A Jó Pásztor, 1960. január-június (38. évfolyam, 3-25. szám)

1960-04-29 / 17. szám

2. OLDAL

* Iri IMS7TOR

A JÓ PÁSZTOR

(THE GOOD SHEPHERD;

Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította

Megjelenik minden pénteken

Published every Friday

Published by — Kiadó

THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY

Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO

Telefon: CHerry 1-S90S

5 3*

ELŐFIZETÉSI DIJAK:

így évre________________$6.00

•*1 évre_______________$3.50

SUBSCRIPTION RATES:

One Year-----------------------$6.00

Half Year-------------------$3.6f

Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio

KI KEZDTE?

Angliában, mint mindenütt a világon, mindenki retteg atombombás háborútól, amely a világ végét jelentheti millióknak. Angliában, mint mindenütt a szabad világban, sokan vannak, akik az atombomba betiltását, a készletek elpusztítását követelik. Senkisem mondhatja, hogy ez az óhajtás, ez a követelés jogosulatlan vagy érthetetlen lenne. Senkisem kételkedhet abban, hogy a negyvenezernyi tömeg, amely az angliai atomközpontból 53 mérföldön át Londonba menetelt s a Trafalgar téren százezernyire növekedve tiltakozott az atombombás fegyverkezés ellen, őszinte szívből beszélt és ordítozott.

De abban sem lehet kételkedni, hogy a hatásos hangos tüntetésről hazasétálva, a százezernyi tömegből tízezrek elgondolkodtak és szabad folyást engedtek kétségeiknek és kérdéseiknek:

1. A szovjet uralom alatt élő népek is félnek az atomhaláltól. Mi oka lehet annak, hogy a Trafalgar- J téri tüntetéshez hasonló megnyilatkozások szovjet országokban nem hangzanak el?

2. For God’s sake, mi lenne, ha mi angolok tettre váltanék a Trafalgar téren kiabált jelszavainkat: Az amerikaiak menjenek haza! Feloszlatni az amerikai légierő bázisokat! Felmondani a szövetséget és barátságot Amerikának és minden más országnak, amelynek atombombái vannak! A mindenható Isten legyen kegyelmes Anglia népének, ha Kruscsev atombombás távrakétákkal próbálja meg azt, ami Hitlernek Stuka repülőgépekkel és az első, kezdetleges V-bombákkal nem sikerült!

3. Igaz a régi francia mondás, hogy a gyilkos urak kézdjék! A gyilkos ürak ne öljenek s ha nem ölnek, nem lesz szükség a halálbüntetésre. Ha a szovjet békét akar, nem lesz atomveszedelem. Az a nagykérdés tehát: Ki kezdte? Ki kezdte a második világháború befejezése után azt a harmadik világháborút, amelyet ma még csak hidegháborúnak nevezünk? Aki a hidegháborút kezdte, az felelős a mostani atomveszedelemért.

4. Napjaink rohanó tempójában, berlini és algériai és délafrikai izgalmak közepette se feledkezzünk meg arról, hogy az atombomba nemzetközi ellenőrzése alá helyezését Amerika — a Baruch tervben — már másfél évtizeddel ezelőtt javasolta és az orosz arra ezt felelte: Nyet!

Csak addig lehet békesség és élet e világon, amíg a Kruscsev banda nem mer elindítani világpusztitó öngyilkos háborút. És a trafalgari tüntetők éppen úgy tudják, mint mindenki más, hogy Kruscsevék azért nem mernek az atombombával szerencsét próbálni, mert Amerikában, Angliában és egyebütt vannak atombombák.

ÉLJEN A SZABADSÁG!

A szovjet a múlt pénteken Afrika Nap ünnep. séget rendezett. A kommunista párt lapja, a Pravda, lelkeshangu vezércikkben ünnepélyes Ígéretet tett Afrika népeinek, hogy a szovjet támogatni fogja ' őket, valahányszor harcba szállnak szabadságuk ki•' vívásáért. A szovjet barátsága az afrikai népek iránt őszinte, szilárd és törhetetlen, örök barátság. (Akárcsak a Sztalin-Hitler barátság volt. — Ezt nem a Pravda jegyezte meg zárójelek közt.) Kruscsev ősz. szel ellátogat Afrikába, hogy erősítse a baráti kapcso: kát.

