A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)
1960-05-13 / 19. szám
j Emlékezzünk a régiekről OROSZ DIÁK ÉS NAGYHERCEGNŐ HALÁLOS SZERELMI TÖRTÉNETE Egy ukrán faluban, Jorkova községben érdekes embert hunyt el húsz évvel ezelőtt. Vasil ja Filipief, az utolsó cári hóhér. Filipief igen pedáns ember volt, működéséről pontos naplót vezetett, melyben 182 névről tesz em- Mtást, akikkel hivatali állása során dolga akadt. Ezek között kétségkívül legérdekesebb Erzsébet „nagyhercegnő, a cár húga és egy Zucsiv Kaljajef nevű diákra vonatkozó feljegyzések. Zucsiv Kaljajef diákot, aki dúsgazdag földbirtokos család sarja volt, 1907-ben végezték ki Péteráron, mint politikai bűnöst. Ez a Kaljajef volt az, aki a cár húgának férjét, Sergius Alexandrovics nagyherceget egy templom halijában meggyilkolta. A vakmerő diák két napig tartózkodott elrejtőzve a templom egyik zugában, várta az alkalmat, amikor egy ünnepéllyel kapcsolatban a cári udvar előkelőségei megjelennek a templomban s tervét végrehajthatja. Ezen a napon, mint minden ilyen alkalommal, a legszigorúbb ellenőrzést gyakorolták, a templomban csak meghívott személyek jelenhettek meg s a diák éppen emiatt bujt el már előzőleg, a sötét boltivek oszlopai mögött. A merényletet az istentisztelet után hajtotta végre, amikor Sergius Alexndrovics nagyherceg, karján a feleségével, Erzsébet nagyhercegnővel a kijárat felé haladt. Kaljajef három lövést adott le, melyek közül kettő talált s a nagyherceg holtan rogyott össze a templom kövezetén. A diákot, aki menekülni nem is akart, letartóztatták és a bíróság halálra Ítélte. A nagyherceg meggyilkolását politikai bűnténynek nyilvánították, annak dacára, hogy az előkelő származású diák nem volt hajlandó megnevezni az okot, amely tettének elkövetésére késztette. Konokul hallgatott a tárgyalás folyamán s egykedvűen fogadta a halálos Ítéletet. Filipief, a cári hóhér azt állítja hátrahagyott Írásában, hogy Zucsiv Kaljajef nem politikai okokból követte el a merényletet, annak egészen más természetű okai voltak. A diák szerelmes volt Sergius Alexandrovics nagyherceg ifjú feleségébe s ez zavarta meg a 20 éves fiatalember fejét annyira, hogy a világraszóló és páratlanul vakmerő gyilkosságot féltékenységből elkövesse. Kaljajef, aki előző évben Párisban élt, mint egyetemi hallgató, egy orosz diákünnepélyen ismerkedett meg Erzsébet nagyhercegnővel, aki résztvett a diákok ünnepségén. Az ismeretség elmélyült az előkelő orosz diák és a nagyhercegnő között, aki párisi tartózkodása alatt többizben fogadta Ivaljajeft. Az ismeretség azonban Péterváron teljesen megszakadt, a diák soha többé nem találkozhatott Erzsébettel, ami gyűlöletet és féktelen féltékenységet érlelt meg a lelkében a nagyhercegnő férje ellen. Azt hitte, Sergius nagyherceg áll útjában romantikus szerelmének, igy érlelődött meg benne a vakmerő terv. Ezt soha nem tudta meg senki Filipiefen kívül, aki egyrészt a halálraítélt diák, másrészt Erzsébet nagyhercegnő viselkedéséből állapította meg ennek a szerelemnek érdekes részleteit. A cári Oroszországban a szabály az volt, hogy a halálraítélteket elitélésük után többé senki meg nem látogathatta a siralomházban, csak a hóhér. Ez az egyetlen személy, aki érintkezhetett a halálraítélttel. A hóhér által lehetett üzenetet küldeni a fogolynak és viszont. Az ítélet után — Írja Filipief, — éjjel egy órakor bérkocsi állott meg a Péter Pál-erőd hosszú, sikátorszerü bejárata előtt s a nő, aki a kocsiból kiszállott, hosszú, fekete köpenyt viselt s arca sűrű fátyollal volt befödve. Az őrség parancsnokát kereste. Felmutatott valami igazoló Írást, hogy Kaljajef Katrinnak hívják, nővére a halálraítélt diáknak és meg van engedve