A Jó Pásztor, 1962. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1962-09-14 / 37. szám
4»JK OLDAC A Jó PÁSZTOR — — * _ — ' ■■■!! II L. . ■Lü .«■■-■I »- — I —— Menekült Magyarország A RAKÉTA KUTATÁS ÉS A MANHATTAN TERV Két szovjet asztronauta egyidejű világüri repülése kétségkívül hatással van a világ hadászati és politikai helyzetére. Washingtoni katonai körökben kiadtak e^y nyilatkozatot arról, hogy az esemény katonai szempontból nem számottevő, ez a nyilatkozat azonban sehol sem keltett száz százalékos megnyugvást. Azokból a tényekből, amelyeket amerikai állomások éppen úgy megfigyelhettek, mint mások, a következők nyilvánvalók: 1. — A szovjet rakéták rendkívül megbízhatóak. 2. — A kísérlet alkalmával a rakéták és űrhajók irányítása meghaladta azt a mértéket, amelyet nálunk eddig elértek. 3. — A szovjet szakemberek az aránylag kicsi irányítási hibát is képesek voltak korrigálni útközben. A két űrhajó csak a korrekció folytán közelítette meg egymást, moszkvái jelentés szerint három mérföldre. 4. — A Szovjetunió hatalmas boosterekkel rendelkezik. A kettős Űrrepülés alkalmával felhasznált boosterek teljesítőképessége legalább kétszerese a jelenleg üzemképes amerikai rakétáknak. A nagy hordképességü amerikai boosterek még mindig kísérleti, vagy tervezési stádiumban vannak. A szovjet részről most alkalmazott boosterek nem lényegesen nagyobbak azoknál, amelyeket öt évvel ezelőtt, az első Sputnik-kisérletek alkalmával használtak. Rendkívül valószínűtlen feltevés volna, hogy a szovjet szakemberek azóta nem szerkesztettek még nagyobb boostereket. Számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy a Szovjetunióban készen állnak a most felhasznált boostereknél jóval nagyobbak is, amelyekre ezúttal még nem volt szükség. Félrevezetik a nemzetet azok, akik azt mondják, hogy nem maradtunk el a Szovjetunió mögött, mondotta legutóbbi sajtókonferenciáján Kennedy elnök. A félrevezetés súlyos következményekkel járhat azért, mert kegyetlenül kíméletlen ellenséggel állunk szemben és minden elkövetett hiba nagy kockázattal jár. Az elmaradás oka az, hogy a US sokkal később kezdte meg számottevő erővel a rakéta kutatást, mint a Szovjetunió. Tíz esztendőn át alig történt valami, tekintet nélkül arra, hogy a Szovjetunió műszaki lehetőségeinek javát erre a munkára központosította. Most még azt is be kell látnunk, hogy öt esztendő alatt valószínűleg semmivel sem csökkentettük a Szovjetunió előnyét a rakéta-versenyben. Amerikai rakéták kétségkívül sok szép és hasznos teljesítményt produkáltak. Talán a legszebbet és tudományos szempontból a leghasznosabbat produkálja jelenleg a Vénus-ürhajó, amely alighanem a történelem legjobban felszerelt kutató műszere. Ugyanekkor nem csökken a Szovjetunió előnye boosterek hordképessége terén és a jelek szerint nő az előny irányitó szerkezetek készítésében. Nyilvánvaló, hogy ez a helyzet súlyos nyugtalanságot kelt a szabad világban. Megfelelő és kielégítő rendszabályok megtételére az idő nem most érkezett el, hanem már jóval régebben, a legutóbbi események azonban még jobban aláhúzzák a probléma életbevágó fontosságát. A Manhattan tervben amerikai vezetés alatt egyesültek a szabad világ minden nemzetének természettudósai és mathematikusai, számos olyan szakemberrel, aki a tengely-hatalmak országaiból menekült el. A legfontosabb elméleti kutató munkát tiz nagy mathematikus és fizikus végezte. Közöttük hárman voltak magyarok, amire mindig érdemes visszaemlékezni. Voltak a Manhattan terv munkásai között