A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-03-17 / 11. szám
Ezért meg kell halniok. De mi legyen Ilonkával? Halljon meg az is! Én aztán visszatérek a haramiák közé és leszek Isten ostora az emberiség ellen. Epillanatban kürtszó hallatszott be. Kömlőváry önkéntelenül összerezzent. Hátha már itt van az ellenség? És még nem is végzett! — De nem. — mormogta magában. — Az ellenség nem árulja el kürtszóval jelenlétét. A kürtszó különben nem ismeretlen előttem. Hátha embereimnek egyike van a kapu előtt! Talán újabb vészhirrel jön! Lement az udvarra, ahol félelmetes némaság uralkodott. A vérebek még mind be voltak zárva. A kapu belső csigalépcsőjén felment a toronyba s annak egyik nyílásán kinézett. A haramiák egyikét pillantotta meg. — Rossz hírrel jössz ugye? — kérdezte. — Bizony nem a legjobbal, — hangzott a válasz. Kömlőváry most bebocsátotta a futárt. — Uram, kezdte az utóbbi! — Jó lesz menekülni innét! Fogarasról már katonaság indul ellened! Nekünk is pusztulnunk kell erről a vidékről. — Mi van Lorántffyval? — Ő áll a mozgalom élén. A rendőrkapitány szürkelovát megtalálták s most őt is keresik. — Jól van, — felelt Kömlőváry komoran. — Gyere fel velem a kastélyba! Majd ott megbeszélünk mindent! Hej, Kömlőváryt ők nem fogják hatalrríukba keríteni. 13. FEJEZET A férj küzdelme Elemérnek nagy erőt kölcsönzött a tudat, hogy most már döntő ütközetig kell vinni a dolgot. Most már mindent tud, amire nézve eddig sötétségben tapogatózott. Ismeri a gonosz haramiavezért, ki nejét kastélyában fogva tartja; tudja, hogy ezt a kastélyt Kömlő várnak hivják, a boszorkány- vagy ördöghegy aljár fekszik a legfélreesőbb vadonban s már fekvésénél fogva is alkalmas búvóhely egy ilyen vakmerő rabló lovag számára, ki azonban mint gróf, a nagy közönség köreiben a szeplőtelen gavallér hírében áll. Elemér érezte, hogy nagy munkájába fog kerül ni az itteni hatóságokat meggyőzni arról, hogy Kömlőváry nem az a szeplőtelen gavallér, akinek őt a világ eddig ismerte. Mindamellett feltette magában, hogy törhetetler kitartással megy neki a nagy feladatnak s nem nyugszik mindaddig, mig Kömlőváryról le nem rántja az álarcot s nejét vissza nem hódítja tőle. I Csak egytől tartott s ez az volt, hogy Kömlő váry sátáni gonoszságában inkább megöli Ilonkát, semhogy őt kiszolgáltassa. Csupa bosszúból már csak azért is megfogja tenni, nehogy más bírhassa őt. Azt is tudta, hogy egy falusi biró, vagy szolgabiró nem rendelkezik oly hatalmi eszközökkel, de még azzal az erkölcsi erővel vagy bátorsággal sem, ami egy ilyen feladat megoldásához szükségeltetik. Neki tehát legalább is Brassóba kell mennie, az ottani törvényszék vizsgálóbirájához, akiben bizonyára lesz annyi jogérzet, hogy sérelmeit fel bírja fogni és rendelkezni fog oly eszközökkel is, melyekkel szükség esetén képes lesz megtörni a büszke kényur hatalmát. Brassóban azonban a cigányság nem akart elmenni. Ez nekik nagy ut, meg aztán ösztönszerü félelemmel idegenkednek mindentől, ami törvényszék, habár csak tanukép kellene is ott megjelenni. Arra azonban mégis rávette őket, hogy legalább Fogarasra kövessék őt. El lehet képzelni, hogy a sajátszerü karaván, útközben mindenütt feltűnést keltett s minden faluban az elöljáróság részéről ellenséges magatartásra is talált, amennyiben a falun való átvonulást sem akarták megengedni. Elemér legtöbbször azzal vágta ki magát, hogy hiszen a fogarasi járásbírósághoz viszi őket, ahol egy fontos ügyben törvény elé fog állani az egész barnahad. Ily módon aztán sok küzdelem és nélkülözés után Fogaras alá jutottak. Itt is meggyűlt a bajuk a csendőrökkel, kik az egész hadat rögtön el akarták toloncoltatni a másik határra. — De mit akarnak önök? — szólt Elemér. — Ha mindegyik község át akarja őket toloncoltatni a 'másik határba, akkor vége hossza nem lesz a toloncolásnak. A levegőbe csak nem mehetnek. De különben is a szabad költözködés joga hála Istennek, Magyarországon még nincs elkobozva. — De cigányokat itt nem tűrünk! — kiáltott az őrmester. — Ezeknek itt nem szabad letelepedniük. — Nem is akarnak ők letelepedni, — szólt Elemér, — Nem bizony, — kiáltották a cigányok kórusban. — Akkor hát mars innét! — kiáltott harsány hangon az őrmester. — Csak csendesen barátom, — mondotta Elemér. — Én egy főbenjáró ügyben hoztam őket a járásbíróság elé. Ott ki fognak hallgatni, aztán nem bánom csináljon velők amit akar. De azt hiszem ők maguk is iparkodni fognak minél előbb eltisztulni erről a vidékről. Erre a cigányok minden oldalról élénken bólintottak a fejükkel. — Főszolgabírói engedély nélkül egy percig sem maradhatnak itt, — vetette ellen az őrmester. — Ezt az engedélyt tehát én ki fogom eszközölni, — jelentette ki Elemér. — Ki itt a főszolgabíró? — Nagyságos Karvasy Benjamin ur! — Oh akkor ismerem őt! — szólt Elemér élénken. Megyek is azonnal hozzá. Maga ez alatt ha tetszik, őrizheti a cigányokat. Erre az őrmester már valamivel alantabb hangon beszélt. — Kicsoda az ur? — kérdezte. — Lorántffy Elemér, nagybirtokos vagyok! Egy főbenjáró ügyet akarok törvény elé vinni, melyben ezek a cigányok az egyedüli tanuk. — Ám tessék, — mondta a csendőr sajátszerü mosollyal, — de nem hiszem, hogy ilyen tanukkal elérjen valamit. Lorántffy erre felkereste a főszolgabirót, kit éppen otthon talált. Karvasy felismerte őt s mindjárt elébe is jött 3 igy szólt kezét nyújtva neki: — Isten hozta, kedves Lorántffy ur! örvendve látom, hogy már jól érzi magát. Talán bizony abban i bizonyos ügyben jön? • r — Eljöttem, mert önök többé nem kerestek fel engem s nem tudósítottak az eredményről. — Felvinczy tehát nem volt önnél? — Nem tudom, vájjon keresett-e; ám ha keresett is, nem találhatott meg, mert egy gálád támadás niatt onnét rögtön el kellett mennünk . . . — No, annyit mondhatok önnek, Lorántffy ur, íogy kár minden lépésért, amit ebben az ügyben tesz. Kömlőváry minden inkább, csak az nem, aminek ön nondja őt. — Tehát nem találták nála a nőmet. — Erről szó sem lehet többé! Kömlőváry körül/ezetett bennünket az egész kastélyban s nem találunk semmit. Én ugyan már előre tudtam, hogy vaami tévedés lehet a dologban. Felvinczy azonban gén komolyan vette a dolgot s a pincét még a pad ást is átkutatta — de természetesen eredményteleíül. Nejét nem találta sehol. Lorántffy elsápadt. • — Akkor el van dugva! — kiáltott. A főszolgabíró szánakozva érintette meg Elemé) vállát. — Kedves Lorántffy uh, mondjon le erről a gonlolatról, mely önnél már valóságos rögeszmévé vált! Kömlőváryról bebizonyult, hogy ön tévesen vádolta őt. Csak azt csodálom, hogy a vizsgálat alatt oly nagy béketürést tanúsított. Higyje el, nagyon csodálkozom, mert a gróf kuruc ember ám, ha valaki becsületébe mer gázolni! Lorántffy idegesen legyintett kezével. — Én részemről tisztában vagyok vele. Most még nagyobb gonosznak tartom őt, mint valaha. És most már nem nyugszom, mig az álarcot le nem rántom róla. — Ugyan, úgy Lorántffy ur! — Még csak azt akarom kérdezni, főszolgabíró ur, hol van Felvinczy? — Azt valóban nem tudom. Én este elaludtam, s ő mindig a nejét kereste. — Az a két leány sem volt ott? — Csak egyet találtunk s ez semmit sem tudott arról a papirszeletről, melyet az állítólagos postagalamb Kolozsvárra vitt volna. Sem ő nem látta az ön nejét, de a többi cselédek sem. E pillanatban jelentették a szolgabirónak, hogy egy gazdátlan lovat fogtak a mezőn, melynek lovasát alighanem valami szerencsétlenség érhette, mert fel van nyergeivé, a szerszám azonban össze-vissza van szaggatva, a ló is több helyen meg van sérülve. — Ejnye, ezt már meg kell