A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-16 / 7. szám
SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYESY MIHÁLY Alfréd belátott unokafivére szivébe s nem vette tőle rossz néven, hogy az imént oly érdesen bánt vele, másrészt kárpótlást talál abban a gondolatban, hogy a holnapi napon annál többet foglalkozhatik Liviával. Elemér magára maradt. Lehetetlen leirni azt a lelkiállapotot, melybe most jutott. A keblében dúló ellentétes érzelmek miatt, szinte meggyülölte önönmagát. Mi az, amit ő most magában érez? Minő ismeretlen érzelem az, mely mintegy felülkerekedve a többi fölött, előtérbe nyomul benne? Ez az érzelem úgy tűnt fel előtte, mint a salak, melyet az izzó katlan forrás közben minduntalan felszínre vet! És mint van az, hogy Ilonka képe elmosódott benne, de annál elevenebb, annál ragyogóbb Liviáé? Hiszen nem szabad szeretnie Líviát és mégis, úgy szereti őt látni, szeret vele lenni, vágyik őt mindennap látni, hallani hangját, gyönyörködni remek termetében s egy-egy testvéri csókot nyomni homlokára! Lehetséges lenne, hogy e talált leány kedvéért el tudta felejteni Ilonkát, azt a nőt, akit oly forrón szeretett, akit imádott, akiért mindent áldozott, akiért oly sokat szenvedett, aki miatt háborúba szállt az egész rokonsággal? Ki hitte volna, hogy Ilonkájának emléke valamikor elhalványuljon benne és háttérbe szoruljon egy másik nő kedvéért? Elemér bőszülten ütött homlokára öklével, nyilván azért, hogy ezáltal észretéritse magát. Szó sem volt róla, hogy levelet Írjon a rendőrkapitánynak. Erre most képtelen volt. Az egymást kergető gondolatok és érzések, őt is fel és alá űzték a szobában. Nem volt maradása saját gondolataitól. Belseje mintegy kétfelé vált, rossz és jó érzelmek vívtak egymás ellen elkeseredett harcot. Egész éjjel nem hunyta be szemét. Folyton azon töprengett és azzal gyötrődött, vaj ion lehetséges, hogy Kömlőváry csakugyan éltben maradt és magával vitte Ilonkát? Önként ment-e vele, vagy magával hurcolta? De mikép volt ez lehetséges? — Hiszen Ilonka tudhatta, hogy már fölfedeztem a rabló rejtekét, hogy már szorítjuk a gazembert, hogy ostrom alá vettük a várat! Miért nem kiáltott segítségért? Miért nem szakította ki magát karjai közül? Hej, nyilván nem akarta! Tán elkábitotta, megtántoritotta őt hízelgéseivel a grófi csábitó! Hadd legyenek hát egymáséi! A rendőrkapitány tudósítását haragjában széttép-! te s át akart menni Líviához! De mintha egy láthatatlan hatalom megtaszitotta volna őt. Mintha egy hang fülébe dörögte volna: — Micsoda nemtelen feltevés ez te ember? Hogy mered becsmérelni nődet, azt az angyalt, ki érted szenvedi mindazokat az emberfeletti kínokat, melyekbe más százszor is belehalt volna! Elemér hátratántorodott! Megérdemelte-e Ilonka, hogy rosszat tételezzen fel róla? Hiszen Kömlőváry maga bevallotta, hogy nem sikerült meghódítania Ilonka szivét, miért tételezi tehát fel róla, hogy megtántorodott? A szegény fiatal férfi lehorgasztotta fejét, majd a pamlagra rogyott s keserves zokogásba tört ki. Végre azonban mégis erőt vett magán és felemelkedett. Szemeit megtörölte és mélyen fellélegzett. Arca halavány volt, de határozott. Az egyensúly, úgy ahogy helyre állott benne, már tisztában lehetett magával arra nézve, hogy mi lesz a teendője és mihez tartsa magát. Most mégis leült s hosszú levelet irt a kolozsvári rendőrkapitánynak, mindenre nézve felvilágosítást kérve tőle. , Az inas jelentette, hogy a reggeli fel van adva. Elemér igazított magán egyet mást. A tükörbe is vetett egy pillantást s látta, hogy arca igen halvány. De már ezen segíteni nem lehet. Ha valaki kérdezni fogja, főfájást fog okul adni. Átment a kis ebédlőbe, ahol már várták őt a hölgyek Alfréd társaságában. Az utóbbinak kezét nyújtotta, Líviát homlokán csókolta, a nevelőnőt könnyed főhajtással üdvözölte. Kezdetben mindennapi dolgokról folyt a beszéd, a lófuttatás is szóba jött. Alfréd ama sajnálatának adott kifejezést, hogy az itteni lovakat nem ismeri, igy tehát véleményt nem alkothat magának a verseny esélyeiről. — Ez miránk közönyös lehet, — jegyezte meg Elemér mosolyogva. — Főfigyelmünk tárgya Lívia lesz, kinek ez lesz első párisi szereplése. Meglátod, milyen lesz az uj ruhában! — Igazi csoda lesz, — kiáltott fel a nevelőnő egészen elragadtatva. — Valóban kiváncsi vagyok rá, — szólt Alfréd. Lívia hallgatott és pirult a dicséretek hallatára, de azért mégis tetszett neki a hízelgés és titkon büszke volt eddigi és leendő sikereire. — Mi az Elemér, hogy te ma oly halvány vagy? — kérdezte Lívia, kinek szerető szeme legelőször vette észre a változást. — Úgy? Halvány vagyok? Rossz éjszakám volt, igen fájt a fejem. — Akkor talán ne is menjünk ki a lófuttatásra, — vélekedett Lívia. — Oh kedvesem, ezért kár volna elmaradni! Sőt ellenkezőleg, a főfájás a friss levegőn el fog múlni! Meg aztán ki fogja megcsodálni a szép ruhát, ha itthon maradunk? — Az lenne a legkisebb baj, fivér, — viszcnzá Lívia. — Egyébiránt én már ismerem a te rosszulléted okát! Vereskövi ur olyan híreket hozott, melyek valóban igen elszomorítók. Már evégett is legjobb lenne lemondanom a lófuttatásról. — Rossz híreket? — kérdezte Elemér — Hogy érted ezt, Lívia? — Az már csak igen szomorú, kedves fivér, hogy az a gonosz ember ismét magával hurcolta Ilonkát? — Ez már igaz! De azért a lófuttatásra elmegyünk, miután mindenki megy. A társaság kedvéért nekünk is el kell mennünk, de azután utána nézünk, mi történt hát Ilonkával. És most készüljetek, mert már nemsokára indulnunk kell. Hogy Elemér mit akart a sallangos négyes fogattal elérni, azt ő most maga sem tudta; e pillanatban szinte gyermekes nagyzásnak találta. Világos, hogy ezzel csakis Líviának akart kedvezni. Valaminthogy a fényes ékszerekkel és drága ruhával is megint csak Líviának akart örömet okozni. Leginkább az ő kedvéért jött Párisba is, hogy a leány világot lásson és szórakozzék. ^ „ _ Mit szólna Ilonka, ha hirtelen itt teremne s mindezt látná? Méltán elkomorodnék és nem tudná magának mindezt megmagyarázni. El sem hinné, hogy Lívia csakugyan nővére és Isten tudja mit gondolna. Elemér mindezt átlátta s feltette magában, hogy nemsokára vissza tér hazájába, Líviát otthon hagyja, ő maga pedig újólag nyakába veszi a világot és keresni fogja Ilonkát. Nemsokára előállót a négyes fogat. A hintó elé gyönyörű négy almásszürke volt fogva. A kocsis mellett ült a pitykegombos, pörge kalapos árvalány-hajas magyar legény. A kocsi hátulsó ülésén ült Elemér Liviával, velük szemben Alfréd foglalt helyet, kinek igy alkalma volt mindig szép vis-ávis-ján nyugtatni szemeit. Lívia valóban elragadóan szép volt! Alfréd igazán nem bírta levenni róla szemeit. Mondanunk sem kell, hogy a magyaros négyes fogat méltó feltűnést keltett az elevenszemü párisiaknái. Mindenki csak őket bámulta. De még mennyire csodálták Líviát, kinek szépsége minden egyebet háttérbe ! szorított. j Midőn helyet foglaltak páholvukban, minden szem és minden látcső rájuk irányult. Lívia irult-pirult é?. alig mert körülnézni, Alfréd büszke volt rá, hogy a szépség pálmáját Lívia nyeri el. Látszott it a párisi hölgyeken, mennyire mérgelődnek, midőn látták, hogy minden férfi csak az idegen szépséget látcsövezi és kárhányszor lesik a kedvező alkalmat, hogy hozzá közelíthessenek. Amint Elemért klubbeli barátai meglátták, mindjárt oda is mentek és bemutatták magukat. így csakhamar egész udvar képződött körülötte, nagy bosszúságára Alfrédnek, ki ilymódon szinte félre volt tolva. Mendonból a vikomte is bejött, hogy szemtanúja legyen a nagy díjra való versenyfutásnak, mely eddig nem igen esett meg nálanélkül! Szemével legelsőbben is Elemért kereste és csakhamar meg is találta, Líviáért még a könyökével is segített magának utat csinálni a tömegen át. Szinte lihegett a fáradtságtól és izgatottságtól, midőn oda ért. Meglátszott rajta a lefolyt napok szenvedése. Az ő arca is halvány volt, a nézése bágyadt, az álmatlanság következményeit zavaros szemei mutatták. Elemér kezét nyújtotta neki. — Rég nem láttalak, — mondotta. Talán el voltál utazva? — Jelenleg jószágomon tartózkodom, miután bizonyos ügyek az én személyes jelenlétemet teszik szükségessé. — Nagysád, fordult Líviához, ma igazán igéző! Lívia hamar feltalálta magát s bemutatta Alfrédet, mint unokafivérüket. A két fiatal ur néma főfajtással üdvözölte egymást. Szinte kölcsönösen érezték, hogy versenytársak! E pillanatban ösztönszerü gyűlöletet éreztek egymás iránt, anélkül, hogy határozottan tudták volna, hogy miért. Az első futam megkezdődött; a közönség azonban nem igen ügyelt oda, miután minden érdeklődését a nagy díjra tartogatta. A vikomte beszélgetés közben egészen lefoglalni igyekezett Líviát, úgy hogy Alfréd háttérbe szorult, ami miatt ez váltig bosszankodott is, de nem volt szabad kimutatni, miután mint rokon, kénytelen volt az elsőbbséget a vikomtének átengedni, mint vendégnek. Magában azonban dul-fult és titkon bősz pillantásokat vetett versenytársára. Lívia valóban igen szép volt s vikomte átlátta, A Jó PÁSZTOR hogy róla már le nem mondhat többé. Történjék bármi, a dolognak el kell dőlnie! Ez reá nézve most életkérdés! Képes lesz főbe lőni magát, ha ezt a tündért meg nem kapja. Ezt már csak azért is meg kell kísérelni, mert úgy látszik, megérkezett a magyarországi versenytárs! És amint látszik, igen számbavehető ellenfél! Elég csinos fiú, hozzá báró és talán vagyonos is. Csak az volt a kérdés, hogyan kezdje? Mendonba nem akart többé visszatérni! Itt fog maradni, majd holnap meglátogatja Elemért s előbb ővele fog igen komolyan beszélni. Elvégre nem hal bele Lívia, ha meghallja, hogy egy gazdag fiatal vikomte halálosan szerelmes lett beléje! Alfréd, mintha csak kitalálta volna a vikomte gondolatait, szintén feltette magában, hogy ütni fogja a vasat, ahogy lehet. Ő előnyösebb helyzetben volt, mint ellenfele. Úgyszólván a tűz mellett volt, tehát könnyen melegedhetett. A vikomte tehát nemsokára búcsút vett, mert még az esti vonattal visszatért Mendonba, miután okvetlenül beszélni akart gondnokával. Az ő elméje most sokkal zavartabb volt, hogy sem okosan és higgadtan gondolkodhatott volna. Ezokból egy tapasztalt és jóindulatú ember tanácsára okvetlenül szüksége volt. Nemsokára a versenynek is vége volt. A közönség oszlakodni kezdett. A kocsik előállottak s az előkelő urinép vissza igyekezett a városba, hogy estére az operában fejezze be a mai nap programját. Alfréd igen kedvetlen volt. Lívia arca azonban sugárzott az örömtől. Ez a mai nap az ő ragyogó fényességével felejthetetlen lesz reá nézve. Most már érezte önnönbecsét, s a varázs hatalmát, melyet megjelente okozott. Elemér visszagondolt a vikomte szavaira, aki megjósolta, hogy egész Páris paff lesz e szépség láttára. A delnők igazán csakhogy meg nem pukkadtak az irigységtől, midőn látták, hogy a férfiak mind az idegen nő iránt érdeklődnek és csak őt látcsövezik. Sőt még a köztársasági elnök figyelme is ráirányult; ő is rászegezte látcsövét és helyeslőleg bólintott fejével, annak jeléül, hogy valóban igen szép! Estebéd alatt is a mai napról folyt a beszélgetés. — Mily szerencsés ember lehet a ló gazdája, ki a százezer frankot megnyerte, — mondotta Lívia. — Ez csak maga a dij, — jegyezte meg Elemér. — De mennyit nyerhetett a fogadásokon. Keveset moniok, ha azt állítom, hogy a nyertes ló tulajdonosa ma legalább is egy félmilliót nyert. — Boldog Isten, — kiáltott fel Lívia naiv csodálkozással, ennyit nyerni tiz perc alatt! Ugye Elemér, i futam nem tartott talán tiz percig sem? — Bizony nem, de azért ez a nagy nyereség nincs dadások nélkül! Egy versenyistálló fenntartása rendkivül sokba kerül és ha valakinek szerencséje nincs, igen könnyen tönkre mehet amellett, ahogy igen sokan tönkre is mennek azok közül is, akik fogadnak a futó lovakon. Alfréd erről sokat beszélhetne, mert a budapesti versenytérnek ő is buzgó látogatója. — Ez igaz, — válaszolt Alfréd — Játszani azonban nem játszottam soha, legfeljebb figyelmes tanulmányozója voltam a mások játékdühének. Sajnos, vannak emberek, akik ebből élnek! A lóversenyek egykori nemes célja a mesék országába tartozik. Az egész intézmény ma már egy közönséges üzlet, minden piszkos kulisszatitkaival. De azt hiszem ezek a dolgok vajmi kivéssé érdeklik Líviát. Ő most csak a fényt és pompát látta! Szeme csak az ünnepély ragyogásában gyönyörködött. — De szép is volt ám, — kiáltott fel Lívia gyermekes elragadtatással. — Meg kell adni, nagyszerű, sőt felséges volt! A budapesti versenyek képét ezzel össze sem lehet hasonlítani. Ez itt nemzeti ünnep, mig a budapesti versenyek csak hetivásárok. — De azért Párisban se mind arany, ami fénylik, — jegyezte meg Elemér. — A lóversenyek célja itt sem oly ideális, mint gondolod! Itt is vannak sokan, kik utolsó pénzüket adták ki arra a drága toilettre, melyben pompáztak. — Oh Istenem, hogy lehet az? — kérdezte Lívia. — Úgy van, erősítette ezt Alfréd is. — A társaságot különféle bevallott és be nem vallott célok vezérlik. Soka'í^az utclsót is feláldozzák ilyenkor, csakhogy fenntartsák a