A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1961-10-27 / 43. szám

7. OLDAL

Irta: TÖLGYESY MIHÁLY

— Hogy lehet az? — kérdezte a tudatlant játszva Archibald.

— A többit bizza rám. A fődolog az, átengedi-e birtokának ama részét, ahol azok a gazdag aranyerek vannak? •

— Oh nagyon szivesen átengedem, mert úgy is nagyon sziklás és terméketlen. Leginkább hegyi legelőnek vettem meg a barmaim számára. A lapályoson vannak a szántóföldek és ültetvények.

— Akkor a dolog rendben van, — válaszolt Bernardy. — Én megcsinálom ön helyett az üzletet. Megalakítom a részvénytársaságot az aranykincs kiaknázására. A befizetett részvénytőkéből mindenekelőtt öntől megvásároljuk a telepet és a bányanyitási jogot, a többi aztán a mi dolgunk. Beleegyezik ön ebbe?

— Valóban nincs kifogásom ellene, — válaszolt sir Archibald.

— De én még tovább is megyek, — válaszolta Bernardy lelkesülten. — Én az ön birtokainak másik részét a termő földet, apró részekre osztanám, illetőleg parcelláznám és vándorlóknak eladnám. Ily módon is szép pár ezer dollárt beseperhetne ön minden fáradság nélkül.

— Haha, — kacagott fel Sir Archibald. — Ez igazán okos gondolat. Erre nem is gondoltam. Ej, ej, a pénz embereinek mindig van egy jóra való eszméjük. No nem bánom. A parcellázás valóban jobb lesz a bérbeadásnál. Legalább semmire sem lesz többé gondom.

Bernardy bankár azzal a biztosítással távozott, hogy nemsokára hallani fog az uj részvénytársaságról.

A mozgalom valóban meg is indíttatott. Mindenek előtt a boulevard hírlapokban, sőt a komolyabb lapokban is cikkek jelentek meg, melyek magasztalólag emlékeznek meg Mexikó aranygazdagságáról. Kalifornia háttérbe lesz szoritva. A kincskeresők legnagyobb része már is Mexikóba özönlik, melynek kincstermő hegyei mesés gazdagságú aranyereket tartalmaznak.

Csekély fáradsággal, úgyszólván egy ásóval és olvasztó-kemencével is már bámulatos eredményt lehet elérni. Szakszerű műveléssel, bányák nyitásával, kellő mennyiségű alaptőkével és modern technikai eszközökkel, mesés értékű kincseket lehetne napfényre hozni. Valóban kivánatos lenne, ha e célra egy részvénytársaság alakulna és megkezdené a szakszerű aranytermelést. Európa bámulna az eredmény láttára és Kalifornia aranybányászai megpukkadnának az irigységtől stb. stb.

A cikk természetesen feltűnést keltett és a boulevard-lapokat a közönség hihetetlen gyorsasággal elkapkodta.

A mexikói aranybányászat közbeszéd tárgya lett és a feltüzelt képzelet igazán aranyhegyekről álmodozott. -lém'

Harmadnap a bankigazgató ismét meglátogatta Sir Archibald Bulwert és igy szólt:

— Olvasta ön az aranycikkeket?

— Olvastam, — válaszolt Archibald ur mosolyogva. — Az újságárusok egész este mexikói aranyhegyekkel kiáltották teli az emberek füleit. Megvettem tehát én is egy számot és olvastam a cikket.

— És mit szól hozzá?

— Ügyesen van megirva.

— Ez csak az első lépés, monsieur, Most majd következik a második. Ezt önnek kell megtennie.

— Nekem? — kérdezte Bulwer csodálkozva. — Uram ez nincs az egyezségben.

— Nincs, de azért mégis könnyen megteheti és annak döntő hatása lenne. Röviden elmondom. Ön, mint gazdag mexikói ültetvényes és földbirtokos, felolvasást fog tartani Mexikó aranygazdagságáról, melyről közvetlen tapasztalatai is vannak. A felolvasást támogatni fogják az aranyrudacskák, melyeket a hallgatóságnak szives lesz bemutatni.

— Az eszme jó, kedves uram, de a felolvasást helyettem más is megtarthatná, az aranyrudakat szivesen rendelkezésére bocsátom.

— Nem, nem monsieur, az ön személye ezúttal ki nem maradhat a játékból. A felolvasás sikere elválaszthatatlan az ön személyétől. "Önnek csak meg kell jelennie a felolvasó-asztalnál és a siker már előre biztosítva van. Másnál az eredmény kétes, sőt az ügyet határozottan veszélyeztetné. Uram vessen egy pillantást a tükörbe és ön is meg lesz győződve, hogy a felolvasást más meg nem tarthatja.

— De már bocsásson meg kedves bankár ur, én az ilyesmihez nem értek. Soha életemben nem foglalkoztam ilyennel.

