A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1961-09-15 / 37. szám

XXIV. FEJEZET.

Egy reménysugár.

Elemér a következő napon csakugyan elutazott. Liviát is magával vitte, komornájával együtt.1 Karika János is vele volt, miután úgy tervezte az utazást, hogy egy évnél előbb aligha fog visszatérni.

Erről azonban hallgatott, nehogy félelembe ejtse Liviát, ki igy is csak nehezen birt megválni nevelő atyjától. Az öreg Dobosnak is fájt az elválás, de beletörődött helyzetébe; különben is most már jó dollga volt, mert Elemér megtette őt számfeletti ispánnak. Mint ilyennek, nem volt más dolga, mint ügyelni a napszámosokra. ' *• M •*,.*«

Elemér kíséretével együtt Budapestre utazott s ott a Hungária szállodában bérelt megfelelő lakást.

Líviának a szeme-szája is elállott a sok ragyogástól, amit itt látott. Alattuk folyt a hatalmas Duna, rajta ide-oda járnak a fürgébbnél fürgébb hajók. Ilyet Lívia még soha sem látott.

A szemközti hegyen látszott egy zöld zsalukteres Kastély.

— Abban vájjon, ki lakik? — kérdezte Lívia. — Bizonyosan a földesur.

— Igen, az egész ország földesura, a király, — válaszolta Elemér.

Lívia most a szent áhitat egy nemével nézett a királyi kastélyra, mely minden egyszerűsége mellett is fenségesnek látszott.

Ez azonban Budapestnek csak egy része volt. Líviának a szeme is belefáj ült a sok nézésbe, midőn a fogadóból a Váci utcába sétáltak.

Mennyi volt itt az úri nép. Szép hölgyek és urak. mind mind díszes ruhába öltözve. Ezekhez képest ő mily egyszerű volt.

És mégis észrevették őt az urak. Rögtön akadt is egy-kettő, akik megfordultak és utána jöttek, füle hallatára mondván:

— Barátom, mily nagyszerű szépség.

— Úgy látszik most hozták fel faluról, — jegyezte meg a másik.

Az egyik erre elnevette magát:

— Ehhez ugyan bajosan férhetsz. Nem látod, hogy gouvernántja van?

Lívia ezt mind hallotta és belepirult. Mily különös beszédjük van itt a fiatal uraknak.

Elemér is hallotta, de nem mutatta. Vette azonban észre, hogy az aszfalt-lovagok egyre sűrűbb csoportban követik őt. A kopóknak ezt a fajtáját már ismerve, jónak látta Mohaszterlyhez belépni. Lívia számára úgy is több rendbeli ruhák kellenek.

Az üzlet beli alkalmazottak tiszteletteljes hajlongások között jöttek elébe és méltóságos urnák szólitoták.

Elemér előadta, hogy nővére számára mit óhajt.

— Tehát még kisasszony, — gondolták magukban a segédek és leányoknak valót hoztak nyaláb számra. -— Parancsoljon méltóságos kisasszony.

Liviát a sok szépség egészen elkápráztatta. Valóban sejtelme sem volt róla, hogy ilyesmi is létezik. Dehogy tudott volna választani. Egyik szebb volt, mint a másik.

Elemér most maga választott, illetőleg akként intézkedett, hogy a legszebb ruhákból hármat-négyet hozzanak a Hungária-szállodába, első emelet, 6-ik ajtó.

— Parancsára méltóságod, — hajlongtak a segédek, kik választás közben annyit beszéltek s a szövetek díszét és nagyszerűségét, a kiállítás elegánciáját oly bőbeszédüen magasztalták, hogy Líviának, ki ehhez szokva nem volt, szinte belefájdult a feje.

Most bementek egy női kalapüzletbe, mert Líviának valóban egy valamire való kalapja sem volt. Ami Etelkáéból megmaradt, az mind még tavalyi divat volt, ez pedig sokat jelent, mert a kalapdivat ma már minden két hétben változik.

