A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)

1960-11-04 / 44. szám

4. OLDAL \ Irt PÁSZTOR ÓHAZAI HÍRADÓ IKKA-ÜZÉREKET" FOGOTT EL Ä BUDAPESTI RENDŐRSÉG BUDAPEST. — A Zuglói Eszpresszóban tetten érte a kerületi rendőrség S. Károly­­né huszonöt éves budapesti lakost. “Csak ezt az egy pár harisnyát akartam eladni’’ — mondta, de táskájából tucat­­, szám kerültek elő a küldföldi nylonharisnyák és nylonin­gek. A hazugságon rajtaka­pott most már bevallotta, hogy üzérkedéssel foglalkozik, a külföldi holmi nem is az övé, hanem csak jutalékot kap az árusításukért. Az ezt követő rendőrségi eljárás azután egy háromtagú IKKA-üzér társa­ság működésének vetett vé­get. A bűncselekmény értelmi szerzője Schubert Sándorné volt. Az egykori épületfa­­nagykereskedő külföldi roko­­. póktól kapott 10-20 dolláros IEKA csomagutalványokkal . leplezte működését. Bevonta az üzérkedésbe S. Károlynét, akivél együtt dolgozott az egyik Keravill boltban. Ké­sőbb rábeszélte az elvált fia­talasszonyt, hogy lépjen ki munkahelyéről és csak üzér­kedéssel foglalkozzon. A tár­saság harmadik tagja S. Ká­­rolyné öccse, a huszonkét esz­tendős H. Ferenc segédmun­kás volt. Rövid működésűk során 60 ezer forint értékben vettek IKKA utalványokat, s ezeken főleg fürdőruhákat, blúzokat, nyloningeket éd nylonharis­nyákat vásároltak. A nylonin­get általában 80-100, a blúzt 60-70 forintos haszonnal ad­ták tovább, egy-egy fürdőru­hán 200 forintot is kerestek. Aki nem tudta a 25-30 száza­lékos felárral kínált drágább holmit készpénzzel megvásá­rolni, annak részletre adták. Mikor H. Ferenc látta, hogy az üzérkedés milyen jól jö­vedelmez, a saját zsebére is mintegy 20,000 forintos for­galmat bonyolított le. A három IKKA-üzér ügyé­ben rövidesen bíróság Ítélke­zik. POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS létesítsen több állást M O S T ÉS MOZDÍTSA ELŐ CLEVELAND FEJLŐDÉSÉT SZAVAZZON IGEN -EL A I -------—-----—--------— VÁROSI BOND kibocsátásra OLCSÓ ÁRON VEHETJÜK MEG CLEVELAND JÖVŐJÉT tgL Cleveland alkalmas arra, hogy nagyobb kon- Mm venciók legyenek rendezhetők, amely továb­­■■Mi bi dollárokat hoz forgalomba és több mun­­” kaalkalmat létesít. 1 5 Azt jelenti, hogy folytatólagos tervek a köz­ség haladásának előmozdítására, amely több munkaalkalmat létesít és arányban tartja az adózási rátát. 6 Jelenti a további kikötési helyek létesítését több tengert járó hajó részére. 7 Jelenti az uj parkolóhelyek létesítését egész Cleveland városában, beleértve a CTS Rapid Transit megállóknál is. EZEKNEK A B0ND0KNAK MEGSZAVA­ZÁSA NEM EMELI AZ ADÓZÁST Citizens Committee FOR City Bond Issues, Walter S. Sparling, Chairman 3 Szavazza MEG a METROPOLITAN PARK LEVY-t A Szavazat erre a kibocsálványra saját magának és unokái­nak érdekében van. Csakis akkor lehetünk biztosak abban, hogy nagyszerű Metropolitan Parkjainkat kifejleszthetjük, ■hogy a gyorsan növekvő lakosság igényeit kielégíthessük. ,E,z a rpeglevő levy megújítása és nem emeli az adó rálát. Citizens Committee FOR Metropolitan Park Levy, CHARLES S. SPAHR, Chairman ELVTARS urak ÉS PROLETÁROK BUDAPEST (FEC) — Már a Népszabadság is panaszko­dik: “Magatartás ... er­kölcs . . . szerénység . . . Ezek azok a területek, ahol a leg­több baj mutatkozik. Hibák­kal tévedésekkel találkozunk. Sokat beszéltünk erről, de nem eleget! Mert vannak ve­zetők, akik felelőtlen, saját tekintélyüket, becsületüket, emberi hitüket rontó életet élnek. A pohár fenekére néz­nek és végigtántorognak az utcán. Nagyon elharapódzott és szinte kóros jelenség, hogy a vezetők visszaélnek hivata­lukkal: mikor magasra kerül­nek, nem akarják észrevenni azt az egyszerű munkást, azt az embert, aki tisztelettel kö­szön nekik, akivel pedig nem­rég — korábbi munkáséletük­ben — barátkoztak. Szégyelik már őket. Elfelejtik, hogy ők is olyanok voltak, ők is egy­szerű emberek voltak. És ez fáj legjobban az egyszerű munkás embereknek, hogy ve­zetőik könnyen elfelejtik, hon­nan jöttek, honnan kerültek fontos állásba.’’ > Akik félreállnak .. . KAPOSVÁR — A Somogyi Néplap irja: A passzív embe­rek — kik szóban mindennel egyetértenek, de gyakorlat­ban semmit sem csinálnak, — valósággal fékezői a párt­nak, Az ilyenek inkább árta­nak, mint használnak, mert rájuk sohasem lehet számí­tani, és nem lehet tudni, hogy voltaképpen hogyan gondol­kodnak. Persze azért, hogy minél kevesebb passziv em­ber legyen a pártban, nagyon sokat tehetnek a pártszerve­zetek. Ne tűrjenek tétlen szemlélőkét maguk között a kommunisták. Akik pedig nem hajlandók dolgozni, azok­nak mondják meg, semmi hátrányuk sem származik ab­ból, ha elhagynak bennünket. LOPNAK RENDÜLETLENÜL BUDAPEST. — A társa­dalmi tulajdon ellen elköve­tett bűncselekmények olyan mértéket öltöttek Magyaror­szágon, hogy szállóigévé lett: mindenki abból él, amit lop. A társadalmi tulajdon el­leni bűncselekménynek csök­kentésére a kormányzat két intézkedést hozott: az egyik a “népi” ellenőrzés megszer­vezése volt, mely bizonyos mértékig az állami ellenőrzés jogkörét vette át. A felsőbb szervezést a régi Állami El­lenőrző Központ volt alkal­mazottal, mig a legfőbb irá­nyítást maga a párt, illetve megbízottai végzik. A nagy­­vállalatok és gyárak munká­ját szintén az Állami Ellen­őrző Központ volt alkalma­zottai ellenőrzik magasabb szinten. A másik újabb keletű in­tézkedés a társadalmi bírás­kodás létrehozása volt. A Tár­sadalmi Bíróságokat egyelő­re kisérletképen állították fel egyes nagyvállalatoknál vagy üzemeknél. Működésük hason-Homályos László világos esete BUDAPEST. — A Népsza­va ismerteti Homályos Lász­ló esetét, amelyből kiderül, bogy a magyarországi népi­­demokráciában cudarul bán­nak a dolgozó emberrel. Homályos László harminc évig bányában dolgozott, s ebbői huszonnégy évig föld alatt. 1959 február 4-én éjjel megsérült a jobb lábán. A ta­polcai szakrendelő intézetben törést állapítottak meg. Ez­után kórházba, majd fürdőbe utalták, végül tavaly május 31-én munkaképesnek nyilvá­nították. Közben isiászban megbete­gedett, és emiatt nem tudta felvenni a munkát. Jelenleg is munkaképtelen. Táppénzt azonban nem kap, mert dr. Gyulai Nagy Tihamér, az aj­kai rendelőintézet ellenőrző főorvosa szerint már gyó­gyult. A Veszprém megyei szak­­szervezeti alközpont ellenőrző főorvosa dr. Delbl Ferenc azt mondja: — A beteg jogosult a táp­pénzre. Már mindent elkövet­tünk, hogy az illetékes felül­vizsgáló főorvos, dr. Gyulai Nagy Tihamér vegye táppén­zes állományba. Intézkedé­sünk azonban mind ez ideig eredménytelen maradt. Ezért most azt javasoljuk, hogy Homályos László forduljon a bírósághoz, mert az igazság mellette áll. Ezek a tények több mint másfél évvel a baleset után. Nem humorizálni jött New Yorkba — mégis humorizált Kádár lános BUDAPEST. — A Magyar Távirati Iroda tudósítója, Polgár Dénes, Kádár János­sal és a többi gyászmagyar­ral az Egyesült Nemzetek nagygyűlése alkalmából, a kruscsevi korcsmái kabaré já­ték idejére, New Yorkban tar­tózkodott és hazatértük után a következő beszámolót küld­te szét a magyarországi lapok­nak : Mlegható jelenet játszódott le a magyar U. N. missziónak a 75 utca 10 szám alatti szék­házában. Amerikai magya­roknak mintegy 40 képviselő­je jött el, hogy köszöntse Ká-Népidemokratikus aranyélet BUDAPEST. — A Népsza­va irja panaszrovatában: Közbenjárásukat megkérte Fülöp Lajosné Balatonaligá­­rói. e-7 é'Vupyjis; »ban vettek ugyanis egy mosógépet Buda­pesten és csak a hazaszállítás után — a kipróbálásnál vet­ték észre, hogy folyik. Fel­­szállitották tehát újra a gé­pet a Hajdúsági Iparművek i budapesti szervizéhez. Há-■ rom hónap miiiva meg is kap­ták. Folyni ugyan már nem folyt, viszont a keverőlapát nem forgott. írtak újra a szerviznek, d< a választ még most is hiába várják. Lapunk az illetékes minisz­tériumhoz fjrdult orvosiá­ért. Rövid id> alatt közölték szerkesztőséginkéi, hogy so­­ronkivül lekildenek egy mo­toros szerelő, a géphez szük­séges alkatrészekkel ellátva, így a he/szinen hozzák majd rendbe amit a szerviz­ben nem ja\tottak meg. lit a becületbiróságokra. Munkájukata kerületi ügyész ség ellenőrzse alatt folytat­ják. így a brületi ügyészség dönti el, mlyek azok a ki­sebb jelentségü ügyek, me­lyeket az zemi társadalmi biróság vai hivatva tárgyal­ni, s melye azok, melyek bí­rói eljárásilá vonandók. A társadlmi bíróságok fel­állítására lár csak azért is szükség vo;, mert ha minden kisjelentősgü társadalmi tu­lajdon ellei vétséget a bíró­ságok tárgjünának, a bírósá­gok számáterősen emelni kel­lene. POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS VÁLASSZA MEG IT.IRA w “ -------------------------­X | JAMES I. BELL TAPASZTALT MINŐSÍTETT Ajánljsft az Ohio Si ate Bar Assrtiation VlevelaBid Bar Association (ievclaanti Plain Dealer VÁLASSZA MEG I MBA BELL BÍRÓT A SÜPBEMS CÖUKT OF 0HI( bírói állásra dár Jánost és személyében a magyar népet. A küldöttség nőtagjai valóságos virágözön­­nel halmozták el Kádár Já­nost szeretetük jeléül. A kül­döttség szóvivője röviden üd­vözölte Kádár Jánost. “Érzé­seinket akarom tolmácsolni — mondotta —- Mi, amerikai ma­gyarok, úgy nézünk az ország vezetőire, mint hazánk meg­­mentőire. Jó érzés nekünk, hogy hosszú, Amerikában töltött évek után köszönthet­jük önt, s ön által az egész magyar népet.” Kádár elvtárs láthatóan megilletődve válaszolt. “Ked­ves munkatársak, nagyon kö­szönöm a kedvességüket. Az otthoni dolgokról nem akarok sokat mondani, mert hiszen önök közül többen jártak ezen a nyáron Magyarországon, s talán jobban tudják, mik az otthoni hirek. Egy bizonyos, és' ezt önök is láthatták, hogy otthon. Magyarországon is lehet élni, sőt, talán- jobban lehet élni, mint az 'Egyesült Államokban. Itt, úgy látom, dolgozni jól lehet, de azt hi­szem, hogy élni jobb miná­­lunk. Mi Magyarországon azt valljuk, hogy az élet nemcsak a pénzből áll. Otthon, ha vala­ki az utcán sir, akkor a szem­bejövők megkérdezik, hogy mi baja van. Ha valaki baj­ban van, mindig számíthat embertársai segítségére. Mi­­nálunk törődnek egymással az emberek.” Kádár Jánosnak ezeket a szavait óriási taps fogadta. Ezután baráti beszélgetés kezdődött Kádár János és a