— Annál nagyobb lesz a siker, minél keresetlenebb lesz a felolvasás. Ön mint mexikói ültetvényes a legközvetlenebbül ismertetheti az ottani viszonyokat.

Az arany termő hegyeket ön ismeri legjobban. Csak rá kell mutatni az aranyrudacskákra és az emberek rajongani fognak a mexikói aranyhegyekért. Kalifornia elveszti vonzó erejét, a kaliforniai bányarészvények rohamosan esni fognak — tulajdonosaik igyekezni fognak szabadulni tőlük, mint valami fertőzött portékától.

Archibald ur gondolkozott.

— Ám legyen, — mondotta. — A felolvasást megtartom. De az előkészületeket önöknek kell megtenniök.

— Oh, azt csak bizza reánk. A reklám dobja működni fog, öles plakátok fogják hirdetni már előtte is a mexikói aranyhegyek dicsőségét.

A két ur egymásnak szemébe nézett és kezet fogót egymással. Csakhogy azt nem mondták:

— Mi ketten méltók vagyunk egymáshoz.

Ha nem mondták is, de bizonyára érezték.

Sir Archibald Bulwer egyre jobban kidomborította magában alattomos terveit. Érezte azonban, hogy erre egy ügyes segédre van szüksége.

A következő napon a “Petit Journal” apróhirdetései között egy közlemény jelent meg a következő tartalommal: “Titkár kerestetik egy előkelő magános ur* hoz. Jó fizetés biztosittatik, a főfeltétel gazdag tapasztalatok és világlátottság.”

Csakhogy éppen ki nem mondta, hogy kalandorra va nszükség. De hiszen a jelentkezők közül könnyen ki lehet választani, aki valamennyiök között a legnagyobb kalandornak látszik.

Már a következő napon egész sereg ajánlat adatott be a lap kiadóhivatalába. Három-négy nap alatt annyi összegyűlt, hogy Archibald szolgája alig győzte őket hazahordani. Ha éppen tél lenne, három napig azokkal lehetne fűteni az egész lakást.

Sir Bulwer az összes ajánlatokat három főcsoportra9 osztotta: az egyikbe jutottak tisztán a franciák, a másodikba a francia-angolok, a harmadikba a többnyelvüek. Ily módon rájött, hogy van az ajánlkozók között egy, aki minden európai nyelven beszél. Neve azonban nem volt kitéve. Komoly reflektálás esetében azonban hajlandó magát megnevezni és személyesen is itisztelegni. Addig is egyszerűen kalandornak nevezte magát.

— Ez alighanem az én emberem, — gondolta-magában Bulwer. — Ez lesz a kalandor, aminőt és keresek. Bizonyosan zavaros múltja van, azért nem akarja magát mindjárt megnevezni.

A következő napon felhívás jelent meg( a lapban, melyben kalandor felszólittatik, hogy itt és itt jelentkezzék a titkári állás megbeszélés végett ;á délutáni órákban.

Harmadnap a megállapított órákban csakugyan megjelent egy ur, aki Sir Archibald Bulwerrel óhajtott beszélni. A ház ura mindjárt fogadta is őt.

A két férfi egy percig egymásra nézett, mintegy tanulmányozván egymást.

— Ön tehát az a bizonyos kalandor, aki nálam a titkári állást akarja elnyerni? — kérdezte Bulwer.

— Kalandor aláírással én nyújtottam be ajánlatot, — volt a rövid válasz.

— Mié,rt használta ön ezt a nevet?

— Egyszerűen azért uram, mert a világlátottság sok esetben a kalandörság színezetével bir.

—- Hány nyelven beszél ön?

— Beszélek angolul, franciául, németül, olaszul, románul, sőt egy kicsit magyarul is . . .

— Ah, még magyarul is? — kiáltott fel sir Archibald és kis híja volt, hogy mindjárt magyarul meg nem szólította őt. De mégis meggyőzte magát és csak erre a kérdésre szorítkozott:

— Mi az ön neve?

— Barriet Amádé, — volt a válasz.

— Ön tehát francia?

— Igen, franciának születtem, de azóta minden voltam.

— Mondja el, hol és merre járt?

— Voltam Angliában, Amerikában, Indiában, az afrikai fokföldön, Konstantinápolyban, Bécsben, Berlinben, Magyarországon, Romániában és a jó ég tudná, még hol nem.

— Mivel foglalkozott?

—- Voltam én minden. Főfoglalkozásom a titkárság volt, de voltam én már fütő is a tengeri hajón, mert kifogyva az útiköltségből, csakis igy juthattam vissza Európába.

— Hol volt ön utoljára?

— Kairóban.

— Ott is titkár volt?

— Ott nem voltam semmi.

— Mivel foglalkozott tehát?

Barriet erre adós maradt a felelettel.

