A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-30 / 13. szám
8. OLDAL RÓMAI KATOLIKUS EVANGÉLIUMI OKTATÁS Nagyböjt negyedik vasárnapja. EVANGÉLIUM Szent János 6, 1-15 Az időben Jézus a galileai vagy más néven tiberiási tengeren túlra méné. És nagy sokaság követé őt, mert látták a jeleket, melyeket a betegeken cselekszik vala. Fölméne tehát Jézus a hegyre s leüle ott tanítványaival. Közel vala pedig a husvét, a zsidók ünnepe. Fölemelvén tehát szemeit Jézus és látván, mondá Fülöpnek: Honnan veszünk kenyeret, hogy ezek egyenek? Ezt pedig azért mondá, hogy őt próbára tegye, mert hiszen ő maga tudta, mit akart cselekedni. Feleié neki Fülöp: Kétszáz dénár ára kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson. Mondá egyik tanítványai közül, András, Simon Péternek a testvére: Van itt egy fiú, akinek öt árpakenyere van és két hala, de mi ez ennyinek? Jézus mondá erre: Telepítsétek le az embereket. Ama helyen pedig sok fü vala. Letelepedőnek tehát a férfiak, számszerint mintegy ötezren. KENYEREK ÉS HALAK. Jézus pedig vévé a kenyereket és hálát adván, ijlosztá a letelepiilteknek, hasonlóképén a halakból is adott, amennyit akartak. Miután 'jóllaktak, igy szólt tanítványainak: Szedjétek fel a megmaradt hulladékokat, hogy el ne vesszenek. Összeszedték tehát s tizenkét kosarat töltenek meg az öt árpakenyér hulladékaiból, amelyek megmaradtak az étkezők után. Az emberek pedig, látván a jelt, melyet Jézus cselekedett, mondák, hogy ez bizonnyal az a próféta, ki e világra jövendő. Azért észrevevén Jézus, hogy készülnek jönni és megragadni őt, hogy királlyá tegyék, ismét a hegyre meneküle maga, egyedül. SZENTBESZÉD A mai vasárnapi szent evangélium azon nagy csodát állítja lelki szemeink elé, amidőn Krisztus Urunk öt árpakenyérrel és két hallal mintegy ötezer férfit ípegvendégelt, az asszonyokat és a gyermekeket nem is számítva. A csoda nagy és szemmel látható volt, azért érthető a csodát élvező emberek szándéka, hogy Krisztust királlyá tegyék. Krisztus Urunk azonban, minthogy nem földi királyság volt a célja, észrevevén ezt, a hegyre futott, egyedül. A mai szent evangéliumban több kedves és szép jelenséget látunk, amelyekből sok üdvös tanulságot vonhatunk le. Az első kedves dolog, ami figyelmünket megkapja és lényünket meghódítja, az a szorgos gondosság, melyet az Ur Jézus hallgatóinak nemcsak lelki, hanem még a testi szükséglete iránt is tanúsít. Az a Jézus, aki magára vonatkozólag azt mondotta: “Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából jő”, -— ime most kenyeret ad az embereknek az Isten igéje után. Valóra váltotta ezúttal, amit máshol szóval hirdetett: “Keressétek először Isten országát és az Ő igazságát s a többiek majd megadatnak nektek.” 