Aztán még aranyműves boltba is betértek. Menynyi volt itt is a szebbnél-szebb portéka. Líviának szinte káprázott a szeme a sok ragyogástól. A kövek értékét nem ismerte, ő csak a fényüket csodálta.

Elemér váltig az egészen fehéreket nézegette. Egy szép fülbevalóra azt mondták, hogy ezer forint.

Lívia elképedt. Borzasztó pénz ez. A nevelő atyja hozott neki egyszer a vásárról egész gyöngyfüzért, ami csak húsz krajcár volt.

— Ne vedd meg ezt Elemér, — súgta neki halkan. Hisz csak üveg. Elemér mosolygott. Jó, hogy az üzlettulajdonos nem hallotta ezt a megjegyzést.

— Neked a fehérek nem tetszenek? Ezek gyémántok.

Tudta is még Lívia, mi a gyémánt.

Csak nevelő atyja mondta őt sokszor gyémántjának, de ő soha sem kérdezte, mi az.

— Ezek szebbek, — mutatott egy smaragd garnitúrára.

Erdőben lőtt fel, ennélfogva a zöld szin itt is jobban tetszett neki.

Szemügyre vették tehát a smaragd garnitúrát. A kövek pompásak voltak, brilliánsokkal körülvéve, gyönyörű színjátékot mutattak.

Az egész garnitúra: fülbevaló, bross, karperec, ezerkétszáz forint.

Lívia csaknem összecsapta kezeit. Borzasztó pénz ez. Úgy tudta otthon a zöld erdőben, hogy mikor nevelő atyjának valahonnét tiz forintja került, az már nagy pénz volt. Ilyenkor mindig mondogatta: “No leányom, most veszünk neked valamit.” A jó öreg mindig csak ő rá gondolt, mindig csak neki veszegetett. De annyi pénzről fogalma sem volt. Ezerkétszáz forint!

Elemér nem sokalta, csak kérdezte Líviától:

— Tetszik-e húgom az ékszer?

Oh, hogwne tetszett volna. Valóban gyönyörű is volt, a komorna csakhogy ki nem nézte a szemét.

Elemér erre a tárcába nyúlt és előkelő gavallértempóval kiszúrt az ékszerész piros bársonnyal bevont pudlijára ezerkétszáz forintot.

Lívia boldog volt. Oh mily jó is a nagyságos ur . . . azaz a fivére. Mindig nagyságos urnák mondaná, de a komorna is mondta, hogy igy nem szabad őt szólítani.

Midőn kiértek a boltból, ott találták megint a bámuló fiatalembereket.

Az egyik arszlán, ki az üvegajtón át szemmel tartotta a boltban történteket, igy szólt barátaihoz:

— Fiuk, ez egy valóságos libácska. Gyönyörű szép, de roppant ügyetlen és tapasztalatlan.

— Oh, akkor már tudom, hányadán állunk, — jegyezte meg a másik. — A fiatal ur valami gazdag gentry lehet, aki a népből csípte fel ezt a kis vadvirágot.

— Haha, — kacagott a másik. — Ez igazán valószínű. No majd kilessük, hova mennek vacsorára és csinálunk egy kis heccet.

— Bravó, bravó, — helyeselték ezt a többiek.

E perctől kezdve szinte tolakodók lettek. Elemér tudta, hogy ezekkel az aszfaltlovagokkal nem érdemes kikötni. Úgy menekült meg előlük, hogy bérkocsiba ültek mind a hárman s elhajtattak.

Este az operába mentek. Elemér természetesen páholyt vett. Minden látcső Lívia felé irányult.

Nem tudta hamarjában, hogy mi ez? Úgy volt, mintha mind csupa apró ágyucsövek lennének rá irányozva.

— Istenem, — súgta a komornának, ki mögötte ült —, mit szegeznek reám ezek az emberek?

— Ezek látcsövek, ezen át nézik a nagyságos kisasszonyt.

Lívia igen furán érezte magát. Hogy lehet ázon a feketeségen át látni? És mit néznek úgy rajta?

Elemér mosolygott. A páholynyitogatónőtől ő is bérelt egy látcsövet, megigazította s Líviának ajánlotta.