számára, hogy a diákot cellájában meglátogathassa. Az Írást a cári testőrség parancsnoka, Grohow tábornok állította ki s miután hasonló kivételes engedély többizben előfordult, az egyszerű nőt két szuronyos őr lekisérte hozzám. A szabály ugyanis, hogy a halálraítélttel csak én érintkezhetem, még az ilyen kivételes esetekben is fennállott olyképpen, hogy a látogatót nekem kellett a cellába kisérnem s csak az én jelenlétemben történhetett meg a beszélgetés. Egyébként, nekem csak egy szobám volt az erődben az alsó cellákhoz vezető lépcsők alatt, ahol csak a kivégzéseket megelőző éjjel tartózkodtam. A nőt az őrök levezették hozzám azzal, hogy félóra múlva visszajönnek s eltávoztak. — Én egyedül szeretnek beszélni a diákkal, — A JÓ PÁSZTOR 3. OLDAL mondta az ismeretlen nő s elém dobott egy pénztárcát. Fogalmam sem volt, kivel beszélek, azt hittem a vagyonos fiú valamelyik nőrokona áll előttem s a pénztárcát zsebretettem. Levezettem a III-B. számú folyosóra, ahol a siralomház cellái voltak s bekopogtam a diákhoz. — Alszik, Kaljajef? Miután semmi választ nem kaptam, megfordultam s megkérdeztem a mögöttem álló nőt, be akar-e menni, miután a diák valószínűleg alszik. — Igen, hogyne, — mondta idegesen a nő s már nyúlt is az ajtó rézkapcsa után. Felnyitottam az ajtót s a diák valószínűleg a kulcs zajára felébredt, mert amint a nőt beengedtem s mögötte betekintettem, Kaljajef már a prices szélén ült s láttam a megdöbbenésén: azt hiszi már reggel hat óra van és érte jöttem. Arca azonban, amint a nőt meglátta, egyszerre megváltozott, felugrott a priccsről s úgy látszik, ő nyomban felismerte a nagyhercegnőt, mert a keze után kapott s elhalmozta csókokkal. A nő intett, hogy hagyjam egyedül, én kiléptem a folyosóra, az ajtót behúztam. Mindenképpen el akartam azonban kerülni azt a veszélyt, ami bizonyára állásomba került volna, hogy a jövevény valami mérget adjon át a diáknak s a kémlelőlyukon figyeltem minden mozdulatukat. A találkozás rövid volt, talán öt percig tartott s a nő, ahogy beszélgetésükből kivettem, inkább rideg volt, mint ilyen esetben az esetleges látogatók lenni szoktak, — mindössze ennyit mondott: — Azért jöttem, hogy ha akarod, kegyelmet eszközlök ki számodra a cárnál, még ma éjjel. A téli palotában bál van, a cár igen jó hangulatban szórja kegyeit mindenkire, bizonyára megtalálom a formát, hogy ebben a kegyben téged is részesítsen. Majd elállt a lélegzetem, mikor ezt hallottam. Hiszen ez a hölgy nem a diák rokona, hanem a cári udvar legközvetlenebb környezetéből jött, — ki lehet? Arra nem gondoltam, hogy a cár húga, ezt csak később tudtam meg. Hallottam még, hogy a diák szerelemről, féltékenységről beszélt, össze-vissza beszélt, zavartan, szinte lázasan, de a nő erre csak ezt mondta: — Tudom, éreztem, hogy nem politikai gyilkosság a te bűnöd, ezért ajánlom fel számodra az életet, ha elfogadod. A diák visszautasította az ajánlatot, ezt mondta: — Ha mégis megtenné hercegasszonyom, érzem, nem tudnám titokban tartani érzelmeimet, hangot adnék annak a nagy, marcangoló fájdalomnak, amely a szivemben lángol és botrány lenne belőle. Maradjon igy minden, ahogyan a sors előirta. Köszönöm Erzsébet, hogy kegyesen leereszkedett még egyszei hozzám, áldom e végzetes percben ezt a boldog pillanatot, de a kegyelem nem kell. A nő semmit nem válaszolt, odanyujtotta a kezét s csak ennyit mondott: — Ég veled, Kaljajef. A diák hosszan megcsókolta a kezét, a nő elhúzta, az ajtó felé lépett, én gyorsan felnyitottam előtte a tölgyfaajtót s már kint álltunk újra a folyosón ketten. Ekkor már tudtam, hogy Erzsébet nagyhercegnő áll előttem s szinte remegni kezdtem. Észrevette nagy zavaromat, közel hajolt hozzám s a homályos folyosón a fülembe súgta: — Tudod ki vagyok? — Igen, ha nem csalódom . . . bocsánat fenséges asszonyom . . . — Nézd — mondta, — ezt, hogy itt voltam, csak hárman tudjuk. Én, a diák és te. A diák meghalt s kívülem tehát csak te fogod tudni. Figyelmeztetlek, hóhér, ha valaki más is tudomást szerezne erről a látogatásról, ezt csak tőled hallhatná s légy elkészülve rá, hogy számonkérném ezt tőled. Többet nem mondok, viszont ezt jegyezd meg jól és tartsd a szád. A pénz, amit kaptál, bőséges jutalom hallgatásodért. De ha lehet, tegyél meg még valamit. Ne szenvedjen sokat a fiú. És a keresztet, amit a nyakában találszt, hagyd meg nála. Csak hajlongtam, nem tudtam egyetlen szót sem szólni, előre siettem, hogy a sötét, zegzugos folyosón lámpát gyújtsak fel. Nem engedte, az ujjával intett s maga ment le az őrszobára, sietve. Hallottam még egy kocsizörgést, ami lassan elhalkult, beleveszett a ködös, mélységes éjbe. A keresztet persze — kis, fekete, ébenfakereszt, egy láncocskán — meghagytam a diák nyakán, de megnéztem, mielőtt a fiút elhantoltuk. Egy monogramm volt belevésve, egy “E” betű s egy dátum és egy város: Páris. / Ki tudja, milyen emlékeket takart? MILANO — A rendőrség egy bárban letartóztatottá egy férfit, lopás gyanúja miatt. De kiderült, hogy ez az ember a lopásban ártatlan volt. Mégsem engedték szabadon, mert a tévedésből horogra került ember, Pietro Ferri, négy évi börtönnel adós maradt az államnak. Ferrit három évvel ezelőtt távollétében négy évi börtönre Ítélték csempészés miatt. A California Stale Dental egyesület tagjai San Franciscóban gyűltek össze az évenként rendezett gyűlésükre. Dr. Wallace Gardner. Cambridge. Mass, fogorvos fájdalommentesen és zeneszó mellett távolítja el Madeline Coubre hollywoodi mode! rossz fogát. Az orvos kísérletei azt bizonyították .hogy az agyban a hanghullámok meggátolják a fájdalmak keletkezését. A model fülhallgatót viselt a műtétnél és zenén kívül semmit sem hallott, fájdalmat sem érzett. “Nem tudom hány millióm van — de örököseim esak éhezzenek” EGY ZSUGORI MILLIOMOSNŐ HALÁLA - NINCS ÖRÖKÖS? NEW YORK — 11 hónapi múlva lezárul egy 30 éves határidő, amelyet 1931. március 14.-én tűztek ki Ella Wendel milliomosnő végredeletének végrehajtása tárgyában. E harminc év arra szolgált, hogy megtalálják Wendel hatalmas vagyonának törvényes örököseit. Az elmúlt évtizelek alatt a hatóságok sokszáz bejelentést vizsgáltak ki. A bejelentők valamennyien xzt állították, hogy az elhunyt milliomosnő közeli rokonai. De egyiknem sem sikerült olyan bizonyítékokat produkálni, amelyek állításaikat megfelelően alátámasztották volna. Ha a határidő lejárata után sem jut a vagyon az örökösökhöz, úgy az különböző jótékonysági intézményekre száll át. Ella Wen dela végrendelet végén egyébként igy nyilatkozott azokról akik “rokonaiknak” vallják magukat: “Nem tudok róluk Ha mégis volnának “rokona lm” csak éhezzenek és ne jussanak soha az én millióimhoz.” Születésnapi ajándék Ella Wendel valóban egyike volt a legkülönösebb asszonyoknak mindazok között, akiket a rendkívül elegáns Fifth Avenuen látni lehetett. Csal egyszer egy héten, minden hétfőn reggel bujt elő házából. Elnyűtt, ócska, szürke piszkos köpenyben, alaposan kitaposott cipőkben csoszo gott a járdán, egy gyermekko csit tolva maga előtt. A ko esiban azonban nem gyermek hanem egy — fehér kutya fe küdt, akit gazdája hetenként egyszer ilymódon sétáltatott meg. Aki nem ismerte őt, a első pillanatban koldusnál tartotta és már-már alamizsnát akart átnyújtani neki. De aztán a bennfentesek megm-n gyarázták az avatatlannak hogy Ella Wendel — korának ’eggazdagabb asszonya! Élete utolsó éveit a new yorki Fifth Avenue egy aránylag kis kertes házában élte le. A házat valamikor nagyapja vásárolta. 1925-ben e kis ház kertjéért egy kereskedelmi társaság készpénzben két millió dollárt ajánlott fel, — Mrs. Wendel azonban visszautasította az ajánlatot: “Hova gondolnak uraim? — kiáltot fel — hiszen ez a kert az én Toddy kutyám játszótere!’ E'ila Wendel nagyon takarékosan élt. Az utolsó években már csak kétszersülttel és rizzsel táplálkozott. Csak 80. születésnapján könnyelmüsködött. Ekkor, hosszabb lelkitusa után, vett magának egy doboz pralinét. Egyébként tudta, hogy legalább 200 millió dollárt fog nemsokára hátrahagyni . . . Ä zsugori testvér A Wendel család egyébként két nemzedéken át már dúsgazdag volt. John Gottlieb Wendel volt az, aki a múlt század közepetáján olryó pénzért telkeket vásárolt ösz;ze a mai New York belvárosának területén, Manhattan szigetén. A telkek értéke időközben az érték többezersze•esére emelkedett. Unokája lohn Wendel a családi vagyonnak már csak egy nyolladrészét örökölte, mert a öbbi a hét nővérnek jutott. V nővérek egyike volt Éri' Tohn páni félelemben élt, ától tartott ugyanis, hogy vaamelyik nagynénje férjhez négy és akkor a vagyon to/ább osztódik. Ezért minden nódon megakadályozta a nőket abban, hogy házasságot kössenek. Amikor az egyik, :lyen irányban ksérletet tett, lem hagyta nyugodni addig imig nem szakított vőlegényével. Amikor egy másik nővér, Georgina megszökött, magándetektívekkel nyomoztatott utána és amikor megtalálták, hamis orvosi jelentés alapján a bolondok házába záratta. A többieknek pedig állandóan előadásokat tartott arról, hogy “milyen csúnyák "S hogy a férfiak csak pénzükért veszik őket feleségül.” “Óva intelek benneteket a hozományvadászoktól!” ijesztgette őket. S a nővérek valóban életük végéig leányok maradtak. Amikor 1914-ben John Wendel meghalt, már csak három nővér volt életben. Végül Ella túlélte ezt a két testvérét is. Teljesen egyedül lakott kis házában, amelyet csupán az ugyancsak aggastyánnak számitó Toddy kutyájával osztott meg. 1931. március 14.-én halt meg Ella Wndel. A végrendelet felbontásakor kitűnt, hogy vagyonának felét kórházakra, jótékonysági intéztézményekre hagyta. A másik felét azokra, akiknek — ahogy irta — sikerült hiteltérdemlően bebizonyítani, hogy a Wendelek családjához tartoznak. De — fűzte hozzá gúnyosan — “Ez nem fog senkinek sem sikerülni!’ S valóban eddig senkinek sem sikerült. A jelek szerint igy az egész óriás vagyont jótékonysági intézmények kapják. Amit Ella Wendel elmulasztott, azt ilymódon teszik jóvá majd a mamut vagyon uj birtokosai . . . TR0CKI) NÉVTELEN GYILKOSA HAVANA —• Mexico Cityből nagy titokban ide ’ott X. Y., aki 1940-ben Sztálin megbízásából hegynászóbottal agyonverte Trickijt, a vörös hadsereg megalapítóját, aki száműzetésben élt Mexico fővárosában. A bérgyilkost, akinek se származása, se neve lem ismert, 20 évi börtönre Ítélték és most elbocsá;ották a mexicoi börtönből, ahol az egész idő alatt lagyuri életet élt, kényelemben, bőségben. Havonta 100 dollár “fizetést” kapott egy titokzatos forrásból. A bírósági aktákban a gyilkos Jacques Mornard tévén, mint spanyol állampolgár szerepel, de ő talán éppen úgy nem a spanyol Jacques Mornard, mint a iseh Jacques Barderdresched, amely névre kiállított útlevéllel utazott Mexico Cityből Havanába. BARÁTSÁGOS MEGHÍVÁS ÓZD — Kádár János a vasmunkások gyűlésén arra buzdított mindenkit, hogy ne sugdolózzanak, ne titokban panaszkodjanak, hanem lépjenek elő nyíltan, panaszaikkal forduljanak a párt és a kormány embereihez. A felsőbbség meghallgat minden panaszt. De — tette hozzá Kádár — a kormány kérlelhetetlen szigorral csap le mindenkire, aki kezet mer emelni a munkáskormányra vagy a hivatalnokokra.