A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-19 / 3. szám

a jó pásztor

7. OLDAE "

Irta: TÖLGYESY MIHÁLY

Később az operában csakugyan találkoztak. A vi- 1 kcmte felkereste őket páholyukban. Liviát még igézőbbnek találta, mint valaha. A tapasztalt világfi égé- ^ szén el volt fogúivá. Ő, ki az életnek legkényesebb ^ helyzeteiben sem vesztette el lélekjelenlétét, most szin- , te akadozott és nehezen találta meg a szavakat ahhoz, amit mondani akart.

c

Talán mondani sem kell, hogy Livia itt is nagy feltűnést keltett. Minden látcső őrá irányult. Ez a minden oldalról reá irányuló kereszttűz, terhére volt, s zavarodottan hátrább vonult, aminek a vikomte csak örülni tudott, mert igy jobban foglalkozhatott vele.

Elemér észrevette, hányadán állanak. A vikomte ^ fásult szive lángralobbant Livia iránt és ez nem tetszett neki — a jó Isten tudná megmondani az okát.

Liviának utoljára is az a rendeltetése, hogy férj- J hez menjen és mégis, ah mily nehezen tudna ebbe beleegyezni.

Livia vérszerinti nővére ... a természet örök tör- 1 vényei szerint soha sem lehet az övé ... és mégis, mily ; nehezére esnék neki megválni tőle — mily borzasztó lenne reá nézve a tudat, hogy Livia más férfié lesz . . .

Vikomte Désigny kezdett lassan belemelegedni s igen élénk társalgást folytatott, miközben ugyancsak ragyogtatni igyekezett szellemét.

A közeledő nagy lófuttatás foglalkoztatott mindenkit Párisban. Igen természetes, hogy a vikomte is előhozta. ,

— Önök csak nem fognak hiányozni? — kérdezte.

Livia félig Elemér felé fordult, mintegy jelezve,

hogy az illetékes felelet onnét jöhet csak, s ő is onnét várja.

. — Mindenesetre ott leszünk, — jelentette ki Elemér.

— De mondja, csak vikomte, mit találnak önök azon a lófuttatáson? — kérdezte Livia.

A nevelőnő észrevétlenül meghúzta Livia ruháját, annak jeléül, hogy ügyeljen magárt. Ilyen kérdéssel már is kompromittálta magát.

A müveit városokban mindenki, aki a társasághoz tartozónak akarja magát tekintetni, nem maradhat el a lóversenyekről.

A versenyek oly szerepet játszanak a mai kulturális világban, hogy azokért ép úgy lelkesednek, mint az elsőrangú primadonnákért vagy művészekért.

Az opera bemutatón jelen nem lenni, ép oly nagy I vétség a bcnton ellen, mint elmulasztani a lóversenyeket. Bucaneer, Kisbér, Kincsem ép oly hiresek a sport történetében, mint Patti vagy Salvini a művészetben.

Ha valaki azt kérdezné egy modern társaságban, mi volt Kincsem, vagy Kisbér, megmosolyognák.

A vikomte is meglepetve nézett Liviára. Telivér párisi létére nem tudta elképzelni, hogyan kérdezheti valaki, hogy mit találnak a lófuttatásokon?

— Mindent, kisasszony, mindent! — szólt — Abban pontosul össze egész nemzeti büszkeségünk. Ami az angoloknál Epson, az minálunk Long-champs!

— Mi az? — kérdezte Livia halkan és félig a nevelőnő felé fordult, aki azáltal, hogy ruháját meghúzta, kissé bátortalanná tette őt.

A vikomte meghallotta a kérdést s lelkesülten felelt:

— Long-champs a francia dicsőség, a francia géniusz fölényének mezeje. Ott jut kifejezésre a franciák fénye, gazdagsága és elsősége. Egész Európa szeme ilyenkor rajtunk van. A divatot a grand-prix napja szabja meg. A világsajtó összes tudósitói itt vannak ilyenkor s ami itt történik, az adja meg az irányt Európának egy egész évre. A divattermek titkai a verseny napján nyilatkoznak meg és válnak közkincsévé egész Európának. A francia delnők öltözékei szolgálnak mintául az összes nemzetek hölgyeinek.

Elemér mosolygott.

— Kedves barátom, — mondotta — te egy egész évtizeddel hátra vagy.

— Hogy-hogy? — kérdezte a vikomte szinte sértődve.

— Amit az imént mondtál, az a legutolsó francia császárság idejében lehetett, de ma másként áll a világ. Egyben igazat adok, abban, hogy a divatot Páris szabja meg. Művészeti tekintetben is Párisé a vezérszerep, de . . .