— Itt van, kedvesem. Nézz te is.

— Én nem, én nem, — szabadkozott Lívia szinte ijedten. — Én nem merem a kezembe venni.

— Ne olyan hangosan, — súgta neki a komorna.

Elemér előbb a maga szeméhez emelte a látcsövet,

aztán Líviának nyújtotta.

— így tedd, kedvesem. Ne félj tőle.

Lívia szeméhez emelté. Mily különös világ tárult fel előtte: a színház ragyogó világa, mely felpiperézett delnőivel, és bókoló férfiaival, nevetgélő, vidám alakjaival oly különös, benyomást tett rá. Ilyet ő még soha sem látott, ilyesmiről fogalma sem volt.

Otthon az erdei viskó füstös légkörében, pislogó mécses világa mellett, azzal teltek el a hosszú téli esték, hogy a zsolosmás könyvből hol Jeremiás siralmait, hol egyebet olvasott fel nevelő apjának.

Nyári hónapokon élete valamivel változatosabb volt. Akkor legalább kiléphetett a természet szabad templomába, ahol madarak voltak az énekesek és a kakukmadár volt a főszereplő. De mi volt mindaz ehhez a fényes világhoz képest. Mily egész máskép csattog, trilláz itt a színpad csalogánya. Mikor egyszer abba hagyta, tapsvihar zug fel a nézőtéren, az emberek egész elragadtatással ütik össze tenyerüket, némelyik a lábával is tombol, az előkelő hölgyek keztyüs kacsóikkal csak módjával tapsolnak és akkor a színpadon két ur kezénél fogva vezeti elő az aranyos ruhába öltöztetett énekesnőt, ki kecsesen hajlong és csókokat dobál a közönség felé. Ez hatszor is ismétlődik egymásután, a végén többen óriási virágbokrétákat, virágkosarakat nyújtanak fel neki. E virágadományokat az ünnepelt művésznő bájos mosollyal fogadja s egy részüket ő maga viszi a színfalak mögé. De azért a tapsnak nincs vége s neki még egyszer a lámpák elé kell jönnie.

— Istenem, — gondolja magában Livia —, mily csodálatos világ ez. A csalogány mennyivel szebben énekel, mennyivel epedőbb annak a dala, és neki nem tapsol senki — bizonyára azért olyan bánatos.

Ekkor egyszerre kinyílt a páholy ajtaja, mindannyian hátra néznek és Vereskövy Alfréd bárót látják nagy örömmel belépni. Livia arcán egyszerre élénk pir ömlik el.

Elemér feláll és elébe menve, kezét nyújtotta neki.

— No ez szép, — mondja a fiatal báró. — Nem is tudósítottál, hogy feljöttök Budapestre.

— Megbocsáss, kedves öcsém, de nem is sejtettem, hogy itt vagy. Azt hittem, hogy még otthon vagy.

— Tegnapelőtt jöttem fel anyám unszolására, de nagyon unalmasnak találtam itt az életet s már hozzátok akartam lerándulni egy két napra. Gondoltam, hogy majd vadászunk egyet.

Ezalatt a komorna hamar megsúgta Líviának, hogy

7. OLD At "

■jmaMa-r-m-----I UVM

A hét legjobb vicce

Az egyik budapesti lakásba becsenget két férfi. A ház ura nyitja ki az ajtót.

— A pártközpontjából jöttünk! — mondja határozottan az egyik látogató. —

Igaz, hogy az elvtársnak tegnap kisfia született?

— Igaz . . . nyögi ki rémülten a fiatal apa.

— Azonnal beszélnünk kell a gyéreikkel —- vág közbe a másik férfi.

— Miért ? — kérdi reszketve az apa.

— Pártutasitás! — mondja erre a két látogató. — Ő talán még elhiszi, hogy Gagarin valóiban fennjárt az űrben . . .