nézni, — mondotta. De alighogy meglátta a remegő párát, legott felkiáltott : — A rendőrkapitány ur szürkéje! De hol van maga a kapitány? Lorántffy elrémült. — Bizonyosan szerencsétlenség történt vele, — kiáltotta. — Én ebben is Kömlőváry kezét látom! — Ej, ej, Lorántffy ur, ön mindenben feketét lát. Már hogy gondolhat ilyet? Elemér erre rászegezte szemét. — Látta ön elmenni a kastélyból Felvinczy urat? — Látni nem láttam, mert előbb ment el, mint én! — No hát akkor tettek vele valamit, azt én mondom önnek. — De az Istenért, Lorántffy ur, meglátja, hogy még pórul jár, ezek miatt a folytonos gyanusitgatások miatt! — Mindegy, de én menni fogok tovább a megkezdett utón. A rendőrkapitány bizonyosan felfedezett valamit ,ez okból kellett meghalnia! Kömlőváry azalatt, mig önök a kastélyban voltak, engem is megakart gyilkoltatni! — Már megint, már megint, — csóválgatta fejét rosszalólag a főszolgabíró. Ön még mindig rögeszmékben szenved! Lorántffy erre haragba jött. — Nem értem önt, uram, — mondotta. — Hogy tud valaki az igazság előtt igy szemet hunyni? Tény az, hogy Kömlőváry rám küldte két emberét, kik valamennyiünket fel akartak koncolni. Csak az volt a szerencsénk, hogy az egyik cigánynak medvéje volt. Ahogy a gróf emberei agyba főbe kezdték verni a cigányokat s a barlangba is, ahol feküdtem, be akartak nyomulni, a cigány rájuk szabadította a medvéjét, aki aztán szétmarcangolta a támadóját. — Hallatlan! — kiáltott fel a főszolgabíró. — Hisz ez valóságos gyilkosság. — Azokat a cigányokat én rögtön elfogatom. — Erre nincs szükség. A cigányok itt vannak. A csendőrök el akarták őket toloncolni. — Majd én betoloncoltatom őket a börtönbe, — kiáltott a főszolgabiró. — Majd ott megkapja a magáért a nyomorult banda. — Hogy mi lesz velük, nem tudom. Nem vagyok hivatva Ítéletet mondani tettük felett, de azt hiszem, mikor valaki saját életét veszélyeztetve látja, akkor bizony nem igen válogat a védelem eszközeiben. Hogy mennyiben volt jogos az önvédelemnek ama módja, melyet ők alkalmaztak, azt a bíróság fogja eldönteni. Ezért hoztam őket ide. Öntől csak azt kívánom, hagyja meg a csendőröknek, hogy ne toloncolják el őket. — Ezt nem tehetem. — Akkor hát kisértesse be őket a járásbírósághoz, hadd vegyék el megérdemelt büntetésüket, ha csakugyan bűnösök. í — Ezt megteszem, — felelt a főszolgabiró. — El Is küldöm azonnal a hajdúmat, hogy segítsen bekísérni őket. Elemér csak azt akarta. Hogy mily vége lesz a pernek, azt előre,tudni nem lehetett; lehet, hogy elítélik a cigányokat, de a kihallgatás folyamán a vizsgálóbíró meg fogja tudni Kömlőváry rejtelmeit. És Akkor a vizsgálat megindul. A gróf tovább nem tarthatja magát. Gazságai fel lesznek derítve és imádott lonkája is kiszabadul a börtönéből. • > ; . • Elemér egyenesen a járásbíróság épületébe merít < jelenkezett a bíróság vezetőjénél. Az utóbbinak épijen tárgyalása volt s a szolga nem akarta öt bsbocsátani. . -V ■>. ÁA — Kérem, jelentsen be, mert igen sürgős és fontos ügy forog kérdésben. ■; — Nem lehet, mert a biró ur tárgyal, —; volt ? kurta válasz. — Ilyenkor senkit sem szabad bebocsá ;ani. — Nincs hát a biró uron kívül senki, aki fogadni engem? — Itt van még a járásbiró ur, de az is tárgyal. Oda se lehet bemenni. — Akkor hát mit csináljon az olyan fél, akinek valami sürgős bejelenteni valója van? — Kérem, tessék Írásban beadni. — Borzasztó! — szólt Elemér, kifogyva a béketűrésből. — Ez a vaskalaposság megőrjíti az embert. A hivatalszolga vállát vonta. — Nem tehetek róla, — szólt közöihbösén. -Nekem úgy van megparancsolva s én ahhoz tártorr magam. Elemér azonban ebbe sehogy sem tudott belenyugodni. Elővette tárcáját s előkereste belőle legutolsó névjegyét, erre a következőket irta: “Veszedelmes gyilkosság és nőrablási ügyben, sürgős