A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)
1960-05-27 / 21. szám
4 ÍA PA97,Tor 7. OLDAL SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE — ii ■ mm 11 ■minibiiimiümiwm—iiiiwí—i—i Irta: TÖLGYESY MIHÁLY • —..... - ■ in n i..................... i i in — Akit egyszer vaskarmaival megragadott, az halál fia volt. Akinek egyszer megszorította a nyakát, abból egyszerre kiszorult minden szusz és kit öklével halántékon talált érni, az többé meg nem pillantotta az Isten napját. — Hogy kivánor ezt, uram? — kérdezte Dimitri. — Nem bánom, tépd darabokra — vagy csinálj vele akármit, csak vége legyen! Irtózatos halállal haljon meg! Teste ne találjon helyet az anyaföldben, a ragadozók szaggassák szét, amit te még meghagysz belőle! Dimitri elment. Krecsun egy ideig még komoran merengett maga elé. — Ezzel csak az én bosszúm talált kielégítést, — mondotta magában. — De Etelkának ez nem kárpótlás! Az én szerelmemnek lett ő mártírja . . . mily jutalmat kapjon ő azért? Felállott és gondolatokba mélyedve járt fel alá a szobában. — Úgy is az volt a szándékom, hogy őt nőmmé teszem. Ezt még szépsége idejében akartam tenni, annál inkább meg kell tenni most, midőn értem áldozatul esett. A sorsnak hála, hogy az egyik szemét vesztette el! A bosszú végre van hajtva, most következik a jóvátétel. LXXI. FEJEZET V állomások Azóta három nap telt el. A nyugalmazott ezredorvos kijelentette, hogy a nevelőnő állapota az ő véleménye szerint el nem mérgesedett ugyan, mindamellett nagyon üdvös lenne a bukaresti egyetem szemészeti koródájának valamelyik speciálistáját kihozatni. A herceg meg is fogadta a tanácsot és sürgönyt menesztett Bukarestbe, ahonnét csakhamar az a válasz jött, hogy dr. Popescu szemorvos meg fog érkezni. Meg is érkezett és vizsgálat alá véve a beteget elszörnyüködött. — Úgy látom, borzasztó eset történt itt, — monciot ca. Erre a herceg elbeszélt mindent. — De remélem, a bűnös ki van puhatolva és át lett adva a rendőrségnek. — Már el is vette megérdemelt büntetését, — felelt Krecsun Vazul jelentőségteljesen. — És most mondja meg tanár ur, van-e remény, hogy a megsérült szem még egyszer helyre fog jönni. — Soha! — felelte a tanár komoran. — A beteg félszeme örökre elveszett. — De ez még nem minden, — folytatta a tanár. — A szemet operálni kell, evégből a kisasszonynak be kell jönnie Bukarestbe a szemklinikára, mert ily fontos operációt csak ott lehet sikeresen végezni. Nem maradt egyéb hátra, mint ebbe belenyugodni. Krecsun elhatározta magában, hogy egy időre bukaresti palotájába megy lakni s ott várja be az operáció eredményét. A szegény ember iszonyú változásán ment keresztül. Saját betegsége egészen leverte őt, ehhez járult Etelka baja, mely a legnagyobb mértékben hatott rá. Már attól lehetett tartani, hogy a nagy izgatottság kimeríti erejét s ágyba dönti. Mindehhez járult, hogy Bellegarde igen gyanúsan kezdett köhécselni és egyre sápadtabb lett. Ezen fölfedezés irtózatos aggodalmakat keltett benne. A szegény ember összeszedte minden lelki erejét, hogy össze r.e roskadjon. Érezte, hogy most ő rajta nyugszik minden teher. — Mivel érdemeltem meg, hogy igy ver a sars? — gondolta magában elkeseredetten. Etelka meg amiatt az átok miatt átkozódott magában, mely az ő személyéhez kötötte magát. Még ahol csak megjelent, mindenütt baj és szerencsétlenség volt nyomában. Krecsun házában végre biztos menhelyre vélt találhatni. Azt hitte, hogy itt csupa jó és nemes tettek gyakorlásával fogja jóvátenni mindazt a rosszat, amit elkövetett. De az irigy sors nem engedte! Vájjon még minő katasztrófával fog az ő élete végződni? Eddig ilyesmire nem gondolt. Még mindig minden veszedelemből ép bőrrel menekedett ki. Még a vasúti katasztrófa alkalmával sem lett semmi baja. Mig az utasok legtöbbje odaveszett, neki még a haja szála sem görbült meg. Most azonban egyszerre bosszuló útjára indult a nemezis. Kérdés, meg fog-e állapodni ennél az egy csapásnál és nem fogja-e ezt az elsőt még több is követni ? A tanár szavait hallotta. Az a lehetőség forog fenn, hogy másik szeme is rámegy. A szemidegek öszszeköttetésben állanak egymással s meglehet, hogy a roncsolás lassankint a másik szemre is áthúzódik. — Irgalom Istene, — gondolta magában rémülten, mi lesz belőlem, ha egészen megvakulok? E gondolatnál minden bűne eszébe jutott. Legmélyebb megbánást az keltett benne, amit Ilonka ellen vétett. Oh, mennyire szeretne most jóvá tenni mindent, ha tehetné. Vájjon hova tűnt el Kolozsváron a szállodából? Vájjon egyesült-e már Elemérrel? Az operáció kezdetét vette. Krecsun ez alatt pokoli kínokat szenvedett, Ő maga nem merte nézni, de nem is engedték. Egy asszisztens azonban öt percenként eljött hozzá, jelenteni az operáció előhaladását. Legutolsó Ízben tiz percnél hosszabb ideig maradt. A herceg már kétségbe volt esve, de aztán megjelent az asszisztens és tudtára adta, hogy az operáció szerencsésen végbe ment és nagy remény van ahhoz, hogy a másik szem meg lesz mentve. Ezután Etelkának nyolc egész napot feltétlen nyugalomban kellett töltenie a klinikán. Mikor végre kieresztették, egyik szeme fekete szalaggal be volt kötve, a másik azonban ép volt. Két hét óta most pillantotta meg először az Isién egét, bár még csak kék szemüvegen át, de igy is boldog volt. Krecsun Vazul egy gondtól megszabadult ugyan, de ott volt még a másik: kisebbik gyermeke. Betegségének ideje alatt Etelka nem is foglalkozhatott a gyermekekkel s igy nem is tudta, mily sajnos változáson ment keresztül a szegény gyermek. Mondanunk sem kell, hogy a leánykák kitörő örömmel fogadták Etelkát, úgy ugrándoztak rá és körülötte, mint a kis ölebecskék s nem győzték őt csókolgatni. Még a kis Bel’legarde sápadt arcocskája is kipirult az örömtől. Krecsunnak később alkalma volt négy szem köpött beszélgetni Etelkával. Megragadta kezét s a magáéban tartva igy szólt: — Drága kisasszony, fogadja legmélyebb részvétem kifejezését a történtek miatt. Egyebet nem mondhatok, mint hogy a legnagyobb utálattal fordulom el attól az alávaló teremtéstől. Megnyugtatására mondhatom azt is, hogy elvette megérdemelt bünte;ését. Etelka kivonta kezét a hercegéből, aki egyre ‘óbban neki melegedve folytatá: — Kegyed nem is képzeli, hogy az utóbbi napokban mennyit aggódtam és bánkódtam kegyed miatt! Mert be kell vallanom, hogy én miattam történt a szerencsétlenség — kegyed én miattam veszítette el Bgyik szemét . . . Hangja megtört ezen szavaknál s pillanatra leborgasztotta fejét. —Kegyed, — tette hozzá halkan, az én bűnöm miatt szenvedett mártirságot. Érzem, hogy ezt jóvá kell tennem, hogy ezért kártérítéssel tartozom. Etelka kérdő pillantást vetett rá. — Tudom már mit gondol, — szólt erre Krecsun. — Tekintete azt akarja kifejezni, hogy nincs a világnak egy olyan kincse, mellyel kegyedet kárpótolni lehetne elvesztett szeméért. És ebben igaza is van. Az én millióm ehhez mind kevesek. Van azonban egy, ami némi kárpótlást nyújthat s ez a szeretet ... Ismét megragadta Etelka kezét s melegen szoritgatva, reszkető hangon, felindultan folytatta: — Az az egy elvesztett szem szorosabbra fűzte közöttünk a kapcsot. Kegyed most hozzám van láncolva, nem az erkölcsi kötelességtudat hideg érzületével, hanem a szeretet boldogító rózsaláncával. Én már régen foglalkozom azzal az eszmével, ami most elhatározássá érlelődött bennem. Eliz! Én szeretem kegyelet! Legyen gyermekeim anyja . . . legyen nőm! Pillanatnyi szünetet tartott s vágyó tekintettel nézett Etelka arcába, várva a feleletet kérdésére. A nevelőnő elsápadt. Látszott rajta, hogy erős küzdelem folyik benne. Krecsun Vazul visszautas! tottnak vélte magát s szomorúan bocsátotta el Etelka kezét. így telt e! egy kínos perc. Etelka végre összeszedte minden erejét, mert szükségesnek tartotta megmagyarázni magaviseletét. — Uram! — mondotta, — ily nagylalkü ajánlaté mint az öné, boldoggá tehetne bármely nőt, legjobban pedig engem, ki egyedül állok a világon, kitek sehol sincs pártfogója s ki azonfelül egyik szememet el is vesztettem. Ezen szavaknál elsírta magát, de aztán gyorsan folytatta: — Más azt hiszem két kézzel is kapna ajánlatán, néhány hét előtt még én is kaptam volna, de a bekövetkezett sorscsapások felébresztették bennem az alvó lelkiismeretet. Krecsun meglepetve nézett rá. Etelka hátraszegte fejét s azzal a daccal cs elszántsággal, mellyel gonosztevőknél oly sokszor találkozunk, igy szólt: — Ha mindent tudna, akkor bizonyára hamar visszavonná házassági ajánlatát! Krecsun megütközve nézett rá. Egy rettenetes gondolat támadt benne, mely szinte megdermesztette ereiben a vért. Ijedt tekintete kérdőleg, magyarázatot várva, csüngött rajta. Mit jelentenek ezen szavak: “Ha mindent tudna!” Oh tehát csakugyan igazuk van azoknak, akik egy körmönfont csalónőt láttak benne ? — Magyarázza ki magát kisasszony, — szólt szinte szigorúan. Etelka visszatért előbbi szerepéhez s igy szólt zokogva: — Uram, hagyjon engem magamra, mert én egy szerencsétlen teremtés vagyok! A szobában imazsámoly volt, egy Mária-kép alatt. Arra ráborult Etelka s keservesen elkezdett zokogni. Krecsun egy percig megilletődve nézte. Hátha csakugyan nem gonosz, hanem csak szerencsétlen? Oda lépett hozzá s megérintette vállát: — Kisasszony, — mondotta, — szedje össze magát. Álljon fel és mondja el nekem történetét, hiszen láthatta, tapasztalhatta már ed űg is, hogy nálam résztvevő kebelre talál! Legyen őszinte, talán kiegyenlíthetem a fenforgó ellentéteket. Etelka hirtelen megfordult s Krécsun lábaihoz dobta magát: — Uram! — kiáltott: Legyen irgalmas irántam földönfutó iránt. Kercsun felemelte őt s a pamlaghoz vezette. Leültetvén őt, vele szemközt helyet foglalt s igy szólt: — Most mondja el történetét. — Uram, mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy nem vagyok Kummer Eliz! — Ezt már tudom, — felelt Krecsun. — Kegyed bizonyosan kiegyezett Kummer Elizzel s helyette elfoglalta ezt a helyet, mialatt ő valószínűleg a kegyed neve alatt máshová ment. — Nem, — rázta fejét Etelka. — Kummer Eliz nem létezik többé. Ő ama rettentő vasúti szerencsétlenségnek áldozatul esett. Útközben megtudtam, hova utazik s miután én földönfutó vagyok, magamhoz vettem kézitáskáját a benne levő okmányokká! s a vasúti katasztrófából mint Kummer Eliz jöttem elő. — Ez nem lenne éppen valami nagy baj. De miért földönfutó kegyed? Miért kellett idegenbe mennie? És mi az igazi neve? Az egész idő alatt ezektől a kérdésektől rettegett legjobban Etelka. És most fel lettek vetve. Itt állanak előtte, mint sötét rémek, förtelmes szörnyetegek, elnyeléssel fenyegetvén őt. Ha igaz módon megfelel rájuk, akkor sorsa meg lesz pecsételve. És mégis meg kell felelnie. Etelka érezte, hogy pályája végéhez jutott, hogy az ámítás játékát tovább nem űzheti. E pillanatban körülbelül oly helyzetben volt, mint az a játékos, aki vabankot játszik. Felteszi egy kártyára mindenét s vagy megnyeri a bankot, vagy mindent vészit. Aztán félre megy és agyonlövi magát. Etelka is most egy kártyára tette mindenét. Ha nyer, akkor meg lesz mentve, ha vészit, akkor tudni fogja mi lesz a teendője. — Uram, — mondotta, — utolsó kérdésére adom először a feleletet. Igazi nevem Lorántffy Etelka! — Ah, kegyed tehát magyar? ►— Az vagyok uram! Ivadéka egy ősi nemzetségnek, mely már a keresztes hadak idejében is jelentékeny szerepet játszott. E jeles nemzetségből már csak ketten vagyunk: én és fivérem, ki több mint két millió vagyon ura. ő volt megboldogult atyánk szemefénye. Tőle várta a nemzetség felvirágoztatását. Büszkék is voltunk rá, mert szép és nemes ifjú volt, tele fenkölt gondolkodással és ihlett idealizmussal. Mindannyian a legszebb reményeket fűztük hozzá. Ámde rettenetesen csalódtunk. Tanulmányújából hazatérve, beleháborodott egy molnár leányába, azt eljegyezte magának és később el is vette. Mi természetesen mindent elkövettünk, hogy ezt meggátoljuk. Meglehet, sőt elismerem, hogy ebben tulmentem a határon s oly eszközökhöz folyamodtam, melyek törvénybe ütköznek. Akadtak emberek, akik törekvéseinket ismerve, vak eszköz gyanánt ajánlkoztak arra is, hogy a legrosszabb esetben elteszik láb alól fivérem mátkáját, És én elég gyönge voltam ezekkel szövetkezni, illetőleg engedni, hogy a leány életére .örjenek. Ez ugyan nem következett be, mert minősített gyilkossággal mégsem akartam lelkiismeretenet megterhelni. De megtettem azt, hogy azt a nőt — akkor már mint fivérem nejét — elmegyógyintézetbe zárattam. Onnét azonban valamikép kiszabalulva, rablók kezébe került. Hogy most mi van vele, lem tudom. Krecsun figyelemmel hallgatta ezt az elbeszéést. — És mi lett fivérével? — Ő azóta halálos ellenségemmé lett. Halálra kerestetett s nekem menekülnöm kellett. Sok hányat:atás után, ide jutottam. És most tudja történetemet! Alávetem magamat annak, amit mondani fog. Ha öálcát tör fölöttem, tudni fogom, mi lesz a teenlőm. Krecsun sokkal rosszabbat várt. Elvégre, hogy 3g,y előkelő származású nő egy nem rangbeli sógorrőt visszautasít, esetleg keményebb eszközökkel is harcol ellene, az nem is olyan rossz. Ilyen eset akárhány fordul elő az életben .. . nem régen Romániában is volt rá példa. (Folytatjuk) I SZEMÉLYI HÍREK j NORSTAB Lauris Norstad tábornok, a NATO nyugati szövetség főparancsnoka, szivattakkal kórházba került, de állapota már lényegesen javult. EATON Cyrus Eaton, clevelandi multimilliomos, Kruscsev Lenin-dijas kebelbarátja, Párisba repült és az utolsó percben a repülőtéren találkozott a Berlinbe készülő Kruscsevvel. Eaton úgy nyilatkozott, hogy Kruscsev, aki zsiványnak titulálta Eisenhower elnököt, kitűnő hangulatban volt. Eaton folytatja európai körutazását, ellátogat Magyarországba is és ott keblére fogja ölelni a budapesti hóhér segédjét, Kádár Jánost. LEWIS John L. Lewis kapta az egyik idei Page One kitüntetést a newyorki újságíró szövetségtől. Miért? Érdemeiért, amelyeket elismernek a bányászok éppen úgy mint a bányatulajdonosok. BLACKHALL Mrs. Dotty Blackhall, aki-nek testsúlya — 500 font —volt fő kereseti forrása, 52 éves korában öngyilkos lett. Tizenöt éven át a Barnum- Bailey cirkuszban mutogatták, később önállósította magát. , : A 7 legjobb vicce Három vadász, egy angol, egy francia és egy orosz Afrikában vadászik. Egy napon váratlanul emberevők rohanják meg őket és mielőtt védekezhettek volna, máris fogságba kerültek. A kannibálok a nagy főnök elé vonszolják a foglyokat. A főnök utasítást ad, hogy tegyék fel a nagy kondérba a vizet, mert estére izes emberhús lesz vasorára. “Vacsora” előtt azonban meghívja őket kunyhójába. — Mielőtt megölnénk benneteket — mondja a három vadásznák — teljesítem utolsó kívánságaitokat. Az angol azt kérte: engedje meg, hogy mielőtt megennék őt, elénekelhesse a God Save the Kinget; a kannibálfőnök beleegyezett. A francia kérése az volt, hogy az utolsó percben elénekelhesse a Marseillaiset. A főnök helyeslőén bólintott. Végül az orosz igy szólt: “arra kérlek óh nagyfőnök, hogy engem bottal, vagy puszta ököllel üss le, mielőtt a karóhoz cipeltek.” A főnök ebbe is belement. Elővett egy botot és az orosz fejére ütött. Ebben a pillanatban az orosz előrántotta pisztolyát és agyonlőtte a főnököt. így a három vadász megmenekült. — Ha fegyver -volt nálad — kérdezték később társai — mért engedted, hogy fejbevágjon a kannibálfőnök? Mért nem lőtted le előbb? — Hogyan? — álmélkodott az orosz —, hogy azután engem a kannibálok agreszszornak kiáltsanak ki?!
