A Jó Pásztor, 1962. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1962-11-02 / 44. szám
i. oldat; a .16 PÁSZTOR RÓMAI KATOLIKUS EVANGÉLIUMI OKTATÁS EVANGÉLIUM Szent Máté 18. fej., 23—35. szakasz. Hasonló a mennyek országa egy királyemberhez, aki számot akart vetni szolgáival. S mikor elkezdte a számvetést, eléje vivének egyet, aki neki tízezer talentommal tartozott. Mivel pedig nem volt miből fizetnie, parancsolá ura, bogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és minden vagyonát s úgy fizessen. Leborulván pedig a szolga, esedezék neki, mondván: légy türelemmel irántam és mindent megfizetek neked . . . Könyörülvén tehát az ur ama szolgán, elbocsátá őt és az adósságát elengedé neki. Kimenvén pedig ez a szolga, találkozók egy szolgatársával, ki neki száz dénárral tartozott s megragadván, fojtogatá őt, mondván: Add meg, amivel tartozol. És leborulván szolgatársa, kéré őt, mondván: Légy türelemmel irántam és mindent megfizetek neked. De amaz nem engedett, hanem ment és tömlőébe veté őt, amig csak meg nem fizeté adósságát. — Látván pedig szolgatársai a történteket, igen megszomorodának s urukhoz menvén, elbeszélők neki mi történt. Akkor előhiván őt ura, mondá neki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem neked, mivelhogy kértél engem, nem kellett volna-e tehát neked is könyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én is könyörültem rajtad? És megharagudván ura, átadá őt a poroszlóknak, mig csak meg nem fizeti min. den adósságát. így fog cselekedni mennyei Atyám is veletek, ha meg nem bocsáttatok, kiki az ő atyafiának, szivetekből. SZENTBESZÉD Krisztus Urunk a mai szent evangéliumban határozottan s nyíltan kijelenti, hogy amilyen bánásmódot tanúsítunk embertársainkkal szemben, épp olyant fog a jó Isten is velünk szemben tanúsítani. Más szóval: a jó Isten csak abban az esetben bocsát meg s gyakorol velünk irgalmat, ha mi is megbocsá tunk és tudunk irgalmasak lenni embertársainkkal szemben. De ha úgy akarunk eljárni, mint az a bizonyos evangéliumi szolga, aki elfogadta ugyan urának jiagy irgalmasságát, de ő már az egyenrangujával üzemben, szolgatársával szemben, még csak egy csekély irgalmat sem akart gyakorolni, akkor kedves olvasóim, ránk is vonatkozik az, amit Krisztus egy más helyen mond: Irgalom nélkül való Ítélet vár mindazokra, akik az irgalmasságot nem gyakorolták. Mert hát mi alapon várok megbocsátást és irgalmat Istentől, az Uramtól, amikor én egy embernek, a társamnak nem akarok megbocsátani és irgalmazni? Ugyan mi jogcímem van Isten végtelen nagy adományára, amikor én egy végtelen kis ajándékot se akarok adni? Azt mondja az írásban az Ur: “enyém a bosszú, én akarok mindent visszafizetni!” Isten jogába avatkozik tehát az az ember, aki Ítélkezik és bosszút gyakorol embertársa fölött, legyen bármennyire is igaza, legyen bármennyire is megsértve. És az ilyen ember eljárásával mintegy kihívja az Istent, hogy úgy járjon el vele szemben is, mint ahogyan ő járt el embertársaival szemben . . . S még egyet. A Miatyánkban naponkint talán többször is elmondjuk: “és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk az ellenünk vétetteknek ...” Bocsáss meg, amint mi is megbocsátunk ... Ha mi ennek a krisztusi imádságnak szavait ajkunkkal ugyan elmondjuk, de az értelme szerint nem cselekszünk, vagyis ha mi nem bocsátunk meg felebarátunknak, akkor az az imádság nem áldás lesz ránknézve, hanem átok; akkor nem megbocsátást esdünk le ,hanem — megtorlást, nem irgalom vár ránk, hanem irgalmatlanság . .. Mert ha nem akarunk megbocsátani és mégis ajkunkra merjük venni ezen szavakat: bocsáss meg, miképpen mi is megbocsátunk, akkor mintegy azt mondjuk Istennek: Uram, amit én gyűlöletet és haragot táplálok szivemben embertársam ellen, úgy táplálj Te is ellenem hasonlóan gyűlöletet és haragot. — Hát nem borzasztó az ilyen imádság, hát nem átok-e inkább az? . . . És hozzáfűzhetjük még azt is, amit ugyancsak az írás mond: “A te szádból ítéllek meg, haszontalan szolga! . . . ” “Vigyázzunk, nehogy önmagunk mondjunk ki magunk fölött ítéletet. VATIKAN VÁROS — A zsinaton itt tartózkodó amerikai katolikus főpapok felhivással fordultak az Egyesült Államok katolikus vallásu lakosaihoz: imádkozzanak a világbékéért és azért, hogy “a veszélyes idő elmúljék Amerika fölül.” Közel tízmillió autó haladt át a hires Seattle, Wash.