A Jó Pásztor, 1962. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1962-12-21 / 51. szám

6-TK OLDAL A .Tó PÁSZTOR- Döntést hozok, mihelyt elém kerül az ügy — mondta a kormányzó COLUMBUS, 0. — Ismét szőnyegre került dr. Sam Sheppard orvos ügye, mely akkora port vert fel 1954-ben, mikor az orvost életfogytig­lani börtönre Ítélték, mert megölte feleségét. Megkeresés érkezett Ohio állam legfelsőbb biróságához, ; mely azt vitatja, hogy dr. Sheppardnak törvényes joga ían hozzá, hogy alávesse ma­­. gát az ugynevezett “hazug­ság-gépnek” és hipnotizált ál­lapotban való kikérdezésnek, , hogy további erőfeszítéseket tegyen ártatlansága bizonyí­tása érdekében. Sheppard, aki eddig nyolc •évet töltött le büntetéséből, „a két kísérletet egy újabb * törvényes eljárás alapjának ■tekinti s egyben ügyvédei ut­ján kegyelmi kérvényt nyúj­tott be, szabadlábra helyezé­­se érdekében. Ohió legfelsőbb bírósága PHILADELPHIA, PA. Székely Zoltán noteszéből A A Munkás Dalárda vezető­sége már nagyban készül a disznótorral egybekötött szil­veszteri mulatságra. Gondos­kodni fognak igazi óhazai szilveszteri hangulatról, ízle­tes magyar ételekről, finom italokról. Tekintettel a nagy érdeklődésre, tanácsos asztal­rendelése minél előbb a gond­noknál. Mezei Jóska hires ze­nekara fog játszani. A rom. kát. Jótékonysági Egylet tisztújító gyűlésén egyhangúlag megválasztot­ták a tisztviselőket: elnök Pénzes Tibor, alelnök-jegyző Schmidt József, titkár Ko­vács József, pénztárnok Kiss Sándor, számvevő F. Nagy Lajos. két Ízben hallgatott meg ér­veket eddig dr. Sheppard ü­­gyében. 1956-ban, mikor a legfelsőbb bíróság jóváhagy­ta az orvos Ítéletét és 1960- ban, amikor visszautasított egy “habeas corpus” megke­resést. A most történt felterjesz­tés egy uj kérdést vetett fel. Azt, hogy egy elitéit ember­nek joga van arra, hogy to­vábbi kísérleteket tegyen ár­tatlansága bizonyítására, az­után, hogy feljebbviteli bíró­ságok jóváhagyták a jury azon ítéletét, hogy “bűnös”. A mostani ügyben az álla­­most a főügyész speciális asz­­szisztense, Joseph Saker kép­viselte és határozott “nem”­­mel felelt. Utalt arra, hogy vé­leménye szerint a javasolt két kísérlet, csak Sheppard egy újabb fellebbezését leple­zi. F. Lee Bailey, bostoni ügy­véd, aki most a megkeresést benyújtotta, és szakértője a “hazugság gép” törvényes használatának, kijelentette, hogy tudományos bizonyíté­kok támasztják alá, a polig­­ráf-gép értékét hasonló ü­­gyekben. Törekvése azonban, — mint mondotta — arra irá­nyul csupán, hogy megálla­pítsa egy elitéit ember jogát, hogy ilyen vizsálatnak alávet­hesse magát. — Igaz — mondotta Bailey ügyvéd — hogy Sheppardnak a clevelandi rendőrség letar­tóztatása előtt felajánlotta a “hazugság-gép” vizsgálatot és ő visszautasította, ügyvé­dei tanácsára, de azt mondha­tom, ha akkor én lettem vol­na az ügyvédje, én is azt ta­nácsoltam volna. — Az üggyel kapcsolatban Mi-Franco generális (középen) Madridban 70-ik születésnapját ünnepelte jj* U g Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet g g kivan a magyarságnak PALENCSÁR ELEMÉR ÉS FIA VILLANYSZERELŐ VÁLLALATA 1617-19 N. 4ih Street, Philadelphia 22, Pa. Telefonok: PO 5-5344 és PO 5-5345 chael DiSalle kormányzó ki­jelentette, hogy reméli, hogy az Ohio Pardon and Parole Commission még hivatalából való távozása, január 14-e előtt meghozza ajánlásait Sheppard kegyelmi ügyében és eljuttatja hozzá. — Ha idejében megkapom ezt, méltányos döntést fogok hozni — mondotta a kor­mányzó. NAPIHIREK OHIORÓL CLEVELAND. — A min­den évben megtartott Nemze­tiségi Karácsonyi Dalének­lést, a főkönyvtárban, az idén december 16-án, vasárnap dél­után 2.30-as kezdettel rende­zik meg. Belépés ingyenes je­gyekkel történik, melyek a főkönyvtár információs abla­kánál kaphatók, amig még tartanak. *!