A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)

1962-01-12 / 2. szám

A Jó PÁSZTOR 7. OLDAE um mmmwmnmvrc**?? .......... — Isten hozott kedves barátom, — szólt kezét me­legen megszorítva, — nagyon szép, hogy szavadat be­váltottad! Foglalj helyet! Mindjárt elébe tette a nagy szivarskatulyát, mely p legfinomabb fajta szi varkáka t tartalmazta. Viktor szivarkát választott. így aztán bodor füst­karikákat eresztgetve, beszélgettek az elmúlt évekről, a letűnt szép napokról. A vikcmte azonban ma nem volt oly derült, mint rendesen. Bizonyos nyugtalanság volt észlelhető raj­ta, figyelme meg volt osztva s minden arra mutatott, hogy mai látogatása nem kizárólag csak Elemér barát­jának szól, hanem még más valakit is látni szeretne. Beszéd közben mindig figyelt, nem hall-e valami neszt, vagy hangot, mely Lívia kisasszony közeledtét jelentené. De miután csendes maradt minden, végre is arra a gondolatra jött, hogy Lívia a kertben van. Fiatal lányok szeretik a virágokat s legkedvesebb foglalkozásuk a kertben andakolni. Egyszerre igy szólt: — Kedves barátom, nem mutatnád meg nekem a kertet is? — Oh nagyon szívesen. — felelt Elemér. ■— De egyelőre figyelmeztetlek, nem is volt lakója, ennél­fogva a kertre nem fordítottak sok gondot. Viktor egyebet várt a kerttől. Mit bánta ő most a virágokat! Az ő szive a virágok királynéját óhajtotta látni. Lementek tehát a kertbe. Viktor élénken jártatta körül szemét. Ámde hiá­ba! A kertben sem volt Lívia. — Teringettét, — gondolta magában Viktor. — Ez az Elemér valósággal egy kegyetlen Otelló! Végre is csak nem lehet célja üvegszekrénybe zárni nővérét? Nem uralkodhatnám tovább magán. Lívia felől kérdezősködött. — Ahá, tudom már, mi a bajod, — gondolta ma­gában Elemér. — Líviát akarod látni. Fenhangon ezt tette hozzá: •— Nővérem, nevelőnője társaságában a városba kocsizott, egyetmást bevásárolni. Én itthon marad: tarri, mert az ilyen toilettecikkek beszerzése egy férfi­re nézve unalmas, mig ellenben a hölgyek egy egész napot képesek vele eltölteni. — Ezek szép kilátások, — gondolta magában a vikomte. — Elemér ezzel már elő akart készíteni, hogy ne reméljem meglátni nővérét. Ez bizony lehangolólag hatott rá. Most már mite­vő legyen? Ismét várjon egy-két napig, mig ide jöhet és esetleg Líviát megláthatja? Borzasztó! Csalódását azonban eltitkolni igyekezvén, igy szólt Elemérhez: — Ha igy áll a dolog, akkor a mai napra sajnála­tomat fejezem ki előtted. — Miért? — kérdezte Elemér. —- Mert nagyon unalmas lehet reád nézve, hogy itt egyedül kell kuruttyolnod. — Ebben igazad van barátom. — Teszek neked egy ajánlatot, — szólt most Vik­tor. — Jer, kocsikázzunk egyet. — Helyes, -— fogadta el az ajánlatot rögtön Ele­mér; — ez valóban a legokosabb, amit tehetünk. — Kocsim várakozik, — tette hozzá Viktor. Elemér előkapta könnyű nyári felöltőjét s a kö­vetkező percben már tova robogtak a boulognei erdő felé. Mindegyiküknek meg volt a maga hátsó gondo­lata. Elemér örült, hogy nem unatkozik, a vikomte pe­dig abban talált uj reményt, hogy mire Elemért visz­­szakiséri, addigra Lívia kisasszony talán csak vissza­érkezik a városból. Vagy lehet, utánuk is jönnek, ha otthon megtud­ják, hogy ők ketten a boulognei erdőbe kocsiztak. Ebbéli reménye azonban nem valósult. Amint­hogy ma egyáltalán semmi se sikerült neki. Mert mi­dőn visszatértek, Elemér az oda siető inastól megkér­dezte, vájjon hazaérkezett-e már a kisasszony? Az inas tagadó választ adott. — Valóban, sokáig vannak oda, — szólt Elemér. — No de mindegy, bele kell nyugodnom. Köszönöm kedves barátom, szives látogatásodat. Remélem, más­kor is lesz szerencsém. — Mindenesetre, — válaszolt a vikomte meggyő­ződéssel. — De úgy veszem észre, nagyon unalmas és egyhangú életet élsz. Fel kell jönnöd a klubba. Ott ha­mar lesz ismeretséged. — Igazad van, Viktor. — Holnap eljövök érted és bevezetlek. Mindjárt ajánlani is foglak felvételre. Mindjárt vidámabban fogsz élni. Apropos! A nagy lófuttatásra, a grand prixre nem készültök? — Még eddig nem. — Arról pedig nem szabad elmaradnotok. No még csak az kellene. Egy ilyen leány, mint a nővédeí, nem ■I ■. -.ii.ii. i iiiiiii.M..