-i lebegő hídon* a hat hónapja folyó várás megnyitása óta, egyetlen baleset nélkül. A nidat ugyanis különleges acélszögekkel “kövezték ki.” Mindennapi életünkben sok [ olyan tárgyat, ruhadarabot, használunk, melyek századokkal ezelőtt még ismeretlenek voltak. Jelentős azonban az olyan tárgyak száma is, amelyeket már évszázadokkal sőt évezredekkel ezelőtt is ismert az emberiség. Fussunk csak át ezeken a kellékeken : vizsgáljuk meg, mikor születtek. azok, s milyen körülmények között? Kezdjük a sort mindjárt reggel, amikor felébredünk és inget öltünk. Az ing maga nem olyan régi “találmány” és valamikor — különösen a hölgyek számára igen költséges passzió volt annak viselete. S amellett néhány száz évvel ezelőtt csak vászoninget hordtak ősanyáink. XII. Károly király feleségének — például — csak két inge volt. A lovagok pedig a durvaszövésíi inget közvetlenül a bőrük felett hordták. A selyemingről ekkor még halvány fogalma sem volt elődeinknek. A selyeminget csak századunkban a huszas évek körül ‘találták fel.” Ezzel szemben ős•égi találmány a pizsama; a kulturtörténészek szerint legalább ezeréves, és főleg Euróoa déli országaiban használták először. Még régebbi találmány — bármilyen furcsán hangozzék is — a melltartó, amely ma a hölgyek nélkülözhetetlen ruhadarabja. Eredetét az ősidőkből származtatják. Amikor harisnyánkat felhúzzuk, emlékezzünk arra, hogy a harisnyát e’őször csak a 16.-ik században használták. Az első, aki a harisnyaviseletet divatba hozta, az angol William Rider volt. Abban az időben azonban a harisnyát még szigorúan a férfiak kötötték. A selyemharisnya — akárcsak a selyeming — csupán századunk terméke, a leheletvékony perion és nylonharisnyák mindössze húszegynéhány éves múltra tekinthetnek vissza. A női fűző viszont meglehetősén “öreg” mert születését a renaissance századának köszönheti; ak- I kor kezdték hordani Velence előkelő dámái. És mi a helyzet a cipővel? A cipőt már az ókorban is ismerték, de persze nem a mai formában. Akkor főleg szanciólokat jhordtak, amelyeket szijjal erősítettek a bokához. Mivel abban az időben a harisnya még ismeretlen volt, hideg napokon “kapcát” hordtak az emberek. A germánok és más népek egyszerűen állati bőrökkel takarták be a lábukat. A nők azonban már akkor sem voltak mentesek a hiúságtól: az ilyen bőröket gazdagon díszítették aranylemezkékkel, sőt a gazdagabbak még gyémánttal is. Az igazi, már a mai formára emlékeztető cipőt a rómaiak találták fel; akkor azonban az még olyan drága volt, hogy az újfajta cipőviselet fényűzését csak kevesen engedhették meg maguknak. S vájjon mit gondolnak olvasóink, hány éves mindennapi életünk egyik legfontosabb kelléke, a fogkefe? Nem kell a fejet törni rajta, megmondjuk: mintegy 450 éves. Azelőtt is tisztították a fogakat, de törölközőkkel, vagy egyszerűen csak az újakkal. Ezzel szemben a tisztálkodás legfontosabb kelléke, a szappan, igen régi “találmány” — legalább kétezeréves. A mai értelemben vett tükör, amely nélkül elképzelhetetlen mindennapi életünk, először 1308- ben csillogtatta vissza egy em bér arcát; azelőtt is volt tükör, de az fémből, ezüstből készült. Az ezüsttükröt már a fáraók korában is ismerték. A reggelizőasztalkán találkozunk a késsel és kanállal: ezek az emberiség kulturtörténelmének talán legrégibb találmányai. Sokkal fiatalabb azonban a villa, amely először csak a 17-ik században került az asztalra. Addig csak késsel és kanállal étkeztek, vagy — ha ftg-sem volt, kéznél — az emberek az ujjaikkal emelték az ételt a szájukhoz. Étkezés után egész egyszerűen az abroszba törölték meg a szájukat —- (de az abrosz is csak 1500 táján került az asztalra. Kétszáz évvel később született meg a zsebkendő, s azzal egyidejűleg “találták fel” a szalvétát is. A zsebkendő kezdetben csupán dísztárgy volt, és csak a jobbmódu emberek viselték. Meghatározták, hogyan és hol kell tartani azt, hogyan kell használni — tüsszentés után. Később azonban gyorsan terjedt el; manapság a zsebkendő már végnapjait éli, helyét a papírból készül “tissue”-k foglalták el. A férj — távozás előtt az utolsó percben veszi észre, hogy kabátjáról egy gomb hi- A háziasszony gyorsan a gyűszű után nyúl, hogy a gombot sebtiben f elvarr ja. Nyilván ilyen helyzetbe került az a hollandi aranyműves is, aki a gyüszüt feltalálta és menyasszonyának ajándékozta. A gyüszüt addig is ismerték, de nem könnyű fémből, hanem csontból készítették. Aki távozáskor kesztyűje ás kalapja után nyúl, a l-i3k, illetve a 14-ik század találmányait veszi a kezébe. A kesztyű-viselet hosszú századokon át a papi személyek és a közéleti kitűnőségek kiváltsága volt, mindaddig, amig annak praktikus voltát a női nem fel nem fedezte. Ugyanez történt a kalappal is. Ismerték már a 14-ik század előtt is, de addig kalapot csak a nemesség hordott. Hatszáz évvel ezelőtt kezdett elterjedni az egyszerű emberek sorában és azóta “közkincs” lett. így lehetne folytatni mindennapi életünk találmányainak sorát a végtelenségig. De talán mutatóba ennyi is elég. Végső summázásként megállapíthatjuk: a hétköznapi életünkben használt ruhadarabok,, közhasználati tárgyak általában véve 3-4 száz évesek. Néhány tárgy — mint említettük — ezer, vagy több ezeréves múltra tekinthet vissza, de ősanyáőink-ősapáink, — ha feltámadnának sírjaikból — bizony nem ismernének rá azok mai formájára. Mert a technikai haladás napról-napra javítja ruházatunk, használati tárgyaink alakját és minőségét. Msgr. Tanos I. Árpád 35 éve a Szent Erzsébet Egyház élén CLEVELAND, O. — A Szent Erzsébet Római Katolikus Egyház lelkipásztorát, Msgr. Tanos I. Árpád plébánost ünnepli november 4-én, abból az alkalomból, hogy 35 /átwW' •RBBSwXwí v&j. v Msgr. Tanos I. Árpád éve áll a Szent Erzsébet Egyház élén . Az ünnepi szertartások november 4-én, vasárnap déli 12 órakor kezdődne ünnepi háladaó nagymisével, melyei Msgr. Tanos maga celebrál. Déután 1 órakor diszebédet rendeznek Msgr. Tanos tiszteletére az egyház basement nagytermében az egyházak lelkészei, az egyház tagjai és Tanos I. Árpád plébános barátai számára. Msgr. Tanos 1895 december 15-én született Budapesten. Ott végzete a szemináriumot és tanulmányait a budapesti Pázmány Péter tudomány egyetemen fejezte be. 1918 május 17-én szentelték pápá Esztergomban és a felszentelési szertartásokat Magyarország akkori hercegprímás, Csernoch János bíboros végezte. Tanos Árpád 1925-ben jött az Egyesült Államokba és 1927-ben lépett be a clevelandi egyházmegyébe, és ekkor nevezték ki a Szent Erzsébet Egyház adminisztrátorává. A Szent Erzsébet Egyház egyesületei, bizottságaik által meghívják az egyház öszszes tagjait, továbbá az egyház összes volt tagjait is, valamint Msgr. Tanos barátait, hogy vegyenek részt az ünnepi szentmisén és az azt követő banketten, hogy megadják áldozatos munkájának kijáró tiszteletet. CIPRIÁN ÉS A PESTIS Szent Ciprián kartágói püspök és vértanú ünnepén felidézzük a nagy észak-afrikai pestisjárvány emlékezetét, mert örök példaképe marad a keresztény lelkületnek. Gallus római császár uralkodása idején, 252-ben keletkezett Etiópiában a szörnyű döghalál, egy-két nap leforgása alatt, pestises kelevényektől elborított testtel, elfeketedett emberi holttestek borították el csakhamar Etiópiából kiindulva egész Északafrikát. Kortársak, Dionüziosz alexandriai püspök és Pontius diakónus, írják le részletesen a járvány terjedését. A helyzet az volt, hogy éppen Kartagóba, akkor már nagy római városba jutott el a vész. “Mindnyájan megborzadtak — írja Pontius —, menekültek, kerülni óhajtották a fertőzést, övéiket kitették az utcára, mintha bizony azzal a pestisben halni készülő beteggel a halált ki tudták volna rekeszteni.” A pogányokról