— Uram, — szólt Bulwer, — és attól, akit titkáromul felfogadok, legelőször is teljes őszinteséget várok. Mondjon el nekem mindent, mert csak is igy remélheti, hogy alkalmazásba veszem.

Barriet fürkésző pillantást vetett rá. Hátha ez az ur kelepcébe akarja őt csalni.

Bulwer észrevette ezt és igy szólt:

— Ön nem bízik bennem, vagy talán fél? Ez arra mutat, hogy életének vannak sötét pontjai. Vigasztalódjék. Hisz a napnak is vannak foltjai.

Barriet erre mosolyogva jegyezte meg:

— A hasonlat lehet igen szellemes, de sántít. A napot foltjai nem kompromittálják, de a mi foltjaink sokszor igen kellemetlen helyzetbe sodorhatják az embert.

— Ez tehát az ok, hogy ön fél. Ön nincs tisztába az én személyiségemmel. Nos, én előre biztosítom önt, hogy nem vagyok titkosrendőr, vagy ehhez hasonló személyiség, akitől óvakodni kell. Hogy ki vagyok, azt majd csak akkor fogja megtudni, ha teljesen kiismerem önt és e tekintetbehi bizalmamat egészen kiérdemli. Nekem pedig egész múltját ismernem kell; én önt egy bizonyos célra akarom csak szerződtetni és ezokból tudni akarom, vájjon múltja, vagy azok a sötét pontok minősitik-e önt erre. Ezokból mondja meg, mit csinált ön Kairóban?

Barriet körülbelül már sejtette a valót ,s cinikusan viszonzá:

— Ültem.

— Helyes, — bólintott fejével Bulwer. — Tehát nem csalódtam, midőn az ön ajánlatát a sok ezer közül kiválasztottam. A kalandor aláírásból szinte kiéreztem az ön sötét foltjait. És most mondja meg, miért ült?

— Uram, az én ottani hüsölésem szálai Romániába nyúlnak vissza. Az affér tulajdonképpen ott kezdődik. Ott akartam én kétszázezer frankot kizsarolni, de rajta vesztettem.

Bulwer ismét helyeslőleg bólintott fejével.

— Szeretem, ha valaki nagyban dolgozik. Ki nem állhatom a középszerűséget és a szatócs lelkeket. Ön tehát kétszázezer forintot akart zsarolni? Szép. Vaj jón jó helyre illesztette-e a csavart?

— Jó helyre illesztettem, de mégis csütörtököt mondott. Ám röviden elmondom az esetet. Titkárja voltam egy romániai gazdag bojárnak, ki hercegnek szerette magát cimeztetni.

— Ismerem a romániai bojároknak eme gyengéjé, — jegyezte meg Bulwer. — Ki volt ez a bojár?

— Krecsunnak hívják. Vagyona legalább is húsz milliót ér.

— Ez már valami. És ön mégis csak kétszázezer frankot akart tőle kizsarolni?

— Nem tőle akartam, hanem nejétől.

— Az már más. Ez a nő bizonyára megcsalta a* urát egy fiatal gavallérral és ön ezt megtudta?

— Nem uram. Másként áll a dolog. Annak a nő nek az életében is voltak bizonyos sötét foltok. Ugyan is hamis név alatt és idegen okmányok segélyével ne velőnőnek jutott be az özvegy bojár leánykái mellé Ezt véletlenül megtudva, legelőször is a leányt arrr akartam, kényszeríteni, hogy kedvesemmé legyen. E? nemcsak nem sikerült, sőt emiatt mennem kellett < háztól.

— Csinos volt?

— Elég csinos, a szeme különösen igéző volt. Ké sőbb megtudtam egész történetét. Megtudtam, hogj egy előkelő családból származó magyar leány.

— Ah, ne mondja, — kiáltott fel Bulwer. — M a heve?

— Lorántffy Etelka.

Ezen név hallatára Bulwer arca elváltozott. De csäkhafam összeszedte magát és igy szólt:

— Ez valóban különös. De folytassa.

— Bizonyítékkal kezemben, hosszút lihegve tértem vissza Romániába és felkerestem a bojár kasté lyát. Ezalatt Krecsun csakugyan nőül vette leányai nak a nevelőnőjét. Annál jobb, gondoltam magam ban és a járást jól ismerve, elrejtőztem a parkban várva a kedvező alkalomra, hogy bizonyítékaimat a bojárné mellének szegezhessem. Megtudtam, hogy a magyar bíróság egy családi bűntény miatt köröztet Lorántffy Etelkát, vagyis most már Krecsunnét. Az zal állottam eléje, hogy leleplezem őt, ha engem kétszázezer frankkal ki nem elégít.

— Képzelem, hogy megijedt.

— Meghiszem azt. Olyan fehér lett, mint a fal és reszketett mint a nyárfalevél. A pénzt a kővetkező napra helyezte kilátásba. A találkozó ugyanaz a lugas volt, ahol őt megleptem. Másnap a kitűzött órában meg is jelentem, de ő nem jött. Dühös voltam ugyan, de aztán abban a gondolatban találtam megnyugvást, hogy talán még nem bírta összecsinálni a kétszázezer frankot. Valóban nehéz is egy nőnek, akinek magának nincs vagyona. Vártam tehát másnap estig. De a bojárné még akkor sem jelent meg. Ekkor már türelmemet vesztettem és utána járván a dolognak, megtudtam, hogy a bojár családjával együtt elutazott. A kastélyban ismertek engem és igy egy kis furfanggal meg is tudtam, hogy Kairóba utaztak.

— Miért éppen Kairóba?

— Azért kérem, mert az egyik leánykán a mellbetegség tünetei mutatkoztak. Az utazás már előbb el volt határozva, az előkészületek már meg is voltak téve, ezt a bojárné jól tudta, egy napi halasztást kért, minek következtében idejük volt elutazhatni. Én tehát utolsó pénzemet rászántam és utánuk mentem Kairóba. Mire oda értem, Ők már onnét is odább álltak, még pedig szintén egy zsarolási kísérlet miatt, melyet egy másik fickó intézett a bojárné ellen, kit még Angliából ismert.

.__ (Folytatjuk)

HA NEM IS IGAZ - TELITALÁLAT...

Moszkvában történt, vagy nem történt, a francia kiállítás napiamban. Két francia kiállítási igazgatót bekvártélyoztak az egyik elegáns hotelbe, amely még a cári időkben épült. A franciák a szobájukban elkezdtek elrejtett mikrofon után kutatni, mert tudták azt, amit minden külföldi látogató tud: hogy a szovjetben minden idegen gyanús é3 a bizalmas beszélgetéseket lehallgatják. Hoszszas keresés után a nagy sző- L nyeg alatt megtalálták azt, amit ott sejtettek. Több, különféle színű drót le volt szegezve és egy csomóban levezetve egy kis lyukon át az alanti terembe. Megvan! — kiáltottak fel egyszerre. Megvan a titkos mikrofon vezetéke! Az egyik elővette a bicskáját és sorra átvágta a drótokat. Éis nyugodtan lefeküdtek.

Reggel a portás kérdezte őket. nem volt-e megavarva éjjeli nyugalmuk? Nem, semmi különös nem történt.

De bizony történt, mondta a portás. Az alanti szobában leesett a csillár, majdnemhogy a vendég fejére esett.

A repülés arab úttörője

Az Azerbajdzsán Tudományos Akadémia megszerzte Abu Naszr Iszmiail Ibu Hammadi hires közép-ázsiai arab tudós arab értelmező szótárának régi másolatát, mely 1116 jan, a szerző halála után 114 ívvel készült Bagdadban. A müvet számtalanszor lemásolják és jelentőségét mutatja, hogy hosszú évekkel megírása itán a “Szótárak királya” nézet kapta. Egyébként Dzsovíari nevéhez fűződik a repü.őgép-szerkesztés első kíséreteinek egyike is. A tudós 1002-ben, amikor a perzsiai Visakur városban élt, szárryakat 'készített, ezeket a háára erősítette, és leugrott a város legmagasabb minaretjéről. Sok forrás emlékezik meg erről a halálos végű repülési kísérletről.

SZELLEMÜZÉS KOLERA ELLEN

HONGKONG. — Hongkong északkeleti részében nagy buddhista körmenetet tartottak a kolera rossz szellemének elűzésére.

Hongkongban ugyanis kolerajárvány van és a hatóságok csak a legnagyobb nehézségek árán tudják rávenni a lakosságot, hogy oltássá be magát.

A kínai lakosság még ma is idegenkedik ettől a beoltástól, noha emlékezhet arra, hogy 1937-ben milyen pusztítást végzett a ragály. A mostani körmenet rendezői megvannak győződve arról, hogy 24 évvel ezelőtt is hasonló eszközökkel sikerült elűzni környékükről a kolera ördögét.

A szabad menekült és a rab papa

“Lehet-e pártvezetőségi tag, akinek fia disszidált?” Ezzel a kérdéssel kapcsolatban a Békés megyei pártbizottság lapja azt válaszolja, hogy a pártvezetőségre való alkalmasságot nem a rokonok magatartása dönti el:

“Helytelen valakit annak alapján megítélnünk, ki a rokona, hozzátartozója, ismerőse, barátja. A pártvezetőségi tagságra való érdemességet nem ezek magatartása, hanem elsősorban az dönti el, milyen a szóbanforgó elvtársnak a munkája, magatartása, képessége és a pártiban való viszonya, a gondolkodás-módja.”

A Jó PÁSZTOR

SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE