A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-29 / 39. szám
A Jó PÁSZTOR 7. OLDAU ' Kettőt kiválasztott közülük és magaval vitte a föld alá. Ezek aztán magukkal hozták a nehéz ládát és a vizsgálóbiró kocsijára tették. Senki még csak nem is sejtette tartalmát. Csak homályosan gyanították, hogy kincs lehet benne! Küldetésük be lévén fejezve, visszatértek Brassóba. Annyi bizonyos, hogy Kömlőváry elmenekült s Ilonkát is magával vitte. De hova? A jelek arra mutattak, hogy egyelőre a közeli határon át Romániába sietett. Hogy onnét hova ment, ezt csak a további vizsgálat állapíthatná meg, ha ugyan megállapíthatná. Felvinczy visszatért Kolozsvárra, ahol családja úgy fogadta őt, mint a halottaiból feltámadottat. Ő valóban már a halál torkában volt és csak mintegy csoda következtében maradt életben. Az ut fáradalmait kipihenve, leült és levelet irt Lorántffy Elemérnek tudtára adva, hogy szeretett neje alighanem életben maradt. “Nem akarok önben, úgy mond, kába reményeket kelteni, de közlöm a nyomozás eredményét egész terjedelmében. Ebből megítélheti, hogy Kömlőváry nem pusztult el. A gazember a földalatti kibúvón át elmenekült s kétségtelenül az Ön nejét is magával hurcolta. Hogy hova.? Ezt most még tudni nem lehet. De szolgáljon önnek vigasztalásul a tudat, hogy szeretett neje életben van s igy megmaradt a remény, hogy Isten segedelmével, még viszontláthatják egymást.” Ez a levél megérkezett Csillagvárra, de akkor Elemér már el volt utazva hazulról, sőt már Budapestet is elhagyva, útban volt Páris felé. A levelet tehát nem lehetett utána elküldeni, váü ni kellett, mig értesítés jön tőle Párisból. Nem is sejtette senki, mily fontos tudósítást tartalmazott ez a levél. — A nagyságos urnák kár is volt elutazni. — szólt Kovács Pál, a második komornyik. — Gyurka már ül s igy nincs rá mód, hogy ismét lőhetne a nagyságos urra. — Nem is éppen azért ment el, — jegyezte meg a kapus. — Hogy a nagyságos kisasszonyt is magával vitte, ez arra mutat, hogy világot akar vele láttatni. — Bizony rá is fér, — szólt Kovács Palkó kissé csípősen. — No, no, Palkó özsém, nem kell gyunyolódni. Egy év múlva olyan előkelő és müveit lesz a kisaszszony, mint egy született grófnő. Örökös kár lett volna, ha csakugyan György kezére jutott volna. Akkor ugyan el lett volna temetve. — Már az igaz, — adta meg magát Kovács Pál. — György fel akart kapaszkodni az ugorkafára, de bezzeg megjárta. — Mi hallatszik felőle? — Az a hir járja, hogy önként jelentkezett a törvényszéknél. — Lehetetlen! — kiáltott fel a kapus csodálkozva. Csak nem evett bolondgombát, hogy önmagát feljelentse, holott a nagyságos ur visszalépett a panasz tói. — És mégis feljelentette magát, — erősítette Kovács. — Magától Halmosnétól tudom. — Na, ezt csakugyan nem hittem volna. Nagyon el lehet keseredve a fiú, vagy meg van háborodva elméjében. — Bosszút akart állani a nagyságos uron, — magyarázta meg ezt Kovács. — Ezzel csak nem állhat bosszút rajta? — Nem is ezzel, hanem mással. Úgy hallottam, hogy ő is bevádolta a nagyságos urat. — Ugyan mivel? — Azzal, hogy erőszakkal elvétette Dinnyéstől a pénzét és az erdőben meztelenül egy fához kötöztette őt, hogy a szúnyogok egy egész éjszakán át lakomározhassanak rajta. — Nagyon jó volt az neki; A vén gazember ennél többet is megérdemelt. De mit akar ezzel György? Hiszen ő is ludas benne! — Az igaz. De ő úgy gondolkodik, hogy a lövöldö-' zésért úgyis megbüntetik, hát legalább kerüljön a csávába a nagyságos ur is. — Akkor hát értem, hogy miért utazott el egyszerre a nagyságos ur, — szólt a kapus. — Jánost is magával vitte, igy tehát nincs kit kérdőre vonni. Györgyöt kivéve! Majd ő helyettük is elverik rajta a port. Sajnálom a fiút, de azért mégis amondó vagyok, úgy kell neki! Aki szolga, legyen szolga s ne akarjon