állapítja ezt meg a kartágói püspök titkára, Pontius és ugyanezt Írja Alexandria püspöke is. A pogány lakosság körében a haláltól való félelemmel karöltve járt a kapzsiság is. A betegekhez nem mertek nyúlni, de az utcára kitett beteg holmiját, a kiürült lakásokat kifosztották. A rettegés és kapzsiság uralkodott el a sziveken. A keresztények ezúttal is bűnbakok lettek. Épp, hogy elmúlt két esztendeje a Valeriánus-féle üldözés, újra lángra lobbant, ezúttal nem a hatóság parancsára, henem a babonás nép követelésére. A keresztények okai a rettentő ragálynak, elhagyták a birodalom régi isteneit, azok küldik most büntetésüket a népre. Ciprián, az egykori római rétor, aki öt év óta volt a nagyváros katolikusainak püspöke, é néhány év óta volt csak keresztény, szembefordul ezzel a váddal és kijelentette: A betegekkel nem müveitek ti irgalmasságot, és ugyanazok, akik félnek a könyörület cselekedeteitől, nem rettegnek az elhunytak vagyonától; akik félnek a halottakat eltemetni, vágynak hátrahagyott dolgaikra. Ciprián püspök összehívta népét. Vigasztalta őket, és elmondotta nekik, hogy a keresztény embernek nem kell félnie a haláltól. Átmenet az egy szebb és jobb hazába, “a keresztény behunyja szemét és uj, és örök életre nyitja meg azt.” Vigasztaló szavai a “Halandóságról” szóló halhatatlan értékű könyvében találhatók feljegyezve. De ezzel nem elégedett meg a szent püspök. Felszólította híveit, hogy a betegeken segíteni kell. Maga állott élükre és személyesen ment be a házakba, különösen oda, I ahol a beteg már egymaga volt: összeszedette az utcákra kirakott betegeket és gondozta őket bátor híveivel együtt. Külön felhívta figyelmüket, hogy nem szabad különbséget tenni keresztények és az őket üldöző pogány ok között: az Isten is egyformán ad teremtő napsütést és áldásos esőt mindenkinek, ezt az Atyát kell utánozni fiainak is. Ez a segítés nem volt tervtelen mü, Ciprián titkára és papjai segítségével megszervezte a segítő akciót. Belevette a szeretet munkájába a halottak eltemetését is, akik ropant tömegben borították el az utcákat. Keresztény irgalmasságot gyakoroltak. A temetés a hetedik az irgalmasság tettei között és akkor még nem is sejtették, hogy éppen ezzel az eltakarítással sikerült a fertőző járványt lassanként megszüntetni. A szeretetnek nincs határa. A szomszédos Numidia püspökei tehetetlenségükben Cipriánhoz fordultak, felpanaszolták neki, hogy tartományukba a Szahara felől vad törzsek törtek be és a járvánnyal küszködő lakók közül rengeteget rabszolgaságba hurcoltak. Ciprián megtizedelt híveit adakozásra szólította fel és néhány nap alatt százezer szeszterciust tudott összeszedni. “Beteg és fogoly testvéreinkben mi Krisztust látjuk, meg kell őket váltanunk, mert Krisztus is megváltott minket a bűn rabságából s a halálból”. Nem egészen normális emberek NEW YORK — Pszihiáterek a Waldorf-Astoria Hotelben értekezletet tartottak s ott elhangzott egy érdekes előadás arról, hogy — nem baj, ha az ember egy kissé bolondos, vagy ahogyan inkább mondani szokás: ideges, vagy félős, vagy aggodalmaskodó, nyugtalan. A Cornell egyetem lélektani tanítói és tanulói New York keleti oldalán 175,000 személy közt 80 százaléknál több-kevesebb kedélybeli rendellenességet találtak. És a felvett adatok alapján a tudósok — Dr. Stanley T. Michael vezetése alatt — arra a megállapításra jutottak, hogy a neurotikus emberek magasabbra emelkednek a társadalmi és gazdasági ranglétrán, mint a teljesen normális idegzetű és kedélyű emberek. Lehetséges, mondta Michael professzor, hogy a levertség és aggodalmaskodás, amely a neurotikus embereket jellemzi, mint motor előrehajtja őket. Ami a társadalmi és gazdasági felemelkedés mércéjét illeti, a pszihiáterek összehasonlítják a szülők és gyermekeik helyzetét a társadalomban. A gyermekeknél, akár feljebb emelkednek, akár lejjebb sülyednek, a választóvonal körülbelül a nyolcadik életév után kezd megmutatkozni. Pünkösd után 21. vasárnap Hogyan születtek meg életünk hétköznapi kellékei;