A szovjetnek ez az Afrika-barátsága hamisság. A szovjet a szabadság ellenségének bizonyult kezdettől végig, legutóbb Poznanban, Kelet-Berlinben és ; Budapesten, ahol gyilkos tüzet szórt a szabadság harcosaira. Csak megvetést érezhetünk, valahányszor egy tucat európai nemzet rabtartói kurjongatnak: ? “Éljen a szabadság!”

t A MAGYAR ÍRÁS A FALON

5 Az AFL-CIO vezetősége világpolitikai konferen'. ciára hívta össze 500 unió vezetőit, azzal a programmal, hogy az államfői konferencia előtt a kormányt tájékoztassák a munkásság nézeteiről.

A vita során kiderült, hogy a munkásvezérek ; körében nincsen kialakult egységes nézet. Meany, az országos szervezet elnöke, a “résen lenni” politikár ját hirdeti, Carey, a villamossági és Reuther, az autó: ipari unió vezére, a békés együttélés politikáját szor; galmazzák.

Meany és a konferencia résztvevőinek többsége

Di. R. B. Kershner, az Applied Physics laboratórium tagja, a Fehér Házban tartott újságírói konferencián egy 36 incses, teljes méretű rakéta modelt mutatott be, amely a légürben a föld körül keringve, fontos légköri adatokkal látja el a hajózást.............

ÁRNYAK MISÉJE

Irta: ANATOLE FRANCE

Ezt a történetet a neuvilled’aumonti Szent ETilália templom sekrestyése mesélte el nekem egy szép nyári este a Cheval Bleu lugasában, ahol egy üveg óbort ittunk egy békés álmát alvó halott egészségére, akit asztaltársam aznap reggel helyezett ezüsttel hímzett, díszes lepelben és illő tisztelettel örök nyugovóra.

— Boldogult apám, kezdte az egyházfi, a sirásómesterséget űzte. Valószínűleg ennek köszönhette derűs jókedvét, hiszen látjuk, hogy a temetőben dolgozók milyen

bölcs megértéssel szemlélik az sletet. Nem félnek a haláltól, sőt nem is gondolnak rá soha. Jómagam is, ha éjnek idején belépek a temetőbe, ugyanolyan nyugalommal teszem, mintha itt a Cheval Bleu kertjében járnék. És ha véletlenül kisértettel találkozom, azt mondom magamban, hadd

menjen dolgára; én is azt teszem. Nem félek, mert isme■em a halottak szokásait és Lermészetát. Sok mindent tulok róluk, amit maguk a papok sem tudnak. Ha elbeszélném mindazt, amit életemben

láttam, bizony csodálkozna, uram. De hát nem való mindenről beszélni. Édesapám sem mondta el még a huszadrészét sem annak, amit tudott, pedig nagy mesélő volt. Egyes történeteket viszont mindig újból elmesélt. De egyiket sem olyan gyakran, mint a Catherine Fontaine esetét. E'zt talán száznál is többször hallottam tőle.

Catherine Fontaine öregkisasszony volt, akire apám még gyermekkorából emlékezett. Nem csodálkoznék, ha akadna néaány aggastyán, aki hallotUtála, mert szegénysége ellenére nagy tiszteletnek örvendett, és sokan ismerték. A Rue des Nonnes sarkán lakott, abban a félig beomlott ódon házban, melynek karcsú kis tornya az Orsolyák kertjére néz. A torony régi faragásai között elmosódott feliratokat fedeztek fel Elhunyt plébánosunk, néhai Levasseur ur szerint az áll ott latin nyelven, hogy a sze relem legyőzi a halált. Természetesen cgi szerelemről van szó, Szokta volt hozzátenni.

Catherine Fontaine magányosan élt egyszerű hajlékában. Csipkeveréssel foglalkozott. Ön is tudja, hogy vidékünk csipkeipara valamikor igen jóhirü volt. Fontaine kisasszonynak különben nem ismerték semmiféle rokonát, sem barátját. Beszélték, hogy 18 éves korában szerelmes volt egy fiatal d-’Aumont-Cléry lovagba, aki a fáma szerint titokban el is. jegyezte. A jámborabbak nem adtak hitelt ennek a mende-mondának, és: .merő kitalálásnak tartották az egészet,;-mert Cathe!ripe. Fontaine inkább .dáma, mint munkásnő benyomását keltette. Szomorú arcának finom vonásai a fehér fürtök ellenére is magukon viselték még hajdani • szépségének lyomait- és ujján gyűrű disz'ett, melyre az aranyműves cét egymásba fonódó kezet vésett. A régi időkben viseltek ilyet a jegyesek. A továbbiakban kitűnik majd, mi is .'olt hát az igazság.

Catherine Fontaine istenes életet élt. Szorgalmasan látogatta a városka templomait és az időjárás viszontagságaival mit sem törődve, minden reggel elment a Szent Fuláliában tartott hajnali mi: véré.

Egy decemberi éjszakán barangszó verte fel álmából kis szobájában. Gondolván, hogy első misére harangoznak, a jámbor leányzó felöltözött és lement az utcára, melyet sűrű éj borított. A házak belevesztek a csillagtalan sötétségbe és egyetlen kutyaugatás sem enyhítette a nyomasztó csöndet. Fontaine kisasszony, aki jól ismert minién követ, amelyre lépett é behunyt szemmel is odatalált volna a templomba, a vaksötjt ellenére a Rue des Nonnes és Rue de la Paroisse sarkára, ahol az a faházikó áll. Mikor ideért, látta, hogy a templom, melynek kapui tárva-nyitva voltak, gyertyafényben úszik. Folytatta tehát útját és áthaladva az előcsarnokon, népes gyülekezetben találta magát, mely teljesen megtöltötte a hajót.

Senkit sem ismert a jelen’evők közül és ámulva nézte bársony és brokát ruháikat, meg tollas kalapjaikat. Az urak kardot viseltek vag\ hosszú, aranygombos botot, tartottak kezükben, a letűnt idők divatja szerint, mig a hölgyek fejét finom csipkekendő takarta, melyet ékköves fésűk segítségéve! erősítettek hajukhoz. Szent Lajos lovagok vezették a dámákat,

' (Folytatás a 8-ik oldalon)

úgy vélekedett, hogy a csúcskonferencián a szabad világnak hangsúlyoznia kell katonai erejét, mert a szovjet nem adja jelét annak, hogy őszintén a békét akarja. Ha a Nyugat nem lesz résen, a ma szabad országok Magyarország sorsára juthatnak. Addig nem lehet hinni a szovjet jóhiszeműségében, amig fenntartja középeurópai gyarmati uralmát. Nem szabad a szovjettől elfogadni hamispénzben kínált engedményeket.

Vita támadt abban a kérdésben, hogy hasznos-e amerikai és orosz szakszervezeti delegátusok kölcsönös látogatása. Meany úgy vélekedett, hogy a szabad uniók elárulása lenne a barátkozás oly szakszervezetek vezetőivel, akik a gyalázatos diktatúra kiszolgálói. “Orosz-unionisták jöhetnek ide, beszélhetnek bárkivel, de — én nem állok velük szóba”, — mondta Meany.

Kruscsevék elgondolkodhatnak, miért van az, hogy Amerikában éppen a munkásság szószólói Ítélik el legélesebben a szovjet rendőrállamban törvényesített munkarabságot.

NÉPIDEMOKRATIKUS ALKOTMÁNY

A csehszlovákiai kommunista kormány és párt főemberei uj alkotmányt adnak a népnek. A már kész tervezet megállapítja, hogy az országban győzött a szocializmus, leszögezi, hogy az állami és társadalmi rend fő tényezője a kommunista párt és garantálja a polgári szabadságjogokat. Eszerint minden állampolgár megtarthatja személyes tulajdonait, ruháját, cipőjét, bútorait, fazekait, családi házát, megtakarított pénzét és ezeket a személyes tulajdonokat hátramaradottaik örökölhetik is.

Ezenkívül teljesen szabad a véleménynyilvánítás, a gyülekezési jog, a vallás gyakorlata, a lakás sérthetetlensége, a levéltitok, stb., stb. Minden szabad, kivéve azt, ami nem szabad. Akárcsak a szovjet anyaországban. Akárcsak a szomszédos magyarországi szovjetpokolban.

A CSÁBÍTÓ túlsó part

Hajdanában a Boszporusz európai partján, Sestosban a ragyogó szép Hero papnő hirdette Aphrodite dicsőségét. Az istennő ünnepére egyszer az ázsiai partról, Abydosból jött a daliás Leander. Mindenki megcsodálta a gyönyörű papnőt, megakadt rajta az ifjú szeme is. Szóba ereszkedtek, közben Eros, a szerelem istene, édes sebet ütött a szivükön s mire leszállt az alkony, a szent hajadon megszegte fogadalmát . . .

Széles a viz, dehát a szerelmes régen sem ismert akadályt. Leander éjszakánként átúszott kedveséhez édes szóra, forró csókra. Mire felderült a rózsaujju hajnal, őt már otthon, ágyában találta. így ment ez egész nyáron át.

De eljött az ősz és Leander egy este dühöngő orkánban vágott neki az útnak. Süvített a szél, a hullámok dobálták s leikébe döbbent a szörnyű vég. Hasztalan esengett az istenekhez, Iáiba egyre jobban gyengült, karja erőtlenül csapdosta a tajtékzó vizet, a vizár becsapott a száján s lelke elszállt az alvilágba.