* PORT CLINTON. — Eddig még nem tapasztalt tragikus módon lelte halálát a 66 éves Mrs. Rachel Huntington, egy nyugalomba vonult fogorvos dr. Erasmus Huntington fele­sége, a fürdőkádjában, amint a fürdőkád mellett, egy áll­ványon elhelyezett elektro­mos fűtőtest leesett a vízbe és megérintve az asszonyt az áram azonnal halált okozott. RICHMOND HEIGHTS. — Éredklödésre tarthat számot a lakosoknál, hogy Richmond Heights rendőrségének és tűz­oltóságának telefonszáma megváltozott. A rendőrség uj száma: 486-1234, a tűzoltósá­gé 486-1212. Az építési osz­tály száma egyelőre maradt IV 1-2626, mig az uj város­háza építkezése befejeződik. AMI RIZTOS, AZ NEM BIZTOS BUFFALO, N. Y. — Egy tudta, hogy Littlefield volt a Northfork, W. Va. 34 éve vagyunk az üzletben és soha sem tagad­tuk meg a szolgálatot, ha rossz anyagi helyzetben volt. Bennett Funeral Home NorJhíork, W. Va. — Telefon: 862-4515 Kimball, W. Va. — Telefon: 585-3315 McDowell Floral virágüzlet lel: 862-4525 itteni biztosítási vállalat ma­­nagére volt a 41 éves Richard Littlefield. Nős, négy gyer­mek apja. Szerény keresete elég lett volna a család eltar­tására, de nem volt elég az adósságok törlesztésére, ame­lyek egy uj ház vételével kez­dődtek és idővel Si,ooo <ie>i­lárra tornyosultak. Csak kiadós, biztos vállal­kozástól remélhetett ered­ményt. Ezért elhajtott Ro­chester. N. Y.-ba, ott egy parkolóhelyen beült egy ide­gen autóba, elhajtott a Pin­nacle takarékbankhoz s az egyik pénztárosnőtől, miután felmutatott egy pisztolyt, ka­pott 5000 dollárt. Hogy, hogy nem, pár órá­val utóbb a rendőrség már ■ Nanty GIo, Pa, Harry R. Ondriezek Richard D. Ondriezek Ondriezek Funeral Home iff| Nanly Glo, Pa. Telefon: 4-4683 1907 óta szolgáljuk a vidék népét A Jó Pásztor utján küldjük üdvözletünket Nanty Glo, Twin Rocks, Cardiff és Vintondalc magyar bányászainak. bankrabló. Detektívek vártak reá buffaloi háza előtt, de órákhosszat hiába vártak ép­pen úgy, mint felesége és gyermekei is hiába várták ha­za. Littlefield a banktól nem buffaloi otthonába hajtott vissza, í>cinem — a rendőr­ségre ment. És feljelentést, tett, hogy ellojták az autó-1 ját... Aztán bevallotta a roches­­teri rablást. A biitositási ma­nager leckét kaptt, hogy a biztos pénzszerés sokszor akadályokba ütkedk. Portage, Pa. Szakavatott gyógyszerész készíti cl itt receptjeit. Száz és száz hasznos gyógyszertári cikk HONS DRUG STORE 614, Main SlreeJ, Portage, Pa. Telefon: PE 6-3421 UNION MŰHELY! Modern hatalmas telepünkön több mint 17( union alkalmazottunk áll rendelkezésre Nyugodtan bizhatja ránk a munkát, min­denre kiterjed figyelmünk. Szőnyegtisziitás, szőrmelisziiíás, azoíHiaínegőrzés. ruhaíiszíitás.. ingmosás PORTAGE CLEANERS. Ine. Munster Rd„ Portage, Pa. Tel.: PO 6-3171 — Johnstown 9-1566 HALÁLOZÁS MARTINS FERRY, Ohio— Konyha Bálint, aki köztiszte­letben álló személye volt Mar­tins Ferry-nek, ahol 417 Bur­lington Rd.