A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1962-06-15 / 24. szám
a jó pásztor 5-IK OLDAL Menekült Magyarország Sztálin kirakat-perei és a “szovjet törvényesség” Roman Rudenko szovjet főügyész valamely előttünk ismeretlen alkalom adtán úgy Nyilatkozott, hogy a Sztálin korszak terroriszti'kus gyakorlata soha többé nem fog megi sm étlödn i. ÍM egt er em tették a legszigorúbb szovjet törvényességt és az állampolgárok jogainak védelmét, a szovjet alkotmány értelmében. A nyilatkozatot közli a szabad világ minden jelentékeny napilapja. A New York Times május 28-án, hétfőn reggel egyik moszkvai tudósítójának, Theodore Shabadnak fél hasábos jelentését közli. Az amerikai hirlapiró a szovjet főügyész nyilatkozatához hozzáfűzi azt a felvilágosítást, hogy a Szovjetunió polgárai nagy általánosságban nem látják befejezettnek a terrorkorszakot. Ellenkezőleg, attól tartanak, hogy a jelenlegi kormányzat és a fennálló jogrendszer semmiféle biztositékot sem nyújt az egyéni diktatúra és a vele járó túlkapások visszatérése ellen. Szovjet politikusok ezzel szemben vitatják, hogy rendszerüknek nem alapvető része a terror. A Sztálin korszak rémségeit a diktátor parnojás egyéniségének tulajdonítják, nem a szovjet törvényesség alapvető hiányosságainak. A valóság, természetesen az, hogy a terror alkalmazásának semmiféle apparátusa sem szűnt meg a kollektívnek mondott, de csak egyetlen látható személlyel működő iRruscsev diktatúra alatt. A politikai rendőrség ugyanazokban a pincebörtönökben tanyázik, amelykben annak idején Sztálin helyezte el, és ha jelenleg kevesebb foglyot vallat, a régieknél enyhébb módszerekkel: a világon ' semmi sem teszi lehetetlenné a régi gyakorlat felújításán ha a kormányzat megkívánja. Mindez túlságosan nyilvánvaló ahhoz, hogy érdemessé tenné a vitát. Roman Rudenko . derülátó nyilatkozatának értékét eldönti majd a közeli, vagy távolabbi jövő. A jelen bén viszont érdemes a nyilat. kozatot kiinduló pontként felhasználni, és körülnézni: hogy is állunk tulajdonképpen a szovjet törvényességgel ? A szovjet törvényesség megteremtéséről, vagy heiyreállitásáról szóló nyilatkozatok száma egy idő óta jelentékeny. Valamennyi élesen elítéli Sztálin terrorista módszereit, amelyek rengeteg igazságtalanságra és a törvényesség látszatával elkövetett bűncselekményre vezettek. Ugyanekkor egyik nyilatkozattevő sem mondja meg, hol kezdődnek és hol végződnek Sztálin rémtettei. Kétségkívül rémtettnek számítanak a pincebörtönökben bírói Ítélet nélkül végrehajtott kivégzések, amelyeket nyugodtan lehet gyilkosságoknak minősíteni. Az ilyen öldöklések száma kideríthetetlen, de kétségkívül igen nagy. Ugyanekkor Rudenko főügyész nem mondja ki egyértelmű szavakkal, azt, hogy az úgynevezett kirakatpörökben meghozott halálos ítéletek és a végrehajtott kivégzések ugyancsak terrorista törvénytelenségeknek számítanak. Ezt az eljárást követte maga Nikita Kruscsev is akkor, amikor az 1956 évi pártkongresszuson Sztálin kegyetlen cselekedeteit felpanaszolta. Mind a napig nem tudjuk, hogy hivatalos moszkvai felfogás szerint milyen kategóriába kell sorolni a kirakatpereket: a szovj et törvényesség, vagy a Sztaiinféle paranojás elmebaj fogalomkörébe? A kirakatperek minősitését pedig nem lehet örökre elkerülni. A Sztálin korszak legjellemzőbb és legemlékezetesebb nyilvános rendezései voltak a kirakatperek, amelyekhez hasonlót egyáltalán nem ismer a történelem. Felemlitésüket el lehet kerülni száz főügyészi nyilatkozatban, de nem lehet napirendre térni fölöttük akikor, amikor a Szovjetunió közélete valóban a régitől eltérő képet kezd majd ölteni. A valóságban nem lehet megszabadulni a kirakatperek emlékétől és tényétől. A három nagy moszkvai kirakatpere a legfelső katonai