontói polgárokból álló bizottság, valamint a torontói Észak-amerikai Indián Klub egy bizottsága együtt dolgozták ki azt a tervet, hogy központi találkozóhelyet létesítenek a város 3,500 indiánja részére. A felerészében indiánok­ból, felerészben nem indiánokból álló igazgatóság élén Mrs. Douglas Jennings (a Canadian Scene al­­elnöke) áll. Az igazgatóság feladata az indián köz­pont ügyeinek vitele. Alelnök Jim Turner torontói általános iskolai tanár, aki a timagami kerület Med­ve szigetén született. Turner mindig élénk érdeklő­déssel viseltetett az indiánok művelődése iránt. “Olyan könyvtárat szeretnénk részükre felállítani” — mondotta — “amely tényeken és nem meséken alapszik. Ezenkívül legfőbb ideje, hogy hozzálássunk az indián kézműipari termékek terjesztéséhez.” James McGuire, a Központ vezetője úgy nyilat­kozott, hogy annak célja, hogy tanáccsal és irányí­tással szolgáljon azoknak az indiánoknak, akik To­rontóba jőve nem tudják, mihez kezdjenek. A Köz­pont egyik női tanácsadója Miss Delma Capton, aki a Hat Nemzetség rezervációból származik és végzett ápolónő. A Központ működéséhez szükséges anyagi ala­pot részben magánjuttatások, részben különböző kor­­, mánytámogatások szolgáltatják. ki. Az egyik helyen a magas fa a legény nagy-nagy szerel­mét jelentette, a pántlikával, boros üvegekkel szépen díszí­tett pedig a lány hűségét mu­tatta. A palócok szerint a májfa­­állitás egyik nyilvános bizony I sága volt annak, hogy a ház | eladólánya iránt érdeklődik-e valaki, vagy sem Ezért nem­igen igyekezett egyik lány sem a májfát egyhamar eltá­volítani; rendszerint ott tar­totta egy hétig is, kivált, ha a lány még azzal is büszkél­kedhetett, hogy az övé a leg­magasabb, legsudárabb az egész faluban. Ahol magas sudár fát ál­lítottak, az alsó ágait rend­szerint lekopasztották, s csak a tetején hagytak egy bojtot ágakból, s ezt díszítet­ték pántlikával, kendők­kel, amint azt a koloni dal mondja: Kedvesemnek háza előtt az éjszaka magas fa nőtt s gyenge szellő lágy szár­nyain piros kendő leng ágain. Ipoly mentén a legény be­szólt az ablakon: “Itt va­gyunk a májfával, föl akar juk állítani!” Erre a felszó­lításra kijött a lány, és kihoz­ta a kendőket, pántlikákat. A máj fára általában annyi ken­dőt akasztottak, ahány le­gény hozta. Ám nem volt elég a fát megszerezni, feldíszíteni, meg is kellett őrizni. A legények egyre csak azt lesték, hogy míerré áll már májfa, és ki­kémlelték, hogy őrzi-e azt va­laki. Mert az volt az igazi le­gény a talpán, aki másnak a fáháról, másnak a szeretőjé­től lopott kendőt. El is vitte, ha a legény nem őrizte.. Nagy szégyen volt ez! A legényék azt is megtették, hogy ledön­tették vetálytársuk fáját, ami bői aztán olykor verekedés lett. Másfelől viszont a lányra volt szégyen, ha májusfa nél­kül maradt. Ha a lány a legényt vala­mivel megbántotta, az nem egyszer úgy állt bosszút, hogy száraz ágat szegezett a kapu­félfára, lókoponyát kötött rá, kenderkócot lógatott a ka­pufélfához kötött meszelő­­rudról, s pelyvával hintette fel a házelőt. Még csúnyább dolog volt az, amikor a máj­­fára patkányt és papucsot kö­töttek, s a patkányt fölsallan­­gozták. A májusfa díszeit sokfelé még aznap levették, s az ehe­tő iható anyagokat megetették megitták. Néhol azonban a májusfa fenntartása, illetve levétele is jelképes válasz­adássá vált. A lány csak ak­kor hagyta ott, ha elfogadta a legény ajánlkozását; ha nem tetszett neki a nyilt val­lomás, már reggel leszedte. GALAMBVÁRAK PERZSIÁBAN Isfahán környékén hajdanában vagy háromezer torony nagyságú galambdúc állott. Ezek közül né­hány még ma is látható és eredeti hivatásait tölti be, vagyis nem annyira a galambtenyésztést, mint a trá­­gyagyüjtést szolgálja, lévén ez a tárgya