-on lakott, 73 éves korában elhunyt. Konyha Bálint 1888 novem­ber 30-án született a Gömör megyei Zubony községben és •56 évvel ezelőtt vándorolt ki az Egyesült Államokba. Mar­tins Ferry-ben telepedett le és a környékbeli bányákban dolgozott. A helyi William Penn fraternális Egyesület 40. sz. fiókjának vezető tag­ja lett s megválasztották el­nöknek is. Tagja volt az első Presbiteriánus Egyháznak, valamint a.Faternál Oorder of Eagles-nek, Felesége, Kony­ha Erzsébet 1961, október 21- n hunyt el. Gyászolják három fia, Bá­lint, Martins Ferfy-böl, Dr. Konyha Pál, Scotch Plains, N.J. -bői és C. György Tole­­dóból. Azonkívül leánya, Mrs. Donald McCarty, Phoenix, Ariz.-ból és nyolc unokája. Temetése a Heslop Funeral Home-ból és az Első Presbi­teriánus Egyház templomá­ból volt és a Riverview teme­tőben helyezték örök nyuga­lomra. Benne a magyarság egyik tiszteletremél tó tagját vesz­tette el, azonkívül egy teljes muzsikusát, aki a Konyha-Ro­mán Pista zenekarnak tevé­keny és védető tagja volt. -GOLYÓCSERE MONTREAL, <uc. — St. Michael külvárosig] holdup rablás történt. A tablók el­meneküllek. A revjőrök utá­nuk lőttek, az egjket el is találták, de ennek % sikerült elszöknie üldözői ej,]. Reginaid Quimei|>üntelet,t előéletű férfit letajóztatták, mint az egyik tejest, akit rendörgolyó ért. (tokugyan golyó volt a hasábaiő mégis tagadott. Amikor kpcrálták a hasából a golyót,kiderült, hogy az nem a rendi piszto­lyából származott, át hon­nan? Quimet nem tiott kie­légítő választ adni, hogyan került a golyó a hasba. így hát benntartották afogház­­ban. Végül bíróság elé átották. Tanuk ellene vallotk. Ek­kor megtörött és hallotta, hogy csakugyan re lír go­lyója halolt a hasal de ö azt a fogházban kik ária a sebéből és más kalil-ü go­lyót tett a helyébe. Három évi börtönt ipott. ELJEGYZÉS CLEVELAND, O.i Mr. és Mrs. Joseph P. Ti, akik a 3702 Brooklyn Amie-n laknak és a Szent he Ma­gyar Római Katolik j Egy­ház tagjai, ezúton isijelen­tik, hogy leányuk honica Mary Trill - eljegyezi «nugát Frank Michael Robiival, Mr. és Mrs. Ross Rob® fiá­val, akik a 4352 Wep7-ik St.-en laknak. Az eljegyzéshez lalk is kifejezi legjobb kivájgait. NEW YORK ÚJSÁG NÉLKÜL Az ujságsztrájk második hetében New York város és környéke kétszer-nyolcmillió­­nyi népe karácsony előtti kri­­zis-hangulatban van. Minden­kinek hiányzik a napi ujság­­ia és milliók súlyos hátrá­nyokról panaszkodnak — nemcsak anyagi, hanem szel­lemi hátrányokról is. A ki­lenc newyorki újság alkalma­zottai, akiknek jövedelme meghaladja bármely más nagyváros sajtóalkalmazotta­­inak jövedelmét, keveslik az áldást, amelyben részük van. És nem törődnek azzal, hogy másoknak, millióknak kárt okoznak. Nem törődnek az ál­talános nemzeti érdekekkel, amely a gazdasági tevékeny­ségnek erőteljes növelését kö­veteli meg. Hosszantartó sztrájk helyrehozhatatlan ki­esést okoz a gazdasági élet­ben. Mit láttunk New Yorkban és környékén? Az emberek kevesebbet vá­sárolnak. Kevesebb munka­­nélküli jut munkához. Keve­sebb üres lakás talál lakóra. Kevesebben járnak színház­ba. Még temetésekre is ke­vesebben mennek el, mert nem értesülnek barátok, is­merősök elhalálozásáról. A színházak és mozik, a mu­latóhelyek, a varieték üresek. Mert ezeknek a közönsége nem kis részben a New York várost látogató idegenek kö­réből kerül ki és a látogatók újság hiányában nem tudják, hová menjenek. Egy Macy igazgató kurtán csak annyit mond, hogy a sztrájk árt az üzletnek. Abra­ham & Strauss panasza: hét­főn rossz az üzlet, mert va­sárnap nem volt újság. A kiskereskedők szövetsé­ge panaszolja: Az idei kará­csonyi üzlet kezdettől fogva a várakozáson alul maradt és az ujságsztrájk a helyzetet még tovább rosszabbitota. Különösen a telefonrendelá­­sek maradnak el, amelyeket . az emberek újsághirdetések alapján szoktak feladni. És ez !j nagy baj, mert a nagy üzle- ; tek forgalmának 10 százaléka , telefonon fut be. ] Érzékenyen sújtja, káro- | sitja a sztrájk azokat, akik ^ apróhirdetések feladásával ( igyekeznek valamieredményt . elérni: állást keresni, szobát, : lakást, kiadni, javítási műn- 1 kákát és árukat kínálni. Ál- [ lásközvétitő irodák jelentik, hogy a munkát keresők száma ■ felére csökkent, mert hiány- f zanak az útmutatások, ante- , lyeket újsághirdetések szók- j tak nyújtani. Ugyancsak súlyos a hely- .. zet a lakáspiacon. Lakást sen- s kisem keres úgy, hogy nya- ; kába veszi a nagy várost és , a kapukon kiakasztott cédu- Iákat figyeli; lakást az újság megfelelő hii’detési rovatá- n ban szoktak keresni. •' Minden újságolvasó át _ szokta futni minden nap uj- * Ságjában a gyászjelentése­ket. Most egy más halálese­tet, mely közelebbről érdekel­né, elkerüli az ujság-nem-ol­­vasó ember figyelmét és — ez fájni fog később, de fáj már most a virágüzleteknek amelyeknél kevesebb virágot koszorút rendelnek. Karácsony előtt megnyil- « nak a szivek és az erszények. A jótékonykodás ilyenkor ün népét ül. A New York Times és Herald Tribune adakozás­ra lelkesíti fel a módosabb embereket az élet mostohái­nak megsegítésére. Minden évben körülbelül félmillió — dollár gyűlt össze az egyik. ~ több mint félmillió dollár a másik lap karácsonyi akció­ja nyomán. Most az újságok nem közölhetnek adakozó lis­tákat s ennélfogva megcsap­pant az. adakozás. A Times a rádió és televízió utján pró­bál a hajon segíteni. Pszihiáterek azt mondják, "A 10 PÁSZTOR" SZERKESZTŐSÉGE ÉS KIADÓHIVATALA 1736 EAST 22nd STREET, CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5909 VIDÉKI KÉPVISELŐK: Papp István, 403 Lawrie Street, Perth Amboy, N. J. Székely Zoltán, 4631 N. Rosehill St., Philadelphia 20, Pa. Stoóf János, P. O. Box 152, Niagara Square Station, Buffalo, N. Y. Ferenci Péter, 238 Felice St., Wyandotte, Mich. Bayer W. Béla, 271 College Street, Toronto 2-B, Ontario, Canada. Búcsú a Szabad Magyarságtól NEW YORK. — A “Sábád Magyarság” cimen időnként megjelent szélsőjobboldali he­tilap legutóbbi és utolsó szá­mában bejelentette, hogy megjelenését beszünteti. Ennek az általános ameri­kai magyar szempontból ör­vendetes eseménynek előzmé­nye az, hogy dr. Kiár Zoltán, a Néw Yorkban megjelenő “Az Ember” című hetilap ki­adó-szerkesztője, lapjában so­rozatos cikkekben támadta a lap főmunkatársát, Somodi Istvánt régebben magyaror­szági lapokban, újabban a newyorki Szabad Magyarság­ban megjelent uszító írásai miatt, amire Somodi rágal­makkal felelt. Kiár rágalma­zás miatt pert indított Somo­di és a lap ellen s az esküdt­­biróság “bűnös” verdiktet ho­zott és 25,000 dollár elégté­telt és kártérítést ítélt meg dr. Kiár Zoltánnak, egyben elvetette Somodiék ellenvád­ját. Sem Somodi, sem a lap nin­csen abban a helyzetben, hogy a pénzbírságot meg tudnák fizetni s ezért a lap beszünte­tését határozták el. A Szabad Magyarság megszűnése finan­ciális csapás nemcsak az elő­fizetőknek, hanem még in­kább a lap vállalat részvénye­seinek, akik tekintélyes ősz­­szegeket veszítenek. A KIS CÉZÁR TRÓNVESZTÉSE CHICAGO. — Jasha Hei­fetz, a hegedű nagymestere, és a bár vagy korcsma hege­dűse egy ponton egyenlők: lakás, öltözék és élelem kell ennek is, annak is. Ez volt James Ceasar Petrillo a mu­zsikus unió vezérének elve, ezt az elvet, a zenészek gaz­­lasági érdekeinek védelmét, vaskézzel, cári szigorral meg­valósította és most majdnem Romanoff Miklós cár sorsára jutott, a Chicago Federation of Music unióban újbóli meg­választására pályázott mint elnök és megbukott. A Kis Cézár, ahogyan nevezték, trónját vesztette. Megtette a szolgálatát, mehet, mondták a muzsikusok. Nagy ur volt ez a Kis Cé­zár. Szava parancsoló volt 260,000 zenésznek 693 ameri­kai és kanadai uniólokálban. 1940-ben arra kényszeritette a rádiókat, hogy mikor le­mezre vett zeneszámokat su­gároznak, tartsanak a stúdió­ban zenészeket, akiknek ott nem volt más dolguk, mint a fizetést felvenni a muzsiká­lásért, amit a gramofonlemez látott el. Két évvel később még tovább ment a zenészek cárja, megtiltotta a szerve­zett .zenészeknek a lemezbe játszást. Két és negyed évig volt -érvényben ez a szigorú tilalom s fegyverszünet csak akkor állt be, amikor a lemez- í gyártó “ váTl'aTtök kötelezték' magukat, hogy minden le­mez után “szerzői dijakat” fizetnek a uniónak. Dőlt a pénz a kasszába, csengett az arany s a zené­szeknek sohasem volt jobb dolguk, mint a Kis Cézár j zsarnoksága alatt. A zené­l szék jó fizetést kaptak, a munkanélküliekről gondosko­dás történt az alapból, amely­be a munkaadók befizettek. Jutott az aranyesőből Kis Cé­zárnak is 46,000 dollár évi fi­zetés, 25,000 dolláros nyári­­lak Wisconsinban, 12,000 dol­lár értékű bútorok, 1700 dol­lár karbantartásra, 25,000 dollár páncélos autóra és testőrök fizetésére. És 16,000 dollár jövedelmi adóra, vagy­is a unió fizette a nagyur jö­vedelmi adóját. Nagy utat tett meg James Ceasar Petrillo a chicagói nyo­mornegyedből a cézári palotá­ig és nyárilakig. Mindössze négy elemit végzett, ujság­­árusitóból, elevátor boy, ko­csis volt. Zenével is próbálko­zott, de nem volt zenei tehet­sége. Szerencséje volt ez. Azt szokta mondani: “Ha jó mu­zsikus lettem volna, nem vit­tem volna ilyen sokra ... Kétségbeejtő helyzetben vol­tam, állást kerestem, igy ju­___ i _ • / •• 1 11_ _ yy 4UU VIRGINIA AVENUE FAIRMONT. W. VA. Telefon: Diai 386-2250 • DESZKA ------•----------------• MÁS FAANYAGOK • ÉPÍTKEZÉSI ANYAGOK • FESTÉK ÉS VASÁRU mgy az ujságsztrájk, ez a merénylet 16 millió ember el­len, rontja a karácsonyi szel­lemet és hangulatot. Üzleti órák hétfőtől péntekig: Iroda: reggel 7:30-tól délután íi-ig. Telep: reggel 7:30-tól d. u. 4:30-ig. Szombaton: Iroda és telep reggel 7:30-tól déli 12-ig. Aluminium ablakok, fából készí­teti behajtható ajtók. Aluminium siding, vihar ajtók és ablakok. Sok magyar család van megelégedett vevőkörünkben! ÜDVÖZÖLJÜK A KÖRNYÉK MAGYARSÁGÁT.. Bonns Prescription Shop 118 Adams St.. Fairmont. W. Va. — Dial 366-4409 Anilin P^rnnrir 322 Adams St., Fairmont, W. Va. — Dial 363-6200 City National Bank of Fairmont FAIRMONT, W. VA. Gondoljon jövőjére, takarítson meg jövedelméből és helyezze el nálunk kamatozásra. — A bank üzlet minden ágával foglalkozunk* figyelmes kiszolgálásban részesítjük üzletfeleinket. Uj automobil vásárlásra kölesönt nyújtunk 5% ka­mat mellett. — Pénzt küldünk törvényes úton ai óhazaba. Intézetünk a Federal Reserve System tagja, beté­tek $10,000-ig biztosítva. BÉRELJEN NÁLUNK SAFETY DEPOSIT BOXOT. 1935 óla szolgáljuk Fairmont és környékét! Bármily biztosításra van szüksége, nálunk megvásárolhatja. Csupa elis­mert, régi, társaságot képviselünk. HENRY & HARDESTY, Inc. INSURANCE and BONDING 116 Monroe St, Fairmont, W. Va. Diai 363-7000

Next

/
Thumbnails
Contents