— Piát miben nem az? — kiáltott a vikomte. — Talán a politikában? Üsse kő a politikát. Ez minket nem érdekel. Akárhogy okoskodnak is a berliniek, azért mégis Páris marad a világ legelső városa. Aki látni, élni és élvezni akar, az nem megy a rideg feszes Berlinbe vagy az álmos Bécsbe, sem pedig a ködös Londonba, hanem ide jön ebbe a kedves, aranyos Párisba, ahol pezseg az élet, ahol virul a jókedv és ki nem hal a jó Ízlés. Igaz-e kisasszony?-— Igaz, igaz, — bólintott fejével Livia élénken. — : De ami Budapestünk is ér valamit.

— Oh, megnézem, — kiáltott a vikomte hévvel. — Gyönyörű ország lehet az, melyben ilyen bájos angyalkák teremnek.

Livia elpirult. De ime az előadásnak már vége is van, a függöny legördül, a közönség még egy utolsót tapsol, az énekesek még egyszer a lámpák elé jönnek hajlcngani, aztán ürülni kezdenek a páholyok.

Elemér felemelkedett, példáját követték a többiek. Viktor alig tudott megválni s váltig kérte Elemért, mennének még valamely előkelő mulatóba, erre azonban Lorántffy semmikép sem volt rávehető.

Kedvelte a bőbeszédű és eleven vikomtét, de nem szerette, hogy húga iránt oly melegen érdeklődik.

Ez az érdeklődés is csak azért van, mert igazi, vagyis törvényes nővérének tartja őt, de mihelyt megtudná a valót, mindjárt máskép vélekednék, vagy Isten tudja mit gondolna.

Talán el sem hinné s egyszerűen szeretőjének tartaná Liviát. Ezt pedig minden áron ki kell kerülni, pedig nehezen fog menni. Amennyire a vikomtét ismeri, ez nem szokott félúton megállani. Ha valaminek neki fekszik, annak törik-szakad, meg kell lennie.

Ha már most Viktor csakugyan szerelmes lett Líviába, ami igen valószínűnek látszik, akkor előreláthatólag nőül is fogja kérni. Ez esetben meg kell mondani a valót . . .

De mi lesz ebből? Ennek következményei valóban beláthatatlanok. E pillanatban Elemér már is azzal a gondolattal foglalkozott, hogy elutazik Páirsból.

De vájjon nem lesz-e az is gyanús? Viktornak úgy mondta, hogy hosszabb ideig, tán egy egész évig, vágy még annál is tovább szándékozik itt időzni Párisban. Evégből bérelt ki éves lakást. Már most mivel fogja indokolni eredeti szándékának megmásitását?

Pedig igazán jól érzi magát Párisban. litt nem bánthatja őt senki. Ha otthon a peres ügy esetleg rossz fordulatot is venne, itt teljes biztonságban érezhetné magát. A franciák ki nem adnak egyhamar valakit, kivált, aki sok pénzzel jön és itt is szándékozik azt elélni.

— Be kell várni a fejleményeket, — gondolta magában Elemér. — Ha már nagyon égni kezd a Vulkán, akkor aztán majd átmegyünk Londonba s utána nézünk, mi van nagybátyám hagyatékával.

A vikomte gondolatmenete is megváltozott, sőt így tetszett, mintha rendes szokásaival is szakított volna. A heves vérü fiatal ur egyszerr olyan ábrándozóvá lett, mint egy tizanhat éves ifjú.

A klubbról egészen megfeledkezett, határozott ellensége lett a zárt szobai levegőnek ,s a nagy sétákat tartotta egyedül üdvözítőnek. És a séták közül is csak azokat, melyek az elizei útra és ott az úgynevezett Go| iolini villa előtt vezettek el.

A napnak majdnem minden szakában ott lehetett őt látni a villa környékén, miközben sóvár szemekkel nézett fel az emeleti szobák ablakaira, vagy a kertbe, mintha látni óhajtana valakit.

Észre se vette, hogy Elemér kijött a házból s szinte összerezzent, midőn őt megszólította:

— Bon jour, vikomte.

— Ah, ezer bocsánat uram. Vagy te vagy Elemér? Véletlenül erre jöttem s éppen rád gondoltam, nem láthatnálak-e valahol.

— Nem vetted észre, mikor kijöttem a kapun?

— Valóban nem láttalak. Én mindig ott fent, az ablakok valamelyikében kerestelek.

— Nem mennénk a klubba, Viktor?-----A klubba? Oh nem. Én éppen onnét jövök s

egy kis mozgást akartam tenni. Tudod, az orvosom rámparancsolta ezt. Klub és mindig csak klub — valóban már magam is kezdem érezni, hogy ennek utoljára is áldozatul esik az egészség. De azért kedves Elemérem, elkísérlek egy darabon.

— Megint Liviát akarta látni, — gondolta magában Elemér. — Ügyelni kell, nehogy fejünk fölött kigyulladjon a ház.

— Bízvást velem jöhetsz, Livia úgy sincs otthon, — jegyezte meg nem minden csípősség nélkül.

A vikomte megütközve nézett rá. Elemér hangjában volt valami érdes keménység, amit még eddig soha sem tapasztalt nála.

— Elemér, — mondotta igen komolyan, — úgy látszik, te félreértesz engem. Észre vettem már többször, mintha nem akarnád, hogy nővéredhez közelítsek. Van valami kifogásod ellenem?

— Oh világért sem.

— Vagy talán kétkedel szándékaim komolyságában, célom tisztességében?

— Nem, nem vikomte, — felelt Elemér igen élénken és már megijedve, hogy a vikomte részéről nyilatkozatra kerül a sor. — Világért sem. Bármely nő szerencséjének tarthatna, ha olyan kérője akadna, arpinő

■ te vagy . . .

— Hol van hát a baj? — kérdezte Viktor hevesen.

— Baj sehol sincs, de oly gyorsan nem mehet a

■ fcolog, mert a leány még csak most lépett ki a világba, nem rendelkezik még a kellő tapasztalatokkal, a szükséges ismeretekkel. Még sokkal naivabb, hogy sem

férjhezmenetelre még csak gondolni is lehessen. Várni kell legalább is még egy esztendőt . . .

— Várok én kettőig is, kedves barátom, csak legalább valami bizonyosat tudnék.

— Kedves Viktorom. Légy nyugodt. Egyelőre verd ki a fejedből a nősülési gondolatokat.

— De miért akarsz lebeszélni? Talán mert magad ■szerencsétlenül jártál a házasságban?

— Tévedsz barátom. Nem voltam boldogtalan, £sak szerencsétlen. De nem akarom a leányt idő előtt nyugtalanítani. Ő most éli életének legragyogóbb és legboldogabb korszakát. Ezt még csak most kezdte úgyszólván megizlelni. Nem veszed észre, hogy egész lénye még annyira el van fogódva s csodás világ által, hogy szive más érzelmek befogadására úgyszólván még képtelen. Ne zavarjuk őt ebben. Élvezze leányságát boldogan. Majd aztán úgy is jönni fog, aminek jönni kell. Aki érzelmeit megnyeri, azé élsz.

— ügy látszik, e részben versenypályázatot akarsz hirdetni, mi? — kérdezte Viktor csípősen.

— Oh legkevésbbé sem, Viktorom. De elképzelheted, hogy rövid pályafutás alatt is, Livia nem egy férfit hódított meg. Otthon is vannak igen komoly férjjelöltek. Azért mondtam, aki a leány érzelmeit megnyeri, azé lesz.

— Nem fogod őt haza vinni, — kiáltott Viktor hévvel.

— Haha, — kacagott fel Elemér. — Mintha ide nem jöhetnének versenytársaid. Hogy eddig is ide nem jött még senki, ennek az a magyarázata, mert otthon még nem tudják, hogy itt megtelepedtünk.

— Ne is ird meg, Elemér.

— Már megírtam. Végre is csak tudnom kell nekem is, mi történik otthon.

— No barátom, — szólt a vikomte szenvedélyesen, — csak ide jöjjön valaki. Annak velem gyűlik meg a baja. Keresztül lövök mindenkit, aki Líviához közelíteni merészel.

Elemér arca elsötétült. A vulkán tehát kitört. A vikomte izzó szenvedéllyel szereti a leányt, ezt most elárulta.- Mi lesz ebből?

— Viktor, — mondotta vállára téve kezét. — A régi lovagias ifjú vagy-e még?

— Az vagyok. Legalább nem hiszem, hogy valaki az ellenkezőt bebizonyíthatná.

— Akkor hát tedd meg egy kérésemet.

— Tán mondjak le Líviáról? — kérdezte a vikomte keserűen.

— Nem. Csak arra kérlek, légy türelemmel legalább egy évig. Szeretni szeretheted őt, ahogy tetszik, ie ne háborgasd őt időnap előtt. Mindennek megjön az ideje. És most menjünk fel a klubba.

Viktor lecsillapodott. A klubban igen vidámnak akart látszani, sokat billiárdozott és szokása ellenére sok abszintet ivott. Mindez arra mutatott, hogy valamit akar magába fojtani.

33. FEJEZET Claireite kisasszony

A fentebbiek után időszerűnek mutatkozik vikomte Désigny-Beserolles Viktorral közelebbről is megismerkedni. Annyit már tudunk, hogy könnyiivérü fiatal gavallér, ki az élet kelyhéből nagy kortyokban iszik.

Eredetileg Désigny volt a neve. Volt azonban anyai részről egy nagybátyja, kiben a Beserolles ág kihalt. Az öreg ur tehát Viktort tette óriási vagyonának , örökösévé oly kikötéssel azonban, hogy a saját neve mellé a Beserolles nevet is felvenni és viselni tartozik.

Vagyoni helyzete tehát nemcsak gondtalan, de sőt fényűző életet biztosított számára, lévén több mint háromszázezer frank évi jövedelme.

Az Isten szerelmére mit csinál egy nőtlen fiatal ember, háromszázezer frank évi jövedelemmel?

Ezt nemcsak Párisban, hanem bármely nagy városban igen könnyen ellehet költeni. Sőt ismerek és ismertem embereket, kik nemcsak jövedelmüket, hanem egész vagyonukat is igen rövid idő alatt elverték. Ehhez elég, hogy valaki szenvedélyes és amellett sze, rencsétlen kártyás legyen. Legyenek versenylovai, kikre felteszi vagyonát és — elbuknak. Vagy legyen egy tékozló szeretője, aki őt kifosztja és tönkre teszi.

Vikomte Désigny-Beserolles, maga mindig igen kevésnek találta jövedelmét s nem egyszer irt jószágigazgatójának, hogy miért nem küld többet? A praktikus öreg azonban az ilyen leveleket rendszerint válasz nélkül hagyta. Tudta, hoyg a fiú adósságot nem csinálhat, mert a birtok hitbizományt képez, melyet adóssággal megterhelni nem lehet. Megesett ugyan, hogy Viktor uzsorások kezébe került, de az öreg jószágigazgató, egyszersmind végrendeleti végrehajtó, igen kur. tán bánt el velük s fenyitő port akasztott a nyakukba. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a vikomte nem csinálhatott többé adósságot és kénytelen volt ki| jönni havi huszonötezer frankkal, amit a jószágigazgató később önként harmincezerre emelt, hogy szükséget ne lásson a szegény fiú.

1 (Folytatjuk.)

A hét legjobb vicce

A tanitcbácoi félóra h ősz- • szat magyarázd a nebulóknak, hogy az oroszok a csehek testvérei. Aztán próbált csinál, vájjon megírtették-c a fiuk, amit magyarázott.

— Franítisek, mondd mag, miért nevezzük mi az oroszokat tes t véreinknek ?

Franitisek gondolkodás nélkül azonnal kivágja: \

— Azért, mert .az. ember nem válogat halja ki. a testvéreit.

A hét legrosszabb vicce

Az Egyesült Nemzetek new yoéki palotájának folyosóján két amerikai beszélget.

Szomorúan mondja az egyik: “Az atombombás világháború csakugyan, mint megjósolták, elpusztította a. fél világot. Amerikában öt ember maradt életben. A szovjet még rosszabbul járt, ott mindössze négyen élték túl a katasztrófát . . .”

Amire a másik lelkendezve felkiált: “Eszerint hát megnyertük a háborút!”

Dohnányi Kosiéi Amerikában

ST, LOUIS. — Dohnányi Kristóf, Dohnányi Ernő unokája, decemberiben háromizben nagy sikerrel vezényelte a St. Louis Symphony Orchestra t. Ez volt első amerikai szereplése a 32 éves művésznek, aki 1953-tól 1957-ig a frankfurti operának volt karmestere, jelenleg pedig a Iübecki opera zenekarát dirigálja.

HENRY FORD II. KITÜNTETÉSE

NEW YORK. — Az Advertising Council január 17-én, a Waldorf-Astoria nagy báltermében 1500 terítékes bankett keretében fogja átnyújtani Henry Ford Il.-nek, a Ford Motor Company igazgatósága elnökének az 1961 évi nagy dijat, a köz érdekében végzett elismerésreméltó szolgálataiért. Henry Ford II. közérdekű tevékenysége különösen a Ford Foundation révén ismeretes, amely alapítvány köznevelési, tudományos kutatási és 'kísérletező intézményeket támogat bőkezűen. Henry Ford II. egyik megalapítója a detroiti United Foundationnak, jelenleg tagja Kennedy elnök munkásmunkaadó problémákkal foglalkozó tanácsadó bizottságának.

Az Advertising Council ez alkalommal egyben fennállásának 20-ik évfordulóját ünnepli meg.

Mennyi ideig csiraképes a mag?

Dr. Beái amerikai botanikus 1879 őszén különböző vadnövény magjait nyitott palackba helyezte, majd a palackot nyílásával felfelé a földbe ásta — ezen a módon kedvező természetes környezetet biztosított a magvak számára. Kísérletének célja az egyes magvak csiraképességének vizsgálata volt. Az első évtizedekben öt évenként, 1920 után pedig tíz évenként vizsgálták meg a magvakat, s még 80 év múltán is három olyan magfaj tát találtak, amely életképe senk bizonyult,

SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE