A Jó Pásztor, 1962. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1962-10-26 / 43. szám
4-IK OLDAC A Jó PÁSZTÓR OKTÓBER TANULSÁGA Irta: PFEIFFER ZOLTÁN Hat esztendeje annak,'hogy a budapesti diákok elindultak a Bem szobor felé — és történelmet csináltak. Megvalósították a lehetetlent, puszta kézzel romba döntöttek egy állig felfegyverzett diktatúrát, melynek biztonságára az óriási karhatalmon kívül még egy külön szovjet haderő ügyelt fel. A budapesti ifjúság nagyszerű fegyvertényére felfigyelt a szabad világ és mindenütt hozsannázták a szabadság diadalát. Azóta több mint 2000 könyv, tanulmány, regény foglalkozott a magyar szabadságharc sikerével. Kiértékelték óráról órára a 13 napig tartott csodálatos küzdelmet. Megírták, hogy a népek szabadságvágya lepattantja a legsúlyosabb bilincseket és hogy az emberi alapvető igények ellenkeznek a kommunista diktatúra rendszerével. De vájjon egy leigázott nép véráldozata elegendő-e ahhoz, hogy a szovjet kolonializmus igája alól szabaduljon. Erre is választ adott a magyar Október. A szovjet imperializmus nem torpan meg a népek véráldozata előtt, hanem könyörtelenül tör világuralmi céljai felé. Budapest vérbefojtása óta bebizonyosodott, hogy a Nyugat rokonszenve egymagában nem elegendő. Hathatósabb segítséget kíván meg a demokrácia védelme: a szabadságért kiömlött vért nem szabad elárulni. A KÖPÖNYEGFORGATÓ ÁLARCAI A UN általános vitájában felszólalt a Kádár rendszer legsötétebb figurája: Péter János külügyminiszter. A magyar emigráció mulasztása, hogy a UN delegátusaink nem nyomták kezébe ennek a tipikusan szovjet karrieristának élettörténetét, aki a titkos társasáogk jobboldali mezőnyéből vágott át a szélső balra, elárulva támogatóit, egyházát, hazáját, csakhogy hatalomszomját kielégíthesse. 1946 végén férkőzött Tildy Zoltán közelébe, mikor a koalíció kiemelte a Közösség tagjait a Kisgazdapártból. Csak későn derült ki róla, hogy ő is, mint Bognár József, felesküdött Rákosinak. Péter János ügyesebb volt, mint Bognár, felőle nem is sejtették, hogy átállt. Az egyszerű, zárkózott református lelkészben megbízott Tildy, el sem képzelte, hogy paptársa, titkára megingott, sőt a legutolsó szerepre vállalkozott: az AVO ügynöke lett. Bognár és renegát társai nyíltan árultak egy gyékényen Rákosival, Péter János azonban alattomosan ÁVO segédlettel szolgáltatta ki Tildy Zoltánt és családjákt Rákosinak. Odáig merészkedett, hogy nem csak Tildy vejéfc, Csornoky Viktort csalogatta haza a bitófa alá, hanem Tildy nevében erőltette a hazatérését a külföldön maradt leányának. A vasfüggöny mögött az árulót nem arannyal, hanem hivatallal fizetik ki. Péter püspöki palást után áhítozott. A párt az ÁVO utján szabaddá tette részére az utat, Révész Imre debreceni püspököt lemondatták, a presbitereket és a papokat meglátogatta az ÁVO, úgy hogy ellenjelölt nélkül igen csekély szavzattal belopta magát a debreceni püspök méltóságába. A forradalom azonban rendet teremtett. Első megnyilatkozásként Pétert kikergették Debrecenből és elcsapták. Olyan egyöntetű volt vele szemben az elkeseredés, hogy november 4 után nem is erőltették visszahelyezését, hanem külügyi sínekre tették át. Azóta milliméter pontossággal igazodik a moszkvai vonalhoz. Elismerésként elég gyorsan került az élre, UN fődelegátus, később külügyminiszter helyettes, majd külügyminiszter. A UN-ben úgy ő, mint a budapesti delegáció tagjai hangsúlyozzák, hogy a legnagyobb református egyházmegyének volt a püspöke. Kenetteljes hangján nagy szolgálatot tesz a szovjetnek, mert egyes delegátusok a szélsőbalra tévedt püspököt látják benne és nem az ÁVO évtizedes ügynökét. Egyébként október 1-i felszólalásában a UN-ben kiesett a diplomata szerepéből. Kiteregette