A Jó Pásztor, 1962. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1962-04-20 / 16. szám
A Jó PÁSZTOR ?. OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖLGYEST MIHÁLY — Véghetetlenül! Nem tudnám magamnak megbocsátani soha, hogy ennek én lennék egyik oka. Kegyed oly különösen néz reám. Oh Lívia, ha beláthatna szivembe! — Haha, — kacagott fel Lívia, — mit láthatnék én ott? • — Sokat, mindent. Láthatná, hogy a kegyed képe oda örökre be van vésve! Láthatná, hogy a szivem kegyedért dobog olthatatlan vággyal, forró szemmel, égő szenvedéllyel. Lívia tréfásan bedugta fülét. — Hallgasson meg imádót Lívia, — folytatta egyre fokozódó hévvel a vikomte. — Könyörüljön rajtam’ Meg kel halnom, ha kegyedtől tagadó választ kapok. — Az ön élete tehát oly gyönge lábon áll, vikomte? — Ahogy vesszük Livia! Kegyedért óriás tudok lenni, aki egy egész világgal szembeszáll! Kegyedért mindenre képes vagyok. Kegyed ád értéket és tartalmat életemnek, kegyed nélkül — most már érzem — semmi sem vagyok. Az élet értéktelen, céltalan semmiség, melyet könnyen ellökök magamtól. Oh Livia, tegye reám nézve értékessé az életet, legyen úrnője szivemnek és ennek a háznak. Livia hirtelen fölemelkedett, mert határt akart szabni a vikomte szenvedélyének. Ugyanakkor látta közelíteni Alfrédet, aki e pillanatban olyan volt, mint az őrült. Őket meglátva, egy perc alatt ott termett. — Livia — szólt remegve a felindulástól, — Elemér már aggódik kegyed miatt! Kérem jöjjön. Livia most átlátta, hogy talán nem is kellett volna a vikomtével ide jönni. De a tánctól annyira el volt bódulva, hogy igazán nem tudta, mit cselekszik. Alfréd karját akarta neki nyújtani. A vikomte azonban megelőzte őt ebben, miközben a két versenytárs villogó szemekkel mérte egymást végig. Most már teljesen kitört a halálos gyűlölködés! Most úgy állottak egymással szemközt, mint két római gladiátor, kik közül az egyiknek meg kell halnia. A vikomte a táncterembe vezette vissza Líviát. Néhány perc múlva találkozott a két versenytárs — Uram, — szólt Alfréd élesen, — ön visszaélt a házigazda jogával, ön hírbe keveri Líviát! — Azt hiszem, önnek nem áll jogában engemet kétiiőre vonni. . —- Ön elégtételt fog nekem adni . . . — Mi alapon? — Azon az alapon, mert régibb jogaim vannak Livia kezére. Ön ebbe a jogkörbe be akar tolakodni. — Élég, — kiáltott a vikomte szinte fuldokolva. —Nem csak adok, de veszek is elégtételt a sértésért. Segédeim holnap fel fogják önt keresni! Ezzel hátat fordított Alfrédnek. Most már nem volt helye a további feleselésnek, Alfréd elérte, amit akart. Azért sértette meg a vikomtét, hogy őt ezáltal párbajra kényszerítse. Ezzel saját életét is kockára teszi ugyan, de mindegy! Egyiküknek meg kell halnia. , Másnap visszatértek Párisba. Elemér csodálkozva vette észre, hogy Alfréd nem volt jelen a bucsuzásnál. Mindjárt sejtette, hogy valami történt közöttük. Ugyan ezt gondolta Livia is, ki nagyon világosan emlékezett, mennyire magánkívül volt Alfréd, midőn a télikertben rájuk talált. A vikomte hallgatott. Alfréd előtte nem létezett, mint ismerős, hanem csak mint ellenfél, akiVel majd végezni fog. Alfréd még ugyanezen éjjel az éjféli vonattal visszatért Párisba és várta a vikomte segédeit lakásán. Ezek a nap folyamán fel is keresték őt és átadták neki a kihívást megbízójuk részéről. Alfréd a kirivást elfogadta és egy félnapi halasztást kért segédeinek megnevezésére. Voltakép csak egyet kell keresnie, mert biztosra vette, hogy Elemér lesz a másik. A vikomte segédeinek eltávozta után, Alfréd rögtn felkereste Elmért. Otthon azt az értesítést vette, hogy a clubban van, felszaladt tehát a clubba, és ott is találta. — Már kereslek Alfréd, — szólt Elemér. — Mi történt, hogy hamarább elutaztál Mentionból? — Meg fogod mindjárt tudni abból, amire most felkérlek. Légy párbajsegédem! — Tán csak nem a vikomte ellen? De igenj ő ellene! — Az istenért, mit csináltatok? 1 — Én semmit. De annál többet tett ő. El akarja hódítani előlem Líviát . . . — De hiszen még a tied sem! — De remélem, hogy enyém lesz és ez okból nem tűrhetem, hogy ostromolja a leányt. Nem tűrhetem, hogy a tapasztalatlan gyermeket a télikertbe vigye és ott elcsavarja a fejét. — De kérlek Alfréd, a vikomtének ép oly tisztességes és komoly szándékai vannak, mint neked . . . — Éppen azért nem tűröm hogy Líviához közeledjék. — De kedves Alfrédem, nem meg mondtam nektek, hogy várjatok még? Adjatok időt a leánynak, hogy majd maga válasszon, ha egyszer itt lesz az ideje. — Most csak arról van szó, Elemér, vájjon segédem leszel-e? Ha nem akkor más után kell néznem. — Leszek, hogy ne lennék? Inkább én, mint más, mert reményem van, hogy kiegyenlítem az ellentéteket. — Nem, nem, — kiáltott Alfréd, a vérnek kell folynia! — Csak bízd rám, — szóle erre Elemér és elment még egy segéd keresésére, kit egy közös barátjuk személyében csakhamar meg is talált. A segédek aztán összegyűltek a párbaj feltételek ‘megbeszélésére. Elemér vértelen elintézést ajánlott. Minek ontsák egymás vérét, mikor erre nincs ok? Livia egyiknek sem adott elsőbbséget a másik fölött. Hogy egymással heveskedtek, ez nem lehet ok a vérontásra. A francia segédek, akik megbízójuktól igen határozott utasításokat kaptak, kijelentették, hogy a vértelen elintézést túlhaladott álláspontnak kell tekinteniük. Ez okból tehát a fegyveres elégtételhez kell ragaszkodnak és ennek megtagadását meghátrálásnak kell venniük. Ilyen körülmények között Elemér sem tehetett imást, mint belement a fegyveres elégtétel kérdésének 'megvitatásába. Első kérdés volt, mily fegyvernemet ajánljanak? Elemér a pisztoly mellett foglalt állást. Ezt azért tette, mert volt egypár olyan párbaj-pisztolya, amelyek elsülnek ugyan, de nem találnak. A francia segédek ebben is tulszigoruak voltak és a pisztolypárbaj után, ha vértelenül folyna le, folytatólag kardmérkőzést követeltek. Elemér bosszús volt, de nehogy a magyart gyávának tüntesse fel, belement a karddal való folytatólagos mérkőzésbe is. A feltételek igen szigorúak voltak. Húsz lépés távolság, öt-öt lépés előmenetellel. Karddal való mérkőzésnél az egyik fél, végső kimerüléséig kell folytatni a harcot. Találkozás”'másnap reggel öt órakor a boulognei erdőben, az úgynevezett vörös malomnál. Elemér a tanácskozás után rögtön felkereste Alfrédet, ki már türelmetlenül várta őt. Az eredményt mindjárt közölte is vele. — Helyes, — szólt Alfréd. — Ebből látom, hogy a vikomte is komolyan veszi a dolgot! így már félig meddig biztosra lehet venni, hogy valamelyikünk a fűbe harap. — De hátha te leszel az? — Akkor legalább szabad lesz az ut. Akkor hazaviheti Líviát, ha ugyan megkapja. Elemér kedvetlenül csóválta fejét. Látszott rajta, hogy az egész dolog nem tetszik neki. —• A vikomtét, — úgymond — ép úgy szeretem mint téged, és azonfelül még rokonai kötelék is fűz hozzád. Örökös kár, akármelyiktek esik el. — Miért kár? — Azért, mert egyiktele sem biztos abban, hogy győzelem esetében megkapja kezét. Ha Livia azt mond ta volna, hogy nem tud választani közülietek, mert mind ketten egyformán becsesek vagytok előtte, hanem azé lesz, aki legyőzi a másikat, akkor érteném párbaj oto kát, de hol van olyan nő, aki ily kegyetlen módon kard vagy pisztoly elé állítsa udvarlóit? Még egy rafinál! leánytól sem telik ki ilyesmi, annál kevésbbé Líviától ki maga a szelídség és ártatlanság. Én meg vagyok győződve, hogy párviadaltok hire nagy fájdalmat okoz neki. Alfréd megütközve nézett rá. A szerelmes ifjú nem bírta elhinni, hogy báró létére nem bírná megnyerm Livia kezét, ki végre is, szerencsésnek tarthatja, hogy egy Vereskövi