felkapaszkodni az ugorkafára. Az az urhatnámság már sok embert megrontott és kárhozatba vitt. — Hát utoljára a szolga se állat. — jegyezte meg Kovács Pál hetykén. — Ki mondja ezt? — támadt rá a kapus. — Melyiknek mondhatja nyugodt lélekkel, hogy állatnak nézik? Nagyon is jól van dolgotok, azért vagytok úgy elbizakodva. Györgynek is ez ártott. A nagyságos urnák úgyszólván barátja volt — ettől aztán úgy megnőtt a szarva, hogy végre is önmagában tett kárt. Kovács Pálnak nem tetszett a lecke s eltávozott. — Nézze meg az ember az ingyenélő sihederjeit. — mormogta magában a kapus bosszúsan. — Mind ur szeretne lenni! Hej az a túlságos nagy szabadság, de sok embernek zavarja meg a fejét. Nemsokára oda jutunk, hogy senki sem akar dolgozni! De jól enni, inni, mulatozni, mindenki szeretne —- persze a más pénzén! Megesnék, hogy amit a magam szájától elhúzok, azt adjam oda annak, aki dolgozni nem akar, de azért jól élni és urat játszani szeret. E pillanatban jött a törvényszolga. — Idézést hoztam, — szólt hivatalos rövidséggel. — Csak nem az én számomra? — Nem, hanem a nagyságos ur és Karika János számára. — A nagyságos ur elutazott és Jánost is magával vitte. — Már azt én nem bánom! Ha visszatér, adja át neki az idézést. — Akkor ugyan sokáig várhatnak! — Hogy-hogy? — nézett rá a törvényszolga.-— A nagyságos ur külföldre utazott s nem egyhamar fog visszatérni. — Am mindegy, — vonta vállát a • törvényszolga. — írja alá kigyelmed, hogy átvette az idézést . . . a többi nem az én dolgom. A kapus a kézbesitőkönyvbe belekanyaritotta a nevét. — Majd elmegy helyette az ügyvéd ur, — szólt ezalatt. — Elutazta előtt a nagyságos ur őt bízta meg, hogy járjon el ügyében. Hiszem, hogy meg fogja táncoltatni amúgy istenesen nem csak Györgyöt, hanem Dinnyést is! — Az már nem az én dolgom, — szólt erre a törvényszolga s összekapván Írásait eltávozott. — Még borravalót se kap az ember, — mormogta eközben. — No lám, itt is mindjárt van egy, aki dolog nélkül szeretne pénzhez jutni. Inni szeretne az Istenadta, de pénze nincsen. Ezért tehát ő is azt várja, hogy más adjon neki. Hej, ez a világ, ez a világ! így zsörtölődött a vén kapus. 26. FEJEZET Az első tárgyalás Nagy volt az elevenség a városban. Ma van a Lorántffy-féle ügyben az első tárgyalás. Ur és szolgája egymás ellen foglalt állást. Mindenki szerfölött kiváncsi volt a fejleményekre. A pikáns pletykákra sóvár közönség mindenféle leleplezéseket várt. Már csak nagy dolognak kellett történnie, hogy a komornyik pisztolyt emelt urára, még pedig kétszer! — Keresd az asszonyt, — suttogták a beavatottak. Ez az egy célzás elegendő volt arra, hogy a kiváncsi asszonynépség mind talpra kerekedve, a tárgyalási terem padjait ellepje és zsúfolásig megtölte a tárgyalási termet. Lorántffyra is mindenki kiváncsi volt! _ Ugyan hamar megvigasztalódott, — mondták némelyek. — Hazatérve az volt legelső dolga, hogy másnak a mátkáját elszöktesse. _ Hát hiszen teheti, — tette hozzá a másik csípősen. — Ő a földesur, neki minden szabad! E nyilatkozatok után nem lehet csodálkozni, hogy a közhangulat inkább Györgynek kedvezett, mint gyengébb félnek. A tekintetes törvényszék elfoglalta helyét s a tárgyalás megkezdődött. Az elnök megállapította, hogy vádlott Takács György személyesen megjelent, illetőleg fegyveres börtönőrök által elővezettetett, a panaszos azonban nem jelent meg személyesen, hanem Szántó ügyvéd által képviselteti magát. A csalódás moraja zúgott végig a hallgatóságon. De azért mindenki maradt, abban reménykedvén, hogy hátha még úgy is pikáns részletek fognak napfényre kerülni. Az elnök legelőször Györgyöt vette elő. Az általános kérdések megtétele után mindjárt a vádbeli cselekményre tért át: — Ön azzal van vádolva, Takács György, hogy két ízben gyilkossági merényletet követett