törvényszék előtt folyt le, 1936, léd7 és 1988 évben. A törvényszék elnöke minden alkalommal N. Y. Ulrich volt, az ügyész ugyancsak minden alkalommal Andre Visinszki. Ezt a három legfontosabb és legnagyobb nyilvánosság előtt megrendezett k i r a k a tp arr megelőzte kisebb, talán gyakorlatnak szánt kirakatperek hosszú sora. Valamennyi per közös jellemző vonása az volt, hogy a vádlottak egymással és a közvádlóval versengve, magukra vallották a legkülönbözőbb és legsúlyosabb bűncselekményeket, amelyeknek sorában a haza és a proletariátus elárulása nem is volt számottevő. Egyebekben sok eltérés volt a három per között. Az idősorrend egyet jelent a szervezés, a megrendezés fejlődésével. A vádemelés, valamint a tárgyalás technikája egyre tökéletesebb lett, és li£88-ra elérte a teljes koordináltságot. Annakídej én az egész világ a csodálkozástól megdermedve tapasztalta, hogy főbenjáró bűnökkel terhelt vádlottak egy szóval sem próbálják menteni magukat, még inkább elátkozzák önmagukat embertelen szörnyetegeknek, ritkaságszámba menően züllött gonosztevőknek. Sokáig az egész világ tanács talanul állt a kirakatperek lélektani rejtélyével szemben. Nyilvánvaló volt, hogy kínvallatással, kegyetlen börtön módszerekkel csak részben lehet megmagyarázni a történteket. Az is kétségtelen volt, hogy a vádlottak teljes szellemi épségben állnak a bíróság előtt, öngyilkos vallomásaikat nem teszik meg kábítószerek hatása alatt. Manapság már meglehetősen eligazodunk a kirakatperek rejtelmeiben. A három kirakatper minden fővádlottja régi, fanatikus kommunista, volt, a mozgalom egykori vezető emberei. Egy sem volt köztük, aki ne töltött volna ' rövidebb-hoszszabb időt cári börtönökben és Szibériában. Sokan állta le az akasztófa tövében és voltak olyanok is, akiket hulla- j hegyek alól ástak ki még élő állapotban bajtársaik. Ezek az emberek hosszú harcot vívtak Sztálin ellen, akinek kormányzati módszereit nem helyeselték. Azt hitték, hogy Sztálin katasztrófába vezeti a Szovjetuniót, amely védtelen lesz az általuk előrelátott nagy háborúban. Hirdették, hogy Sztálin tönkreteszi a mezőgazdaságot, anélkül, hogy meg tudná teremteni a szovjet nagyipart /.i likőr a politikai rendőrség börtönébe kerültek, már úgy látták, hogy nem volt igazuk. Sztálin egyeduralma tönkrette a pártdemokráciát, de fokozatosan konszolidálta a szovjet hatalmat. Az ipar nagyot fejlődött, honvédelem esélyei javuutak, és ha a mezőgazdaság válsága szemmellátlható volt is: Sztálin többet ért el annál, amit az ellenzék lehetőnek tartott volna. A bolsevik] politikus számára akciók megitélésének egyetlen mértékegysége a siker. Ellenállásuk megnehezi tette Sztálin, tehát a .pártvezetőség helyzetét, ennélfogva a kapitalista reakció törekvéseit szolgálta. Bolsevista felfogás szerint keveset számit az a tény, hogy szándékaik tiszták voltaik. Az akaratlan hiba és a szándékos intrika között a különbség elhanyagolhatóan kevés. A vádlottak bűntudatot éreztek, a szónak dialektikus értelmében. A titkos rendőrség nyomása alatt hajlandók voltak átlépni azt a keskeny akadályt, amely tudatukban egyik cselekményt elválasztotta a másiktól. Vállalták, hogy valóban elárulták hazájukat, pártjukat, forradalmár társaikat, mert úgy érezték, hogy tényleg ártalmukra voltak, helytelen felfogásukkal. A rendőri terror és kínvallatás azokat a vádlottakat törte meg, akik kiegészitésképpen kerültek a régi kommunista vezetők mellé a kirakatperekbe. A fővádlottak a politikai rendőrséggel megkötött paktum alapján és annak keretében vállalták magukra bűncselekményeket. Ezen a kereten túl nem mentek. Amikor elérték a megállapodás határát, tiltakoztak a további terhelés ellen. A bíróság előtt számtalan különböző uton-módon éreztették, hogy magatartásuknak értelme és célja van. Jelképes beszéddel, hallgatással, sokszor teljes ténybeli abszurdumok túlzott előadásával éreztették, hogy Visinszki egyes vádjai alaptalanok. Mindvégig valamenynyien ki tudták fejezni Visinszki erkölcsi egyénisége iránt érzett megvetésüket. A másod- és harmadrendű vádlottak nem éltek ezekkel a finomabb módszerekkel. Az első perctől az utolsóig tulbuzga,lomtól lihegve vállaltak minden elképzelhető büncselékményt, nyilvánvalólag azért, hogy mennél előbb megszabadulj anak szenvedéseiktől. Mindennek a porhintésnek, az egész vértől csepegő történelmi rémregénynek hivatalos cáfolatát nem adták ki mostanáig. Kiadták másutt, Moszkva fennhatósága alatt — Budapesten! A Rajk per a moszkvai kirakatperek késői, korszerűtlen utánzata volt. A moszkvai mintától eltért annyira, amennyire Bukharin vagy Zinovjev eltért Rajk Lászlótól, Visinszki Alapi Gyulától, és Sztálin Rákosi Mátyástól. A lényeges különbség a méretekben és a rendezés eredetiségében volt, ez azonban elég volt ahhoz, hogy karrikaturává silányitsa a budapesti tárgyalást. Rajk László, régi, szélsőséges kommunista létére, vállalta a neki kiosztott szerepet és meghalt önként vállalt gyalázatban pártjáért. Vádlott társai mind a második és harmadik moszkvai kategóriába tartoztak. Groteszk tulbuzgalommal vallat t á k mindazt, amit Péter Gábor beléjük vert. A döntő eltérés Moszkvával szemben abból áll, hogy Budapesten rehabilitálták a kirakatper elitéltjeit. Budapesten hivatalosain meigállapitották, hogy Rajk László alaptalanul vallotta bűnösnek önmagát. Rajk Lászlói kiásták és eltemették a Kerepesitemetőben, a nemzet által adományozott diszsirhelyen. Holttestét félmillió ember kisérte az uj nyugvóhelyre, az indulatok és érzések félelmetes tombolába közepette. Rajk László exhumálása a szovjet blokk területen az egyetlen hivatalos beismerése annak, hogy a kirakatpefék vádlottjai ártatlanok voltaik, legalább azokban a vádpontokban, amelyeknek alapján elítélték és, kivégezték őket. A Rajk-tigy bevilágít a kirakatperek kulisszái mögé, kétségtelen tényekkel .illusztrálva a rendezéis példátlan lelkiismeretlenségét és kegyetlenségét. A Rajk-rehabilitáció politikai jelentőségét ezért nehéz volna túlbecsülni, akikor, amikor válságos körülmények között a világ további fejlődését próbáljuk, elképzelni. A magyarság talán minden más. nemzetnél többet tett a világ .szabadságáért az 1956 évi felkeléssel, a Rajk-tigy azonban ezzel majdnem egyenlő jelentőségű, ámbár kevésbhé emlegetett hozzájárulás. Amikor meggondoljuk, hogy a kirakatperek divatja még távolról sem mult el, hiszen csak a közelmúltban láttuk például a magyar katolikus papok ügyének főtárgyalását, egyhangú unalom mellett ledarált beismerő vallomásokkal: ennek a ténynek hatása elkerülhetetlenül érvényesülni fog valamely eljövendő időpontban. Ezen a talán szőkébb látóhatáru, magyar szemponton tulmenőleg, vannak az ügynek talán döntő jelentőségű általános vonatkozásai. Ezeknek lényege az, hogy a Szovjetunióban soha többé nem lehet a három nagy kirakatper kellékeit előállítani. Félholtra verhető, halálra terrorizálható laikus vádlottak természetesen akadnak a 220 milliós országban, önfeláldozásra hajlamos fővádlottak azonban nincsenek sehol. Radeket, Piatakovot, Muralovoi, Kam enevet és a többieket a cári elnyomás nevelte ki a kommunista párt számára. Akkoriban veszedelem s szerit védés volt kommunistának lenni, Oroszországban és sok más országban is. Oroszországban 4i5 esztendő alatt más körülmények alakultak ki. I Kommunistának lenni manapság nem veszedelem, de politikai, társadalmi és gazdasági előny. Az uj nemzedék ezért úgy nő fel kommunista párttagnak, hogy sejtelme sincs az önfeláldozás parancsairól. A fiatal moszkvai kommunista nem ideológiai problémákon töpreng, hanem striptease táncosnőket nézeget a moszkvai színházakban, mi közben ajkán : cinikusan szórakozott mosoly lebeg. A cári elnyomás mártírokat és hősöket nevelt a kommunista pártnak, miközben természetesen elpusztította lehetséges párttagok egy részét. Maga a kommunista rendszer konjunktúra lovagokat nevei, és csak egyet tartott meg a múltból: a propaganda frázisait. A kommunista rendszer természeténél fogva elpusztítja saját régi alapjait. Az orosz nemzet jelenleg műszáki és tudományos sikerek bűvkörében él, ez a folyamat éppen ezért a valós-ágnál kisebb mértékben látszik meg rajta. A külcmibség nyilvánváló lesz akkor, amikor az orosz népnek újabb történelmi próbát kell majd megállnia. Az a türelmi idő, amelyet mostanában engedélyez a történelem a vezető nagy nemzetek számára, természetesen nem tart örökké. Elérkezik az a pillanat, amelyben újból szenvedélyes önfeláldozásra és mártír szellemre lesz szükség. Moszkvában a kommunizmus elavult, szuggesztiv hatását vesztett ügyének nem lesznek többé mártírjai, legalább nem a szükséges számban. Roman Rudenko szovjet főügyész nyilatkozata a szocialista törvényesség megt eremt és érői töretlenül egyenes vonalban vezet ezeknek a szerény gondolatoknak kialakulása felé. GYANÚS ESETEK Hónapokkal ezelőtt rejtélyesen eltűnt (Bécsiből egy emigráns magyar újságíró: Ábrányi Aurél. Az osztrák rendőrség megállapította, hogy a budapesti politikai rendőrség erhberei elrabolták. Pontosan kinyomozták az eltűnt uj ságiró utolsó napját, s csak az maradt kétséges, hogy élve vagy halva szállitották-e át, szőnyegbe csavarva, az osztrák-cseh határon. Az eset után az osztrák kormány magyarázatot kért és ellenintézkedéseket helyezett kilátásba. A Kádár kormány kitért az érdemleges válasz elől, megtagadta a felvilágosítást és tovább űzte manővereit. Egy újabb tragikus fordulat azonban már megnyugtató vizsgálatot és megtorlást követel. Ki kell vizsgálni, milyen módon vált lehetségessé, hogy június 3-án a Bécsbe menekült Lapusnyik Bélát, aki a bécsi rendőrségen nyert menedéket, megmérgezték. Lapusnyik a munkásőrség hadnagya volt. Disszidált és magával vitte az osztrák rendőrség épületébe a magyar kéimlhálóz-at nyugati létszámát, adatait-.és fontos papírjait. Az ügyben, melyet a világsajtó felkapott, még nagy meglepe tések várhatók. HÁROM CÍMERES ÁRULÓ Irta: PFEÍFFER ZOLTÁN Mióta a vasfüggöny mögött az ondókat a párt, szolgálata fejében osztogatják, azóta csőstül hull a cim, a kitüntetés és az érdemrend a korifeusok felé. Legutóbb majdnem egy időben az 19415-ös idők három renegálj át tüntették ki. Pfeiffer Zoltán Parragi György újságírót kivéve, a másik kettő Dobi István és Kádár János, még a nyomát sem mutálták későbbi tiindökl ésü kn ék. ÍParragi György mögött lisztes publicisztikai múlt állott; ragyogó cikkek sorozata a Magyar Nemzetben. Bajcsi Zsilinszky Endrével vállvetve viaskodott hogy “Magyarország magyar maradjon.” Parragi 1945-ben tért vissza a mauthauseni meg: semmisítő táborból, egy ideig (bátran küzdött régi ideáljaiért, de azután letört, az ital rabja és Rákosi mindenese, tehetetlen bábja lett. Több mint egy évtizede inkább a söntésekben látható, mint a szerkesztőségben és csak iróniának tudható be, hogy 60 éves korára Munka Érdemrenddel tüntették ki. Paragi kitüntetését stílusosan ivotársa Dobi István államfő valószínűleg boros fővel nyújtotta át, aki nagyon csodálkozható!! azon, mikor megérkezett Moszkvából a nagy hír: Lenin-békedijjal szolgálták meg az egykori kisgazdapárti kortes sorozatos árulását. Olyan notabilitások sorában kapta meg a Leninbékedijat, mint a spanyol polgárháborút megörökítő Picasso festőművész. De a vörös Picasso, akinek a galambja Sztálin “Béke”-propagandájának jelképe lett, mégis megemberelte magát és több nagynevű művésszel együtt 1956-ban tiltakozott a magyar szabadságharc leverése, Dobi ék-Kádár éle terrorja ellen. A trió harmadik tagjával, Kádár János elsőszámú szovjet helytartóval saját apparátusa csufolódott. A magyar népköztársaság elnöki tanácsa a “szocialista munka hőse” címét és érdemrendjét adományozta neki. Mi is volt a szocialista munka, mélynek hősévé avatták? Árkon-bokron követte Rákosit, aki hálából a börtönben1 még a körmeit is lehuzatta. Mindig a szovjet elnyomást szolgálta, kivéve azt a pár napot, mikor a győzedelmes szabadságharc és Nagy Imre mellé állott, hogy később szembeforduljon velük, vérfüdövel és akasztófával. MEGFÉSÜLT PARAGRAFUSOK 1951-ben a sztálinista uralom tobzódása idején “szocialista szellemű” törvény szabályozta a bűnvádi eljárást. Éz a szellem csúfolta meg ország-világ előtt a kommunista igazságszolgáltatásba vetett hitét. 1056 után éveken át ismételték meg Kádár ék Rákosi bűnvádi embertelenségeit, míg végül is a szovjetben hangoztatott szocialista törvényességnek a látszatát Magyarországon meg kellett teremteni. Uj büntető törvénykönyvet Írtak s ennek életbeléptetése előtt újból szabályozták a bűnvádi eljárást. Az uj törvénynek a szövege még nem jutott el külföldre, úgy hogy a változások tekintetében újság cikkekre vagyunk utalva. Nemrégiben emlékezett meg a magyar sajtó az uj büntető eljárásról. Nagy vívmányként állítják be, h^gy a korábbi gyakorlattal ellentétben már csak erkölcsi és nem büntetőjogi kötelessége minden állampolgárnak a tudomására jutott bűncselekmény feljelentése. Csupán egyes jelentős bűntetteknél tartották fenn a feljelentési kötelezettséget. Az állami vállalatoknál elburjánzott lopások és Sikkasztások megelőzésére “jelzési kötelezettséggel” terheltek meg minden vállalatot és hatóságot, melynek súlya alatt kötelesek minden tudomásukra jutott tényt és bűncselekményre utaló adatot az illetékesekkel közölni. Egy szerüsi tették a becsületsértési és rágalmazási perek eljárását is azért, mert a társbérletek és összeköltöztetések miatt erősen megnőtt a perek száma. Uj megoldásként iktatták be a “figyelmeztetést”, mely az esetben esedékes, ha a büntetés helyett nevelő jellegű intézkedés indokolt. Átlátszó kozmetikával tüntették el a kommunista perek kiáltó rendellenességét: a saját védencét vádló ügyvédet. A védőügyvédnek kötelezettségeit szabályozták, külön kiemelték, hogy nem köteles, sőt nem is szabad bármit is tennie védence terhére. A titokban lefolytatott perek következményeinek kik üiszöbölésére intézkedés nem történt, úgy hogy az uj törvényben kinyi'«'ánitjtt szocialista törvényesség rövidesen történő életbelépte idején tömegesen maradnak börtönben és megbélyegzetten az ártatlanul elítéltek. Politikai vita Közép-Europáról A nukleáris háború lehetőségének ellenére nem csökkent a vasfüggöny mögé szorult Dél- és Kelet-Európa stratégiai jelentősége, fejtette ki a Rabnemzetek képviseletében Nagy Ferenc a World Affairs Centerben májuá ólén .tartott előadáson. Az érdekes politikai konferencián Adolph Berle volt követ és államtitkár vállalta a vita-vezető szerepet és nagy rátermettséggel gondoskodott arról, hogy a kérdés minden oldalról megvilágítást nyerjen. A Captive Nations álláspontja mellett két kiváló professzor: Teller Ede atomtudós és Kintner Vilmos politikai kutató ismertették a probléma: politikai, katonai és gazdasági hátterét. Csekély véléménykülömbséggel arra a megállapitásra jutottak, hogy a szabad világ nem nélkülözheti a vasfüggöny mögötti milliók rokonszenvét, erkölcsi és esetleges tényleges segítségét. A vita végén az előadók, továbbá Berle és Nagy válaszoltak a hallgatóság részéről feltett kérdésekre.