feljelentést óhajtok tenni”. Ezt a hivatalszolga kezébe nyomta, még valamit tett melléje s a derék férfi most bement a járásbiróhoz. Visszatérve igy szólt: — A járásbiró ur éppen Ítéletet hirdetett, a folyamatban levő ügy tehát be van fejezve. A névjegyet eléje tettem s bizonyosan el fogja olvasni szünet közben. Nemsokára kijöttek szobájából a perlekedő felek. Aki a pert megnyerte, annak az arca sugárzott az örömtől, a pervesztes ellenben annál dühösebb volt s még az előszobában is egyre hadonászott és lármázott, hogy mégis neki van igaza. Majd a felső biróság az ő javára fogja eldönteni a pert, A biró nyilván elolvasta a névjegyen levő sorokat, mert csengetett. A szolga besietett. Elemér pedig feszülten várta a továbbiakat. A hivatalszolga csakhamar kijött s igy szólt: — Tessék besétálni. Elemér belépett. A járábiró észrevehető csalódással nézett rá. Ezen fiatalember külseje egyáltalán nem áll összhangzásban a büszke névvel, mely a névjegyen nemesi címer alatt pompázik. Az inkább egy szánalmas alak, egy ágrólszakadt elzüllött egyén, talán őrült, ki a bíróságot ily oktalan feljelentésekkel zaklatja. . ;* Atóitdá&é (Folytatjuk) 7, OLDAL A hét legjobb vicce A lökupec kétszáz pengőért lovat vásárol. Hazafelé menet észreveszi, hogy a ló kehes. — A fene egye meg azt a szélhámost. Kehes lovat adott el nékem! — dühöng a lcikupec, azután megnyugodva teszi hozzá: — Még szerencse, hogy mind a két százas hamis volt. MISKOLCI HOLT LELKEK FIGYELMÉBE! BUDAPEST. — A Ludas Matyi írja: Az avasi templomot környező temetőben hatalmas uj táblák hivják fel a temetkezők figyelmét arra, hogy a sírhely megváltása harminc esztendőre szól, majd a felhívás ezzel a mondatta] folytatódik, s fejeződik be: “Aki sírját továbbra is meg akarja tartani, az a rendelkezés értelmében sírját újból megváltani tartozik,” $ ■ ; | ~ JT Fürdetik a halakat FORLE BEN, Németország.— \z Elba folyót több vegyigyár szennyvize táplálja. Emiatt a lalászzsákmány a korábbi éveknek hozamának egy nyolcadára csökkent, és ami még lagyobb baj, a minőség lerom■ Ott. A kifogott halak — angolba, siigér és süllőfélék—fenol■ Ízűek,' emberi táplálkozására ilkalmatlanok. Vevőként tehát vsak az állati takarmánygyárak jönnek számításba, és izek a rendes piaci ár töredéké^’ f izétik a halakért. : A gorlebenj halászok most, ftölsp kísérletként, szövetke. :etl5e tömörülve, miianyag főiával béléit öt halastót létesítettek és ezeket állandóan izennyezésmentes vizzel lát;ák el. A kifogott halak ebbe a isztasági fürdőben maradnak imig elvesztik fenolizüket. Isupán ezt követően kerülnek dadásra. A legtöbb halat két-három hónapig kell fürdetni, és közien gondoskodni kell táplálkozásukról is, hogy súlyban gyarapodjanak. Hit Bánky Vilmáról Bizonyára sokan emlékezlek még a némafilmek egyik magyar filmcsillagára, Bánky Vilmára. Évtizedek óta nem hallott róla a közvélemény. Vajon mi van vele, mit csinál, hogy él az a filmsztár, aki a némafilmek hőskorában anynyi sikert aratott, aki együtt játszott minden idők legnagyobb filmszínészével, Rudolph Valentinoval ? Bánky Vilma Hollywoodban él, férjével Rod la Rocque-al együtt, egy kényelmes Erzsé- Det-korabeli stílusban épült gyönyörű villában. La Rocque maga is a filmrajongók egyik bálványa volt. ő is — mint Bánky Vilma — régen visszavonult a filmtől. Most igen sikeresen dolgozó, nagyjövedelmii ingatlanközvetítő. Bánky Vilma ma 58 éves. Szabad idejének legnagyobbrészét golfozással tölti. Több izbén női bajnoka volt a Wilshire Country Clubnak. Férj e már hosszabb idő óta nem golfozik vele. “Túl erős partner ő számomra — mondotta a férj — és már fáradt vagyok tisztogatni azokat az ezüstérmeket, amelyeket feleségem nyert .. ” Hinlesseo lapunkban A Jó PÁSZTOR SZÉP ILONK A SZERENCSÉJE Irta: TOLGYESY MIHÁLY