angolok, olaszok, németek, dánok, norvégek és más nemzetek fiai. Az atombombát közös erőfeszítéssel állították elő. Amenynyiben a Manhattan tervben képviselt nemzetek mind külön-külön kutatást folytattak volna, az eredmény vagy elmarad, vagy csak sokkal későbbi időpontban lett volna elérhető. A jelen pillanatban a szabad világ furcsa és megdöbbentő erőpazarlást folytat a rakéta kutatásban. A lényeges, központi erőfeszítés természetesen az amerikai kutatás, amely nélkül a szabad világ nem volna versenyben a Szovjetunióval szemben. Ugyanekkor a legutóbbi időkig folyt egy kisebb arányú angol kutatás, amely éveken át foglalkoztatott néhány legelső vonalbeli, kiváló szakembert és végül eredménytelenül félbeszakadt. Rakéta kutatást folytat Franciaország, ámbár senki sem tételezheti fel, hogy az esetleg elért eredmények a jelenlegi világválság eldöntésénél szerepet játszhatnak. Kisebb arányú kutatást folytat Németország, Olaszország, Japán, még a kicsi Izrael is. Mind ezek a kutatások szakembereket tartanak lekötve, reménytelen és lényegtelen erőfeszítések keretében. A rakéta-verseny jelenlegi stádiumában egyetlen lehetőség van arra, hogy a szabad világ még kellő időben lecsökkentse, vagy elimitálja a Szovjetunió előnyeit. A módot tisztán felismerhetőleg megmutatja a Manhattan terv sikere. Az amerikai szakemberek gárdáját ki kell egészíteni a szabad nemzetek legjobb ku; tatóival. A szabad világ minden műszaki felkészültségét egyesíteni, kell olyan program keretében, amely Kádárék — uj álruhában A magyar népi demokrácia az idei Szent István napra — melyet a kommunisták alkotmány ünnepre mázoltak át — uj ruhát kapott. Nagy dérreldurral készültek fel rá. Augusztus közepén három napra összeült a párt központi bizottsága. Hogy ünnepélyesebbnek tűnjék fel az elhatározás, kiegészitették soraikat a vidéki, továbbá a pesti párttitkárokkal és a párt-bürokrácia vezetőivel. Állítólag más meghívottak is résztvettek, nyilván kipróbált renegátok. Csak a magyar nép képviselői maradtak távol — mint ez a vasfüggöny mögött szokásos. Az uj öltöny már nagyon esedékes volt. Rákosi Mátyás gúnyáját illendőnök tartották naftalinba tenni. 1953 februárja óta a Sztálin korszakot deresre fektették Moszkvában. Minden bűnt, amit a kommunisták a vörös lobogó alatt elkövettek, egyéni kultusz címén átírtak Sztálin számlájára. Magyarországon is követni kellett a szovjet divatot. Elég sokáig, több mint 9 évig késedelmeskedtek, mig végre kilakoltatták Rákosit — Sztálin magyar képmását —, Geröt és meg nem nevezett 17 társát a Vörös Pantheonból. Azt a tógát,, amelyben 1956 novembere óta a Kádár rendszer tetszelgett, ugyancsak alkalmatlannak találták, mert Kruscsev inasaira ráborult Budapest mészárosának véres árnya. Az utóbbi hónapokban Kádárék igyekeztek barátságos légkört teremteni, de elerőtlenedett minden propagandájuk. Sem Kádár, sem kollegáinak liberális nyilatkozatai nem oldották fel a párt körül kialakult hideg közömbösséget. A 400,000 főre leolvadt párt akcióképessége megszűnt. Olyanná vált, mint egy fantom-vonat, melyen sürgölődnek a masiniszták, konduktorok. A vonat az állomásokon megáll, fütyül, ha elindul, csak éppen az utasok hiányzanak. Az egész országban elvértelenedett a párt, lassanként nem számoltak vele. Ha valamit keresztül akartak vinni, idegen szervekre, vagy kiemelkedő személyekre bizták. A párt mítosz megszűnt és helyébe az annyira ócsárolt “személyi kultusz” lépett, mely a kollektiv vezetés örve alatt darabokra töredezett és ki-ki annyit kapairta: PFEIFFER ZOLTÁN rintott magának, amennyit tudott, úgyhogy a népi demokrácia egyre soványabb, egyre csupaszabbá vált. Moszkvában nem hagyták ennyiben a dolgot. Kruscsevnek és garnitúrájának a vasfüggöny országaiban sűrűn tett látogatásai arra mutatnak, hogy rettegnek a magyar forradalomnak másutt történő felbukkanásától. Nikita Kruscsevék csodaszernek tekintik a liberális kormányzással való hitegetést. Ez a nyitja annak, hogy Kádár negyedévenként megértő kijelentéseivel lepte meg a világot. Valahogy rájöttek arra, hogy az élet nem minden megnyilvánulásának van szüksége sztálini terrorra. Ilyen körülmények között szabták ki a magyar népi demokrácia uj ruháját. A szabásminta moszkvai, Kádárnak csupán annyit engedélyeztek, hogy a forradalomra való tekintettel látszólagos engedményeket tehessen. Hét fejezetben 48 tétel alatt sorolták fel a párt kongresszusi irányelveit. A főkérdésekben nincsen eltérés a moszkvai vonaltól. A nemzetközi kérdésekben leheletnyire követik Kruscsev politikáját. Belpolitikai kérdésekben bármennyire is hangoztatják a munkásparaszt egységet, felreérthe.etlenül leszögezik, hogy a tényleges hatalom kizárólag a munkásosztály, tehát a kommunista párt kezében van és ebben senkivel sem kívánnak osztozni. / A parasztság felé lóbálgatják a mézesmadzagot. Erősen hangsúlyozzák, a jobb megélhetés lehetőségét, a földjáradék, a nyugdij és a háztáji gazdálkodás állandóságát. Az értelmiséget nem nagyon értékelik s a politikai szövetség helyett az alkalmazkodást ajánlják. Annyi engedményt mégis tesznek, hogy lemonda nak a származás szerinti kategorizálásról, azaz közép é. felső iskolai tanulóknál nen ragaszkodnak a munkás-paraszt származáshoz. eredményesen megvalósítható. Az erők szétforgácsolása olyan tervekre, amelyeknek zöme hatástalanul meghiúsul, nyilvánvalólag rablógazdaság, amely kudarcra vezet. Természetesen tisztában vagyunk azzal hogy a nemzetek összefogása közös kutató munkára súlyos nehézségekbe ütközik. De Gaulle tábornokot például nem könnyű meggyőzni arról, hogy legjobb szakembereit át kell engednie olyan munkára, amely nem az ő külön törekvéseit szolgálja, hanem az egész szabad világot, legalkalmasabban amerikai területen és ame rikai vezetés alatt. Angol, német, olasz, vagy dán szak emberek bekapcsolása ugyancsak nehézségekkel jár na, ha talán nem is olyan mértékben, mint De Gaulle esetében. Lehetséges, hogy az akadályok végül áthi dalhatatlannak bizonyulnak és a nemzetközi együtt működést nem lehet megvalósítani, nemzeti önérdekek és féltékenységek szövevényével szemben. Ha valóban igy történik, a szabad világ önmagát fosztja meg az ered ményes védekezés lehetőségétől. Ha valóban lehetet len a Nyugatot egyesíteni arra, hogy védje meg magá a fenyegető veszedelemmel szemben, akkor következil az igazi, az elkerülhetetlen “agonizing reappraisal”. A kísérletet viszont mindenképpen meg kell tenni. Alkal mat kell adni a szabad világnak arra, hogy a politikai érettség, a parciális érdekeken felülemelkedő önzetlenség példáját mutassa. Nem kétes, hogy a kísérlet végrehajtására nincs sok időnk. Feltűnő, hogy milyen előzékenységet mutatnak az egykori “kizsákmányoló”, tehát az úri osztály tagjaival szemben. Minthogy a kulák nem ellenség többé, a lojális és jól dolgozó kizsákmányolok felé is megnyugtató a szavuk. A kisiparosoknak valósággal udvarolnak. Ugyanilyen nagylelküek a rendőrállam elhantolásában, a szocialista törvényesség érvényesülését Ígérve minden vonalon. A liberalizálódás folyamata természetesen Magyarországon