Alfréd báró versenyez kezéért. — Nincs egészen igazad, — mondotta. — Livia előtt én még nem léptem fel egész határozottan, miután tanácsodhoz képest nem akartam őt egy év lefor gása előtt háborgatni. Miután bízom magamban, en nélfogva nem engedhetem meg, hogy a vikomte meg előzzön engem! — Gondold meg, hogy a vikomte kitűnő vívó! — Megengedem, de én csak értek valamicskét t 'kardforgatáshoz! — A francia segédek vitőr meleltt foglaltak ál lást . . . — Annál jobb! A vitőr nekem is kedvenc fegyverem és az athletikai club bajvivásain első érmet nyertem. Hanem persze te erről semmit nem tudsz, mert majdnem másfél évig oda voltál Ilonkát keresni. — Igazad van, — válaszolt Elemér felsóhajtva. — E végett minden egyebet elhanyagoltam és mégsem értem célt! A következő napon, kora reggel külömböző irályokból és rövid időközökben, négy kétlovas bérkocsi ^robogott ki a boulognei erdő egy félreeső részében levő úgynevezett vörös malomhoz, mint a párisi párbajozók rendes párbaj helyére. (Folytatjuk,) §00 dollárral nagyüzemet épített egy magyar menekült Nemcsak Torontóban, hanem egész Kanadában ismerik. iSzendirő György nevét. Legutóbb a “Toronto Daily Star” című nagy kanadai lap hossza cikkben számolt be “George Sendro” magasbaivelő pályafutásáról. Karrierje valóban megérdemli, hogy azt az amerikai magyarság is megismerje. Szendrő György érvényesülésének titka talán ebben a vezetője volt az ország egyik legnagyobb ipari és tudományos műszereket tervező és gyártó intézetének. Közben lezajlott a nagy vérőzön; úgy látszott, hogy a megbolydult világ visszatér a régi kerékvágásba és Szendrő György pályafutása zavartalanul halad előre. A szovjet. megkaparintotta az orszá got; a demokratikus kormányt szovjet-bérenc kom-Szendrő György mondatban foglalható össze; olyan munkát vállalt, amelyet senkisem akart elvégezni. Kilenc évvel ezelőtt jelentkezett Honeywellben az ottani Scarboro gyárban, amely, a kanadai, hadsereg számára gyártott különböző felszerelési tárgyakat. Ma - saját, vállalata, a Thennovolt Idd., készíti az Air Force részére a legbonyolultabb alkatrészeket, mintaszerű precizitással és szakértelemmel, a megbízók teljes megelégedésére’ ÉVI EGYMILLIÓ DOLLÁROS FORGALOM A Thennovolt Idd., amely ma ötven alkalmazottal dolgozik, ebben az évben — minden jel szerint — eléri az egymillió dolláros forgalmat. És ezt a komoly nagyüzemet, amely még kanadai viszonylatban is számottevő, Szendrő György páratlan szorgalma, kitartása és — elsősorban — tehetsége hozta létre. Igaz, a szakma nem volt ismeretlen a most 48 éves férfi számára. 24 évvel ezelőtt, 1938-ban, közvetlenül a második világháború kitörése előtt kezdett dolgozni elektromos felszerelési tárgyakkal — lakásának pincéj ében Magyarországon, fiz év múlva, 1948-ban már miuniista “kormány” váltotta fel. .Mindenki, aki nem hódolt be az új ideológiának gyanússá vált a bolsevisták szemében. A gyárat, amelyben Szendrő dolgozott, államosították, vezetőjét pedig szabotázzsal vádolták. Szendrő élete veszélyben forgott. semmivel egyenlő. Szendrő egy pénz kölcsönző vállalattól felvetít még 1000 dollár kölcsönt. Ezzel az 1500 dollárral indult neki az írj életnek. AZ INDULÁS Kezdetben sorra felkereste a nagy elektromos készülékeket gyártó vállalatokat és-azokat a nagyüzemeket, amelyek a kanadai Légierő számára dolgoztak. “Mindenkitől azt kértem — mesélte később — adjon nekem olyan munkát, amely a gyárnak “fejfájást okoz”, azaz olyan “piszkos” munkát, amelyet senkisem hajlandó vállalni.” Mint minden kezdet, ez a kezdet is nehéz volt. De Szendrő szívósan küzdött, a nehézségek nem rettentették vissza. Lassan-lassan felépített egy kis tizemet., amelyben a De Havilland-i kormányozható rakéta-részleg számára gyártott rendkívül bonyolult precíziós műszereket. Ugyanakkor maga is tervezett, rajzolt olyan berendezéseket, amelyekkel a készülékek megbízhatóságát lehetett ellenőrizni. őzek a műszerek az Arrow program részére készültek. Hat évvel később, 1959-ben már egy szerény terjedelmű — 7000 négyzetlábnyi — területen dolgozott Szendrő precíziós «lőszergyára a kanadai Etobicoke-ban. Azóta a kisüzemből nagyüzem lett, — területét megsokszorozta. A vállalat részvénytársasággá alakult át. A MENEKÜLÉS Ilyen körülmények között nem maradt más megoldás: menekülni kellett az országból, amely az idegen hódítók kezére került. Feleségével és akkor kétéves kislányával hagyta el hazáját Szendrő — Csehszlovákián, Ausztrián keresztül Svájcba jutott s onnan Kanadába vándorolt ki. 1953ban Torontóban, az egykor magasállátsu fiatalembernek tehetségén és szaktudásán kivid mindössze 500 dollárja volt. Ez bizony nem volt sok pénz, — vállalat alapítására pedig éppenséggel a A múlt évben a Thermo volt Ltd. részvényeket bocsátott ki. Szendrő nem tartja a kezében a részvény többséget, de ragaszkodott ahhoz, hogy alkalmazottai is hozzáj uthássanak azokhoz. Ilymódon az alkalmazottak a vállalat társtulajdonosai lettek. Az alkalmazottak fiú In y o m órészben európaiak. De a vezetőség kijelentette: ez nem jelenti azt, hogy az európaiak jobban dolgoznak, mint a bennszülöttek. A Thennovolt Ltd. munkaerő — politikáját talán legjobban az alábbi eset jellemzi: A vállalatnak legutóbb öt munkásra volt szüksége. A hirdetésre 200-an jelentkeztek. Szendrő elbeszélgetett mind a kétszázzal, s azután a kört leszűkítette hatvanra. Ennek a hatvan, embernek 1 órás vizsgafeladatot adott; a vizsga során 48-an kiestek. Végül is a legjobb ötöt alkalmazta a vállalat. A nagyüzem rendkívül felelősségteljes munkát végez: a légierő résziére a lehető legkiválóbb teljes itmény t kell nyújtania. 'Szendrő György azonban teljesíti a legmagasabb követelményeket is. Külön büszke egyik sikerére, amelyet mint rajzoló, a precíziós eszközök lekiesi nyitásé terén, ért el. Szakértők szerint automatikus elektromos mérőműszere, amely a magasnyomású hő ellenőrzésére szolgál, felülmúlja az Egyesült Államokban gyártott műszer minőségét, Szendrő György üzemét tovább fejleszti; jelenleg azon fáradozik, hogy bekapcsolódjék az exportba és ezen a téren meg kell küzdeni aJLJ.S. versenyével. E cél megvalósítása érdekében az Etobiooke-i nagyüzemben lázas kutató munka folyik; keresik az uj megoldásókat, amelyek révén az üzem produkciói exportképesek lehetnek. Szendrő reméli, hogy ehhez a munkához megkapja a kanadai, kormány támogatását. így jutott el az 500 dolláros alaptőkétől az évi millió dolláros forgalomig egy rendkívül tehetséges, kitartó és szorgalmas magyar menekült — Szendrő György. A hét legjobb vicce Egy román munkás nyomorában és végső elkeseredésében. elhatározza: börtönbe záratja magát, legalább akikor nem éhezik. Elmegy hát egy pártnapra, hogy ott hajtsa végre tettét. Amikor a szónok befejezte hosszú és vonalas beszédét, a munkás felugrik és öklét a szónok felé rázva, igy kiált; — Vesszen a Szovjetunió, halál Kruscsevre ! Általános elszörnyüködés. Csak a szónok, a párttitkár marad nyugodtan. Mosolyogva magához hivatja a munkást, leülteti és szelíden igy szól hozzá ; — Ejnye, ejnye kedves barátom, — miért nem uralkodik jobban, az idegein? Tudja, milyen bajt csinált volna magának, ha itit — kommunisták lettek volna? 1000 ülés, 100 nyet Az Egyesült Nemzetek biztonsági tanácsa a napokban tartotta 1000-ik ülését 1916 január 17-én történt megalakulása óta. Az ezer ülés közül 192 a palesztinai problémával foglalkozott. A szovjet körülbelül 100-szor élt a vétó jogával s a koreai kommunista támadás visszaverése ellen csak azért nem emelhetett vétót, mert a szovjet delegátus akkor bojkottálta a bizottságot. ferjessze lapunkat!