U Thant főttikárral és a U. S. diplomáciával folytatott tárgyalásokat, melyek szerinte a magyar > ügy rendezését jelentették volna. Már U Thant látogatásával is számoltak Budapesten, mikor Péter szerint az amerikai kormány indokolatlan feltételeket szabott. Azaz a UN határozatok szellemében igyekezett a Kádár rendszert emberséges engedményekre bírni. Péter János ezt a magatartást a dullesi politika újjáéledésének minősítette és ennek nyomán a nemzetközi helyzet minden lényeges kérdésében papagályszerüen megismételte a szovjet álláspontot, köztük azt is, hogy már azért sem lehet a magyar kérdést a UN-nek tárgyalnia, mert a Magyarországon elért eredmények a széles tömegek együttműködésével váltak elérhetővé. Nem is ügyetlenül, úgy állította be az otthoni helv-Ahmed Ben Bella, a független Algéria miniszterelnöke New Yorkban; (mindkét képen balra). A baloldali képen a kommunistákkal, Gromyko .szovjet külügyminiszter társaságában, — jobboldalt Adlai Stevensonnal, az Egyesült Államok U. N. fődelegátusával. “Jöjj el, Szabadság, te szülj nekem rendet!” Mikor jelentkezett a forradalom előszele? Vannak ,akik azt mondják, hogy 1954-ben, a Svájcban rendezett futballvilágbajnokság után. Az elkeseredett labdarugó-rajongók az elvesztett döntő estéjén hatalmas tömegben verődtek össze. Beverték a Labdarugó Szövetség székházának ablakait, majd a Körúton végigvonulva szidták, fujolták a Szövetség vezetőit, akiknek a számlájára írták a vereséget. Az AVO kivonult ugyan, de először tűrte a tüntetést. Hagyta, hogy hadd vezetődjenek le az indulatok, a felkorbácsolt szenvedélyek. A hömpölygő ,kígyózó tömeg azonban csakhamar rájött a nem-engedélyezett tüntetés jóizére. ízlelgette az utcát, ahova a kommunizmus idején csak előre, megrendezetten, ellenőrzötten és kötelező parancsra lehetett kivonulni. A forrósodó hangulatban a jelszavak közé politikai jelentésüek is vegyültek. Először csak úgy kétértelműen, majd egyre merészebben Az AVO látta, hogy több a soknál, különösen, amikor a Szabad Nép székháza elé érve, néhány ablaküveg csörömpölve hullott a járdára. Egyszerre a környező utcákban több’ lett a rendőr és titkosrendőr, mint maga a tömeg. Megkezdték a feloszlatást, a letartóztatást és vadul suhogtak a rendőrök gumibotjai. Ezt a tüntetést sókan megirták már. Még többet foglal-Irtaj KISS SÁNDOR koztak Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szálai Andrásnak 1956 október 6-án végrehajtott ‘újratemetésével.’ A szeles, esős, hűvös őszi időben mintegy 200' ezer budapesti yonult ki a Kerepesi-uti temetőbe a rádió egyszeri bemondására és a lapok rövid híradására. Ott állottak a koporsók virágerdőben a nyitott siroknál, hatalmas kandeláberektől körülvéve. Rajk és társainak csontjait csak nagynehezen találták meg. Csak ekkor derült ki, hogy őket kivégzésük után nem a Gyüjtőfogház mellettti Rákosi-köztemető bozótos, eldugott sarkában, jeltelen sirban földélték el, mint a Többi kivégzetteket. ; hanem ’ “fölsőbb parancsra’ ’az ÁVO teljes titok Ran először mészben feloldotta a holttesteiket, majd éjnek idején kiszállította a Gödöllői Nagyerdő egy eldugott helyére és ott második világháborús lövészárkokba vetették őket. Csak fogorvosi lelettel lehetett agnoszkálni a részben szétmartfcsontokat. Még azokat az AVO-sokat is kiterjedt nyomozással lehetett előkeriteni, akik az elföldelést;. végezték. Egyik oldalon ott állott Rajk Júlia, Nagy Imrével és kisfiával; Rajkné dacosan öszszezárt ajka, égő szeme, a megsebzéft*, meggyalázott ember fájdalmával és elszántságával a zarcán, ma is egyik legmegdöbbentőbb fénykép. A másik oldalon Apró Antallal az élen ott állottak azok, INKÁBB MEZTELEN... Irta: KUCZKA PÉTER Inkább meztelen járok az