A Jó Pásztor, 1959. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1959-09-11 / 37. szám
7. OLDAL Elemér önkéntelenül is nejére gondolt s gyorsan követte a nyöszörgés irányát. Csakhamar egy alakra bukkant a barlang hátterében. Mindjárt a ruhájáról látszott, hogy nem nő hanem férfi. Ezalatt odaértek a többiek is és körülállották a földön fekvőt, kinek keze-lába össze volt kötözve. A rendőrkapitány parancsából két pandúr megragadta a szerencsétlent s előre vitte a világosra. Most ráismertek . . . — A cipész! — kiáltott fel Elemér meglepetve. — Rablók kezébe esett a boldogtalan! Hátha tud valamit nőm felől? A kapitány — nem tudva a cipész gazságait — mindenekelőtt feloldoztatta a kezén-lábán levő köteléket. — Mi történt veled, ember? — kérdezte. A cipész rettenetes állapotban volt. A koplalás következtében már csak csont és bőr volt az egész ember. Irtózat volt ránézni. — Hol vannak a rablók? — kérdezte a kapitány. A cipész csupa bosszúból is el akarta őket árulni s megmondta, hogy az életben maradottak Malomszéken vannak. — Vájjon a nőmet is oda hurcolták-e? — kérdezte Elemér. Vilmos rávetette szemét, aztán elfordította fejét s nyöszörögve könyörgött, adnának neki egy korty italt. — Előbb felelj kérdésemre, — mondotta Elemér. Mi történt a feleségemmel? A cipész hallgatott. Elemér folytatta: — A zsebkendőjét itt találtuk, ebből azt kell következtetnem, hogy egy ideig itt tartották őt fogva. Szólj! Talán magukkal vitték őt is ? A cipész erre sem adott feleletet. Elemér most már tudta, hogy a cipész- tud valamit, de nem akarja, vagy fél megmondani. — Beszélj, Vilmos, — mondotta. — Biztositlak, hogy nem lesz bántódásod! Enni-inni kapsz csak beszélj. A kiéhezett embernek az ételen-italon járt az esze. — Oh, adjanak ennem! — kiáltott. Elemér élelmet vett elő vadásztáskájából s a cipész elé tartva igy szólt: — Előbb nem kapsz, mig meg nem mondod, hova vitték a rablók a feleségemet. A cipész, csakhogy enni kapjon, megvallotta, hogy a fiatal nő sátoros cigányoknak lett átadva. Azt, hogy ő volt annak a mestere, nagy bölcsen elhallgatta. — Hol vannak ezek a cigányok? — Nem tudom! Valahol a kippándi erdő körül lesznek. De most adjanak enni! — Jól van, — szólt Elemér. — Kívánságod telsülni fog. De jaj lesz neked, ha kitűnik, hogy bennünket tévútra akartál vezetni. A cipész valóságos farkas étvággyal falta az eledelt, amit adtak neki. Bort is ivott s rövid idő alatt már talpra is tudott állani. — Most velünk fogsz jönni, — mondotta Elemér. — Mutatni fogod nekünk az utat s oda fogsz bennünket vezetni ahhoz a cigánybandához, ahol a nőm van. A rendőrkapitány, aki eddig hallgatott, most megszólalt: — Én azt hiszem, ez a varga lóvá akar bennünket tenni! Nem értem, hogyan került volna a nagyságos asszony rabló kézből a cigányok közé! — De ott van, kapitány ur! ■— Magyarázd meg hát, hogyan került oda? A cipész nem akarta vagy nem merte bevallani az egész igazságot s csak ennyit mondott: — Az okot én sem tudom. Lehet, hogy megunták tartani, váltságdíjat meg nem mertek érte kérni, miután első kísérletükkel oly csúfosan felsültek. — Menjünk hát — szólt Elemér. — cipész vezetni fog bennünket. — Ehhez nem kell nekünk vezető, — jegyezte meg erre a rendőrkapitány. — A koppándi erdőt minden gyerek ismeri! — Szoktak ott cigányok tanyázni? — kérdezte Elemér. — Cigányok mindenfelé vannak! Az egyik csapat jön, a másik megy! Alighogy az egyiket szétverjük, jön helyette a másik! Hanem ha gondolja öcsém uram, hogy a kedves nejét csakugyan ott találjuk, ám akkor induljunk — nem akarom, hogy aztán nekem szemrehányásokat tegyen. — Uram bátyám tehát nem hiszi, hogy Ilonkám a cigányok között legyen? — Mit tudom én? Lehet is, nem is! Én legalább :nem akarom elhinni. Felnőtt személyeket a cigányok nem szívesen tartanak, Gyermekeket szívesen lopnak, Ezeknek kicsavarják kezüket vagy lábukat s koldulni járnak velük; ámde felnőtekkel ezt nem tehetik. Éppen azért nem hiszem, hogy őnagysága cigányok közt legyen. — De ott van! — erősítette Vilmos. — Láttad, varga? — Láttam! — No hát akkor menjünk, — piondotta a kapitány. A cipészt felültették a csomagszállító lóra s a menet megindult a koppándi erdő felé. Az erdő melletti gyöpön csakugyan cigánysátorok látszottak messziről. Nehogy a cigányokat idő előtt szétriasszák, a pandúrok nagyobbrésze az erdőbe húzódott és csak a kapitány, Elemér és György közelítették meg a cigánytábort. A rajkók csakhamar elébük futottak és cigánykerekeket hányva, ugrándozva vagy tótágast állva, alamizsna adásra akarták indítani a jövevényeket. Előjött egy fiatal cigányleány is és ajánlkozott, hogy jósolni fog a nagyságos uraknak, kérte is mindjárt Elemér kezét. — Nem a jövendőt akarom én tudni, hanem a jelent, — válaszolt Elemér. — Én keresek valakit! Ha engem utbaigazitsz, két arany lesz a jutalmad! A cigányleány szeme felcsillant a pénzvágytól. — Kit keres a nagyságos ur? — kérdezte mohón — Egy szép szőke fiatal nőt keresek, aki állítólag cigányok közé került! Nincs-e nálatok? A cigányleány most hirtelen megütődött. — Már azt csak a vajda mondhatná meg a nagyságos urnák. — Hívd hát ide a vajdát! A leány elfutott és csakhamar előkerült a banda vajdája, akinek még ezüstgombos mellénye sem volt, ami arra látszott mutatni hogy itt szegénység uralkodik. A vajda alázatosan levette zsíros kalapját és kezsi, lábát csókolta a nagyságos uraknak. Nyilván ismerte a rendőrkapitányt, azért volt olyan alázatos. Most a kapitány vette át a szót; miután ő jobban tudott beszélni az ilyen emberek nyelvén. — Te cigány, — szólt keményen. — Mi most egy szép szőke fiatal nőt keresünk, ennek a nagyságos urnák a feleségét, aki állítólag rablók, majd utóbb cigányok kezébe került. Szólj, itt van-e? — Itt nincs, kezsit-lábát csókolom a nagyságos urnák. — Ne hazudjál, cigány! — Az atya úristenre, meg a boldogságos Szűz Máriára esküszöm, hogy nincs itt! Nem is volt! Tessék átkutatni az egész mindenséget, nem fog rá akadni. — Te cigány, úgy tudd meg, hogy huszonnégy7 pandúr itt várja az erdőben a további parancsot. Ha nem vallód be az igazat, akkor valamennyiteket bekisértetlek a városba és mindegyiktekre olvasatlan huszonötöt vágatok. — Jaj, jaj, kapitány ur, — kapott a cigány mái előre egy bizonyos testrészhez, amelyre az olvaoatlan huszonötöt vágatni szokták. — Minálunk nincs, instálom! — Hát hol van? — A másik bandánál volt. — Hah, a varga tehát mégis igazat mondott! — szólt Elemér. — Hol van az a másik cigánybanda? — Várjunk csak öcsém uram, — vágott szavába a rendőrkapitány. — A cigány azt mondja, hogy a szép fiatal nő másik bandánál volt. Hogy érted ezt cigány? Most tehát már nincs ott? — Nincs, instálom! — Hát hol van? — Rablók ütöttek rajtuk és elvitték. Elemér rémülten hátratántorodott. A rendőrkapitány kételkedve nézett a cigányra. — Vajda te, — szólt fenyegetőleg. — Úgy látom nem mondasz igazat és nekem nem marad más hátra, mint titeket bekisértetni. Most ismét közbe szólt Elemér: — Mondd meg nekem, vajda, hol van az a másik cigánybanda és ha megtalálom nőmet, gazdag emberré teszlek. Vagy ha nálad van, add elő és akkor is gazdagon megjutalmazlak. — Nincs, nincs! — kiáltott fel a cigány szinte fájdalmasan. Elemér elővett egy ezrest: — A tied lesz vajda azért a szép nőért! A vajda szeme csillogott. — És a tetejébe még nem is bántunk, — tette hozzá a rendőrkapitány. — Adjátok elő a szép aszszonyt! Az ezres láttára a vajda a fületövét vakarta. Nagyon szerette volna ezt a pénzt bezsebelni; a többi cigányok is oda jöttek és sóvár szemekkel néztek a zöldhasu bankóra. De hiába volt minden! A vajda kijelentette, hogy a szép nő nincs náluk, de a többi cigányoknál sincs, mert a rablók elvitték. A rendőrkapitány belátta, hogy a cigány igazat mondott. Ha rnár egy ezres sem bírta elérni nála a kívánt hatást, akkor hiába faggatják őt tovább. — Most csak azt mondd meg cigány, merre húzódtak a rablók? — Erre ni, — mutatott napkeletnek. — Sokan voltak? — Talán tizen, tizenöten. — Ki volt a vezérük? — Harambasa! A rendőrkapitány elcsodálkozott. — Harambasa? — mondotta. Ez erdélyi rabló! Talán csak nem Erdélybe vitték a nagyságos aszszonyt? Elemér csaknem oda volt. Ha Ilonkát erélyi rablók hurcolták el magukkal, akkor bajosan fogja őt visszakapni. A fájdalom keserű könnyeket facsart ki szeméből. — Hallod-e vajda, — szólt a rendőrkapitány, — azok talán nem is rablók, hanem erdélyi oláh cigányok voltak! — Nem, nem, kapitány ur! Biztosan tudom, hogy rablók voltak. Angyal Bandi halála után bandájának életben maradt része a Harambasa bandájához csatlakozott. Barna Peti is köztük volt. A vajda oly határozottan beszélt, hogy szavait többé kétségbe vonni nem lehetett. Bizonyosnak látszott tehát, hogy Ilonkát rablók vitték magukkal. A dolog azonban értehetetlennek látszott. Ha a rablók mint a varga mondta, szabadulni akartak a fogoly nőtől, akkor mint van az, hogy még egyszer érte mentek és erőszakkal vették el a cigányoktól? — Menjünk, — intett Elemérnek a kapitány. — Egy pont még nincs tisztázva, de majd ezt is tisztába hozzuk! A varga nem mondta el az egészet, úgy amint történt. De majd kivallatom a fickót. Visszatértek az erdőbe a többiekhez; Elemér előbb egy marék pénzt szórt a cigányok közé, kik most egymás hátán dulakodtak a földön a pénzért. Az erdőbe érve, a rendőrkapitány egyszeriben elővette a vargát. — Hallod e csirizrágó! Nem mondtál nekünk igazat! — De bizony igazat mondtam, kapitány ur! A kapitány most mord pillantást vetett rá. — Látod ezt a fát? Erre felhuzatlak, ha most mindjárt ki nem vallasz mindent. A varga remegni kezdett. — Tehát nincs a cigányoknál a nagyságos aszszony? — kérdezte. — Nincs bizony! Vajdájuk azt vitatta, hogy rablók támadtak rájuk s elvitték. A varga félelme fokozódott. A kapitány leolvasta ezt az arcáról s ráförmedt: — Horváth! Ha most nekem mindent el nem mondasz, úgy amint történt, akkor én felköttetlek erre a fára és tüzet rakatok a lábad alá! Hideg veclejték ült ki a varga homlokára; a nagy félsz miatt szólni sem tudott. A kapitány intett embereinek: — Fogjátok meg! Vessetek kötelet a hona alá és húzzátok fel erre a kiálló ágra. Aztán szedjetek rozsét és gyújtsatok alája! A pandúrok megragadták a cipészt, ki szivszaggatóan el kezdett jajgatni. — Ne bántsanak, az Istenre kérem, ne bántsanak. — Valid be az igazat! — Megmondtam már, kapitány ur! — Megmoncltad egy részét, de nem az egészet! Azt mondtad, hogy a rablók ismét visszavitték! Ebben ellenmondás van! Magyarázd ki ezt! A varga hallgatott. — Rajta emberek! — intett a kapitány a pandúroknak.— Húzzátok fel őt! Három pandúr egyszeriben rávetette magát a vargára. Egyikük kötelet vetett rá, a másik kötözte, a harmadik húzta. A varga váltig abban reménykedett, hogy a kapitány talán még sem gyujtat alája. Mikor már a levegőben lógott, a kapitány még egyszer kérdezte: — Be fogsz-e vallani mindent, varga? Ez azonban hallgatott. Csak a hóna alatt volt a kötél, nem pedig a nyakán, ennélfogva még mindig puszta ijesztgetésnek vette a dolgot. Most már dühbe jött a rendőrkapitány s intett embereinek: — Rozsét alája! Gyújtsátok meg! A parancs egyszeriben végre lett hajtva. Midőn felgomolygott a füst s a lángok nyaldosni kezdték a lábait, a varga rettenetesen elkezdett rugdalózni és ordítani. — Vegyetek le, mindent bevallók! Most tehát levették a fickót. A tüzet azonban nem oltották el. — Úgy tudd meg, varga, hogy nem lesz többé pardon, ha még egyszer felhuzatlak. Sok, nagyon sok van a rovásodon! De ha bevallasz mindent, akkor némi elnézésre számíthatsz. Beszéld el hát, hogy áll a dolog? — A nagyságos asszonyt én adtam a cigányoknak ! — Miért, te szerencsétlen? Hogy történt ez? í (Folytatjuk) Ä Kát, Aggmenhái hírei Szeptember 15-én lesz a Szűz Mária hét fájdalmának ünnepe, amely napot a Szent Margit egyházközség Oltáregylete és Rózsafüzér Társulata szokás szerint bucsujárással szokta megünnepelni. A zarándoklaton mindenki részt vehet, férfiak és nők, más hitközséghez tartozók is. Az autóbuszok a Szent Margit templomtól indulnak reggel 7 óra közül. Jelentkezni lehet Krajnyák Andrásnénál telefon WA D3404 és Csehek Józsefnénél LÓI l-608;6. A kegyhelyzárási ünnepély a Szent Imre Egyházközség rendezésében, s z e p t e mber utolsó vasárnapján lesz. Október második vasárnapján 11-én, a Szent Margit egyházközség Holy Name Fiatalosztálya fogja az egy napi lelkigyakorlatot megtartani. Személyi hírek DEMARA Ferdinand W. Demara, a nagy szélhámos, aki mindenfelé világi és egyházi állásokba furakodott be különböző neveken, most szinésztehetségének megfelelő foglalkozáshoz jutott: szinész lett. A Hypnotic Eye cimü filmben olyan ál-doktort fog alakítani, amilyen ál-doktor volt ő a kanadai haditengerészet szolgálatában. ‘ WINDSOR Windsor hercege, aki egy amerikai elvált asszony kedvéért lemondott az angol királyi trónról, azóta főleg utazgatásai és elegáns öltözködése révén hallatott magáról. Évről évre a világ tiz legjobban öltözködő férfia közé sorolták. Most a Man About Town angliai folyóirat az előkelő világ “legnemjobb” öltözetű gentlemanjének titulálta. Ez még nagyobb zuhanás, mint a királyi trónról a semmittevő életbe. Ä hét legjobb vicce A párisi Rue de Babylon egyik régiségkereskedésének kirakatában ez a felirás olvasható: “Nálunk mindent megtalálhat, amit megboldogult nagyszülei a szemétbe dobtak.” “BŰNÖS VAGYOK! BŰNÖS VAGYOK!” Ezt kiáltozta dühösen a bíró felé Francis Bloeth, akit három gyilkosság és egy rablás miatt vád alá helyeztek. De hiába fogadkozott, hogy bevallja bűneit, a biró ezt a vallomást nem vette tudomásul. A gyilkos tovább kiáltozott: “Én bűnösnek akarom vallani magamt, tudom, hogy villanyosszék vár rám, hát miért nem vallhatom magamat bűnösnek?” Azért, mert igy szól a törvény gyilkosság vádja esetében. így hát a védő “Nem bűnöst” jelentett a vádlott nevében, elmezavarodottság címén. L. P. Dodge biró a gyilkost hatvan napra beutalta a Pilgrim kórházba elmeorvosi megfigyelésre. A kórház azonban vonakodott befogadni ezt a vérszomjas embert és azt kérte, hogy az elmeorvosi vizsgálatot végezzék a fogház cellájában. Á Tó PaSZTOk Irta: TÖLGYESY MIHÁLY SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE a ——-------------------