a valóságban nem ölt formát, mert ifjúról, öregről egyformán telnek meg a káderlapok. Mint Rákosi virágzása idején, a pártigazolvány a kulcsa az egyéni érvényesülésnek. Az irodalmi és művészi téren papíron ugyan csak elnézőnek mutatkoznak az irányelvek, de nem feledkeznek meg a pártos ábrázolás glorifikálásáról. A párt fejlődése cimü fejezetben szigorúan követik a moszkvai utat és utasításokat és a nagy erőfeszítés mind azt mutatja, hogy a kecsegtető mondatok igyekeznek ágyat csinálni az uj pártmozgalomnak, amelyik nyilván követi majd a novemberre összehívott kongresszust. Nagy gondot fordítanak a párt egységére s aprólékosan a sztálini és revizionista — az az magyar változatban — Rákosi és Nagy Imre közötti vonalban tűzik ki a párt útját. A forradalom utáni vérengzés csekély ellensúlyaként, külön határozatban adták ki Rákosi és követőinek megbélyegzését. A Népszabadságban 10 oldalon át terjengő kongresszusi irányelveken kívül külön két oldalon foglalkoztak a “személyi kultusz éveiben a munkásmozgalmi emberek ellen indított törvénysértő perek lezárásáéi.” A határozatban kirohantak a Rákosi klikk tagjai ellen és szemükre hányták, hogy önkényesen Ítéltek el és hurcoltak meg ártatlan embeeket. Rajk László környeze-, vét és a szociáldemokrata kolaborátorokat sorolják fel csupán, a marxistákhoz nem tarozó ártatlanok ezreit megemitésre sem méltatták. Ebben a tipikus kommunsta irásmüben könnyen tétén érhető a kommunista észárás. Rajkék likvidálását az . Politbüro határozta és renielte el, melynek Rákosin ki/íil tagja volt Apró Antal, Car kas Mihály, de Kádár Já:OS, Kossá István, Marosin lyörgy és Rónai Sándor is. §s mégis csak Rákosin, Ge•őn, Apró Antalon verik el a port, Kádár, Kossá, Marosán és Rónai változatlanul támaszai a Kádár rendszernek, nelynek jelenlegi feje Kádár János, egykori belügyminiszter, furfangosan és lelkiismeretlenül juttatta akasztófára Rajk Lászlót és társait. Rákosi 1956 nyarán hagyta el az országot. Elzsuppolták a moszkvaiak, mert, mint Kruscsev mondta beszédében, attól kellett tartani, hogy a magyarság vasvillára hányja. Vlégis 6 évnek kellett lepeegnie, hogy kigolyózása bekövetkezzék. A szocialista törvényességnek jellegzetessége, hogy minél feljebb áll vaaki a kommunista ranglétrán, annál enyhébb vele szemben a felelősségrevonás. Rákosit és Gerőt csupán a párttagságtól fosztoták meg. Apró Antalt ki tessékelték EGYETEMES ESINÄT ÉS VMFÜGGÖNY Barankovics István könyve a második vatikáni zsinat vonatkozásairól Barankovics István, legkiválóbb modern publicistáink ' egyike, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője, könyvet irt a fenti címmel, amely tárgyának szükebb körén túl is úttörő jelentőségű. A könyv elénk vetíti a közeljövőben összeülő második vatikáni zsinat egész kérdéskomplexumát, és ez azt jelenti, hogy voltaképpen a zsinat központi tényéről kiindulva, bemutatja olvasóinak a katolikus egyház fejlődését, válságait, nagy kérdéseit és útjait a mi korunkban. Hogyan viszonylik az egyház a modern társadalomhoz, a mai államhatalomhoz, a mai világ történeti erőihez, korunk tudományához, erkölcsi válságához, szel* lemi irányaihoz és várakozásaihoz? Erre a rendkívül széleskörű és a mai világnak szinte egész szellemi és anyagi helyzetét felölelő problémakörre ad választ a könyv. Nem könnyű ez a válaszadás, még a kérdésfelvetés sem könnyű. Nem könnyű, mert a szó legszorosabb értelmében exisztenciális kérdésekről van szó, elsősorban a katolikus hivő, de azonfelül minden olyan kortárs számára, aki