gazdagság látszatát. Szülők felcicomázzák lányaikat erre az alkalomra, hogy vagyonosoknak láttassanak és kérőt fogjanak eladó hajadonuk számára. — Ah az lehetetlen, — kiáltott fel Lívia szinte megbotránkozva a maga naivságában. — Igen, igen — szólt Elemér. — Te nem is képzeled, milyen verseny fejlődik ki itt a hölgyek közöü is. A legnagyobb rész toilettjével akarja kivívni az el sőséget, többen azonban csakugyan férjet akarnak fogni. Itt is kisebb-nagyobb a szerencse. Némelyik milliós partira is tehet szert, ha éppen nagyon szép lány. Lívia elpirult. Ez úgy tűnt fel, mintha célzás akarna lenni. Alfréd is meglepetve nézet tElemérre és mindjárt látta, hogy ezen szavaknak valami hátterük van. Ebéd után Lívia visszavonult komornájával, a két férfi tehát átment a dohányzóba. (Folytatjuk.) 1. OLDAE ^ A hét legjobb vicce Egy amerikai gyáros Kievben beszélget egy gyári munkással. Azt mondja: “Én mint cipőpucoló kezdtem és most milliomos vagyok.” Amire a munkás igy felel: “Majdnem úgy alakult az én életem sora is, én is cipőpucolással próbáltam megalapítani szerencsémet, de nemrég tudatták velem, hogy a rossz cipőket pucoltam.” A HÉT LEGROSSZABB VICCE > MOSZKVA. — A Pravda, a kommunista párt hivatalos lapja, F. D. Roosevelt elnök születésének 80-ik évfordulóján inti Amerika népét és kormányát, hogy térjenek vissza Roosevelt politikájához, aki megértette a korabeli helyzetet . és annak megfelelően irányitotta Amerika kül politikáját. A Pravdának és általában a kommunistáknak nagyon jó véleményük van Rooseveltről, mert Yaltában sikerült őt becsapniok. Olyan amerikai elnök kellene megint nekik, aki yaltai módra be lehet csapni. KÁDÁR MEGVÉDI KUBÁT BUDAPEST. — Január 26- án minden magyarországi újságban az alábbi közlemény jelent meg: A Revolution cimü kubai lap szerkesztősége táviratban kérte Kádár Jánost, hogy ismertesse álláspontját a Punta del Este-i értekezlettel kapcsolatban. Kádár János az alábbi nyilatkozatot adta a kubai lapnak: “Az Amerikai Egyesült Államok kormánya, mely a demokrácia és szabadság bajnoka álarcában jár, a gazdasági zsarolás, politikai nyomás és fegyveres fenyegetés minden eszközével támadja azokat a népeket, amelyek nem tűrik, hogy kizsákmányolja és elnyomja őket. Különösen támadja a jelenlegi imperializmus a hős kubai népet, annak győztes forradalmát, melytől végül is nagyon fél. Fél a kubai forradalomtól, mert attól tart, hogy az például szolgál az általa még kizsákmányolt más latin-amerikai népeknek.” A továbbiakban Kádár kifejti, hogy az USA kormánya ismét összeesküvést tervez a kubai köztársaság függetlensége ellen, de minden mesterkedése megtörik a kubai nép elszántságán, Közép- és Dél- Amerika népeinek szolidaritásán. Biztosítja Kuba népét, hogy nincs egyedül, az egész szocialista tábor, a világ minden szabadságszerető népe Kuba oldalán áll. KORÁN KEZDTÉK KNOWVILLE, Term. — Mrs. Donald Lee Crips 15 éves asszony válópert indiiott 19 éves férje ellen. A válóok: A fiatal férj nem ébredt tudatára annak, hogy mint férjnek és apának kötelezettségei is vannak. Négy hetes gyermekük van. Nemzetközi házasság HAIFA, Izráel. — Mawudeku ghanai polgár feleségül vett egy Fülöp-szigeti lányt — az esküvői szertartást francia származású ausztrál lelkész végezte.