INNEN-ONNAN

Joe Pasternak, aki Szilágysomlyóból vándorútra kelt és Hollywoodon a filmvilág egyik világszerte elismert nagysága lett, televíziós program szériát készített más bevándorlókról, akik ugyancsak sikert értek el a még mindig korlátlan lehe-tőségeket nyújtó Amerikában. Az NBC TV-hálózat fogja az amerikai közönségnek bemutatni a leghíresebb, legsikeresebb bevándoroltakat.

*

Szép és egészséges francialéánygyarmeknek adotté letet Parisban Darvas ex-Juliája.

Darvas Miklós, akinek sok éven át táncpartnere volt Julia, nemrég nyilvánosan kijelentette, hogy Julia az ő felesége. De ezzel a nyilatkozattal szemben áll az a tény, hogy Júlia Parisban megesküdött; George de Bierre francia mii-;. Hornossal. Ez a Monsieur de

c\

Bierre, mellesleg megjegyez-' ve, azelőtt az évek során hét'' feleséget mondhatott a magáénak.

*

Londonból je/entik, nem; vicc, hanem hir: A Nemzetkö-v zi Légiforgalmi Szövetség' közli azt a furcsaságot, hogy a Szövetséghez tartozó egyik országban törvény tiltja a le-"' vegőben levő repülőgépből való kiszállást.

Amiről eszünkbe j ut Mól- . nár Ferenc aranymondása: A repülés kockázatos, mert nem

lehet menetközben kiszállni.

*

Párisból jelentik, hogy a francia borpiacon enyhült a helyzet, a rengeteg felesleg jórészén sikerült túladni, miután Jackie Gleason, a kövér amerikai TV-humorista lefedezte mindennapi és mindenéjjedi szükségletét.

*

Abesszínia washingtoni követe Haile Szelasszie császártól ajándékot hozott Eisenhowernek: sajátkezű ajánlásával ellátott, abessziniai

nyelvre fordított Bibliát.

*

Dr. Szilárd Leó, a világhírű magyarszármazásu fizikus, akinek nagy része volt az atombomba megteremtésében, New Yorkban a Memorial kórházban van ápolás alatt. Rák támadta meg. Nemrég megjelent egy komor tartalmú, de humorosan megirt könyve az atomháború borzalmairól, az atomfegyverkezés beszüntetésének szüksége sségéről. Most egy újabb könyvön, regényen dolgozik betegágyában.

a

Mrs. Kennedy udvari fodrásza, Kenneth, világkörüli útra ment. Királynőket, királynékat és főminiszter-feleségeket fog uj frizurával feldisziteni.

Irta: Tfll f.VI SIV MIHÁLY

SZÉP ILONKA

SZERENCSÉJE

*-------------------------------------------——————

A Jó PÁSZTOR

mit tegyen. Ennélfogva ő is felemelkedett ültéből s a páholy hátterébe lépve, kezét nyújtotta neki.

Alfréd szembetűnő érdeklődéssel ragadta meg jobbját s valóságos elragadtatással nézett rá.

— Hogy van Livia? Mennyire megszépült, amióta nem láttam!

Livia megint olyan piros lett, mint a pipacs. Erre csakugyan nem tudott mit felelni. Szerencséjére megkezdődött a következő felvonás s kiki elfoglalta helyét. Alfréd is a páholyban maradt és Elemér mellett foglalt helyet.

— Te, Elemér, — súgta neki Alfréd —, mit csináltál te ezzel a leánnyal?

— Felruháztam egy kicsit, — válaszolta Elemér mosolyogva.

— Gyönyörű teremtés, — áradozott Alfréd —; ez a drágakő most kapta igazi foglalatát. Ugylátszik most, hogy feleségedet elvesztetted, minden áldozatkészségedet uj nővéredre fordítod. Apropos, még mindig semmi hirt sem hallottál nőd felől?

Elemér arca elborult.

— Semmit sem tudok, — válaszolt fejét rázva. — Egyébiránt, úgy emlékszem, hogy akkor magad is ellenem voltál!

— Hát tudod, kedves barátom, anyám kedvéért tettem csak! Lélekben azonban rokonszenveztem veled és helyeseltem tetted. El tudom én képzelni, mi mindenre képes az ember, ha valakibe szerelmes lesz.

