A Jó Pásztor, 1961. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-13 / 2. szám
«. OLDAL ä jo pásztor !~S» Vizkereszt után 2. vasárnap EVANGÉLIUM Szent János 2, 1—11 Azon időben harmadnapon menyegző lön a galilei Kánában és ott vala Jézus anyja. Meg volt pedig híva Jézus is tanítványaival együtt a menyegzőre. És fogytán lévén a bor, mondá Jézus anyja neki: Nincs boruk . . . Feleié neki Jézus: Mi közöm nekem és neked, ó asszony? Még nem jött el az én órám. Mondá az ő anyja a szolgának. Amit nektek mond, cselekedjétek. Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztulására, egyenkint két vagy három korsó tartalmú. Mondá nekik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És színig tölték azokat. És mondá nekik Jézus ismét: Merítsetek most s vigyétek a násznagynak. És elvivék. Amint pedig megizlelte a násznagy a borrá vált vizet és nem tudta, hogy honnét való az, de tudták a szolgák, akik a vizet merítették vala, előhivá a násznagy a vőlegényt s mondá neki: Minden ember először a jó bort adja és mintán megittasodtak, akkor az alábbvalót, te pedig mindeddig tartogattad a jó bort . . . Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában és nyilvánosságra hozá dicsőségét, és hívének őbenne tanítványai. SZENTBESZÉD Krisztus Urunkat egy alkalommal a kánai menyegzőn találjuk édesanyjával és tanítványaival együtt. Ez volt Krisztus Urunknak első nyilvános fellépése a világ előtt. Egy menyegzőn jelenik meg először, megjelenik pedig édesanyja és tanítványai társaságában, tehát ünnepélyesen, hogy nyomatékosan és félreismerhetetlenül jelezze, hogy a földön a legszentebb intézmény és a legszebb kötelék a házasság, de éppen azért az szorul legjobban és leginkább az Isten kegyelmére és malasztjára. Nem tudjuk, hogy ki volt az a'boldog pár, akiknek a házasságát maga Krisztus áldotta meg, de hát nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Krisztus a házasságot valóban megáldotta és első csodájával kitüntette. Ez reánk nézve a kánai menyegző nagy tanulsága, ez az első krisztusi csoda nagy bizonyságtétele. A házasság isteni intézmény és a házasságot \ Crisztus megáldotta . . . Manapság a házasság intézménye körül bizonyos bűnös könnyelműség, káros felfogás kapott lábra és terjedt el az emberek körött. Azt kezdték már terjeszthetni, hogy a házasság . sak holmi emberi szerződés és azért azt nem is kell okvetlenül a templomban megkötni, elég az úgynevezett “polgári” házasság, sőt mi több, az még jobb is, ; nert hát abból könnyebb kibújni. Az ám, de hát amint a fegyelmen is csak kis rést kell ütni, azután magától is könnyen lazul az tovább, éppen igy az emberek sem állottak meg a polgári házasságnál, hanem következett az elválások sora, következett az úgynevezett “próbaházasság”, a szabad szerelem hangoztatása. A huszadik század társadalma azzal, hogy a házasságtól, mint isteni intézménytől elfordult, és arról letörölte a szentségi jelleget, alapjában megingatta a családot. A Vizkereszt utáni második vasárnapon tartotta az Egyház Jézus szentséges nevének ünnepét és Jézus éppen ezen a vasárnapon áldotta meg a házasságot. Jegyezzük meg: Krisztus Urunk Egyháza ezzel arra tanít, hogy az a házasság számíthat manapság is Jézus áldására, amely házasságot Jézus szent nevében, vagyis Jézus tanítása és akarata szerint kötnek meg. Mert Jézus nevén kívül nincs üdvösség sem a földön, sem az Égben. Adja Isten, hogy minden házasságot Isten nevében kössenek meg. Lázár és a gazdag ember. Kettős robbanás. — Bostonban két épület robbant fel ezideig meg nem állapított okoknál fogva. A szerencsétlenségnek kél halálos áldozata volt és 12 személy sebesült meg. ARVA PANDUR (Folytatás a 2-ik lodalról) lálkozott olyan becsületes, sokszor biróviselt gazda, aki az ilyen rendes útjáról lehajtott falkát Szlavóniában vagy a Stájer szélen pénzzé tette. A bécsi kupec falkája hajnalban indult útnak. A koplaló-csárdáig volt számítva az első stáció. Halimba János uram ez napon reggel kocsiját lucernával, szénával fölpakolva,elhajtott hazulról. Az asszonyt otthon módba hagyta, hogyhát Veszprémbe megy borfuvart vállalni. Máskülönben pedig gulyát fordítani a koplaló-csárdánál. De ezt már csak úgy súgta az asszonynak. Többen látták is a faluból, hogy a veszprémi országúton indult el. De azt már senki se látta, hogy a határkőnél irányt váltott visszafelé a sűrűbe. Elhízott, lusta, felfuvalkodott ember volt ez a Kálimba gazda. Alig szántott, alig vetett, mégis ő aratott a legtöbbet. A bakter egyszer rálesett, mikor mécsvilágnál egész éjszaka bankót olvasott. Zsíros nyakáról a selyemkéndő, hamvaskék prusziikjáról a sodrásos ezüstgomb dolognapon sem hiányzott. Felesége, Veronika asszony, a Környe Gábor néhai rózsája, meg egyebet sem tett, csak sütött, főzött, cifrálkodott. Duzzadó csipejü, rengős husu menyecske vált Verából, kinek vére, mint a jó must, ekkor volt igazi forrásban. Környe Gábor patrolban lévén, estiszürkület táján találkozott a német kupec gulyájával. Ügyet se vetett rája. Búcsú lévén másnap a faluban, odasietett szállástcsinálni a csöndlegénynek. Verőn asszonyban, — ahogy a nagykocsma előtt meglátta a hires káplár hátas paripáját. — meghűlt a vér. Eszébe jutott a régi. De okos asszony volt Verőn; kikereste az alkalmat, hogy csak egyet is kacsinthasson Gábor szeme közé. Részegítő bűnre, bolondságra csábitó varázsereje van az ilyen asszony kacsintásának. Alig borult esti homály a falu fölé: Gábor már a hetedik menyországot látta ha- I sadni. Volt ott föcskeszó, de I galambnevetés is elég. Az ; asszonyban perzselő tüzként vetett lobbot a sok évekkel | ezelőtt elfojtott szerelem parazsa. Ebben az órában, itt : Gábor karjai között, halálos gyűlöletté gyűlölte meg az urát, ezt a félkézkalmárkodásból meghízott haramiát. — Maradj még galambom, I lásd a tiéd vagyok, beszélgessünk még, — enyelgett észveszejtő nyájassággal! — hosszú az idő, ha egymagában tölti az ember! — Hát az urad? Pokol sugalta kaján induj lat szikrázott a menyecske szemeiben: szabadulni az urától. — Az uram? Affelül nyugodt lehetsz, Gábor. Valami kis ügye akadt a koplaló csárdánál. Legfölebb holnap ilyenkorra ha hazatér. Verőn asszony nem hibázta el a számítást. A pandúr összeráncolta homlokát. Régen gyanús emberszámba ment a Halimba János, csakhogy mindenféle kutyazsirral megkent zsivány volt őkelme. Környe Gábor még csókot se váltott a nagy sietségben: meghúzta lován a nyeregszijt, aztán elvágtatott. Verőn asszony tudta, hogy mi lesz ebből; szive mélyéből imádkozott a két férfi közül az — egyikért. A csárda körül, mint a halál országában, minden csöndes volt. Csak a messze majorból hallatszott ide a kutyacsahintás. Az ivóban meg a pajta alatt szanaszét javában horkoltak a hajcsárok. Olyan bort ittak, amitől jóizüen elszetícleredik a fáradt utas ember. A tuloknyájat pedig a Zala felé vivő utón terelte egy pár atyafi. A Mura felé igyekeztek, hogy még hajnal előtt odáig jussanak; a nappalt aztán eltöltik a kukoricásban. Másfél öl magasra is megnövekszik itt a kukorica szára. Agyagos föld, gyakorta öntözi a Mura vize. Az Isten is kukorica alá teremtette, ügy el lehet a virágját hányó százegynéhány holdas kukoricásban rej tekezni, akárcsak a bükkös rengetegben. A pandurkáplár lova patkóinak csattogására megtorpantak a falkát terelő szűrös emberek. Ismerték már ezt a lódobogást. A lassú kérődzéssel ballagó ökörcsorda is csomóba verődött. Megérzi az állat a veszedelmet: előbb, mintsem az ember. Halimba János kárhozatot termő indulattal tört ki. — Elárult a feleségem! . . . Gyönyörűen szórta az égi mécsvilág lágyatag sugarát. Halimba János ezüstgombjai, Környe Gábor kardja szinte fürödtek a fényben. Mikor a pandúr megállította lovát, jóformán farkasszemet nézhetett a zsivánnyal. Egy-egy élet függött itt most vékony cérnaszállon. Szinte hallani lehetett a halál szárnyainak suhintásait. Majdnem ugyanazon minutában kettőt roppant, kettőt cikázott. A puskapor füstje el se foszlott még, a dörrenés zaja még az erdőben hullámzott, mikor egy hatalmas tompa zuhanás felelt a fegyverek dörrenéseire. Ott vergődött az átmenti fényárén — Környe Gábor. Zsufa lova megriadva, siró nyerítéssel vágtatott el az éjszakában. Nem hallgatták meg ottfön’ Veronika asszony imádságát. Még meleg volt a vaspandur teste, mikor a vargányszedők ráakadtak. Hanem Veronika asszony szörnyen okos fehérnép volt. Nem várta be az ura hazajöttét. Abban az órában, mikor megtudta a veszedelmet: titkon föladta az urát. Halimba gazdával aztán rövidé sen el is bánt a statárium. Oszagyefó itt — Oszagyefó ott ACCRA, Ghana. — Ameddig a szem ellát, az Aranypart angol gyarmatból Ghana köztársasággá előlépett kakaóparadicsomban, az Oszagyefóval találkozik a figyelő. Oszagyefó elnevezéssel tisztelték meg '(tisztelői Nkruma elnököt, a függetlenségi harc George Washingtonját. A szó tvi nyelven “csatában győzedelmes hadvezért” jelent. De jelent mást is: Führert, Dúcét, Caudillót és Sztálint is. Tény az, hogy Nkruma diktátor, még pedig veszedelmesen nagyravágyó diktátor. Programja: afrikai egyesült államok az Oszagyeffó fővezérlete alatt. Accra fővárosában már szobrot ^emeltetett magának, a pénzt, a bélyeget az Oszagyefó (képe disziti. Az újságok első oldala az ő vadászterülete, a két angolnyelvü lap élén, abban a sarokban, ahol 'egyebütt “Világ proletárjai egyesüljetek!” áll, egyelőire még csak ezt a jelszót lehet olvasni: “A párt mindéinek felett!” Nem a kommunista párt, hanem a néppárt. Lejjebb ezt olvassa az angolul értő ghanai vezető réteg: “Örökérvényű igazságok. Nkruma Oszagyefó bölcs mondásai.” Ez a cim és — ez a cikk tartalma. Egy másik cikk cime: “Oszagyefó az 1. számú munkás.” (Én is munkás voltam. — Adolf Hitler.) A figyelő, európai vagy amerikai, csodálkozik és kételkedik. Mikor lesz itt demokrácia és szabad nép? Diktatúrán át vezet az ut a demokráciához? Vagy a “népidemokráciához?” Zakkeus vasárnapja EVANGÉLIUM Szent Lukács, 19, 1—10 Azon időben: Jőve Jézus Jerikóba, és egy Zakkeus nevű férfiú, ki a vámosok feje és gazdag vala, kívánta látni Jézust, hogy ki ő; de nem láthatná a seregtől, mert alacsony termetű vala. És előre futván, felhága egy vad fügefára, hogy lássa őt; mert ott vala átmenendő. És midőn ama helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és mondá neki: Zakkeus, sietve szállj le, mert ma a te házadban kell maradnom. És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt. Mikor ezt mindnyájan látták, zugolódának, mondván, hogy bűnös emberhez tért be. Megállván Zakkeus, monvá az Urnák: Uram, ime javaim felét a szegényeknek adom; és ha valamiben valakit megcsaltam, négyannyit adok vissza. Mondá neki Jézus: ma lett üdvössége e háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia; mert az ember fia azt jött keresni és üdvözíteni, mi elveszett vala. SZENTBESZÉD Zakkeus vámszedő volt és mint ilyen sokakat megkárosított, bűnös módon szerezte vagyonát és éppen ezért, mikor Jézus bement ennek a bűnösnek a házába, megszólták Jézust, mert az emberek úgy gondolkoznak, hogy ki kivel barátkozik, olyan őmaga is. Ámde Jézus azért tért be Zakkeus házába, hogy megtéríts^» őt. Jézus ugyanis, amint bement a házba, tanítani kezdett. Zakkeus megtérésével üdvösséget szerzett önmagának és háza népének, mert belátta azt, hogy a vagyonnál, a földi jólétnél és örömöknél van drágább kincs és ez a mi halhatatlan lelkünk és ezt a halhatatlan lelket földi dolgokért nem szabad áruba bocsátani, gonosz cselekedeteinkkel nem szabad elveszteni, mert mint a szentirás mondja: “mit ér, ha az ember az egész világot is megnyeri, de lelkének kárát vallja?” Jézus tanítása nem tiltja a földi vagyonszerzést, de szabályozza, mert ez kell az élet fenntartásához. Jézus is, mikor a földön élt és tanítványaival jártkelt, perselyök volt és ebből fedezték kiadásaikat. Jézus nem tiltja a földi mulatságokat, vidámságot, hiszen ő is ott volt tanítványaival a kánai menyegzőn. Élvezzük az élet örömeit, szórakozásait, de mindig úgy, hogy azok élvezete által lelkünk ne valljon kárt. Lelkünk drága kincs, mert az Isten képere van teremtve. A mi ősünk a mindenható Isten és az ő végtelenül szerető szive adta meg a léleknek a létezés jogát. És hogy ezt a drága kincset, a mi lelkünket, el ne kótyavetyéljük, nemcsak arra kell törekednünk, hogy hosszú legyen a mi földi életünk, hanem hogy ez az élet Krisztus tanítása szerinti élet legyen. Az emberek életük meghosszabbítására vagyonokat költenek, de hogy életük erényes, igazi keresztény élet legyen, azzal már keveset törődnek. Sajnálják azt a pár lépést megtenni, mely a templomba vezet; sajnálják azt a küzdelmet, melyet a kisértések a test gonosz kívánságai és emberi gyengességeik ellen kell folytatni. Az ilyen emberen elmerülnek az anyagiakban, mint Zakkeus tette, íoldi erszényük talán teli van, de lelkűk kincsesládája üres. Mások felteszik magukban, hogy ezentúl becsületes életet fognak élni, de ez csak beváltatlan Ígéret marad életük végéig, amikor meg kell jelenniök Krisztus itélőszéke előtt. És akkor mi lesz? Egy festő lángban álló háznak festette le a poklot, melynek ajtajára ez volt írva: “Holnap.” Igen, a pokol csupa jószándékkal van kikövezve. Drága kincs a mi lelkünk, azért ne halasszuk az időt, hogy lelkűnkkel törődjünk. A SZIMULÁLÓ KÍNAI SÁRKÁNY Meglepetést keltett világszerte a kínai kommunista kormány közlése, hogy szárazság, áradások és tájfunok nagy károkat okoztak a termőföldeken, száz év ‘óta nem érte ilyen csapás a kínai népet. Meglepő volt ez a bejelentés, mert a kommunisták elve a hírszolgálatban ez: “Vagy jót vagy semmit”. Washingtonban nem hitték el a rémhiresztelést. Ellenkezőleg, a külügyminisztériumban rámutattak arra, hogy Kina kommunista kormánya nagymennyiségű élelmiszert küld oly országokba, amelyeket meg akar nyerni. Bőséges felesleg és katasztrofális élelmiszerhiány sehogysem férnek meg egymás mellett. Ezért arra a kérdésre, hogy Amerika hajlandó-e a rengeteg termésfeleslegből segítséget küldeni az éhező kínai népnek, a kormány szószólója azt felelte, hogy “katasztrofális élelmiszerhiányról mi nem tudunk. Washingtonban úgy vélik, hogy a kínai kommunista kormány a kétségtelenül nagy terméskárokat propaganda céljából túlozza, hogy elterelje a nép figyelemét a korábban kiadott hamis termelési statisztikákról.