el volt ura, Lorántffy Elemér ellen! Bevallja-e tettét? — Nem tagadom, tekintetes törvényszék, — válaszolt a vádlott. — Miért tette ezt? — Azért tettem, mert Lorántffy ur olyasmit követett el, mit soha, de soha meg nem bocsátók neki. Az elnök csodálkozva nézett rá. — Micsoda hangon beszél maga? — mondotta. — Ezt hallva, úgy tűnik fel a dolog, mintha ön lenne az uraság s Lorántffy ur a szolga. — Törvény előtt egyformák vagyunk. — felelte György odavetőleg. — Itt nincs ur vagy szolga! — Maga úgy látszik oktatást akar nekem adni, — Szólt erre az elnök ingerülten. — A következmények terhe alatt figyelmeztetem, hagyjon fel ilyen hányaveti modorral. Ez nem ide való! És most hadd halljam tettének indokait. Miért lőtt Lorántffy urra? — Megmondtam már a vizsgálóbiró urnák, minek ezt még egyszer ismételni? — Még egyszer figyelmeztetem, tiszteségessebben viselj« magát bírái előtt, mert különben kénytelen leszek fegyelmi büntetést mérni magára, — szólt az elnök. — Adja elő tehát indokait! — Indító okaim ugyanazok, melyeket a vizsgálóbiró urnák is elmondottam. Lorántffy ur megfosztott meny asszony cmtól! — Ki volt a menyasszonya? — Dobos Lidi, a bugaméri erdőőr leánya. — El voltak-e már egyházilag jegyezve és kihirdetve? — Még nem! — No hát akkor még nem is voltak a szó igazi értelmében jegyesek. De mikép történt a megfosztás? — Úgy történt kérem, hogy a nagyságos ur a leányt fel vitette a kastélyba, az én hírem és tudtom nélkül! Ez egyenlő a nőrablással, vagy legalább is leányszöktetéssel. — Mit szólt ehhez a leány atyja? — kérdezte az elnök. György érezte, hogy ez igen fogós kérdés és hallgatott. — Nos, — szorította őt az elnök, — miért nem felel? Mit szólt ehhez a leány atyja? György helyett Elemér ügyvédje válaszolt: — A leány atyja is a kastélyban van, ez arra mutat, hogy önként mentek fel, szöktetésről vagy rablásról szó sem l,ehet! Vádlott támadása tehát jogtalan volt és mint ilyen szigorúan büntetendő, annál is inkább, mert tettét nem szerelmi bosszúból, hanem ennél sokkal alacsonyabb indokból követte el. Most kénytelen vagyok egy kijelentést tenni, mely a dolgot mindjárt más színben fogja feltüntetni. Lorántffy ur megtudta, hogy Dobos Lidi bár törvénytelen, de mégis vérszerinti nővére. Ez okból vette őt magához. Ezen kijelentés általános meglepetést keltett. A hallgatóság azt hitte, hogy pikáns leleplezésekben be része lesz és most kitűnik, hogy Lorántffy Elemér ko rántsem az a kalandszomjas gavallér, aminek a véli nőrablás után képzelték őt, hanem egy igen jószivf fiatal ember, aki egy törvénytelen szülöttet magához vesz és testvéri jogon megosztja vele a kastélyát. — Igaz-e ez? — kérdezte az elnök Györgytől. — Nem tagadhatom, — válaszolt a kérdezett. — Ha tehát tudta ezt, akkor miért vádolta Lorántffy urat nőrablással? Ha ön tudta, hogy testvéri kapocs van közöttük, akkor józanul csak elgondolhatta, hogy Lorántffy előbb-utóbb magához veszi őt. Sőt ez némi részben kötelességében is állott. Hogy van az mégis, hogy ön ezt bünül akarta neki felróni? — Azért róttam fel neki, mert tudom, hogy nem kötelességérzetből tette, amit tett. Ő engem egyszerűen ki akart játszani. — Mondja, mivel? — Azzal, hogy százezer forintot rántott ki a zsebemből. A csodálkozás kifejezése moraj lőtt végig a tömegen. Hogy és mikép történhetett ez? Ennek a magyarázatára mindenki kiváncsi volt. — Ez fáj neki legjobban, — szólt közbe az ügyvéd. — Az elveszett százezer forint miatt lőtt kétszer a kény ér adójára. — Miféle száezer forint ez? — kérdezte az elnök. Erre ismét felállott az ügyvéd s igy szólt: — A nagyságos elnök ur engedelmével kifejtem a tényállást. Vádlott Takács György, olyan levelekhez jutott, melyben nem csak a leány származása van megállapítva, hanem van köztük egy nyilatkozat is, melyben az árva leánykának százezer forintot biztosit olykép, hogy ez az összeg nagykorúságának bekövetkeztekor, vagy pedig férjhezmenetelekor fizetendő ki. Vádlott ezt jól tudva, a leány kezét gyorsan megkérte és biztosítani akarta a maga számára a százezer fodinttal együtt. — Önnél vannak ezek az írások? — kérdezte az elnök Györgytől. — Igen is, az én birtokomban vannak. — Hogyan jutott hozzájuk? — Dinnyéstől kaptam! — Dinnyés honnan szerezte? — Ezt már nem tudom, mert nem kérdeztem. — Kíván erre valamit mondani ügyvéd ur? — kérdezte az elnök Szánthótól. — Részemről nincs semmi megjegyezni valóm. — De nekem van. — kiáltott György. — Magának éppenséggel nincs, — torkolta le őt mindjárt az elnök. — Maga csak akkor beszéljen, mikor kérdezem. — Oh nagyon jól látom, hogy kedvezni akarnak neki, — nyelvelt György. — Neki nem is kell személyesen megjelennie, hanem ügyvéd által is képviseltetheti magát. Engem szépen lecsuknak, mig ellenben őt nem bántja senki, pedig Dinnyést ő raboltatta ki, ő hurcoltatta el az erdőbe és kötözte egy fához! — Ez most nem tartozik ide, — vágott szavába az elnök. — Ez most nincs napirenden. Jelenleg az a kérdés, honnét kapta Dinnyés azokat a leveleket? — Nem tudom, — vonta vállát György dacosan. — A kastélyból loptátok el? Ez ellen tiltakozom, — kiáltott György. (Folytatjuk) A hét legjobb vicce Az oroszlánszeliditotöl kérdi valaki: — Aztán nem történt soha semmi baja? —• Dehogynem. A bestia egyszer majdnem íoharapta az egyik kezemet. Egy másik alkalommal úgy belém harapott, hegy négy hétig csak állva tudtam ülni. De ez még mind semmi. Nemrég úgy bekapott, hogy csak a lábamnál fogva tudtak kihúzni a torkából. -j — Borzasztó. És miért nem hagyja abba? — Na hallja kérem, valamiből csak élni kell. SZERKESZTŐI ÜZENET E. F., .Maple Heights, 0. —• Azt Írja, hogy amikor a férje meghalt, azt hitte, hogy 1891-ben született, de aztánj imikor otthonról kérte és megkapta a keresztlevelét, megtudta, hogy nem 1891-ben hanem 1890-ben született. Ha a téves adatot a Social Security hivatalban ki igazittatta, nincs semmi baj, hii izén nem fiatalította, hanelií öregbítette magát. Azit írja továbbá, hogy 66 éves kora óta kap özvegyi nyugdijat és hogy egy ismerőse, aki szintén özvegy, most azt mondta önnek, hogy ő 62 éves és 61.50 dollár nyugdijat kap. Az a kérdése, hogyan lehetséges, hogy ez az ismerős.!., aki későbben jelentkezett, többet kap az ön 66 dollár nyugdijánál. Nos, először is 61:50 nem több, hanem kevesebb, mint 66 dollár, és másodszor az, hogy ki jelentkezett korábban, ki későbben, nem számit. * J. Cz., Welland, Ont. — Az Egyesült Államokban van talán száz betegsegélyző egylet és hogy egyik, másik és századik milyen kedvezményeket nyújt, azt mi nem tudjuk megmondani. Talán tudnánk felvilágosítást adni, ha közölné, hogy az *a “valamikor” megjelent közlemény mikor jelent meg az újságban. ❖ S. K., Atlantic City, N. .—- 1957 január óta mostanáig 18 egymást követő befizetett negyedéve van, a legmagasabb, $4800, kereseti alapon. Azt kérdi, hogy 65 éves kora elértével mennyi lesz a nyugdíj ? Ezt csak a Social Security hivatalban tudják kiszámítani, számításba véve az 1961 január 1 óta elmúlt hónapokban elért átlagos keresetét, vagyis számításba véve azokat az 1967 előtti hónapokat is, amelyekben nem volt befizetése, de levonva 5 évet, amelyektől eltekintenek. Az átlag tehát a maximumnál (127) kevesebb lesz. SOK SAKK KÖNYV KECSKEMÉT. — Tóth László nyugdíjas tanácselnök talán a vilá nlegnagyobb sakk irodalmi magánkönyvtárát vallhatja magáénak. 14 éves kora óta gyűjti a sokk ozás irodalmát, 25 ország nagymestereivel tart kapcsolatot, a világ minden tájáról megkapja a fontosabb kiadványokat. Gyűjteménye most 3000 kötet. SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE Irta: TÖECYESY MIIÉ