Hero aggodalommal tele várta egész éjszaka s hajnal hasadtával megpillantotta a szírt tövén — élettelenül. Feljajdult, megtépte hímzett ruháját s a vízbe ölte magát.

Ez a monda a görög Musaios után Schillert, Grillparzelt s a világirodalom sok más kiválóságát ihlette dalra. Ovidius egyik költői levelében említi, hogy Hero is gondolt rá, hogy átuszon kedveséhez, de nem volt rá mersze. Antipatros (Kr. e. 1. sz.) epigrammájában a nő csónakon megy át kedveséhez, de szintén életével fizet szerelméért. Ez a változat csendül meg Kölcseynek lantján is: Szép Lenkája megrázó balladai erővel festi a szerelmes leány pusztulását.

Elmésen használja fel a mondát a pesti “Honderű” folyóirat 1844-ből való egyik tudósítása. Előbb leírja, hogy a pesti hölgyek még a zajló Dunán is átcsónakáznak Budára, hogy résztvegyenek a “főhadiparancsár Öméltósága” első táncmulatságán, majd igy folytatja:

“ügy van, kedves vidéki olvasóim, a széles Duna nem elég erős gát nőtársaitokat egy fényes táncmulatságtól visszatartani . . . Kegyetek előtt alig megfogható, mikép lehessen éjente egy oly életveszélyesnek vélt kalandnak nekifogni egy pár keringőért. Pedig úgy van: mit Leander Herójáért megtőn ama régi jó időkben, azt némi módosítással a Herók teszik meg ma Leanderükért.”

A múlt század elején többen kétségbevonták, hogy az ókorban akár Leander, akár más át tudta úszni a tengerszorost. A halhatatlan angol költő: Lord Byron határtalan szeretettel csüngött a görög világon és “Az abydosi menyasszony” cimü epikus költeményeiben Leander szerelmének történetét is lantjára vette. Midőn látta, hogy a kételkedők egyre hangosabbak, elhatározta, hogy átúszik a szoroson ás ezzel bebizonyítja, hogy a monda mögött valóság rejlik. Keleti utazása során 1810 május 3-án barátjával, Ekenhead hadnaggyal együtt — egy csónakos kíséretében — csakugyan átúszott Sestosból Abydosba. Byron a közel 2 kilométernyi utat 1 óra 5 perc alatt tette meg, barátja 5 perccel később ért át.

Néhány év múltán egy Turner nevű angol ember ugyancsak át akart úszni a szoroson, de kísérlete kudarcot vallott, erre aztán kétségbevonta Byronék teljesítményét. Byron születésétől sántított, éppen ezért büszke volt a lovaglásban és az úszásban elért eredményeire, most hiúságában is sértve érezte magát, élesen visszavágott hát, hogy Turner bizonyára nem valami jó úszó, azért nem sikerült vállalkozása. A vitát azzal fejezte be, hogy meggyőződése szerint minden erőteljes ifjú vállalkozhat a szoros átuszására, ha csak valamennyire jó úszó is.

Leander úszását már az ókorban sem tekintették valami rendkívüli teljesítménynek, még kevésbbé tarthatja annak korunk, különösen amióta az angol Webb kapitány — 1875 augusztus 25-én — Calais és Dover között baj nélkül átúszta a Boszporusznál tizenhétszerte szélesebb La-Manche csatornát.

Azóta már sok úszónak sikerült átjutni rajta. Korunk hölgyei tehát hatványozottan megcsinálták, amire Ovidius még csak szelíd gúnnyal gondolt, báláz is igaz, hogy ezeket nem a szerelem hevitette vállalkozásukra, hanem a hírnév, a dicsőség után való vágyakozás, a rekordszomj.

A 30-as években egy német lánynak életébe került a rekordláz. Litzig Ruthot lelketlen emberék, tisztán üzleti szempontból, rábeszélték, hogy 100 órát ússzék egyfolytában. A szegény teremtés többször abba akarta hagyni a kísérletet, mert a viz egyre hidegebbé vált, azonban a rendezők s velük együtt anyja is mindannyiszor kitartásra ösztönözték. Tovább úszott, de rövidesen látnivaló volt, hogy ereje elhagyja. Erre pisztolyokból lövöldözni kezdtek, kézigránátokat hajigáltak, gyutacsokat robbantottak, dobokat pergettek, pokoli zajt csaptak, hogy ilyképpen is serkentsék, később már injekciókkal is igyekeztek erejét fokozni, de mindhiába: 79 órai úszás után már mozogni sem tudott. Ájulton szedték ki a vízből, kórházba vitték és ott anyja igy mutatta be:

— Itt hozom a világ legjobb uszóbajnoknőjét.