a néphit sze­rint “tehalgus”, vagyis dinnyeéltető. Már 1720-ban egy angol utinapló megemlékezik ezekről a perzsa tájra oly jellemző tornyokról, ame­lyeknek fülkéiben galambok fészkelnek. Az építmé­nyek anyaga ki nem égett agyagtégla, mésszel és agyaggal borítva. A múltban mindenki építhetett galambtornyot, aki megfizette a tárgyaadót és mohamedán vallásu volt. A galambdúcok lakóinak kisebb csoportja szelíd galamb, többsége vadgalamb. Külön szakma a ga­­labidomitó, aki betanítja a szelíd galambokat, hogy a vadgalamokat körülfogják és a galambdúchoz kisér­jék, hogy ott megtelepedjenek. A galambok a lyukat tetőn járhatnak ki és be. A bajárati ajtókat sártéglákkal falazzák be, és csak évente egyszer, a tárgya gyűjtésekor nyitják meg. Az építményt rendesen egy középső kimagasló és egy külső kerek torony alkotja, de fennmaradt a 17-ik századból egy lóhere alaprajzú torony is. Itt több a falfelület a fülkék számára. A művészi Ízléssel készí­tett fülkéket geometriai pontossággal helyezték el a külső és a belső falakon. Az utóbbiakat is kellőkép­pen díszítették, még ott is, ahol nemigen Iáhatók. Az idők során némelyik tornyon hosszanti re­pedések keletkeztek. Ezekről a néphit azt tartja, hogy amikor kígyó jelent meg a torony alján, a rémült galambok csapatostól szálltak fel s szárnyaik csap­kodása repesztette meg a falakat. Ingrid Bergman filmszinésznő, akit legutóbb akadémiai díjjal tűn tettek ki, Róma utcáin fiával, a 13 éves Robertinoval sétál. Néhol az a szokás járta, hogy maguk a legények szed­ték le egy hét múlva, muzsi­kaszóval. A palócoknál a levé­tel idejét a gyerekek a fa előtt kolompolással jelzik. Vasárnap délután megjelen­tek a májfát állitó legények, ás ledöntötték azt. A legények ezért a lánytól zsebkendőt kaptak. Ezután a májfát álli­tó legény áldomást fizetett a segitő legényeknek. Sokfelé az volt a szokás, hogy a májusfát kitáncolták, azaz a hónap valamelyik va­sárnapján táncot rendeztek körülötte, majd kiemelték. A mulátság költségeire pénzt szedtek a lányoktól. Ha a májifát a kocsma vagy a tánc­hely mellett állították föl, akkor egy koszorúval éke­sített bárányt sorsoltak ki. Menyhén még 25-30 évvel ezelőtt is azok a legények, akik a míájfát állították, va­sárnap délután a kocsmában gyülekeztek. Odajött a le­­génybiró, a törvénybiró, két esküdt és a kisbiró. Amikor mind együtt voltak, elindul­tak. Elől ment a legénybiró, mellette két oldalról a két esküdt, utánuk a többi le­gény, végül a cigányok. A le­génybiró selyemkendővel le­takart tányért vitt a kezében, és a tányérra nagyobb papír­pénzt tettek. A két esküdt kezében egy egy üveg bor volt, és a borból megkínálták az utcán járókat. A legények útközben énekeltek, s amelyik ház előtt májfa állott, ott megálltak és a ház előtt ál­­dogáló leányokkal csárdást táncoltak, majd kidöntötték a májfát. Az a leány, akinek a háza előtt a májfa állt, na­gyobb összeget tett a legény­biró tányérjára. Amikor az­után az összes májfát kidön­tötték, visszamentek a kocs­mába vigadni. Az Alföldön a legények ver senymászást vagy versenyfu­tást rendeztek a közös május­fa díszeiért, s ezeket a nyer­tes szétosztotta a lányok kö­zött. Honiban a kendőket és szalagokat puskával lövöl­dözték le, úgy hogy a legé­nyek mindig kikiáltották annak a leánynak a nevét, aki nek a részére az ajándéktár­gyat, lőtték. A májusfa állítása és a hozzá fűződő szokások a leg­több helyen már eltűntek, leg feljebb az emlékezetben ma­radt még nyomuk. Sokfelé azonban leegyszerűsödött formában még megmaradtak. A májusfából “májuskosár” — szépen feldíszített fonott kosár — lett, amelyben cse­repes virágot küld a legény a választott j ának. Szendrey Ákos (Budapest) A Jó PÁSZTOR

Next

/
Thumbnails
Contents