—..!,Lij.i.ji»aaa»ei!!--------üli»—..............— mulaszthatja el az alkalmat, hogy ragyogjon és az egész párisi hölgykoszorut lefőzze. — Na, na, Viktor. — Becsületemre mondom, egész Páris paff lesz, ha őt meglátja. Ilyen dicső szépséget én még soha sem láttam. — Ne túlozz, Viktor. — No hát tedd meg a próbát. A lóverseny erre a legjobb alkalom. A Notre-Dame templomot meztelen térdeimen háromszor körülcsuszóm, ha Páris szépségei között nem ő nyeri el a győzelem pálmáját. Meglásd, ezért a leányért még vér fog folyni; Elemér mosolygott. — Elmenni, elmegyünk, dé nem azért, hogy bril­lírozzunk, hanem hogy szórakozzunk, mert voltakép evégből jöttünk. — Nagyon helyes. Ézokból a klubba is be kell irat­koznod. Csak nem fogsz itthon remetéskodni. Még egyszer kezet szorítottak egymással s a vi­kcmte elhajtatótt. XXXII. FEJEZET Az első tudósítás Elemérnek eszébe jutott, hogy haza is kellene már írni. Csak nagy nehezen bírta erre magát rászánni; tudta, hogy otthon egy csúnya per folyik, mely reá néz­ve esetleg kellemetlen következményeket vonhatna ma­ga után, amiatt, amit az öreg Dinnyéssel tett. Mert utóvégre a vén gazember még többet is meg­érdemelt, volna, de mai Papság a törvény nem engedi, hogy valaki önmagának legyen bírája. Egy időben úgy állott az ügy, hogy alighanem keresztül csúszik bün­tetlenül. Csak ez indította Elemért arra, hogy legalább a maga részéről üssön rajta egyet. Akkor nem hitte, hogy Györggyel valamikor úgy forduljon a dolog, ahogy fordult. Ennek a derék fiú­nak az Isten - elvette az eszét, amiből a bonyodalmak egész láncolata keletkezett. Hogy mi lett a per vége, azt még nem tudja. — De utoljára is mi lehet? Legfeljebb pénzbírság­ra ítélnek S én szívesen lefizetem, — gondolta magá­ban. Arra határozta tehát el magát, hogy az uradalmi ügyvédnek levelet ir, közli vele címét s egyúttal felkéri, referáljá él tüzetessen az otthon történteket. E pillanatban érkezett meg Lívia, nevelőnőjével. Egész ki volt pirosodva, mert futva sietett fel a lép­csőn. A csomagokat úgy hordták fel utána a kocsiból. Elemérnek csókra nyújtotta homlokát. —- Sok szépet vásároltatok, kedvesem? — kérdezte Elemér. — Oh úgy bosszankodom, — szólt Lívia. — Miért kedvesem? Nem jól sikerült a vásár? — Oh azok az utálatos férfiak, hogy rám bámész­kodtak. Némelyik kihívó megjegyzéseket tett fülem hallatára. Azt hittem, hogy nyugtom lesz, ha már egy­szer kocsimban lehetek. De képzeld, kettő-három is elő­kapta a légközelebbi bérkocsit s utánam hajtatott. — Ne törődjél velük.lelkem. Az ilyesminek ilyen városban, mint Páris, minden fiatal nő ki van téve. De most hadd lám, mit vásároltál. Lívia arca'most kiderült. ' ■ :" — Oh Elemér, — kiáltott, •— amennyi szép porté­ka itt Párisban van, azt igazán ki nem lehet mondani. Sugárzó arccal kezdte kibontani ő maga a csoma­gokat. — Nézd ezt, milyen gyönyörű. Hát ez. No meg ez is. Oh Elemér, egy egész vagyont ott hagyhattam vol­na a boltban. — Kedvesem, most nem is vásárlunk többet, ha­nem előkészülünk majd a grand-prix-re. — Mi az? — Ez a párisi lófuttatások nagydija, mint például Angliában a nagy Derby, vagy nálunk otthon a Szent István dij. — Ah, lófuttatás. — kiáltott fel Lívia. — Ilyen még nem láttam. Mi szép van ezen? — Édesem, nagy városokban ez a saison főesemé­nye. Párisban a grand prix különösen az. Ilyenkor mu­tatják be az uj divatot. A hölgyek tolettjei ilyenkor szemkápráztató látványt nyújtanak. De mag a lófut­tatás rendkívül izgáimakkal jár. A nyertes ló gazdája százezer frankot seper be. — Szent Isten, százezer frankot,'— kiáltott fel Lí­via csodálkozva. — És ki adja ezt á sok pénzt? — A jokey-cluh, édesem. Elképzelheted, mily élénk a verseny ezért a díjért. Már hónapokkal előbb történ­nek a nevezések. A hírlapok már előre kürtölik, hogy ezeknek meg ezeknek a lovaknak vannak kilátásaik. A közönség aztán kiszemeli magának az úgynevezett fa­voritét. Erre aztán fogadnak. A verseny napján egész Páris talpra kerekedik és tódul kifelé a versenytérre. Kocsi kocsi után, hintó hintó után robog kifelé végnél­küli láncolatban. A hölgyek a legékesebb öltözékben tündökölnek. De majd meg fogod látni. Lívia most meglátta a megkezdett levelet. — Ah, talán haza Írsz? — kérdezte. —- Igen, megírom, hogy hová küldjék a tudósítást. — írd meg, hogy a nevelő atyámat különösen tisz­teltetem. Szegény öreg, képzelem, mennyire fáj neki, hogy nem láthat engem. '* — Pedig alighanem sokáig fog téged nélkülözni. — Oh Istenem — sóhajtott fél Lívia, — mégis csak jobb lenne otthon. Úgy szeretnék már egyszer igazi magyar szót hallani. — Hát hiszen hallasz én tőlem. — Oh, ez nem az. A környezet az, ami oly idegen­­szerű előttem. Az emberek oly különösök, a beszédjük 'is oly különös. Mintha az orrán keresztül beszélne mind. Meg aztán az írásuk is olyan különös. Máskép van írva és máskép kell kiejteni. Mégis csak szebb a mi beszé­dünk; attól nem ficamodik ki az ember nyelve. Elemér nevetett. — Lásd, a franciáknak meg a mi beszédünktől fi­­bamodik ki a nyelve. Ki mely nyelven született, azt tartja legszebbnek. Mit izensz még haza? — Szeretném tudni, mi lett szegény Györgyből. Elemér arca elsötétült. — Édesem., — szólt kedvetlenül, — elő ne hozd ne­kem azt az embert. — Bocsásd meg Elemér, de én igazán sajnálom őt, mert tudom, hogy én miattam lett szerencsétlenné. — Úgy kell neki, — fakadt ki Elemér haragosan. — Egyébiránt jó, hogy igy történt. A sors maga sem akarta, hogy övé légy. Nem is vagy hozzá való. Lívia csakhamar visszatért tárgyaihoz, miket a városban vásárolt s igy szólt a nevelőnőhöz: — Már most lássunk hozzá, hogy szépen el is ren­dezzük őket. Elemér nem háborgatta őket ebben s befejezvén levelét, mindjárt el is küldte. Másnap csakugyan megjelent a vikomte. Elemér már meg is feledkezett, hogy a clubba ígérkezett, most azonban eszébe jutott. Nagyon csodálkozott, hogy Viktor olyan pontos; holott azelőtt a pontosság nem tartozott erényei közé. Barátai tudták róla, hogy a legtöbb találkáról rendesen lemaradt s tett Ígéreteiről a legtöbb esetben megfeled­kezett. Elemérnek ugyan nem volt valami nagy kedve a clubba menni, mert tudta, hogy ott kártyázni szeret­nek — mindamellett nem akarta barátja kedvét elron­tani s készülni kezdett. — Nemde megengeded, hogy nővérednek jónapot kívánhassak, — szólt Viktor. A szeg kibújt a zsákból. Elemér már tudta, hogy barátja nem annyira ő végette, mint nővére kedvéért ‘jött ide ma is, meg tegnap is. — Ez most bajosan fog menni, kedves barátom, — mondotta. — De teszek neked egy ajánlatot. Men­jünk ma estére az Operába. — Bravó! kiáltott Viktor örvendve. — Nagyon jó lesz. Ott leszek minden bizonnyal. — Hátha mégis megfeledkezel. — Nem, nem Elemér. Azelőtt kissé feledékeny és szórakozott voltam, de legújabban tökéletesen kígyó gyultam ebből a betegségből. Okvetlenül ott leszek a páholy ódban. Ä két fiatal ur a clubba hajtatott, ahol Elemér még a régi időkből talált egy-egy ismerőst, másokkal meg most kötötte meg. Viktor a gyors cselekvés embere lévén, mindjárt fogott magának még egy társát s ketten aztán felvé­telre ajánlották Elemért. A club fényes termeiben vidám élet folyt. Az egyik­ben billiárdoztak, a másikban folyt a kártya, a harma­dikban társalogtak kényelmes pamlagokon végig te­rülve, a negyedikben olvastak. Tán mondani sem kell, hogy itt voltak legkevesebben, legtöbben a kártyate­remben. — Ha jól emlékszem, — szólt Viktor, — te egy ízben nősülni akartál, vagy meg is nősültél. Elemérnek nem volt Ínyére ezen kérdés, de kitérő választ már csak azért sem adhatott, nehogy félrema­­gyaráztassék. — Megnősültem, kedves barátom, de még sincs nőm­— Hogy-hogy? Talán elváltál? — Oh nem. Nőmet szerencsétlenség folytán vesz­tettem el. — Oh, fogadd részvétemet, kedves barátom. Sze retted nődet? — Kimondhatatlanul. —1 Akkor kétszeres részvétet érzek irániak, ked­ves barátom. Mikor történte ez? — Két év előtt. Ezalatt az idő alatt kimondhatat­lan gyötrelmeket szenvedtem, bele is betegedtem s vol­takép azért jöttem el hazulról, hogy feledjek. — Jól tetted barátom. De mikép történt a szeren­csétlenség? Ez a kérdés nagy zavarba hozta Elemért. Csak be nem vallhatja, hogy nejét tulajdon rokonai akarták eltenni láb alól. Zavarából kisegítette őt egy harma­dik barátja, ki karon fogva Elemért igy szólt: — Az elnök éppen most jött. Gyere barátom, hadd mutassalak be neki. Elemér cseppet sem vágyódott az elnök ismeret­sége után, de örült, hogy Viktor kényes kérdésére fe­leletet nem kellett adnia. /V t (Folytatjuk.) A hét legjobb vicce Egy atombomba az egész tőidet romhalmazzá teszi. Egy Üzmmajom, mely túléli a pusz­tulást, kijön a barlangból és hunyorogva körülnéz. Nem lát senkit maya körül. Ris idő múlva egy nőstény­majom Up ki egy másik bar­langból. A h irama jóm megszólítja: — Mondd, van valami en­nivalód ? A nőstény szó nélkül visz­­s:: am egy a barlangjába ,s ki­hoz egy almát. Amikor a himmnjom meg­látja az almát, elhúzza a szá­ját, majd kétségbeesetten kérdezi: — Csak nem akarod megint az egészet elölről kezdeni? PESTI PANASZ A NŐK LAPJÁBÓL Ha lakásunk lenne, én len­nék a világ legboldogabb em-. bere. S z ü le lim m e 1 lakunk, 'együtt, én még,csak tartom' magam, de a férjem olyan ideges. Azt veszem észre, hogy mostanában mindent ki-, talál, csak minél később jö­hessen haza . . . KUBAI VICC Két emigráns sétál Miami egyik utcáján. Az egyik fél­percenként idegesén hátra néz. — Mi bajod? — kérdi a tár­sa. —- Tudod, arra gondolok, hogy Fidél Castro a minap azt mondta: a nagy Szovjet­unió mindig mögöttünk van. . Januári kalendárium 1917 január 10. — Buffalo Bill (William F. Cody), 71 íves korában meghalt. 1916 január 18. — Robert F. Scott angol kapitány ex­­oediciója elérte a Déli Sarkot s ott meglátták a norvég zász­lót, melyet Roald Amundsen tűzött ki öt héttel előbb. Scott és. társai útban hazafelé ször­nyű viharban elpusztultak. 1961 január 20. — Kenne­dy elnök inaugurációja. 1848 január 24. — Aranyat fedeztek fel John Sutter fű­résztelepén. Következett négy éven át a kincsekersők be­­izönlése, 200,000-en kerestek legtöbben találtak is ai*anyat. 1942 január 26. — Európá­ba mentek az első amerikai csapatok a második világhá­borúban való részvételre. 1950 január 31. — Truman elnök bejelentette, hogy el­rendelte hidrogénbombák fcé­­szitését. Születésnapok. Január 4: K o n r a d Adenauer német kancellár, 86. Január 14: Ah bért Schweitzer. 87. Január 30: Franklin D. Roosevelt születésének 82-ik évforduló-; ja. Január 31. — Nem-polgá­rok kötelező lak címbe jelenté-: sének határnapja. I ----------------------­PRAVDA JUBILÁL ? MOSZKVA. — Pravda, á szovjet kormány hivatalos apja, jövő 'májusban fogja megünnepelni alapításának 50-ik évfordulóját. A lap he­­tenikint hétszer jelenik meg, 6 és egyharmad millió pél­dányban. Ha nem lenne pa­pi r h í á n y Oroszországban, akar tíz millió példányban is megj eléntet'hetnék a lapot, melynek címe igazság, tartal­ma hazugság. . j ■■■■■■ SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYESI MIHÁLY

Next

/
Thumbnails
Contents