Elemér erre nem szólt semmit, de gondolt magában valamit. Livia most meglehetős nyugtalan volt. Egyszerre igen melege lett s világért nem tudta volna megmondani, mi történik a színpadon. Világért nem mert volna Alfrédre nézni, pedig érezte, hogy ennek a szeme mindig rajta van.

Az előadásnak vége volt. A közönség kifelé tódult. Livia egy igen szép est emlékével lett gazdagabb. Mind között, amit eddig látott, ez volt a legkellemesebb.

Alfréd velük maradt. A fogadó éttermében, mely délszaki növényekkel van diszive, költötték el vacsorájukat. Cigányzene mellett vígan teltek a percek. Mikor éjfél után elváltak, Alfréd mintegy odavetőleg kérdezte:

— Apropos, meddig szándékoztok itt maradni?

— Csak néhány napig, — válaszolt Elemér.

— Mily kár, — mondta erre Alfréd. — No, de se baj, azt hiszem, nem lesz kifogásod ellene, ha egy-két napra lerándulok Csillagvárra vadászni.

— Nem megyünk ám vissza Csillagvárra!

— Hát hova?

— Megyünk utazni! Előbb Párisba, onnét pedig Londonba, vagy meglehet, egyenesen Londonba megyünk, miután ott úgyis egy távoli nagybátyám hagyatékát kell rendbe hozni.

Alfréd szinte ijedten nézett rá.

— És Liviát is magaddal viszed?

— Mindenesetre! Csak beláthatod, hogy a történtek után itt nem hagyhatom.

A fiatal báró egyszerre elkomorodott és fájdalmasan nézett Líviára. Szemeik találkoztak. Livia ismét elpirult, az elutazás azonban nyilván csak azért nem érintette őt oly kellemetlenül, mert azt hitte, hogy Páris vagy London is csak annyira van, mint ide Csillagvár!

Nemsokára elváltak. A keserűség fullánkjával szivében távozott el Alfréd. A múltkori igénytelen leány most egész pompájában mutatkozott be előtte. Igazán remek teremtés. A mai naptól kezdve nyugalma oda van, ezt jól érezte.

És Elemér a kegyetlen, külföldre viszi őt! Mit akar ezzel elérni?

—- Már tudom, mi a célja, — gondolta magában elkeseredetten. — Ő maga is szerelmes a leányba! Azért áldoz rá ennyit. És most külföldre viszi őt, hogy ott feltűnés nélkül magáévá tehesse. Hah, ez a gondolat megőrjít!

Elemér pedig körülbelül a következőket gondolta magában:

— Ez a fiú érdeklődik Livia iránt. Jó fiú, derék férfi, nem lenne belőle rossz férj, de anyja úgy sem adná beleegyezését ebbe a házasságba. Minek legyen hát ő közöttük is háborúság? Inkább ne menjen tehát férjhez a leány.

Szegény Elemér nem vallotta be, hogy voltakép nemcsak Alfrédnek, de senkinek sem adná Liviát!

Ez a leány napról-napra drágább lesz neki. Oly jól érzi magát mellette és boldog abban a tudatban, hogy ime ismét van valakije, kire szerető szivének gyöngédségét pazarolhatja. (

Szerelem ez? A jó Isten tudná ezt megmondani! Vér szerint Liviát rokoni kötelék kapcsolja hozzá. Ezt most szinte sajnálni látszott.

És ekkor önkénytelenül megjelent lelki szemei előtt egy szőke angyalfej — Ilonka! Mély sóhaj szakad fel szivéből. Azok a nyájas kék szemek szinte szemrehányólag néznek rá.

— Istenem a tanúm, hogy mindent elkövettem érte, — gondolta magában Elemér. — Nem kíméltem fáradságot, életemet is nem egyszer tettem kockára érte! De az Isten nem akarta, hogy egymáséi legyünk. És most Liviát kaptam helyette. Nem tudom, Isten ujja akar-e ez lenni?

(Folytatjuk)

*