vendégek között. Az asszo­nyok azt mondták, hogy “re­méljük, az Egyesült Államok­ban is él közismert humorá­val.” Kádár János erre azt válaszolta, hogy nagyon szí­vesen, bár most nem humori­zálni jött a magyar küldött­ség, hanem dolgozni. Az amerikai magyar újság­olvasó, miután ezt a humor­­talan humoreszket végigol­vasta, önkéntelenül felkált: “Mi ? Azok az amerikai ma­gyar férfiak és nők, állítólag negyvenen, akik Budapest segédhóhérának, Nagy Imre és Maiéter Pál hitszegő áruló­jának és gyilkosának tisztele­tére összesereglettek, nem merik, megnevezni magukat? Negyven névtelen new yorki gyászmagyar és gyászameri­kai! Tudjuk, többen is van­nak. És semmitsem számíta­nak. Komisz elvtársak BUDAPEST. — Az ügyfe­lekkel szemben használt hangnem egyes hivatalokban annyira eldurvult, hogy a bu­dapesti rádió jónak látta hall­gatóinak erről beszámolni és —fr ez esetben a VI kerületi h^zkezelőséget megróni. A ri­porter elmondja hogy köszö­nésére végigmérte a tisztvi­selő és mintha csak levegő volna, elfordult. Majd tanúja volt, mikor egy kétgyermekes családapát, ki kétségbeesve erősködött, hogy lakásának se ajtaja, se ablaka nincsen, dur­ván kituszkoltak az ajtón, rá­fogván, hogy részeg. Egy má­sik hivatalnok egy munkás­nőnek, ki öthónapos terhes volt, azt kiabálta oda: “Mi­ért nem ment grófkisasszony­nak?” A riporter igy fejezi be: “Kérdezem, ki adott ezek­nek az embereknek jogot ar­ra, hogy a hivatalukban kis­királyokként viselkedjenek? Ki adott jogott arra, hogy megértés, segítség és jó szó helyett modortalankodjanak ? Mióta nem kötelező a szolgá­latkészség, együttérzés, jó­modor és udvariasság?” A jövő papjai BUDAPEST — A Hittudo­mányi Akadémia ünnepi ülés­sel nyitotta meg idén a 325. tanévét. Az ünnepélyes meg­nyitáson megjelent Hamvas Endre Csanádi püspök és szá­mos katolikus egyházi és vi­lági személyiség. Jelen volt még az Állami Egyházügyi Hivatal két tisztviselője. A lelépő dékán, Erdey Ferenc kiemelte beszédében, hogy az 1936 május 13-án Pázmány Péter által alapított egyetem első fakultása a hittudományi volt négy tanárral, melyhez csatlakozott a filozófiai fa­kultás egy tanárral. Az elmúlt iskolai év eredményeiről be­szélve megemlítette, hogy 224-en vizsgáztak, ezek közül 155 kitünően, 48 jól és 21 elégségesen. Baccalaureatust tizen, licenciatust kilencen tettek, mig tizennégyen nyer­ték el a doktori cimet. HALLOTTA MÁR ... . . . hogy az amerikai mun­kások egyharmada oly üze­mekben dolgozik, amelyekben 50 vagy kevesebb az alkalma­zottak száma. POLITIKAI HIRDETÉS POLITIKAI HIRDETÉS Issued by William G. Plckrel. Chairman, 71 E. Stale Street, Columbus, Ohio TARTSUK \ ISKOLÁINKAT NYITVA! SZAVAZZON MINDKÉT JAVASLATRA! Cleveland School Levies 9 *•* 10 Meg kell előzni a kommunistákat! Iskoláinkat Nyitva kell tartani! Adjuk gyermekeinknek és unokáinknak a legjobb kiképzést, hogy előrehaladhassanak az életben. Az iskoláknak csak annyi pénz áll rendelkezésre, amennyi márciusig elegendő. Ha nem szavazzák meg ezt a két javaslatot, egy speciális, januárban megtar­tandó szavazás az adófizetőknek 150,000 dollárjába kerül. Takarítsuk meg ezt a fölösleges kiadást. Sza­vazzon igennel mindkét iskolai javaslatra november 8-án. Mindkettő méltányos és igazságos. Citizens Committee for Cleveland School Levies; Curtis Lee Smith, Thomas E. McDonald, Co-Chairmen.

Next

/
Thumbnails
Contents