A Jó Pásztor, 1960. július-december (40. évfolyam, 27-51. szám)

1960-07-08 / 27. szám

2. OLDAL

* »/*, U * W'Ct »w

Megjelenik minden pénteken____________Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22ad STREET Cl WEL.AND 14, OHIO

Telefon: CHerry 1-5905

53 _____

ELŐFIZETÉSI DIJAK: | SUBSCRIPTION RATES;

!kry évre ________________$6.00 One Year-----------------------$6.00

ríj évre ________________$3.50 I Half Year------—.---------83.5*

Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio

MI ÚJSÁG JAPÁNBAN?

A Zengakuren szélsőséges, fanatikus diákok még egyre tüntetéseket rendeznek. A tömegek kisebbek, mint voltak az Eisenhower napokban, de — amit énekelnek, az a kommunista Internacionále.

Az uj jelszó: “Mi meg fogunk dönteni bármely reakciós kormányt.”

Az Internaionálét éneklő, kommunista elveiket vigyorogva tagadó diákokkal szemben ellentüntetést eddig csak a japán fasiszták Hazafias Társasága kisérelt meg. A rendőrség oly gyorsan és oly erélyesen hiúsította meg ezt az ellentüntetést, hogy Washingtonban most kezdenek csodálkozni, vájjon megvolt-e ugyanez a készség a tokioi rendőröknél az Eisenhower napokban is?

És kérdi az egész világ: Ha csakugyan a japán nép túlnyomó többsége Amerika-barát és szükségesnek tartja a japán-amerikai védelmi szövetséget: miért nem szólalnak meg ezek a milliók? Miért halljuk csak a szélsőségesek hangját és énekét?

Valami érik Japánban és Eisenhower elnök a nemzethez és a világhoz intézett TV szózatában biztosított mindenkit, hogy Japánban minden rendben van.

KECSEGTETŐ AJÁNLAT

Egy előkelő kinai hölgy Pekingből üzenetet küldött a húgának, aki ugyancsak előkelő pozícióban van Formosa szigetén. A pekingi testvér azt üzente a formosai testvérnek, hogy hajlandó elfelejteni minden családi, politikai és világnézeti viszályt, ha Formosa sziget kérdésében meg tudnak egyezni. Adjátok nekünk, a kinai kommunistáknak, a szigetet, az anti-kommunista nacionalista Kijia fellegvárát és ennek fejében mi hajlandók vagyunk elismerni Kruscsev jelszavának igazát: hogy a ragadozó kapitalista imperialistákkal igenis lehet oly békességben élni, ahogyan évezredek és évmilliók óta a farkasok és a bárányok itt élnek e földön és hogy élnek, az annak bizbnysága, hogy farkasok és bárányok megférnek egymás mellett ezen a nagy földtekén. Áll a vásár? — kérdezte Madame Sun Yet-sen, az első kinai köztársasági elnök 69 éves özvegye, a testvérét, Csiang Kai-sek nacionalista köztársasági elnök feleségét. Nem áll a vásár, üzente vissza Madame Csiang Kai-sek.

Nem is felelhetett mást Madame Csiang Kai-sek a' testvérének. Mert mit is jelent Kruscsev békés együttélési propagandaszólama? Azt jelenti, hogy “Amig nem tudunk még eltemetni titeket, addig nem fogunk eltemetni titeket, de előbb vagy utóbb eljön a vég, a temetés.” Más szóval: a békés együttélési javaslat nem egyéb, mint temetési haladék. A temetésrendező türelmesen vár, kénytelen várni, mert élőt nem temethet. Mert aki él, nem hagyja magát eltemetni. Jobb tehát várni. Vár is türelmesen minden okos temetésrendező.

Mindez, ugye, világos, logikus beszéd. Meglepő ebben a dologban csak az, hogy testvérek közt folyt le ez a különös üzenetváltás. Hát mégsem igaz az, hogy vér nem válik vizzé? Olyan világban élünk, amelyben a vér vizzé válik.

KIS BAJ. NAGY BAJ

A honvédelmi minisztériumban egy napon rájöttek arra, hogy évek óta borzasztó igazságtalanságok fordulnak elő katonák nyugdíjaztatásánál. Egy 1954 évből való törvény előirja, hogy közalkalmazottaktól, akik olyan bűncselekményt követtek el, amely a beléjük helyezett bizalom megsértésével járt, meg kell vonni a nyugdijat.

Ez jól hangzik, igazságosnak tetszik és különösen igazságosnak tetszett a törvény megszületése idejében, mert akkor volt a hires Hiss eset: a küiügyminisztériumi főtisztviselő hamistanuzási pernek álcázott kémkedési pere.

Igen ám, de ha egy katona, vagy akár egy 3. oszt. őrmester jeepen hajt el a babájához randevúra, igazságos-e, hogy emiatt a szörnyű bűne miatt oly szörnyű büntetéssel sújtsák, amely könyvszakértői becslés szerint 50,000 vagy 100,000 dollárnak felel meg? Mert szakértők 48,922 dollárra értékelték annak a marine őrmesternek nyugdijigényét, aki jeepen ment a babája után. És 103,000 dollárra értékelték annak a chief warrant officernek elvesztett nyugdij igényét, aki a költözködési pénzt kiutalta magának, mielőtt még erre pecsétes felhatalmazást kapott volna. Egy centtel sem csalta meg Uncle Samet, de — a törvény törvény!

Mi itt a hiba? Az, hogy az az 1954 évi “Hiss tör, yen miniatűr jálékszerü jetbombázókkal tévesztik meg a US A:r Force bombázói az ellenséget, melynek radarja a kis gépet jelzi és az ellen veszi fel a harcot, mialatt a nagy gép elvégzi munkáját

“Virágzó életet a magyar parlagon!”

MODERN GÉPEK-ŐSIDŐK ÓTA

Az örökké nyugtalan emberi elme már ugyszól-' ván az ősidőkben igyekezett különféle szerkezeteket kitalálni, amelyek a mozgást utánozták s már a korai középkor lovagváraiban és főúri kastélyaiban kedvelt tárgyak voltak az olyan gépek, melyeket egy elrejtett szerkezet mozgásba hozott, mintha azok maguktól mozognának. A 12-ik századbeli Würzburgi Konrád — a trójai háborúról énekelve — Priamos király palotája előtt szerepeltet egy ily csodás műremeket, tehát Krisztus előtt mintegy 1100 évvel.

— Állott ott egy fa — Írja versében —, melynek törzse és gyökerei ezüstből, ágai aranyból, levelei smaragdokból és rubinokból voltak kidolgozva. Az ágak minden érintésre szépen megcsendültek s rajtuk kőből kifaragott fehér, barna, sárga, zöld, vörös és kékszinü maradak ültek és télen-nyáron énekeltek. A fa alatt háromszáz lovag is elfért és ha Priamos meg akart pihenni, vitézeivel odament és leült egy elefántcsont kerevetre.

Itt tehát valami zenélő szerkezetről lehetett szó, amelyet — orgonához hasonlóan — fujtatókkal kezeltek.

Ha ennek a műremeknek Trójába helyezése tisztán a kétezer évvel később élt dalnok képzeletének szüleménye is, sok más szavahihető forrás tanúsága szerint kétségtelen, hogy a középkorban valcfcan léteztek ehhez hasonló gépezetek. Az Alexanderliedben pl. Lamprecht pap leírja Candacis palotáját:

— Az épület közepén állt egy vörösaranyból kidolgozott óriási állat, szarvashoz hasonló, elől a fején ezer szarvval, ezek mindenikén ült egy-egy pompás madár. Az állaton ült egy férfi, ki pórázon két ebet vezetett, szájához kürtöt illesztett. A padlózat alatt volt huszonnégy fújtató, mindegyikhez odament tizenkét erőteljes férfi s ha ezek a fujtatókat működésbe hozták, a madarak szépen énekelni kezdtek, a kürt megszólalt, a kutyák ugattak és a csodálatos állat úgy ordított, mint egy párduc.

A Tristan mondában is szó van róla, hogy a hős a vadonban egy kerek építményt emeltetett s azt aranymivesekkel kidiszittette. A csarnok közepén felállittatta Izolda szobrát. Prémes biborruha ömlött le lagjain, fején drágakövekkel kirakott aranykorona csillogott, jobbra arany jogárt tartott, ennek hegyén tarkatollazatu madár verdesett szárnyaival, nintha csak élő lenne. A szobor belsejében pompás llatszerekkel megtöltött szelence rejlett és két arany csövecske vezette szét a felséges illatot. A női alak egy gonosz törpének rézből öntött alakján állt, egyik jldalán tarka kutyácskája, mely fejét tudta mozgatni, a másikon szolgálójának kisebb alakja állott, remek öltözetben, bűvös itallal telt edényt tartva kesében. A bejárat egyik oldalán az óriás szobra, a mánkon egy rézoroszlán állott őrt, utóbbi farkával Tristan egyik ellenségét ölelte át.

Még ezeknél is sokkal bonyolultabb, terjedelmesebb és értékesebb szerkezet állott a tatár nagykán karakorumi udvarában. Legrérszleteseblben Rubruquois Vilmos minorita irta le, ki Szent Lajos francia király megbízásából járt a kán udvarában. A csodálatrameéltó automatát Boucher Vilmos nevű, Párisból odaszármazott aranyműves szerkesztette, kit a tatár fejedelem szolgálatába fogadott s neki 3000 márka ezüstöt azzal adott át, hogy abból a káni palota részére különleges gépezetet készítsen. A művész egy nagyszerű fát állított fel, melynek tövében négy ezüst oroszlán feküdt. A palota éléstárából a fáig csatornák vezettek, felcsavarodtak a fára és négy gyűrűző kígyóban végződtek. Ezek egyikének szájából a földön lévő ezüst medencébe kitűnő bor ömlött, a másodikéból erjesztett kancatej, a harmadikéból áll nevű, mézből készült ital, a negyedikéből rizsből előállított pálinkaféle. A fa levelei és gyümölcsei ugyancsak ezüstből készültek. Egyik ág csúcsán angyal ült, trombitával a kezében.

A fa alá üreget ásott a mester, éppen egy embernek valót. Ha valaki inni akart, a főpohárnokmester parancsot adott az angyalnak, fújjon a hangszerébe. Erre a lenn kuksoló gépész mozgásba hozott egy szerkezetet, ami által az angyal a trombitát a szájához emelte, de a hangot hangszórón keresztül a gépész szolgáltatta. Ezt az éléstárban meghallották és a megfelelő italokat rögtön beengedték a csövekbe. Az egész szerkezet — a régi francia források szerint — elég tekintélyes lehetett és el is képzelhető, hogy 3000 márkányi (1500 font súlyú) ezüstből már lehetett is jókora nagyságú csoportozatot összeállitani.

A középkor német és francia költői sok más, részben nagyon bonyolult és különös gépezetről tesznek még említést verseikben. Bármily fantasztikusoknak és hihetetleneknek látszanak is azok, kellett létezniük, mert a dalnokok általában arról énekeltek, amit maguk láttak és ismertek.

A múlt század első évtizedeiben külföldi utazók általában igy jellemezték Magyarországot : Mocsarak és homoksivatagok, szabályozatlan folyók tengernyi árvizei, földbevájt putrik, félelmetes betyárbandák, különös szokások földje . . .

Angliában ugyanekkor hatalmas gyárak ontották termel vényeiket, a Rajnán gőzhajók úsztak, Franciaországban a folyókat csatornák kötötték össze, és a partokat hidak Ívelték át. Belgiumban és Németország egyes tájain magas színvonalú belterjes mezőgazdasági művelés folyt. Ezekben az országokban a feudalizmust felszámoló polgári forradalmak nyomán megvalósult a szabad sajtó, élénk vitaszellem, pezsdülő kulturális élet alakult ki, és tevékeny társadalmi egyesületek működtek.

Az életeleven Nyugat-Európa mellett a szegény, elnyomott Magyarország csakugyan úgy hatott, mint a holttest. Nem voltak gyárnak nevezhető üzemek; az otromba fahajókat fizikai erővel vontatták felfelé a Dunán; az egész országban nem akadt egyetlen állandó hid,sehol kiépített utak; hiányoztak a kereskedelmi társaságok, tudományos intézmények; még csak állandó színház sem létezett. A magyar paraszt jobbágyi sorban tengődött; robotban művelte a földesurak földjét, saját telke termésének javát pedig elvitte a dézsma. Az állandó létbizonytalansággal küzdő parasztot szinte emberszámba sem vették. Minthogy nem volt érdekelve a munkában, nem is dolgozott kielégítően. Ennek következtében a mezőgazdaság színvonala rendkívül alacsony volt.

A magyar nemesség zöme nemigen ismerte fel az ország válságos helyzetét, hiszen legtöbbje nemhogy az ország, de még megyéje határán túl sem tekintett szét. Elégedettek, sőt önteltek voltak; egy átmeneti gazdasági konjunktúra rózsaszín felhője eltakarta szemük elől a valóságot, a feudalizmus korhadtságát. A napóleoni háború éveiben a magyar mezőgazdaság termékei iránt megnövekedett keresletet annak tulajdonították, hogy ezek kiválóságát az egész világ elismeri. így született meg az a korabeli felfogás, hogy nincs jobb a magyar búzánál, a magyar lónál, a magyar bornál; nincs jobb gazda a magyar gazdánál, nincsen derekabb a magyar

embernél. E naiv szemlélet Magyarországot szinte a világ közepébe helyezte; azt hitték, tőlük kell tanulnia a többi nemzetnek, ámbár azok előrehaladottabbak, műveltebbek voltak. Dicsőítették a hazai társadalmi viszonyokat, holott nyomorúságos állapotok uralkodtak országszerte.

De micsoda siránkozás támadt, amikor a háborús konjunktúra évei múltán a magyar nemesi birtokosnak nyakán maradt a gabonája, itthon ecetesedett meg bora, és oda a jó piac, ahol ez ideig marháját eladta. Az átalános levertségnek, c s ü g gedásnek ebben a kijózanító légkörében a legalkalmasabb pillanatban lépett a közszereplés színterére egy fiatal, világlátott magyar birtokos, Széchényi István, hogy eloszlassa a téveszméket, nemzeti önismeretre tanitsa a magyarságot, kijelölje a nemzet felemelkedésének útját.

Százharminc évvel ezelőtt megjelent Hitel cimü munkája korszakalkotó volt. Szerzője éppen ri/jin hizeleg a túlfűtött nacionalizmusu nemzetnek, hanem kifejti, hogy az igazi hazaszeretet a valóság kendőzetlen feltárását és a társadalmi előrehaladás megindítását követeli. Szembeszáll a csak panaszkodókkal, akik henye tétlenségben siratják a “régi jó időket”. Már a Hitel mottójában is ezt hangsúlyozza: “Az erős ellenáll, a gyenge kétségbeesik” Ennek szellemében a jövő felé lett volna a paraszti kézen irányítja a nemzet multbafordult tekintetét: Ne sirasd Mátyást, nem minden veszett Mohácsnál. Magyarország nem volt, hanem lesz!

Roppant mozgósító ereje volt e szállóigévé lett szavaknak. Széchényi felvillanyozta a nemzetet azzal, hogy az elmaradott Magyarország a jövő nagy lehetőségeinek hazája. Virágzó gazdasági, társadalmi és szellemi életet álmodott a nagy magyar parlag helyébe; elképzeléseiben már állt a Pestet és Budát összekapcsoló Lánchíd, mely alatt gőzhajók haladnak át a Fekete-tengerig szabályozott Duna habjain. Álmaiban e két városrész már az ország szive, fővárosa, ahol a gomba-módra szaporodó egyesületek a nemzet erőit tömörítik a nagy feladatok megoldására.

Széchényi kezdeményezésére csakugyan kaszinók létesültek, ahol élénk eszmecsere folyt. Ekkoriban kezdte meg működését az 1825-ben

alapított Akadémia is. Elemi erővel és a mielőbbi megvalósulás követelésével terjedt el egyre szélesebb körökben az a vágy, hogy “drága hazánk a többi európai nemzetek közt helyet foglalnak.”

De Széchényi' világosan látta, hogy a virágzó, müveit, uj Magyarország megteremtéséhez nélkülözhetetlen “mai időnkhöz többé nem illő feudális létünk” felszámolása. Ezt a programot hirdette meg a Hitelben is: “az elavult

rozsdás rendszer bilincseiből kiszabadulni, minden honbelink felszabadítása és polgári jussukban részesül'hetése által.”

Széchényi valósággal beleéli magát a paraszt helyébe, hogy megérthesse és megértesse: mi az igazi oka a jobbágy annyit kárhoztatott rest ségének. Ezt Írja: “Vájjon, ha parasztok volnánk, dolgoznánk-e szívesen robotban ? Tegyük csak személyünket más helyibe, igy Ítélhetünk józanon, igazságosan”.

De ezek nem pusztán em berbaráti érzelmek. Széchényi maga mondja: “Szép tett as éhezőnek kenyeret adni, de még szebb őt olyan helyzetbe hozni, hogy ne szoruljon alamizsnára !”

És ezen a téren vár Széché nyi szerint nagy feladat a birtokos nemességre. A jogok, kiváltságok — hangoztatja elengedhetetlenül kötelességekkel párosulnak. Más országok nemessége adózik, és igy rója le kötelességét. Nálunk a nemesség adómentes önként kell tehát a terheket egyedül viselő parasztság segítségére sietnie.

Ha ezt a nemes nem teszi: semmi-ember, a haza gyalázata. Legyen a nemes a szó igazi értelmében — erkölcsileg, áldozataiban — nemes.

Széchényi bebizonyította birtokos társainak, hogy nem gyarapodhat a földesur, ha a parasztság tönkremegy. A megoldás a korszerű gazdálkodás meghonosítása, amely mellett a paraszt is boldogul, s a földbirtokos is nagyobb haszonra tesz szert.

A robotrendszer mellett nem jutott elég munkáskéz az urasági birtok megművelésére, és ugyanakkor a paraszt a robotot immel-ámmal végezte. A saját földjét viszont robot miatt nem tudta rendszeresen és alaposan megművelni. Az urak nem sókat nyertek a paraszti földek terméséből származó dézsmajövedelemmel sem, mert tengernyi vesződséggel járt a beszedése. Ugyanakkor a dézsmakötelezettség a parasztok körében évről évre izzó indulatot, elégedetlenséget váltott ki. Az is gátolta a termelést, hogy a földesúri és paraszti földek elaprózottan keveredtek egymással. Emiatt körülményes volt megművelésük, és az idegen földön való legeltetés miatt vég nélküli viták és kártérítési követelések keletkeztek. Széchényi fel akarta számolni a roboton és a dézsmán alapuló feudális jobbágyviszonyokat ; h a j 1 a n dó levő földeket birtokosaik tulajdonába adni, ennek megfelelően ezeket elkülöníteni az urasági földektől és a tagositott földesúri birtokokon a bérmunkát bevezetni.

E reformok megvalósítása tetemes tőkét követelt, melylyel a birtokosok általában

nem rendelkeztek. Ezért úgy vélték, hogy csak számottevő kárpótlás ellenében mondhatnak le a jobbágyak robotjáról és termény szolgáltatásáról. Kárpótlást azonban

(Folytatás a 8-ik oldalon)

vény, nem tesz különbséget kis szabálytalanság és nagy büv között, egy gödörbe taszítja a randevuzó katonát a kémkedő minisztériumi hivatalnokkal. A honvédelmi minisztéruim most, végrevalahára, ráébredt a képtelenségre, törvénymódosítást javasolt és egyben nyugdíjazás előtt álló katonáknak ajánlott, hogy ne adják be a kérvényüket addig, amig a törvényt a kongreszszus meg nem változtatja.

De mikor fog a kongresszus ráérni a törvény módosítására? Most sokkal fontosabb és sürgősebb dolgaik vannak a képviselőknek és szenátoroknak: választási kampány. Már szedik a sátorfájukat és — a Hiss törvény kiigazítására majd csak jövőre kerülhet sor.