érzi a mai világtörténelmi fordulat jelentőségét, de nehezen tudja felmérni a jelenségek okait és értelmét. A könyv rendkívül gazdag tartalmára csak utalhatunk itten. Sok egyéb mellett Barankovics István részletesen foglalkozik az egyház szerepével és helyzetével az úgynevezett színes világban és ezzel kapcsolatban az egyház internacionalizálásával: azzal a mini erőteljesebben jelentkező követelménnyel, hogy az egyház vezetése népileg ne egy nemzetnek vagy nemzetcsoportnak a kiváltsága maradjon, hanem valóban egyetemessé váljék. Ilyen kérdés, amely egész szellemi életünkre kihat: a katolikus hit és a tudomány viszonya. Baranko vics István bebizonyítja, hogy' mennyire nincs ellentét az örök hit igazsága és a tudomány modern felismerései között s hogy a kettő harmonikus egysége nein azon múlik, mintha az egyháznak alá kellene rendelnie magát a tudományos ismereteknek, avagy, fordítva, a tudomány lenne kénytelen elfogadni a maga területén az egyház utasításait. Ugyanez vonatkozik korunk irodalmára, képzőművészetére, zenéjére és az élet számos egyéb jelenségére. Több fejezetet szentel Barankovics István a hívek uj szerepének az egyház életén belül. Szokás úgy tekinteni a híveket — és a közhasználatú “laikus” szónak van egy ilyen határozott mellékzengéje —, mint akiknek a helye az egyházban kizárólag a passziv elfogadás. Barankovics István bizonyltja, hogy ez az álláspont mennyire nem felel meg az egyház örök helyének és hivatásának, hanem csökevénye régi korok, elmúlt századok társadalmi állapotainak és szociális szemléletének. Megmutatja a szerző, hogy joggal szólhatunk “a világi hívők történelmi órájáról” a katolikus egyház ■életén belül. Azt kérdezheti az érdeklődő: bármilyen fontosak ezek a kérdések, mi közük a vasfüggönyhöz és különösképpen a magyarság mai életéhez? Az összefüggés nagyon fontos és jelentős. A magyarság történelmi erők játékszereként a kommunista világhoz tartozik s Ugyanakkor egész szellemi léte egyrészt az ott üldözött keresztény hithez, másrészt a nyugati világhoz kapcsolja. Közkeletű szólam, hogy a magyarság kelet és nyugat határszélén élte a maga nehéz történelmi életét, és kultúrája keleti és nyugati komponensek eredője. De Barankovics könyvének tárgyával kapcsolatban nagyon időszerű és mélyen a magyarság helyzetét érintő kérdés van szőnyegen. A roppant szellemi változások hatása alatt, amelyek a magyarság tömegére közvetlenül hatnak, hogyan tartható fenn, sőt mélyülhet el a magyarság katolikus hite és a magyarság kapcsolata a világegyházzal? Ezekre a kérdésekre is számos mélyeriszántó vonatkozást tartalmaz a könyv és Barankovics István különösen hivatott arra, hogy ezeket az összefüggéseket felderítse, mint aki kivételes szerepet töltött be az egyház önvédelmi harcában, mint nemcsak Magyarország, hanem az egész vasfüggöny-mögötti világ keresztény demokrata ellenzéki pártjának a vezetője. Éppen ezért magyar szempontból is nagyon fontos lenne, hogy a könyv minél előbb teljes egészében megjelenjék idegen nyelveken, elsősorban angolul. Barankovics István könyve New Yorkban a Hungarian Qarterly kiadásában jelent meg. JUHÁSZ VILMOS ugyan a Politbüroból, de megragadt a Központi Bizottságban, melynek tagjaként valószínűleg ugyanolyan határozottsággal hozta meg a verdiktet Rá kosiék és önmaga ellen, mint egykor Raj kék ellen. Ez az irányított igazságszolgáltatás éppen olyan komolytalan, mint az Irányelvek és éppen ezért hiába ölt uj ruhát a kommunisták pártja, Kádárék Rákosi ék nyomdokát követik, Pfeiffer Zoltán