utcán, nevessen ki, akinek kedve van. Inkább meztelen járok az utcán, vagy bolondházba csukaiom magam. Inkább meztelen járok az utcán, és feketére fagyok, mint a fák. Inkább meztelen járok az utcán, s meghalok, mint ki meglövi magát. Inkább meztelen járok az utcán, s leszek hülye, nyers és ostoba. Inkább meztelen járok az utcán, de hazugságot nem öltök soha. zetet, mintha az életszínvonal emelkedett volna, ami pedig a dolgozóknak a rendszerrel való megbékélését jelentené. Az életszínvonal, sajnos, nem érte el a kívánt mértéket. Maga a Kádár rendszer is elismerte, hogy a kolhozositás és a haderő korszerű fejlesztése lényegesen csökkentette a második öt éves tervben előirt teljesítményeket. De ettől függetlenül, a U. N. rezoluciók nem több kenyeret, hanem nemzeti függetlenséget, önrendelkezést és a szovjet kolonializmustól mentes szabad életet követelnek a nü$fyar nép szárhárá. akik Rákosi csahosai voltak a Rajk elleni hajszában. Előző este volt azonban az egyetemi fiataloknak olyan megmozdulása, amelyet eddig még nem hoztak nyilvánosságra, holott ez volt az első, kifejezetten politikai és forradalmi tüntetés. Október 5-én, úgy este 10 óra után, amikor a Szabadságtér környékén már alig-alig jár ember, egy lányokból és fiukból álló diákcsoport közeledett a Batthány örökmécses felé. Honnan jöttek? Hol verődtek össze? Mi indította őket útnak? Csak a résztvevők tudnának erre • felelni. Mindannyian az egyetlen hivatalos- ifjúsági szervezet, a DISZ jelvényét viselték. Lehettek úgy 100-150-en. Tizes sorokban, kart karba Öltve, igen szorosan meneteltek. Mint egy római falanx — csak fegyver nélkül. Arcukra kiült az el nem titkolható félelem, de a veszély kihívásával járó izgalom és elszántság is. Halálos komolyan és némán meneteltek. A kihalt utcában csak az. egyöntetű, rövid lépések visszhangoztak. Mikor odaértek az első magyar felelős miniszterelnök, a vértanú gróf Batthány Lajos emlékéhez, megálltak. Egy fiatal, sovány fiú lépett ki qz első sorból és elkezdte szavalni József Attila “Levegőt” cimü versét. Ahogy a diktatúra elleni lázadás, minden emberi elnyomás elleni csodálatosan szép versnek a szavai szárnyrakeltek, a lassan összeverődött hallgatók gerincén végigfutott a hideg. Az emberek már megdermedten hallgatták —és mintegy megbüvölve — az AVO-t várták. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendel. Jó szóval oktasd, játszani is engedd Szép, komoly fiadat. Az utolsó szakasznál a környező utcákból gépjármüvek megrakott titkos rendőrökkel közeledtek a tér felé. Néhány kísérteties pillanat. A titkos rendőrök megmozdulnak az örökmécses felé. És akkor valaki a tömegből elkezdi énekelni a Szózatot. Hazádnak rendületlenül Lágy hive, óh magyar . . . A diákcsoport közben, úgy ahogy jött, némán, szótlanul elindult a Báthori utca irányába, a Bajcsy-Zsilinszky ut felé. 18 nap múlva szólalt meg Budapesten a Himnusz és a Szózat az utcákon. De a kísérőzenét már fegyverek ropogása szolgáltatta. MAROSÁN TÜNDÖKLÉSE. BUKÁSA Jól értesült budapesti körökben már régóta rebesgették, hogy a Kádár rendszer korifeusai között szenvedélyes viták dúlnak. Kádár ugyanis az élen akar maradni és az elmúlt hat év bűneiért, az ifjak és a forradalmárok kivégzéséért— akárcsak Rákosi tette ■—másokat állított oda bűnbakul. A kiszivárgó hírek szerint a Nagy Imre kivégzése miatti felelősségtől mindenki, még maga Kádár is ret- I teg. Az a meggyőződésük, hogy csak akkor kaphat láb: ra a Párt, ha Nagy Imre tragédiáját tisztázzák. Allitó- I lag Marosán György a szószólója ennek a nézetnek és váratlan bukását is ez a körülmény okozta. A részletek még nem ismeretesek, de abból a szokatlan tényből, hogy úgy a Politbüro, mint a Központi Bizottság tagjaihoz intézett