1 Azok az emberek, akik Jézus után mentek, minden bizonnyal nem azért mentek, hogy nekik kenyeret adjon, hanem, hogy hallgassák tanítását és lássák csodáit, Jézus azonban, minthogy lelkűk üdvösségét keresték, megadta nekik azt is, amire testüknek szüksége volt. Meg lehetünk mi is mindenkor győződve, hogyha nem hanyagoljuk el az Isten szolgálatát, akkor a jó Isten sem fog rólunk az anyagiakat illetőleg megfeledkezni. Hiszen Ő maga mondja olyan szépen a beszédében: “Ne aggód‘átok éltetekről, mit egyetek, se testetekről, mibe öltözzetek. Tekintsétek az égi madarakat, ezek nem vetnek, nem aratnak, sem csűrökbe nem gyűjtenek és a ti mennyei Atyátok táplálja azokat. Nem vagytok ti azoknál becsesebbek.” A második megkapóan kedves és tanulságos jelenség az, hogy amidőn Krisztus Urunk kezeibe vette a kenyeret. először hálát adott mennvei Atyjának. Aki a jó Isten ajándékát kezeibe veszi, annak első dolna a hálaadás. S mégis hány és hány ember él a föld hátán, ki erről nemcsak megfeledkezik, hanem Isten ajándékát, a kenyeret talán haraggal, méreggel,’ sőt káromkodással emeli ajkaihoz. Ezekre is el l ■ ■ ---------r- — ------- CTI—-------■»-------.........................J- .............................................................—11 !B A J f> pA«ZTOR Lord Home, angol külügyminiszter (bal) kezet ráz Gromyko szovjet miniszterrel Dean Rusk amerikai külügyminiszter jelenlétében. Mindhárman előzetes konferenciát tartottak. SÍRÓ csecsemők az INDIAI KERTEK ALJÁN BÉíCS. — Klothilde Lehner, katolikus missziósnővér, a “Mennyei Királynő” nevű rendház tagja, 16 év eltelte után, most térhetett vissza első izlben hazájába. Klothilde nővér az elmúlt másfél évtizedeit India Benares nevű városában töltötte. Egészségi állapota most szükségessé tette a pihenést s az orvosi javaslat alapján a missziósnővér 2 hónapi szabadságot kapott a rendház főnökasszonyától. — Ritka eset az ilyesmi — mondja Klothilde Lehner mosolyogva a körülötte ülő osztrák és külföldi újságíróknak, akik élményei felől, kérdezgetik. — Az indiai misszió tagjainak általában nem jár szabadsáig, mert munkánk olyan sok s annyi a feladatunk, hogy a szó szoros értelmében, éjjel-nappal szolgálatban vagyunk, megszakítás nélkül. A továbbiak folyamán Klothilde nővér elmondja, hogy a “Mennyei Királynő” rendet Dir. Theodor Innitzer érsek alapította 30 esztendővel ezelőtt, XIII. Leó pápa ösztönzésére. A kezdeti evek folyamán a rend csupán helyi miszsziiót teljesített, a cél azonban már az alapításkor India volt. 1200 GYERMEK “ANYJA” 1949-ben a rend pápai áldásban részesült és egyúttal pápai utasitáslban is: á;t kell helyezni a rendhár’at India Benares nevű városába s hozzá kell kezdeni annak a feladatnak a végrehajtásához, amelyért a rend voltaképpen alakult: az indiai misszióhoz. T9ő0-ben a rendház tagjai, a főnökasszony vezetésével, elindultak Indiába. Összesen háromszázan s annyian dolgoznak ma is Benaresiben. A rendház legelső tevékenysége volt az iskola felállítása, amelyben ma is 6 és 12 év közötti, indiai gyermek tanulnak. Az iskola növendékeinek száma löőO-ben 8 volt, ma több mint 1200. — A gyermekek nem csak tanulnak, de az iskolaépületben is laknak — mondja Klothilde nővér — egyszerűen azért, mert — nincs máshol lakniuk. Nem tartoznak sehová sem. A felvételnél nem teszünk különbséget a keresztények és az egyéb vallásuk között. Tény az, hogy növendékeinknek majdnem a fele nem keresztény. — Az 1200 gyermek iskolánkivüli ellátása nem jelentéktelen feladat — folytatja elbeszélését Klothilde Lehner. — Ez az én munkaköröm és csak nagyon ritkán kapok hozzá segítséget, mert a miszsziósnövérek jórósae, szinte állandóan utón van. Az egyik osztrák napilap munkatársa mosolyogva megjegyzi, hogy ilyen körülmények között 'Klothilde nővér a gyermekek édesanyjának tekinthető. — Ez az igazság — feleli Klothilde Lehner — 1200 gyerek anyja vagyok és sokszázan igy szólítanak: mama. FOGORVOS ÉS HITTÉRÍTŐ Az újságírók kérdéseire válaszolva, Klothilde nővér elmondja, hogy szinte lehetetlen körülhatárolni a rendház tagjainak feladatkörét. A feladatokat az adódó szükségletek szabják meg. — Jómagam például fogat húzok és mandulát operálok — jelenti ki Klothilde Lehnier — Minden esztendőben osztrák, francia, angol és amerikai orvosokat hiv meg a rendház, akik megfelelő orvosi oktatásban részesítenek bennünket. Szinte hihetetlen, de annak ellenére, hogy nincs orvosi diplomám, még sohasem történt baj egyetlen foghúzásom, vagy man du lám üt étem alkalmával sem. — Természetesen, különleges feladatom, mint mindnyájunké — folytatja Klothilde nővér — az, hogy megnyerjem a gyermekeket a kereszténység számára, tehát, valódi hittérítői munka. Ezt azonban nem erőltetjük s ha úgy látjuk, hogy a gyermek, valamilyen okból idegenkedik a kereszténységtől, semmiesetre sem kényszerítjük a kereszítség felvételére. “GAZDÁTLAN” GYERMEKEK AZ UTCÁN Klothilde nővér ezután arról beszél, hogy India egyik jelenlegi, legnagyobb problémája a túlnépesedés miatt bekövetkezett, folyamatos éhínség. Gyermekek ezrei kóborolnak éppel-nappal a nagyvárosok utcáin s ha valaki megkérdezi őket, hol laknak, kik a szüleik, vállukat vonják és nem felelnek. Ennek az az oka, hogy amennyiben valaki visszaviszi őket szüleikhez, azok ismét elkergetik hazulról a gyermeket. Az utóbbi évek folyamán ugyanis, igy próbálnak segíteni magukon a primitiv, kisjövedelmű, sokgyermekes indiai családok. Egy-két gyermeküket elkergetik hazulról: éljenek meg, ahogyan tudnak. — Ezenkívül, a miissziiósház, vagy nagy középületek kertjében, a dúsan zöldülő bokrok között, gyakran akadhatunk síró csecsemőkre — mondja Klothilde Lehner. — Aliidkor a kicsikék 2-3 hetesek, szüleik, valamelyik éjjel, lopva odacsempészik őket, az emberek könyörületére bízva a csecsemőket. — Senki sem tudja, kik a szülők és a legtöbb esetben, sohasem derül ki — állítja Kló-tilde nővér — A “Mennyei Királynő” rendháznak, éppen ezért külön csecsemőgondozója van, ahol felneveljük a magukra hagyott kicsinyeket. KERÉKPÁRON — JÉZUSÉRT Klothilde Lehner ezekután elmondja, hogy az indiai kormány mindent megtesz a gyermek-ki t,e vesék megszüntetése érdekében. Többek között, szigorúan! megbüntetik a szülőket — ha megtalálják őket'. Mindez azonban nem segít. A szülők vállalják a kockázatot, mert az életszínvonal kóteégbeejtően alacsony és az élelmiszerhiány egyre fokozódik. — Külön problémát jelent a benaresi, fanatikus buddhis’ták elleni küzdelem. 1500 templomuk van a városban, vallási szervezeteik rendkívül erősek és gyakran gyűlölködöm. Nem egy Ízben történik meg, hogy éjszaka kiszaggatják konyhakertiünk zöldségeit, sőt, nemrégiben, megk-i-' sérelték, rendházunk felgyujtását is — jegyzi meg Klothilde Lehner. — Munkánk azonban nem hiábavaló. Gyakran járunk kerékpáron a környező falvakba és Jézusról beszélünk az egyszerű embereknek. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy Benaresben. és környékén, évről-évre emelkedik az önkéntesen megkeresztelkedők száma — hangsúlyozza Klothilde nővér és az ujságiróknak adott információt ezekkel a szavakkal végzi: — Rendíthetetlen meggyőződéssel hiszem, hogy áldozatos munkánkkal Istennek és minden tisztességes embernek tetsző szolgálatot teljesítünk és alig várom, hogy ismét Benaresben legyek. 87 BÍBOROS lehet mondani, amit Krisztus Urunk a keresztfán mondott: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek.” És talán jobb, ha nem tudják, mert ha tudnák, mindenesetre nagyobb bűnük lenne. VATIKÁNVÁROS. — János pápa 10 uj főpapot biborosi rangra emelt, úgy hogy a bibornoki kar létszáma 87 lett — magasabb, minit valaha. HÍREK a szénmezökröl EAIRMIANT, W. Va. — A Consolidation Coal Company, mely évente körülbelül 20 millió tonna szenet szállít az Atlanti óceán mentién fekvő álla m ok villa ny v ál lal a t a i na k, bejelentette, hogy április elsejétől leszállítja e vállalatoknak a szén árát tonnánként 10 centtel, a nyersolaj nagy versenye miatt. Az uj szerződések értelmében a villanyfejlesztő nagyvállalatok 4 dollár 60 centet fizetnek majd West Virginia északi részében lévő bányákból szállított szénért. * CHARLESTON, W. Va. - Az állam bányaipari érdekeltségei körében nagy örömet keltett az a hir, hogy Marling J. Anikenny, a Szövetségi Bányahivatal, Washington D. C., vezetője helyesli, hogy a szénmezőkről1 csövön szállitsák a szenet, őröltén, vízzel keverve, mert igy sokkal olcsóbban jut el a fogyasztókhoz és ezáltal versenyképesebb lesz. a nyersolajjal szemben. További előnye lesz a munkanélküíiség csökkentése a bányavidéki államokban. * HUNTINGTON, W. Va. - R. E. Salvati, az Island Creek Coal Company igazgatósági elnöke bejelentette, hogy uj társaságot alapítottak a Great Lakes Cárbon Companyval közösen Island Creek Coal Company of Japan, Ltd, néven, amelynek vezetésével T. W. Johnston tokiói lakost bízták meg, aki évek óta képviseli ott a Great Lakes Carbon Companyt, A cél az, hogy az Island Creek Coal Company még több szenet tudjon a japán iparvállalatoknál elhelyezni és a Great Lakes Carbon Company még több kokszot tudjon Japánba szállítani. íJí PAINTSVILLE, Ky. — A Southeast Coal Company, mely itt évente 800,000 tonna szenet termel, a United Mine Workers of America vezetségének március elsején bejelentette, hogy a múlt évben kötött szerződést megszüntetik, miért az unió bérekkel termelt szén árát rendelőik nem akarják tovább fizetni. Az unióhoz tartozó bányászok abbahagylak a munkát, de a társaság azt hiszi, hogy ez az állapot csak átmeneti és a bányászok lassanként majd visszakérnek levágott bérekkel munkahelyeikre. * STEAMBOAT SPRINGS, Colorado. — A Pittsburgh and Midway Coal Mining Company, Kansas City, Mo., megvette az Edna bányát, mely Steamboat Springstől 8 mérföldnyire van, 8,000 láb magaságban. E társaságnak az Edna bányához közel van már egy hányja, az Osega, a két bányából évente 600,000 tonna-szenet termelnek. A Pittsburgh and Midway Coal Mining Company a Spencer Chemical Company alvállalata, Kentucky, Missouri, Arkansas, Kansas államokban vannak bányái üzemben. Gallup, New Mexicoban pár hónap múlva kezdik meg a széntermelést uj bányájukból. A Public Service Utility Company, mely Colorado állam villanyszükségletét látja el, szerzőlést kötött a Pittsburgh és Midway Coal Mining Companyval és az Energy Coal Companyval lő évi szénszállításra, Ez idő alatt 11,900,- 000 tonna szenet vesznék át a két bánya-társaságtól. Az unió 15-ik kerületének bányászai köréiben nagy örömet keltett a szerződés hire, mert ez több munkaalkalmat jelent számukra. MADISONVILLE, Ky. — A Western Kentucky Coal Co. jelenti, hogy a Diamond nevű bányából újból megkezdik a termelést, lefizetett bányászaik egy részét visszahívták munkába. A Tennessee Valley Authority tói kapott nagy szénrendeléseik lehetővé teszik, hogy más bányáikban is fokozzák a termelést és viszszahijanak bányászokat munkába. A Western Kentucky Coal Company az állam legnagyobb bányavállalata, Cyrus Eaton clevelandi nagytőkés kontrollálja azt. Fay Fisher Andor * * INNEN-ONNAN PÁRIS. — Az egyik nagy divatszalon vezetője, aki egyaránt szolgálja ki Fáráh Dibát, a perzsa sah jelenlegi feleségét és Szoráját, a sah volt hitvesét, megállapította, hogy a jelenlegi perzsa uralkodóné többet vásárol, viszont Szorájá többet és gondosabban válogat. * LONDON. — Nemrég megnyílt az 1962 évi butorkiálli-’ tás, amelynek egyik darabja szenzációt keltett: bemutattak egy 22 karátos aranyból készült ágyat, melynek matracában 1240 darab aranyból készített rugó van. Az ágy ára 3000 font sterling. A vagyont érő bútordarab fődisze egy arany korona, azonkívül olasz brokát terítő van rajta, melyet arany fonalakból szőttek. * LONDON. — VIII. Henrik angol király palotája tele volt bolhával és tetüvel — állapította meg Michel Green ré- i gész, aki a palota egyik szárnyában feltárta az udvari szabó műhelyét s az ott talált ruhákban sok mumifikálódott bolhát és tetüt talált. * ROCHESTER, N. Y. — Az Eastman Kodak Co., az első amerikai nagyvállalat, amely bevezette az alkalmazottak profitrészesedésének rendszerét, március 13-án 51 millió dollár profitot osztott ki 46,- 000 alkalmazottja közt. Az alkalmazottak minden 1000 dollár kereset 1 után $36,55 profitrészesedést kapnak. Ez 3.65 százalék fizetésemeléssel egyet jelent. s WASHINGTON. — A népszámlálási hivatal közli, hogy a múlt évben 832,000 személy hagyta el a farmokat. Az amerikai farmok összes népessége 14,803,000 volt, vagyis az ország lakosságából minden 12-ik személy farmon él. * DANNEMORA, N. Y. — Az itteni állam börtön lakóinak kedvenc sportja a szánkázás. A bobsled pályát nemrég John Heimer olimpiai bobsled tréner modernizálta. * DETROIT. — A Fisher Body Company egyik igazgatója, néhai Larry Fisher után több mint 300 millió dollárnyi vagyon maradt, de — végrendelet nem maradt, legalábbis eddig nem sikerült végrendeletét megtalálni. ❖ WASHINGTON. — Jackie Kennedy nagytakarítása a Fehér Házban nemzetközi bonyodalomra vezetett. Pál görög király arra kéri Erzsébet angol királynőt, hogy az athéni Parthenon márvány darabjait, amelyeket a British Múzeumban őriznek, legyen szives visszaszolgáltatni Görögországnak. ❖ NEW YORK. — A Marquis csimpánzok a televízión évi 250,000 dollárt keresnek. New Yorkban, hej, nem kell sok ész ahhoz, hogy az ember meggazdagodjék.