levélben ajánlotta fel lemondását, arra lehet következtetni, hogy vállalta az élet-halál harcot Kádárral. Hogy mire alapította terveit, nem tudható; vagy idegei mondták fel a szolgálatot, vagy pedig a suttoymban működő párt intrika áldozata. Marosán György a háború után nagy szerepet játszott Magyarországon. A szociáldemokrata párt szükebb vezérkarához tartozott. Hangos demagógiával szerzett népszerűséget arra használta fel, hogy Szakasits Árpáddal és Riesz Istvánnal együtt Rákosíék felé csábítsa a kommunistáktól idegenkedő szervezett szociáldemokrata munkásságot. 1948 márciusában Marosán segítségével hajtották végre a két munkáspárt fúzióját. Akik ellenálltak, mint Bán Antal és Szélig Imre, azoknak menekülniük kellett. Kéthly Annára, Valentiny Károlyra később csaptak rá. Nem tartott soká Marosán tündöklése. Rákosi a szociáldemokrata párt árulóit épp úgy börtönbe vetette, mint a helytállókat. Az “olvadáskor” Marosán is szabadlábra került. A forradalomban megújult pártjában nem lehetett helye. Annál nagyobb feladat várt rá Kádár János oldala mellett. A vakmerőséggel volt határos Marosánnak a forradalom leverése utáni propagandahadjárata. Nem törődve a munkásság gyűlöletével, Nagy Imrét és a forradalmat moszkvai módon támadta. A megnuikkanni sem merő Kádár Jánosnak megteremtette a pozícióját. Az elismerés nem maradt el. Mindazt, amit a népi demokrácia nyújthat — hivatal, pozíció, kitüntetés, jómód — abban Marosán dúskálhatott. Az események azonban azt mutatják, hogy bármennyire is értett a “melósok” nyelvén a moszkvai idiómával mégsem volt tisztában. Alulmaradt Kádárral szemben. ‘ NEM MENEKÜLHETSZ! Irta: JÓNÁS PÁL “A boldogság titkát, amelyet a régi időkben anynyit kerestek — mondotta egyik előadásában Weinstock Sándor, a Harvard egyetem magyar származású pszihológusa — a modern lélektan megfejtette. A boldogság érzéséhez két lényeges dolog kell: rossz emlékezet és jó egészség.” Ezek a mondatok járnak eszemben, amikor a magyar forradalom évfordulójának közeledtével az emlékezet, nem várt alkalmakkor, el nem felejthető és kínzó emlékeket dob felszínre. Képeket, amelyek már hosszú idő óta nem jelentkeztek. Egy zajos társaságban ránézel egy absztrakt képre és előjön valami furcsa villanás kép a Muzeum Körút a furcsán keresztbenálló, felborult villamossal. S ezután ez mintha csak egy ravaszt húztál volna meg — feléd löyi a pillanatképek tömegét. Előtűnnek a nemzetiszin karszalagos fiuk és lányok, akik halálos komolyan kérik az igazolványokat és a Bartók Béla körtéren munkavezető nélkül, fegyelmezetten dolgozó akadályépitő brigádok. Füledben hallod a Parlament előtti vérengzés ágyúzását és a monoton gépfegyverropogást, majd a Munkásmozgalmi Intézet ablakán bebocsátást kérő sebesültek dörömbölését .Az emlékeket furcsa játékaként fejek vetődnek elő: Nagy Imre, Bibó István. Majd újra hangok. Megismered: Dudás Jóskáé. Olyan rekedt, hogy alig lehet érteni. Azután végetér ez a furcsa lélektani részegség, de még utoljára, talán mint felelet az egészre, előjön Illyés Gyula egyik versének cime, amelyről azt hitted, hogy már rég elfelejtetted: “Nem menekülhetsz!” Rájössz, hogy nem menekülhetsz és nem menekülhet az sem, aki idegeiben azonosította magát a hat évvel ezelőtti eseményekkel. Persze más a “megemlékezés”. Itt már mondanivalónk van: elmarasztalunk és dicsérünk. Ez nem veszélyes, s amúgy is itt csak “a vak megszokás és a süket hivatal hozza ki a koszorút”, s egy jól odamondogatott este élményével boldogan lehet távozni. Az emlékezet viszont, amely akár egy szoba magányában, kár egy zajos társaságban ellenőrizhetetlen képeket vetit elénk, szomorú dologra tanít: amig mü- i ködík,. ném menekülhetünk és nem lehetünk boldogok.
